Békés Megyei Hírlap, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-19-20 / 91. szám
mJ apirszívek minőségi keretben Az IDŐ elvégzi a méltányos szelekciót Scholtz Endre a maga harmincnyolc évével középgenerációs alkotónak tekinthető, aki olyan jubileumi anyagot mutatott be, ami a piacgazdaság képzőművészettel szembeni kihívásának teljességgel megfelel. Miért? Elsősorban azért, mert közgazdasági értelemben vásárképes árut termel, amit joggal nevezhetünk (egyetértve a KSH besorolásával) EGYÉB IPARI terméknek. Bizton állíthatom, a teremnyi képegyüttes — jutányos feltételekkel — áruba is bocsátható, mint lakberendezési dekoráció! Ebből adódóan lehangoló a Munkácsy Mihály Múzeum falai között látni e jelentős számú MŰILLÚZIÓT. Másodsorban azért, mert a gyanútlan szemlélőt megtévesztheti a hely varázsa (szentsége), hiszen itt eleddig — többé-kevésbé — képző- művészettel találkozott. Scholtz Endre pedagógus-festő (jellemző, hogy manapság ezen fogalmi párosítást illetlenség leírni), de mégis generációkat ismertetett meg a vizuális nyelv alapismereteivel. Mint tudjuk, a rajzoktatás nem kifejezetten szövegközpontú stúdium, vagyis nem az ismertetés, a szövegoktatás a túlsúlyos mozzanat, hanem a példával kell mintát nyújtani... Elnézést, kellene, hiszen nem kötelező. A foltokból és vonalakból, csurgatásokból és pettyegetésekből, kaparásokból felépített látványvilág dekoratív ürességére hiába mondják felkért művészetfelelősök a közelítő semmit. Látszólag miden megfelel a grad-art szabályainak. Mindezek ellenére a képzőművész aligha képes befolyásolni műveinek sorsát, azok járják a maguk öntörvényű útját. Pillanatnyi (átmeneti) sikereket elérhet bárki, menedzseri attitűddel megszervezheti saját kiállítását, sőt kijárhat magának elismeréseket is, de az IDŐ-vel szemben nincs esélye, az elvégzi a méltányos szelekciót. A mélyebbre nézőknek mind jobban hétköznapi valósággá válik, hogy a tehetség önmagában nem elég: a jellemnek (mint emberinek) meghatározó szerepe van a MŰ megszületésében. Csak remélni merem, hogy nem téveszti meg az igazi értékek keresőit az itt látottak felszínes eleganciája, a bonyolultnak álcázott kérdések sora! Ebben a nagy kísértésben nem csoda, ha a művészek magasabb rendű törekvéseit alkalmazkodni nem tudó nyavaly- gásnak, okvetetlenkedő morózusságnak tekintik a tisztelt befogadók. Nem tagadható, hogy az utóbbiak vannak többen, és mint tudjuk (tapasztaljuk), a piac törvényei legyűrnek minden esztétikai felszólamlást. Illúzióink nem lehetnek, de paradox módon ezen piaci törvényszerűség mégis „segít”, hiszen a képzőművészeti tömegtermelés viszonyai között az árak nem felfelé, hanem lefelé mennek. No persze, ha a piac viszonyai tiszták és sterilek! Szilágyi András Csend Utcarészlet Papírusztekercset fejtettek meg Siker és édesség Darmstadtból „Ennél többet, jobbat nem is adhadtunk volna magunkbór A békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola leánykara hosszú idő után márciusban ismét nemzetközi kórusversenyen szerepelt. AII. Darmstadti Nemzetközi Kórusversenyen a női kórusok között — és magasan fölöttük—az első helyen végzett az iskola leánykórusa. — Novemberben vettem át a kórus vezetését — meséli Ordasi Péter kan- nagy, az iskola igazgatója — és nem is gondoltam, hogy ilyen röv.id időn belül versenyen fogunk részt venni. Maga a meghívás is kalandosan érkezett, hiszen eredetileg a volt