Békés Megyei Hírlap, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-19-20 / 91. szám
Négyen Thália szekerén Lányi Gyuri Rommelnél A közönség hat sarkadi származású színész közös műsorára várt. Az ötlet, hogy a Sarkadról elkerült fiatal művészek mutatkozzanak be szülővárosukban, Tímár Imrét, a művelődési központ igazgatóját dicséri. Igaz, hogy Kiss János és Vass György főiskolai hallgatók nem tudtak elszabadulni Budapestről, ám a négy másik meghívott színművész fergeteges alakítása bőven kárpótolta a művészetkedvelő sarkadiakat. (8. oldal) Kevesen ismerik Lányi Gyurka történetét. Egy tanulmányi versenyen londoni ösztöndíjat nyer, 1939-ben ott éri a háború. Beáll önkéntesnek. Gyanú övezi a seregben, hiszen magyar állampolgár, ezért egy útépítő alakulathoz kerül. Francia földön már fegyvert kap, s a csatákban olyan leleményről és bátorságról tesz tanúságot, hogy néhány év múlva a legtitkosabb egységbe, az X-kommandóba osztják be. (9. oldal) Apró kezeit összecsapja és sikongat nagyokat, amikor a bemutatkozás után azt mondom neki: csupa jókat hallottam róla. Például azt, hogy ragyogóan rajzol, kiváló történelemből, földrajzból és hogy a fantáziája végtelen. Soós Tibor 14 esztendős. A sors nagy csapást mért rá: koraszülöttként látta meg a napvilágot, s a kelleténél jóval később került inkubátorba. Kis teste kihűlt, s ez sokkot okozott. Ennek következtében ma sem tud lábra állni. Mozgássérült. Nem élheti a gyerekek gondtalan // életét. O más, mint a többiek — magyarázza nagy komolyan. Soha nem tudja meg például, milyen érzés síelni, kerékpározni vagy görkorcsolyázni. Csak gondolatban éli meg mindazt, amit a többi gyerek a gyakorlatban. Egy békéscsabai panellakás első emeletén él Soós Istvánná a kisfiával. A lakás berendezése csöppet sem hivalkodó. Egyszerű, de nagyon tiszta. Tibiké a kanapé elé terített vastag szivacson üldögél. Körülötte a Fakanál valamennyi megjelent száma, a Guinness Rekordok Könyve. És rajzok százai. Valamennyi az ő műve. Azt mondja, imád rajzolgatni, ez az egyetlen szórakozása. Minden pályázaton — amelyen szerepelt—nyert a képeivel. Sorra mutogatja: itt van Véres Dénes, a bűnöző, mellette a Homok titkai című film szereplői, s persze a filmben látott villa. — Ilyenben szeretnék élni — mondja nevetve. — Ugye nincsenek nagy igényeim? — teszi fel a kérdést, de választ nem vár rá. Sorolja tovább száguldó gondolatait. Egy cserfes kislány szégyent vallana mellette. Éppen csak arra van időm, hogy kérdezzem: mikor kezdett el rajzolni. Már sorolja is. Ötéves lehetett, amikor megkérte a nagyit, rajzoljon neki mesefigurákat. Annyira tetszettek a formák, a színek, hogy kedvet kapott hozzájuk. Igen ám, de írni még kilencévesen sem tudott. Ahogyan fogalmaz, először csak „lekvárt kavarga- tott” a kezeivel jobbra-balra, aztán szépen, lassan írni tanult, majd rajzolni. — Kifejlesztettem az egyéni stílusomat — mesél tovább — és úgy érzem nagyon sokat fejlődtem. — Mondd csak, mit keres melletted ennyi szakácskönyv? Boldog mosollyal díjazza a kérdést. — Imádom a külföldi ínyencségeket. Elolvasom hogyan készítik el, s a számban összeállnak az ízek. Ez is egyik kedvenc szórakozásom. Borzasztóan szeretem a rántott disznóhúst... —Nem hallottál arról, hogy ez káros az egészségre? — Jaj, ne tessék már mondani — húzza el a szavakat.—Sok okos kitalálta, hogy káros. Ez butaság. Hiszen a fejlődésben lévő szervezetnek szüksége van az állati fehérjére. Passz! Tibivel nem lehet vitatkozni. Makacsul kiáll elvei mellett. Egyébként pedig a milánói makaróni a kedvenc étele. Egy nagy kanyarral ismét visszatér a rajzaira. Mutatja a Rio de Janeiróban lévő Krisztus-szobrot. Ez a világ legszebb fekvésű városa —- állítja. Ezért került a rajzlapra. Tibi mamája féltő szeretettel figyeli fiát. Néha közbevágna, aztán feladja. Kérdezem őt, hogy van ereje... Nem tudom a mondatot befejezni, s válaszolni is szinte lehetetlenség a gyerek mellett. — Mindig ilyen — feleli kérdésemre. Ha öt percig hallgat, megkérdezem, nem beteg-e. Javaslom, üljünk ki a konyhába. Tibi fotós kollegámmal marad. Figyelem az asszony meggyötört, fáradt arcát. Szépek a vonásai. Iszonyatosan nagy szomorúságot olvasok ki a szemeiből. Összeszorul a szívem, amikor arról beszél hányán, de hányán alázzák meg őket. Nehéz elhinni, de tudom, hogy az igazat mondja. Példákat sorol: a fogorvosi rendelőbe tolta kocsival Tibit. Iskolafogászatra igyekezett. Korábban a földszinten rendeltek, ott várt hát a sorára. Kijön az asszisztensnő, sértőn rájuk szól: „Maguk mit akarnak?”