Békés Megyei Hírlap, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-11 / 35. szám
1997. február 11., kedd SPORT Balkáni állapotok a labdarúgók edzőtáborában — sok pénzért Góliát Kupa labdarúgó körzeti döntő, Békéscsaba Minden az elnök kénye-kedve szerint... (Folytatás az T. oldalról) Két napi huzavona után átköltöztünk egy elfogadhatóbb helyre, ám étkezni a korábbi helyre jártunk vissza. Ehhez az elnök, Papp László ragaszkodott. Azt viszont nem tudom megérteni, hogy miért, ugyanis majdnem duplájába került a kaja, mint az új szálláshelyünkön. Kiszámoltuk, ha a megérkezést követő negatív tapasztalatok birtokában nyomban hazamegyünk, spóroltunk volna csaknem másfél millió forintöt a klubnak. Az az érzésem, helyesebb lett volna, ha korábban valaki kiutazik Tivatba, hogy szemrevételezze a lehetőségeket, s csak azután dönt. — De folytatom azzal, hogy minősíthetetlenek a pályák. Egy merő sár az a kevés pálya, ami létezik ebben a faluban, s az is durva kőtörmelékkel van felszórva. Otthon a legeldugottabb falusi pálya összkomfortos stadionnak minősülne ehhez képest. Nem beszélve arról, hogy tisztálkodási lehetőség egyáltalán nincs. Elutazunk harminc kilométert futballozni, aztán úgy koszosán, sárosán ülünk vissza a buszba, s csak az új szálláshelyünkön tudunk megmosdani. Ezekről is készítettem felvételeket. S ami ehhez pluszként párosul: a pályahasználatért még háromszáz márkát elkérnek alkalmanként. Ez aztán teljesen nevetséges. Mivel a pénz pedig egyre inkább fogytán, ezért nem is tudunk edzésre bérelni pályát, legjobb esetben is csak az edzőmeccsre. A játékosoknak az erdőben tartunk tréninget, ami nem sokat ér, hiszen az is tele van gyökerekkel, sziklákkal, szóval még egy kiadós futást sem lehet vezényelni. Nem sarkítok, ha úgy fogalmazok: ezek a körülmények teljes mértékben akadályozzák a csapat felkészülését. Ezen össze is vesztünk Papp László elnökkel, aki görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy kihúzzuk végig a tervezett időt. De nem hagyom ennyiben, hiszen jelentős gazdasági veszteséget hoz a kintlét, nem beszélve a szakmai károkról. Amely nem csak abból áll, hogy nem tudunk edzeni, hanem a teljes szervezetlenség is kihat a mindennapjainkra. Egyszerűen, amikor este lefekszünk, még nem tudjuk, hogy másnap mit fogunk (vagy tudunk) csinálni. Minden ötletszerűen működik, az elnök diktatórikus kénye-kedve szerint. Hiába mondtuk, hogy szakítsuk meg a tábort, utazzunk haza, hallani sem akar róla. Mindezt vissza is jelzem annak a szponzorcsoportnak, amely finanszírozza a táborozásunkat. M M M ® ® ® Ezek után azon sem csodálkozhatunk, hogy az itthoniak is el vannak keseredve. Derdák kapusnak például hosszú hónapok óta tartozik az egyesület, nem is kis összeggel. Derdák úgy véli, szerződésszegést követett el a klub vele szemben, s össze is csomagolt azzal, hogy hátat fordít a Békéscsabának. Mindenesetre egy menedzserhez fordult azzal, hogy segítsen neki új klubot találni. $ $ $ Újabb mérkőzést játszott tegnap a csabai csapat, ezúttal a macedón másodosztályú bajnokságban kilenc pont előnnyel listavezető Sard együttesével. Ezen Baji nem léphetett pályára, mert belázasodott. A csapat viszont — az edzők elmondása szerint — remekül játszott, háromszor is vert helyzetből kelt fel az ira- mos, sportszerű, de nagyon haj- tós és kemény meccsen. Kedden újabb edzőmérkőzést játszik a gárda a helyzínen, de telefonbeszélgetésünkkor még nem tudták, hogy melyik csapattal. Békéscsabai