szegedi főiskolai kórusomat hívták meg a versenyre. Mivel a kórus időközben megszűnt, nem is válaszoltam a meghívásra. Novemberben azonban rám telefonáltak, és miután tisztáztuk a részleteket és a lányok egyöntetűen azt mondták, menjünk, elfogadtuk a meghívást. Szerencsére a részvételi díjtól eltekintettek a szervezők, és a versenykiírásban szereplő műveket már ismertük, a kötelező művet pedig faxon küldték meg számunkra. Az egyhetes verseny harmadik napján léptünk fel, addig mindennap próbáltunk. Varga Tünde kolleganőm komoly szakmai és emberi segítséget nyújtott a kórus felkészítésében. A verseny ideje alatt jól éreztük magunkat, fönt a színpadon pedig már minden izgalom elmúlt, és sikerült magunkból a legjobbat kihozni. — Ki voltunk már éhezve a versenyre — mondja nevetve Szercsányi Edit, aki Varga Nórával és Molnár Zsuzsával a kórus 41 hölgytagját képviseli beszélgetésünkön. — Elszántuk magunkat egy ilyen alkalomra, és azért döntöttünk úgy, megcsináljuk. — A mi kategóriánkon kívül valamennyi résztvevő kórust megtudtuk hallgatni, ami csodálatos élmény volt — fűzi hozzá Zsuzsa. Esténként jutott idő egy kis szórakozásra is. —Hogy éreztetek magatokat a fellépésen? — Jó volt énekelni — mondja Nóra. —A közönség pedig nagy szimpátiával fogadott bennünket, a műsor után több résztvevő is gratulált. A vacsoránál pedig már a konyhás néni is tudta, hogy jól szerepeltünk. — A műsorunkban szerepelt Bartók Madárdal című műve is — veszi vissza a szót Ordasi Péter. — Különösen meghatott, hogy a verseny végén a másik résztvevő — nyíregyházi — magyar kórus egyik tagja odajött hozzám, és azt mondta, a mi előadásunkból értette meg igazán, miről is szól a mű. Azt hiszem, ennél többet, jobbat nem is adhattunk volna magunkból. A lányok saját bevallásuk szerint egy csomó édességet hoztak Darmstadtból. (kovács) Jürgen Osing berlini kutatónak sikerült megfejtenie egy újabb papirusztekercs titkát, amit a szakértők az utóbbi évek egyik legjelentősebb fejleményének tartanak napjaink egyiptológiájában. A most megfejtett papirusz a Kr. u. 2. századból való, egy templom könytá- rából került elő, és kézikönyvként használták a papok neveléséhez — számolt be Jürgen Osing, a berlini szabadegyetem egyiptológia professzora. A most rekonstruált anyag egyedülálló információforrást jelent az ókori egyiptomiak által használt nyelvről, isteneikről és görög majd római kori Egyiptomban művelt tudományokról. „Az egyiptológia szempontjából alapvetőjelentőségű felfedezésről van szó” — vélekedett Jean Yoyotte, a College de France professzora is. — A papirusztöredékeket három gyűjteményből, a koppenhágaiból, a berliniből, valamint a firenzeiből szedtem össze — emlékezik Osing professzor. Minden azt igazolta, hogy egy és ugyanazon, mégpedig egy valamivel kevesebb mint tíz méter hosszú papirusztekercsről van szó. Több mint hétszáz töredéket azonosítottunk és valóságos, a puzzle-hoz hasonló kirakós játék kezdődött. Sikerült háromszáz töredéket a helyére illeszteni és ezzel rekonstruálni a papirusz hosszabb és rö- videbb részleteit. Az írásra használt papirusz nílusi sásból készült, a könyveknek és iratoknak tekercs alakjuk volt. Az egyiptomi civilizáció sok titkát őrző tekercsekből a száraz éghajlatú Egyiptom homokjában igen sok fennmaradt és előkerült a különböző ásatások során. A megfejtett tekercsek egyedülállóan vallanak az akkori élet minden vonatkozásáról. A