. Az édesanya elmondja. A következő kérdés: „Hol laknak?”. A válasz után közli, nem oda tartoznak, menjenek az emeletre. Az édesanya elámul. Sorolja, milyen nehéz a gyerekkocsit a gyerekkel együtt az emeleti lépcsőkön felcipelni. A válasz: „Nem az én gondom” — s becsukja maga mögött az ajtót. A másik történet egy turkálóban esett meg. Hideg, szeles időben mentek az üzletbe. Egyetlen vevő sem volt benn. A pénztárban ülő nő egy férfivel beszélgetett. Amikor meglátta a gyerekkocsit, a benne ülő gyereket, rászólt a mamára: ide nem lehet gyerekkocsival bejönni. Az asszony szó nélkül kifordult az üzletből. Hihetetlenül kegyetlenek a felnőttek! — sóhajtja. Persze vannak pozitív példái is. Például a Békéscsabai Családsegítő Szolgálat, ahol megteszik a tőlük telhető legtöbbet. S Tibi tanító „Tetszik látni? Ez Stan és Pan. Szeretem őket, mert olyan humorosak. ” Tibi egyik szórakozása a rajz. A másik hobbija: szakácskönyvből gondolatban megcsinálni egy- egy ételt. Állítja, nagyon lehet az ízeket élvezni. FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET nénije! A gyerek magántanuló. Kovács Ferencné nyugdíjas pedagógus jár hozzá. Kiváló, nagyszerű ember. Ugyanilyen szeretettel említi Rákócziné Kukucska Ibolyát, aki gyógytornászként foglalkozik a gyerekkel. Megszállottként. Az, hogy Tibi ülni tud, mozgatja a kezeit, rá tud állni, még ha segédlettel is a lábára, mind Ibolyának köszönhető. Az édesanya, Anna asszony 14 éve tartja az éjjel-nappali szolgálatot fia mellett. Egyetlen panaszos szó nélkül. Csak azt a 12 800 forintos ápolási díjat tartja nagyon megalázónak. Ketten a gyerekkel 20 000 forintból élnek. Amikor dicsérem Tibi éles eszét, tehetséges rajzait, a mama legyint. Sokkal több van a gyerekben, de sajnos csak azzal foglalkozik, ami érdekli. Elég önfejű. Értelmes, s ha többet tanulna, ha elővenné a tankönyveket, ma már jóval több tudomány szomlt volna a fejébe. Aztán itt van a torna, a mozgás. Nehéz rávenni Tibit, hogy a járókerettel próbálgassa a járást. Pedig megígérte, ha legalább húsz métert megy vele, elviszi Hollandiába, ha kölcsön kell kérnie akkor is. Akkor viszi, amikor a tulipánok nyílnak. Gyermekének a sárga tulipán a kedvence. Amikor álmairól, vágyairól kérdezem, nem sokat gondolkodik. Szeretné, ha a fia önellátó lenne, ha megállna a lábán. Mert most még bírja, most még akarja, hogy a fia tanuljon, s járni akarjon. De mi lesz a gyermekével, ha ő befejezi földi pályafutását? Ki törődik majd vele? Hallani sem akar arról, hogy intézetbe adja. Fáradhatatlanul viszi, hordja az orvoshoz, gyógytornászhoz, talpmasszőrhöz, természetgyógyászhoz. Mindent megpróbál. A lehetetlent is. Mindent, amire csak egy édesanya képes. Tibinek persze van apja is. Kiskora óta nem látta a fiát... Visszamegyünk a szobába. Tibi jobb oldalára fekve rajzol. Amikor meglát, leteszi a ceruzát. A mamája felülteti. — Azt még nem mondtam, hogy tudok ám bánni a hangommal is. Jól utánozom Torgyánt és a pápát is. Megadom magam. Leülök a gyerekkel szemben és hallgatom, ahogyan kezével gesztikulálva a két hírességet utánozza. Valóban van ehhez is tehetsége. Felállunk, elköszönünk. A gyerek még egyszer, utoljára utánunk kiált: — Marika néni, a tanító nénim. Már hétéves korom óta. Azt hiszem szeret engem. Tessék megírni, hogy amúltkor összevesztünk. Nem megy úgy a matematika, ahogy szeretné. Azt mondta nekem, én egy pedagógiai csőd vagyok. Persze ki kell hangsúlyoznom, ez csak vicc volt. Tibi egyedül marad. A mamája kikísér minket. Szabadkozik, nézzük el, hogy a fia annyit beszélt. Nincs mit elnézni. Mi az a két óra, amit mi együtt töltöttünk a gyerekkel, ahhoz a 14 évhez képest, amit az édesanya éjjel-nappal vele tölt? Félreértés ne essék, nagyon élvezetes volt, amit és ahogyan előadott Soós Tibor 14 éves, békéscsabai kisfiú. Őszinte emberi kapcsolatra vágyik, s ez természetes. Semmibe nem kerül — csak egy kis figyelmességbe —, meghallgatni ezt az értelmes srácot. S akkor meg lehet őt szeretni. Mert a lelke nyitott, a szépre, jóra különösen. Béla Vali Egy asszony meg a fia
