Békés Megyei Hírlap, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-14-16 / 62. szám
Koltay: Ha egy népnek nincs gyökere, nem lesz virágzó hazája / örténelemmel a nemzettudatért A baljós előzmények ellenére (a budapesti expót a kormány lemondta, a millecentenáriumi rendezvények sorából kihagyta a Honfoglalás bemutatóját és egy fillérrel sem támogatta a film létrehozását) Koltay Gábor rendező kitartott szent meggyőződése mellett. Hitte, hirdette, hogy szükség van a magyar filmgyártás és televíziózás történetében első ízben arra, hogy mozgóképi emléket állítsanak a honfoglalásnak, amiről azt gondoljuk, nagyon sokat tudunk, de valójában nagyon keveset. A műhelytitkokba, a kalandos keletkezési körülményekbe és a művészet erejében hívő alkotó filozófiájába Koltay Gábor nemrégiben Békésen avatta be a közönséget. A találkozóról másnap tudósított lapunk, mostani írásunk elsősorban magyarságtudatról és nemzeti önbecsülésről szól. — Fontos, hogy legyen egy olyan film, amely megpróbálja bemutatni a nagy- közönségnek, hogy milyenek voltunk — mondta többek között a rendező. — Nagyon sok a fehér folt a történelmi közgondolkodásunkban, keveset tudunk a múltunkról, következésképpen események és folyamatok között nem tudunk kapcsolódást találni, nincsen kialakult történelemszemléletünk, nemzettudatunk, nem ismerjük a gyökereinket. Tehát szellemi zavarodottságban élünk, én ezt a huszadik század végét mélypontnak tartom. — Jó lenne, ha sikerülne felmutatni, hogy milyenek voltunk, jó lenne a homályt tisztítani, és mindenképp egy maradandó alkotással hozzájárulni a millecentenáriumi rendezvényekhez. Olyan filmet akartunk készíteni, amit le lehet vetíteni ma, holnap, talán öt év múlva, tíz év múlva, mert méltó emléket állít honfoglaló őseinknek. Az a nép, amely nem ismeri a történelmét, )yAz európai fejlődés legszebb lapjait írta a magyarság... ” fotó: such tamás nem tudja azt élmény szerűen átélni, feldolgozni, amelynek nincs határozott nemzettudata, tartása, alacsonyabb rendűnek érzi magát a nyugatiaknál, mert azok szerencsésebb, gazdagabb világba születtek, nem hiszi el, hogy tehetséges és nem képes visszatekinteni az 1100 év olyan pillanataira, ahol Magyarország az európai fejlődés csúcskorszakait produkálta, az európai fejlődés legszebb lapjait írta, az a nép nem tud rendet teremteni maga körül. Koltay Gábor indíttatásával kapcsolatban szólt arról is, milyen fontos szerinte a családi környezet, hogy a rend vagy annak hiánya eredendően a családon, a kisközösségen múlik. — A történelem el van titkolva előlünk, és én ennek sejtem is az okát... Szerettem volna leszámolni azzal a téveszmével, hogy a magyarság a besenyők által ideűzött, szedett-vedett tudatú, hordaléknépség lett volna, amely valahogy a népvándorlás melléktermékeként idekerült és itt maradt. Ez teljesen téveszme, amit kisebbrendűségünk fenntartása érdekében évtizedek során belénk neveltek. Ezzel szemben az igazság — amire a filmben nagy hangsúlyt fektettünk —, hogy a honfoglalás egy rendkívül nagy kultúrájú nép tudatos, végleges hazakeresési folyamata volt, amelyből a film az utolsó, befejező eseménysort ábrázolja, az etelközi indulástól a pusztaszeri megérkezésig tartó időszakot. Lényeges, ha az önbecsülésünket egyáltalán vissza akarjuk szerezni, hogy ezt így fogjuk fel: nagyon tudatos, előre megtervezett, katonailag pontosan kivitelezett esemény. El sem lehet képzelni, hogy 500 000 ember szekerekkel, gyerekekkel és idősekkel, jurtákkal, eszközökkel és egymilliónál is több állattal mocsarakon, folyókorí, hegyeken át másképp át tudott volna kelni. A pátoszt, az emelkedettséget szívesen vállalja a rendező, erről is szó esett. Mint mondta, manapság, az akciófilmek és az értéktelen kommersz térhódítása idején szándékosan művészi erővel akarták átélhetővé tenni a magyar történelem szép korszakát, ami borzalmas csatáktól, viaskodásoktól volt persze terhes, mégis szép, mert ott győztünk. — Máig ható példa lehetne, hogy ezek a messziről jött fejedelmek egyezséget tudtak kötni, csak így jöhetett létre a mű, a honfoglalás, amire később a modem államiságot tudta felépíteni István király. Lényeges felmutatni egy ilyen sikertörténetet ma, amikor az emberek többsége keserű, ideges, sok mindentől elment a kedve. Sugározni