Előre FC— Sarti 5-3 (3-3) Tivat, 150 néző. Békéscsaba: Balázs — Nagy L., (Unchias), Raducu, Varga, Kovács — Belvon (Huzó), Todorovics (Balog Zs.), Stoica — Szabados, Kulcsár, Kasik. A csabai gólszerzők: Balog Zs. 2, Szabados, Belvon, Todorovics (1 l-esből). Jávor Péter Aranyérmes a Baranyi, Bohács páros A fővárosban rendezték meg a hét végén Budapest utánpótlás asztalitenisz-bajnokságát. A viadalon a fiúk a BVSC termében küzdöttek a helyezésekért. Az ifjúságiaknál egyéniben (128 induló) Domokos Győző (Békési TE) jutott a legtovább, a négy közé jutásért Zwickl (BVSC) ellen nyert 2:0-ra. A fináléba kerülésért Domokos az első nyert szett után 17:12-re vezetett Tófalvi (BVSC) ellen, ám ekkor megtorpant és a fővárosi fiú fordított, majd megnyerte a döntő játszmát is, így Domokos bronzérmes lett. A párosok mezőnyében (84 induló) nagy békéscsabai siker született. A Baranyi, Bohács (Csabai Konzerv SE) duó a négy közé jutásért a Zwickl, Katus (BVSC, KSI), a döntőbejutásért aKovács, Pósfai (Kecskemét, KSI) kettős verte 2:0-ra. A fináléban óriási csatában 2:1-re győztek Botyánszki András edző tanítványai a Fazekas, Tófalvi (BVSC) páros ellen, így aranyérmet nyertek. A Domokos, Bartus (Békési TE, Kecskemét) kettős a négy közé jutásért kapott ki 2:1-re a Petrovics, Martinecz (BVSC) duótól. A serdülő fiúknál egyéniben (132 induló) Gondos Gábor (Csabai Konzerv SE) a négy közé kerülésért Fényest (BVSC) győzte le, majd a döntőbe jutásért kikapott 2:0-ra Katustól, így bronzérmes lett a csabai versenyző. A lányok a Statisztika-Metal- loglobus Marczibányi téri csarnokában küzdöttek. Az újoncoknál 136 induló közül a Békési TE tehetséges fiatalja, a főtábláról induló Püski Orsolya jól szerepelt. A legjobb négy közé jutásért a Statisztika versenyzőjét, Nyitrait győzte le 2:0-ra, majd a döntőbejutásért a szintén statisztikás Pó- tától kapott ki nagy csatában 2:1- re, így bronzérmet nyert. Az ifjúságiak mezőnyében egyéniben (126 induló) Csőke (Békési TE) a nyolc közé kerülésért Lovastól (Statisztika-Metalloglobus) szenvedett vereséget. Párosban (46 induló) a nyolc közé jutásért a Lehoczki M., Balogh B. (OMTK, Békési TE) kettős 2:0-ra kapott ki a Mátrai, Kerek (Postás) duótól. Ugyancsak a nyolc közé kerülésért szenvedett 2:1-es vereséget a Fekete, Molnár E. (Szekszárd, OMTK) páros a Ronninger, Renner (Statisztika-Metalloglobus, Kaposplast) duótól. V. L. Három csíkos fekete pamut alsó, felső érkezett adidas = Békéscsaba, Andrássy út 24. 1. Atalanta—Vicenza 2. Juventus—Perugia Név: ___________________________ Cím : ___________________________ A múlt héten a főmérkőzést, a Genova— Cremonese összecsapást (3—0) hét olvasónk találta el, közülük a következő három helyes megfejtő nyert a sorsoláson: Ancsin György, Békéscsaba, Kazinczy u. 2/A., Baksa Istvánná, Gyula, Dob u. 12., Nátor Enikő, Békéscsaba, Harkály köí 4. Valamennyien 1500 forint értékben választhatnak a játék szponzora, a Hetes Kft., valamint kiadónk, a Népújság Kft. jóvoltából, a békéscsabai Adidas márkabolt (Andrássy út 24.) árukészletéből, amelyért személyesen jelentkezhetnek a boltban. A héten olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzés szerepel fő- és pótmérkőzésként. Ezúttal is egy- egy utalványt nyerhetnek a helyesen tippelők közül a legszerencsésebbek. Az e heti tippeknek febmár 14-éig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt vehet, amelyet postán vagy személyesen is eljuttathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippelnek. Ahány