Békés Megyei Hírlap, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-21 / 44. szám

10 Heti gazdaság 1997. február 21., péntek Hogyan segíti az ipari tárca? Gazdaságfejlesztési programok Államtitkár és miniszter — T. Asztalos Ildikó és dr. Fazakas Szabolcs Bécsben, azon a január végi találkozón, ahol a kelet­magyarországi régió, így megyénk is bemutatkozott az oszt­rákgazdaság képviselői előtt A kis- és középvállalkozások ki­emelt szerepet töltöttek be a gaz­daság szerkezetváltásában és a piacgazdaság kialakításában. Ezért az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium egyik fő feladatának tekinti a gazdaságfejlesztést, a regionális elképzelések támogatását. T. Asztalos Ildikó, a minisztérium államtitkára elmondta, hogy a gazdaság fejlesztése nem egy- egy iparág kiemelt kezeléséből áll, hanem a versenyképesség fokozásának lehetőségeit kell biztosítania a vállalkozások szá­mára. Olyan gazdasági környe­zetnek kell létrejönnie, amely­ben a vállalkozások versenyké­pessége javulhat, a külföldi be­fektetések száma és értéke nö­vekedhet és ez a hátrányos hely­zetű térségek számára is megfelelő előrelépést nyújthat. A versenyképesség növelé­sének egyik fontos eszközrend­szere az ipari parkokra vonatko­zó program. A helyi elképzelé­sekkel a területfejlesztési taná­csok támogatásával lehet ehhez a programhoz kapcsolódni. (Bé­kés megyében Békéscsabán for­málódik egy ilyen támogatással létrejövő ipari park.) A támoga­tás kétféle: egyrészt a park meg­valósításához ad pénzt az állam, másrészt a már megvalósított rendszeren belül helyi és köz­ponti adókedvezményeket kap­nak az oda betelepült vállalko­zók. Egy másik gazdaságfejlesz­tési eszköz a beszállítói rendsze­rek működtetése, amelyhez ez évtől pályázati úton lehet kap­csolódni. Azok a kis- és közép- vállalkozások, amelyek csatla­koznak ehhez a rendszerhez, stabil piacon tudnak megjelen­ni. A minisztérium a kezelésé­ben lévő gazdaságfejlesztési célelőirányzat pénzkeretéből kamattámogatási kedvezményt is nyújt pályázat útján a kis- és középvállalkozások versenyké­pességének javítása céljából. A gazdaságfejlesztés szempontjá­ból nagyon fontos a külföldi tőke további beáramlásának elősegítése. Ennek jegyében az ország hátrányos helyzetű keleti megyéi -— köztük Békés — szá- márajanuár 28-án bemutatkozá­si lehetőséget teremtettek Bécs­ben. Egy osztrák befektetői ta­nácsadó cég ügyvezetője a szö­vetségi kormány által biztosított támogatási akció keretében tájé­koztatta a megyék jelenlévő képvisélőit az osztrák befekteté­si szokásokról és elvárásokról, rögzítve azt is, hogy milyen szempontok szerint kell a prog­ramajánlatokat elkészíteni. A minisztérium arra készül, hogy a megyék által megfogalmazott ajánlatokat Németország déli tartományaiba is továbbvigye. Emellett nagyon fontosak a határmenti megyék határon át­nyúló kapcsolatai, amelyeknek Békés megyében is vannak ha­gyományai. Ezek a kezdemé­nyezések országos szinten és az európai Phare-programból is nyerhetnek támogatást. T. Asztalos Ildikó felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldi tőke csak akkor fog a keleti me­gyébe áramolni, ha a befekteté­sek megtérülése kedvezőbb fel­tételek mellett biztosított, mint ahogy arra az ország más részei­ben nyílik lehetőség. Ehhez megfelelő támogatási rendsze­rekre (adókedvezményekre, be­fektetési hozzájárulásra) és szakképzett munkaerőre van szükség. A minisztérium gazda­ságfejlesztési programjai iránt érdeklődőknek a napilapokban meghirdetett pályázati rendsze­reket kell figyelemmel kísérni­ük, s a pályázatok eredményes elbírálásához meg kell szerezni­ük a helyi területfejlesztési ta­nács támogató javaslatát is. Fűben-fában valuta (Folytatás az 9. oldalról) mennyiséget. Gyógynövény­gyűjtőink többsége a munkanél­küliek köréből kerül ki. így ez­zel a lehetőséggel azoknak az embereknek tudunk némi jöve­delmet biztosítani, akik, ha ez nem lenne, az önkormányzatok­nál állnának gyakrabban sorba segélyekért. Az új adózási ren­delet viszont most már jócskán megnehezíti a dolgunkat. Hisz ezek a kis jövedelmű emberek — az adóterhek miatti félelmük­ben — már nem szívesen adják meg nevűket, vagy gyakran nem a saját