kell a reményt, csodálkozzanak rá, hogy ilyen személyiségeket és történelmi pillanatokat volt képes ez a magyarság produkálni, s hogy képes lesz újra virágzó Magyarországot teremteni. — Ha egy népnek nincs gyökere, nem tudja, mivégre jöttek az ősei ide, mi a dolga, mit szeretne megvalósítani, nincs mélyen átélt nemzettudata, nem büszke a történetére, nem hisz saját tehetségében, ha Hegyeshalomtól nyugatra mindig izzadt tenyérrel és kisebbségi érzéssel lépi át a határt, soha nem lesz virágzó Magyarország. S azt gondolom, hogy ez nem elsősorban gazdasági kérdés, hanem annak a kérdése, hogy a szellemiekben mi történik, hogy milyen gyerekek nőnek fel. S remélem, hogy ez a film építőkocka lehet ebben az építményben, amelyet nekünk kell felépíteni akkor is, ha sokan nem akarják, mert sok embernek a zavaros a jó, mert abban lehet halászni. Ha ez az építőkocka rádöbbenti az embereket: van tehetsége ennek a népnek arra, hogy valami nagy művet hozzon létre. Szeretném, ha ez a film sok embernek a szíve csücske lehetne országhatáron belül és kívül. Niedzielsky Katalin A Honfoglalás című filmet országszerte december 12. óta vetítik a mozik Arany János köztéri szobra Nagyszalontán Múzeum a Fekete bojtár szülőházából? Az idei esztendő legnagyobb jelentőségű rendezvényét tartották a közelmúltban Nagyszalontán. A régi hajdúváros magyarsága Arany János születésének 180., Sinka István, a Fekete bojtár világrajövetelének 100. évfordulójára emlékezett kétnapos ünnep keretében. Ám nem csak a két költőóriás születésének van idén jubileuma. Arany János Toldiba. százötven esztendővel ezelőtt kapott első díjat a Kisfaludy Társaságtól, a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumot pedig a második világháborút követően, 1957. március 2-án (legnagyobb epikus költőnk születésének 140. évfordulóján) nyitották újra. Arany János 1847-ben már másodszorra nyerte el Kisfaludy Társaság irodalmi pályázatának első díját. Egy évvel korábban, 1846. február 4-én Az elveszett alkotmány című vígeposszal végzett Arany az első helyen. Akkor még annyira ismeretlen volt, hogy a Kisfaludy Társaság álnévre gyanakodott, ezért az eredményhirdetés előtt levelet fogalmaztak Balogh Péter esperesnek, Nagyszalonta akkori református lelkészének, akitől Arany személye felől érdeklődtek. A pályázat eredményét 1847. január 23-án ismertették, s a bírálóbizottság a kitűzött 15 arany helyett 20 arannyal jutalmazta a nagyszalontai másodjegyző alkotását. A második világháborút követően az Arany János emlékmúzeumot csak évtizedek múlva sikerült újra a nagyközönség szolgálatába állítani. Hogy miért csak ilyen soká? Ennek egyik oka az volt, hogy a frontátvonulást követő zűrzavar jócskán megtépázta a múzeum anyagát. 1944 őszén ismeretlen tettesek a Csonkatorony földszinti hátsó ablakán behatoltak az épületbe, s kifelé jövet a súlyos vaskapu zárját belülről feltörték. Hogy mit vittek el az első betörők, s mit a később ott sötét szándékkal megfordulók, nem tudni, hisz a kapu napokon át tárva nyitva állott. Az idő alatt a múzeum kincsének közel egy- harmada tűnt el, köztük 135 darab pótolhatatlan nemzeti érték. Amikor idó's Tordai Ferenc iskola- igazgató, az Arany János Emlékegyesület tagja a menekülésből hazatért, drámai kép fogadta: a kéziratokat összetaposva és szétdobálva, a szobrokat megcsonkítva találta. O a kaput és az ablakokat bezáratta, majdMikóPál református tanítóval nekilátott a múzeum rendbetételéhez. Ám a csakhamar bekövetkezett politikai fordulat, valamint Nagyszalonta Romániához történő visszacsatolása nem kedvezett a múzeum újranyitásának. Ez csak az ötvenes évek közepén tűnt elérhető célnak. Ebben közvetve szerepet játszott az 1956-os magyarországi forradalom is. A magyar forradalom idején a Román Kommunista Párt úgy vélte: be kell bizonyítaniuk a világnak, hogy Romániában a dolgok rendben mennek, a nemzetiségek kultúrája szabadon virágozhat. A Magyar Népköztársaság felé pedig azt kívánták érzékeltetni, hogy az erdélyi magyarok nem csatlakoznak a magyarországi forradalomhoz, mert Erdélyben biztosítottak jogaik. Ebbe a szellemiségbe beillett a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum újranyitása is. Ábban az évben a román állam annyi pénzt adott a Csonkatorony újranyitására, amelyen