kivágott szelvényt küld be, annyi tippel vehet részt játékunkban. A borítékra vagy a levelezőlapra kérjük ráírni: „Góltotó!” Huszonhét—nullái elsők a József Attilá-sok Lelkesen vetették magukat a küzdelembe a kicsik. Felvételünkön ajaminai 11-es iskola és a mezőberényi csapatfutballpalántáinak küzdelme látható a 0—0-val végződött mérkőzésen FOTÓ: SUCH TAMÁS Az elmúlt hét végén rendezték meg a Békéscsabai 2. Számú Általános Iskola tornacsarnokában a Góliát Kupa labdarúgótorna körzeti döntőjének küzdelmeit, amelyen a Góliát csoportok 1—2. osztályosai adtak számot tudásukról. A viadalon tizenhárom csapat versengett a trófeáért. Szombaton a selejtezőket vívták a csapatok a vasárnapi folytatás előtt, ahol a legjobb nyolc gárda mérkőzött egymással, így a békéscsabai József Attila, a Szabó Pál téri, a belvárosi, ajaminai 11-es, a mezőberényi 2-es, a kondorosi 3. számú iskolák csapatai és a Gyulai Kinder FC futballpalántái. Némely mérkőzésen meglátszott a tudatos nevelőmunka, a labdarúgás főbb elemeinek az elsajátítása. Igaz, sűrűn elhangzott: „Ne állva nézd a meccset, fiam! Többet mozogjál, azt várod, hogy odaguruljon hozzád a labda? Lőjetek kapura, mert másképp nem lesz gól, gyerekek! Miért nem úgy csináljátok, ahogy megbeszéltük?” — röpködtek a szavak a testnevelő tanárok szájából. Persze, többen máris kimagaslottak a mezőnyből jó játékukkal, akik „vitték a hátukon” csapatukat, s bizonyították tehetségüket, képességüket. A békéscsabai Beliczai Olivér láthatóan nagyon érzi a kaput. A hálóőr Zsóri Adám azzal büszkélkedhet, hogy egyetlen egyszer sem jutott kapujába a labda: — Imádom a focit és örömmel állok a kapuba mindig. Sokszor szerencsém volt, de a többiek kisegítettek a bajban is —- mondta, akinek amúgy Baji Tamás, a Békéscsabai Előre FC kapuvédője a kedvence. A Len- csési lakótelepiek csapatában játszott egy ügyes legényke, Csicsely Dávid is. A győztes József Attilá-sok testnevelője, Ko- váts Tibor így sumrpázott: — Második éve tanítom a gyerekeket a labdarúgás szeretetére, s ebben az évben ez már az újabb sikerünk. Sok a tehetséges gyerek az iskolánkban, akikkel érdemes foglalkozni. Az említetteken kívül Dinya Gábor (Szabó Pál tér), Benkő Balázs és a kapus, Juhász Adám (Bcs. 2. sz. iskola), a gólerős Oláh Attila (Belvárosi), a mezőberényi Tóth Zoltán, Kajlik Alpár, Laudisz Péter vagy a gyulai- Oláh Gergő és Mihók Dávid is ügyes dolgokat produkált. A hét végén újra pályára lép a Góliátok egy csoportja, mégpedig a Tavaszi Kupa küzdelmein, amelynek szintén a 2-es iskola ad otthont. (gyurkó) Eredmények az 1—4. helyért: Békéscsabai József Attila Általános Iskola—Békéscsabai 11. Számú Általános Iskola 4—0, Mezőberényi 2. Számú Általános Iskola—Gyulai Kinder FC 2— 0, Bcs. József A.—Gyula 3— 0, Gyula—Bcs. 11. Sz. Isk. 0—0, Bcs. József A.—Mezőbe- rény 2—0. Végeredmény: 1. Bcs. József A. Alt. Iskola 9, 2. Mezőberényi 2. Sz. Ált. Isk. 4,3. Bcs. 11. Sz. Ált. Isk. 2,4. Gyulai Kinder FC 1 ponttal. 