nevükön adják át a gyógynövényeket. Márpedig ez igencsak megnehezíti a felvá­sárlást. —Hol és hogyan sikerül érté­kesíteni a Fitowerk Kft. termé­keit? — Termékeink többsége Nyugat-Európába (főleg hét or­szágba) kerül, több mint 90 szá­zalékban külföldre dolgozunk. Hisz Európa-szerte ismét rene­szánszát éli a természetes gyógynövények alkalmazása. Mi főleg nagy kiszerelésben szállítjuk termékeinket, amiket gyógyszeripari, valamint élel­mezési célokra használnak. Kezdetben a külkereskedelmi vállalaton keresztül bonyolí­tottuk üzleteinket, mára vi­szont már közvetlen kapcsola­tokat alakítottunk ki az expor­táló országokkal. Erre a célra Budapesten képviseletet nyi­tottunk. — Eves szinten mekkora ár­bevételt termelnek? — Tavalyi árbevételünk meghaladta a 160 millió forin­tot. Ebből mintegy 150 millió valutában jelentkezett. S ezt elsősorban azokból a növé­nyekből termeltük, amelyeket az emberek többsége gyomnö­vényeknek tekint. Éppen ezért én úgy vélem: országos szinten kedvezményeket kellene adni a gyűjtőknek. Máskülönben az új adózási rendszer miatt nagyon meg fog csappani a gyógynö­vénygyűjtők száma. De azért nem esek kétségbe. Kossuth La­jos szavai vezérelnek: ,,Soha le nem mondani, soha el nem csüg­gedni. Ha kell, mindig újrakez­deni.” Magyari Barna GyOMAENDRŐDI GAZDÁK TÁRSULÁSA HATVANKÉT HEKTÁRON Aki erdőt telepít, a jövőre gondol A Kölesfeneki-Nyilas Erdőtársulást gyomaendró'di gazdák alapították két esztendeje. A hatvankét hektáros területen gazdálkodó szervezet elnöke, Béres József sokakhoz hasonlóan vallja, aki erdőt telepít, már a jövővel gondol. Unokája, dédunokája élvezi majd a mostani verítékes munka gyümölcsét. A társulás nagy munka előtt áll: idén fognak először erdőtelepítésbe. Béres József nem titkolja, isko­lapadban sosem tanulta az erdőgazdálkodást. A fákkal való törődés tudományát jó ötven éve még az öregektől leste el. — A mezővédő erdősávok ápolása, rendbentartása a ta­nyásgazdák gondja volt. Tette is mindenki a dolgát, hiszen a tu­lajdonosoknak érdekében állt, hogy az erózió ne tegyen nagy kárt a termőföldekben. A téesze- sítéssel azután megindult a föld kizsákmányolása, a szabadrab­lás, amely az erdősávokat sem kímélte —mondta elöljáróban a nyugdíjas éveiben járó Béres Jó­zsef, aki a kárpótláskor maga is jelentős erdőterülethez ju­tott. . — A törvény szerint hat hek­tár fölött, illetve hatvan hektár alatt oszthatatlan az erdőterület. A termelőszövetkezeti rész­aránytulajdonba kiadott kilenc aranykoronányi, illetve árveré­seken szerzett kisebb-nagyobb erdőterülettel egymagában sen­ki nem tud mit kezdeni. Ebből kiindulva kezdeményeztem 1994-ben az erdőtársulás meg­alakítását. Akkor 44 hektáros te­rülettel, 8-10 gazda részvételé­vel alakultunk meg. Jelenleg a társulásnak hét tagja van és 62 hektár nyár-, illetve tölgyerdeje. A társulás évente öt hektár erdő kitermelését, illetve újrate­lepítését vállalta. Ezzel a szaka­szolással várhatóan hitelfelvétel nélkül képesek lesznek teljesíte­ni az újratelepítési kötelezettsé­get. — A ’95-ben kitermelt első öthektáros területet ez év őszéig vagyunk kötelesek újratelepíte­ni. A kiszáradt nyárfákat csak tűzifa gyanánt tudtuk értékesíte­ni, noha az olasz nemes nyárnak — feltéve ha kifogástalan mi­nőségű — igen jó az ára. A kiter­meléskor köbméterenként 300- 400 forintot kell fizetni az erdőfenntartási alapba. Telepí­téskor az ápolási költség támo­gatására ugyanehhez az alaphoz nyújthatunk be pályázatot. A tá­mogatást két-három év alatt sza­kaszosan folyósítják. Mint az Béres József szavai­AKOMS„ KFT BÉKÉS , GUMICENTRUM Békés, Szent Pál sor 1. Tel.: 06 (66) 341-447, 341-798. 