akkor öt tágas családi házat lehetett volna vásárolni Nagyszalontán. így 1957. március 2-ának délutánján országos ünnepség keretében az Árany János Emlékmúzeum a nagyközönség előtt újranyitotta kapuit. Ebben az évben nemcsak a Köles-ér menti városban, hanem Szeghalmon, Vésztőn és Budapesten is nagyszabású Sinka-ünnepségeket tartanak. A nagyszalontai Nagy Árpád (aki a Fekete bojtárról elnevezett utcában lakik) elmondta: a centenáriumi évforduló remek alkalom volna arra, hogy Sinka István szülőházában emlékhelyet létesítsenek a nagy költőnek. A vágy megvalósulásához mindenekelőtt a szülőházat kellene megvásárolni. Mivel a szalontai magyarság adakozásait most a városközpontba tervezett Bocskai-szobor köti le, a Sinka István-szülőház megvásárlására, illetve emlékházzá történő átalakítására hamarosan egy közalapítványt hoznak létre. Magyari Barna Kézkivirágzások — grafikai album Schéner Mihály képzőművész üzenetei rajzban és írásban Schéner Mihály Kézkivirágzások című grafikai albuma a múlt év karácsonyán jelent meg. A közel kétszáz kézrajz három évtizedes alkotói időszak válogatását tartalmazza, amit — ajánlása szerint — mint „rózsát nyújt felénk”. Az album rajzai önálló értékű grafikai lapok, ami — előzményeit tekintve — rokonítható Barcsay Jenő Anatómia rajzainak vállalásával. Ellenben Schéner (miként elődje) nem nyitja fel a kezeket, nem boncol, hanem karakteri- zál, sőt, kézjellemzéseit filozófiai igényű bölcselettel szervesíti. A ciklus kezdeti, valóságpontosságú kézrajzait olyan grafikák követik, amiben az izmok tapadása leválik a reális kézforma bebábozódott tokjáról. így a fejlődés teremtő fantáziája által, az ujjhegyek metaforikus képköltői létbe transzformálódnak. Előtűnnek a titokrejtő kéz — tudat nélküli — gesztusai, amivel elérhet legbenső „meztelen énünk” védőhártya-rétegéig! Schéner vizuális létértelmezésében az igazi arc: a kéz! Miért? Mert az arcon maszkot hordunk. Alakoskodásaink küzdelmében több maszkot viselünk, egyikkel takarva a másikat, elfedve önmagunk hús-vér arcát. A szerepkészletek rétegződésével szemben a kezét senki sem rejtheti álarc mögé. Festészetében a maszkok természetét elemezve, sajátos szókratészi dialógust folytat. Létünk álarcos lelke abban van, hogy elfeledje viselőjének „bőrarcát”, ekképp a felfestett maszk személytelenséget kölcsönöz a saját arcúakkal szemben. Különbözőségük ellenére közös lényük mégis: a játék, amelyben félelem nélkül vállalhatjuk önmagunkat az elvárásrendszerek követelő szigorával szemben! A schéneri empíriában — filozófiai gondolatrendszerének — tapasztalati bizonyosságában — az őszinteség gondolatkirohanásai védtelenné teszik az embert. A maszk, mint a gondolat rejtekhelye, mint a gondolat leple, takarója (!), megvédhet a mindennapok trivialitásával (közönségességével) szemben. Ezen távolságtartást a kéz nem biztosítja, sőt a kéz a legsajátabb arcunk, ami leplezhetetlen! Az ellentmondást (a két — arc és maszk — arc között) a karnevál szembenéző forgataga oldja fel, ami visszautal a „comedia del arte” eredeti jelentéstanára, ahol az igazat mondó színvallás (miként az életben) csak a bohócok kiváltsága marad! A kézkarakterológiai (leplezetlenül) újabb és újabb „megjelenési formákat” rejt — a fentiekből adódóak —, nem anatómiája —, nem típusa —, hanem személyi karaktere szerint. Kézsorsokat, kézönéletrajzokat, kézviselkedéseket láthatunk. A kéz személyiségjegyei alapján — uralkodó magatartásában — úgy viselkedik (földgolyó „képében”), mint a „tuskó”, aki erőszakosságában képes „bunkóvá” hasonulni, sőt pusztításában (rombolásában) „visszacsökmősödik a patadagonyázó őslétbe”! Más lapok átváltozásaiban a kéz: madárként szárnyal, miközben számytakarásával védelmet, oltalmat nyújt nekünk — alant levőknek. No de — Schéner megfigyeléseiben „használja” saját kezét is. Ujjai- nak oszlopterében angyalok évődnek. Tenyérgödrében csepűrágók, mutatványosok játsszák a még lehetségest, de végül kőtábla lesz tenyeréből, ami törvényt szab: élet és halál ösvényén két utat mutat. Úgy, miként a kéz, teremt és veszejt — önmaga által. Még üzenetében minden kéz virágfüzére (girlandja) körbefogja életreményeinket! Szilágyi András A mester szerint igazi arcunk a kezünk, amit nem tudunk maszkkal eltakarni (archív fotó)