5. Bcs. 2. Számú Ált. Isk. 6. Bcs. Belvárosi Ált. Isk. és Gimnázium, 7. Bcs. Szabó Pál Téri Ált. Isk. 8. Kondorosi 3. Számú Ált. Isk. Különdíjasok. Gólkirály: Beliczai Olivér 15 góllal. Legjobb kapus: Zsóri Ádám. Legjobb mezőnyjátékos: Csicsely Dávid (mindhárman Bcs. József A.) volt. A Téli Kupán történt Újkígyóson újabb fordulót játszottak a Téli Kupa teremkézilab- da-toma keretében. A Kétsop- rony—Újkígyós leány serdülő mérkőzés elmaradt, mert a két- sopronyiak nem jelentek meg! Eredmények. Férfiak: Kö- röstarcsa—Mezőberény 15— 23 (7—10). A mezőberényiek folytatják jó szereplésüket. Ld.: Mikó, Krucsó 3—3, ill. Lajos 7, Temesvári 5. Nagyszénás—Újkígyós I. 14—30 (7—17). A kígyósiak tetszés szerint érték el góljaikat. Ld.:Tóth6, ill. Harangozó B. 13, Lukoviczki, Selmeczy 4—4. Mezőberény—Csaba Eló're KCII. 25—20 (10—10). Az első TOTÓNYEREMÉNYEK A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totón 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 20 millió 507 ezer 042 forint. Önálló 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 277 ezer 304 forint; 11 találatos szelvény 161 darab, nyereményük egyenként 20 ezer 669 forint; 10 találatos szelvény 1835 darab, nyereményük egyenként 3022 forint. A Góltotón 4 találatos 1 darab, nyereménye 507 ezer 583 forint; 3 találatos 24 darab, nyereményük egyenként 6750 forint. félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok. A második játékrészben a herényiek felülkerekedtek. Ld.: Plavecz 7, Balázs 6, ill. Albrecht 9, Lengyel 5. Csaba Előre KC I.—Nagyszénás 35—18 (17—7). A védekezéssel keveset törődtek a csapatok, a góllövésre koncentráltak. Ld.: Unyatinszki 15, Tóth B. 8, ill. Nagy, Sztvorecz 5—5. Csaba Eló're KC II.—Békés 24—18 (13—7). Az első félidőben megszerzett előnyüket a csabai fiatalok a folytatásban is tartani tudták. Ld.: Lengyel 6, Albrecht 5, ill. Polgár 10, Ardele- án7. Serdülők: Csaba Előre KC—Újkígyós 26—19 (11— 7), Köröstarcsa—Gyula 35—4 (17—1). Nők. Szarvas—Doboz 35— 22 (17—12). A minden csapatrészében jobb szarvasiak biztosan nyertek. Ld.: Szabó 9, Cseri 6, ill. Békési, Hochrajteró—6. Szarvas—Nagyszénás 24— 16 (12—9). Mindkét félidőben a szarvasiak akarata érvényesült. Ld.: Hajdú 6, Szabó, Kugyela 5—5, ill. Varga 7, Roszikné 6. Békéscsabai NKC—Csor- vás 13—17 (5—8). A csabai fiataloknak meg kellett hajolniuk a rutin és a tapasztalat előtt. Ld.: Bacsa 5, Komáromi 4, ill. Evanics 5, Szmka 4. Döntetlen a rangadón Békéscsabai Építők—Orosházi MTK 6:6. NB 11-es sakkcsapatbajnoki mérkőzés, Békéscsaba. Győztesek: Braun (9. tábla), Erdős V. (12. t.), ill. Bánki H. I. (3. t.), Tokaji (11. t.).Döntetlen: Petró(l. t.), Kis (2. t.), Szabó M. (4. t.), Kőhalmi (5. t.), Visnyei (6. t.), Sándor P. (7. t.), Herkó (8. t.), Vereczkei (10. t.), ill. Juhász (1. t.), Mónus (2. t.), Ramocsán (4. t.), Komár (5. t.), Géczi (6. t.), Katona (7. t.), Ruszin (8.t.), Váczi (10.t.). Az orosháziak a találkozó elején Bánki H. és Tokaji győzelmével elhúztak, majd az Építők Braun középjátékban és a fiatal Erdős V. végjátékban szerzett győzelmével egyenlített. Bármelyik csapat megszerezhette volna a megyei rangadón a végső győzelmet, s ehhez talán a hazaiak álltak közelebb, de a döntetlen igazságosnak mondható. Hódmezővásárhely—Battonyai TK 9;5:2,5. NB II, Hódmezővásárhely. Nagy csatát vívott a két együttes. Az újonc battonyaiak sokáig tartották a döntetlen körüli állást, ám a hajrában többször hibáztak, amit jól használtak ki a rutinos hazaiak. Battonyai győztes: Manojlovics (l.t.). Döntetlen: Soós (9. t.), Sztoján (10. t.), Formanek Cs. (11.1.). MRS MEGYEI HÍRLAP A* x ^ATESZ tagja Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. PF. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon/fax: (66)441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHIR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 695 Ft, negyed évre 2085 Ft. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HL ISSN 12151068