10 éves az ALKOTÁS KFT 1997. február 10-étől, egész évben folyamatosan, árengedmény a TAURUS, BARUM, OROSZ, UKRÁN mezőgazdasági gépjárművek és tehergépjárművek gumiköpenyeinek listás árából. A szabad rablás az erdősávokat sem kímélte Erdőkísérlet Az alföldi erdőtelepítéshez hasznos információval szolgálhat a Szarvasi Arborétum erdőkísérlete. A Pepi-kerthez csatolt 40 hektáros terület egy részére telepített, immár 30 esztendős fajerdők vizsgálatához az arborétum a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemmel, valamint a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemmel közösen négy esztendeje látott hozzá. Mint azt Szíjártó Pétertől, az arborétum főkertészétől megtudtuk, felmérik a fajerdők növekedését, viselkedését és kondícióját. Ézzel párhuzamosan történik a talajtani vizsgálat dr. Bidló András egyetemi adjunktus irányí­tásával. — Sem növényvédelemmel, sem mechanikailag nem avatkozunk be a természet rendjébe. Az ide jellemző körülmények között vizsgázik a sok-sok faj. Több erdőtelepítő járt már náluk, hogy megnézze a fajerdő- gyűjteményt választás céljából. Ám általában a felhasználók mégsem a fák itt látott növekedési produktuma alapján választanak, hanem attól függően, hogy az adott faj telepítése államilag támogatott-e. ból kiderült, előrelátó tervezés nélkül a társaság nehezen bir­kózna meg a telepítés során jelentkező kiadásokkal, a tuskó­irtás, a szántás, tárcsázás, a sor­kimérés, s a hektáronként mint­egy ezer darab nyárfacsemete helye kifúrásának, s persze a csemeték beszerzésének költsé­gével. Aktuális Az 1997. ÉVI SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ TÖRVÉNY LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSAI - 1. Az 1996. évi LXXXIII. törvény módosította a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényt. A következő hetekben gazdasági mellékletünkben közreadjuk a legfonto­sabb változásokat. Adótábla, adójóváírás Az egyik legfontosabb változás, hogy megszűnt a kettős adótábla. Az adó mértéke, ha a jövedelem összege: 0—250 000 Ft 20% 250001—300 000 Ft 50 000 Ft és a 250 000 Ft-on felüli rész 22%-a 300001—500 000 Ft 61 000 Ft és a 300 000 Ft-on felüli rész 31%-a 500001—700 000 Ft 123 000 Ft és az 500 000 Ft-on felüli rész 35%-a 700001—1 100 000 Ft 193 000 Ft és a 700 000 Ft-on felüli rész 39%-a 1 100001 Ft-tól 349 000 Ft és az 1 100 000 Ft-on felüli rész 42%-a Az adójóváírás az adóévben megszerzett bér 20%-a, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 3600 Ft. Adójóváírás csak a bérnek minősülő jövedelmek után jár. Adókedvezmények változásai Új adókedvezmény az egyetemi hallgatói munkavégzés kedvezmé­nye, mely szerint az a nappali tagozatos főiskolai vagy egyetemi hallgató, aki saját iskolájában dolgozik, hallgatói munkavégzés kedvezményeként csökkentheti az adóját az ösztöndíjra jutó adón kívül az ezen munkavégzés alapján kapott jövedelme, de legfeljebb a mindenkori költségvetési törvényben hallgatói normatívaként megjelölt összeg 20%-ával. Őstermelői adókedvezményként a mezőgazdasági őstermelő, ha tételes költségelszámolást vagy 10%-os költséghányadot alkalmaz, az e tevékenységéből származó éves jövedelmének adójával (tételes költségelszámolás esetén e jövedelme adójának és a könyvelői díjkedvezménynek az összegével), de legfeljebb 100 000 Ft-tal csökkentheti az összevont adóalap adóját. A súlyosan fogyatékos magánszemély adókedvezménye 1000 Ft-ról 1200 Ft-ra emelkedett. Tandíjkedvezmény címén a felsőoktatási intézmény hallgatója a tandíjának vagy költségtérítésének a 30%-át, de legfeljebb hallga­tóként 60 ezer forintot (tanulmányi hónaponként 6 ezer forintot) lehet igénybe venni. Az adókedvezményt az veheti igénybe, aki a befizetésről az egyetem (főiskola) által kiállított igazoláson befizetőként szerepel. A tandíjkedvezmény csak a felsőoktatási törvényben felsorolt felsőoktatási intézményben első alapképzés­ben résztvevő hallgatók esetében jár. Lakáscélú megtakarítások utáni adókedvezményt (amely az adóévi megtakarítás 20%-a, de legfeljebb évi 12 ezer forint) csak az 1997. január 1. előtt megkötött szerződésekre lehet igénybe venni, utoljára 2001-ben. Lakáscélú takarékbetét felhasználásának minősül a jövőben az is, ha valaki a betétje felvételét követő 30 napon belül a felvett összeget lakás-takarékpénztárnál elhelyezi. Megszűnik az egyéni vállalkozónak és az 1997. január 1. előtt mezőgazdasági kistermelőnek minősülő magánszemélyek által igénybe vehető üzleti hitel kamatkedvezménye, de az 1997. január 1. előtti szerződésekre — azok kifutásáig — igénybe lehet venni. 1997. évtől a szövetkezeti üzletrész vásárlása után nem vehető igénybe adókedvezmény. Varga Aliz, APEH Békés Megyei Igazgatósága

Next

/
Thumbnails
Contents