most sikerrel összerakott tekercs a felső-egyiptomi Fajúm térségében lévő Tebtunis templomból való. Egy részét egy olasz régész találta meg 1931-ben. A további töredékekre egyiptomiak bukkantak rá, akik Kairóban adták el a papiruszokat. Osing eredményeiről ezen a nyáron számol be. MTI Sarkadi származású színészek vendégszereplése szülőföldjükön Négyen Thália szekerén Hétfő este zsúfolásig telt a sarkadi Bartók Béla Művelődési Központ nézőtere. A közönség hat sarkadi származású színész közös műsorára várt. Az ötlet, hogy a Sarkadról elkerült fiatal művészek mutatkozzanak be szülővárosukban, Tímár Imrét, a művelődési központ igazgatóját dicséri. Igaz, hogy Kiss János és Vass György főiskolai hallgatók nem tudtak elszabadulni Budapestről, ám a négy másik meghívott színművész fergeteges alakítása bőven kárpótolta a művészetkedvelő sarkadiakat. Mielőtt az elszármazott színészek ízelítőt adtak volna abból a művészetből, amelyet képviselnek, Varga Zoltán, a gyulai médiák munkatársa mindegyikükkel egy-egy rövid interjút készített. Ennek során kiderült, hogy Vasvári Csaba, aki jelenleg a Szolnoki Szigligeti Színház tagja, 11 éves koráig élt Sarkadon. A szülők a középiskola évei alatt úgy tudták, a fiuk agrártudományi egyetemre készül. Egy nappal a jelentkezési lap beadása előtt, este fél tízkor jelentette be a családnak Vasvári Csaba, hogy színész szeretne lenni, nem pedig agrár- szakember. A szülőkben először meghűlt a vér, később aztán tudomásul vették a döntést. Emesében bíztak, Csaba ikertestvérében, aki ekkor még fogorvos vagy erdész szeretett volna lenni. A második megdöbbenésük az volt, amikor Emese bejelentette: ő is színész lesz. Vasvári Emese azóta a Madách Színház tagja. A testvérpár most először, itt Sarkadon lépett fel együtt. Mint mondták, ezzel régi álmuk vált valóra. Műsorukat Vasvári Csaba felesége, Széles Kinga operaénekes dalai színesítették. Juhász Róza, a harmadik sarkadi származású színész (szintén a Madách Színház tagja) a férjével, Oberfrank Pállal lépett a sarkadi közönség elé. A nagy sikert kiváltó színészi alakítások mellett Juhász Rózáról a következőket tudhatta meg a közönség: hogy színésznő lett, azt egy második osztályos sarkadi mesemondó versenynek köszönheti. Ekkor ízlelte meg először a színpad varázsát, ekkor döntött úgy, életét összeköti a világot jelentő deszkákkal. Gyebnár Ildikó, a negyedik sarkadi egy valóságos kis színházat hozott magával: a Banán Kommandót, amelynek tagjai cigány- és afrikai dalokat adtak elő. I ldikó elmondta, hogy pályája arról a sarkadi színpadról indult (népitáncos, majd versenytáncos volt), amelyen most, ezen a hétfő estén közönség elé állt, S hogy a show-műsor még hitelesebb és érdekesebb legyen, volt tanárokat, oktatókat szólítottak a színpadra, akik egy-egy apró emlékképpel, történettel járultak hozzá a sarkadi szálak felelevenítéséhez. Az előadás végén a művelődési központ és a helyi önkormányzat vezető munkatársai egy-egy pohár pezsgővel köszöntötték a vendégművészeket. Tóth Imre polgármester javasolta, hogy ebből az estéből teremtsenek hagyományt, és évente egyszer „Thália szekerén” térjenek haza játszani a sarkadi származású színészek, s szülőföldjükre hozzák magukkal barátaikat, munkatársaikat is. Magyar Mária A Sarkadról elszármazott négy színész balróljobbra: Juhász Róza, Vasvári Csaba, Gyebnár Ildikó és Vasvári Emese fotó: kovács Erzsébet
