Békés Megyei Hírlap, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-12 / 36. szám
Ifj. Czigler, a műépítész Az 1801-es nagy gyulai tűzvészt követően érkeztek a városba, az újjáépítésére. (6. oldal) Heti TVR-műsoR melléklet Ki akar búvár lenni? Orosháza, Pesics Zoltán: Nem ment minden ilyen simán, mint ahogy elmondom. (15. oldal) 1997. FEBRUÁR 12., SZERDA ÁRA: 35 FORINT (3,75 FORINT ÁFÁVAL) LII. ÉVFOLYAM 36. SZÁM Bakos István polgármester (képünkön balról) és Tóth Sándor országgyűlési képviselő afórumon FOTÓ: SUCH TAMÁS Hírlap-nap Mezőkovácsházán Cél: közelebb kerülni az olvasókhoz, a településeken élőkhöz Családias hangulatú vendégségben töltötték el a tegnapi napot Mező- kovácsházán a Békés Megyei Hírlap vezetői és munkatársai. Délelőtt a városházán Bakos István polgármester fogadta lapunk munkatársait, köztük Arpási Zoltán főszerkesztőt és Tóth Miklós kiadóvezetőt. A találkozón jelen volt Tóth Sándor országgyűlési képviselő. Vidám farsangi felvonulás Eleken A város vezetése és a meghívott helyi vállalkozók tartalmas fórum keretében folytattak eszmecserét lapunk, valamint a Csaba Tv és a Csaba Rádió munkatársaival. Megismerkedtünk a város életével, az önkormányzat Békéscsaba megyei jogú város közgyűlésének szociális bizottsága tegnap délutánra hívta össze a városi szociális kerékasztal soros ülését. Húsbavágó témákról tárgyaltak a résztvevők. Többek között a város költségvetési tervezetének szociális vonatkozásait, az új évtől gondjaival, a vállalkozók bemutatták tevékenységüket, illetve szerkesztőségünk és kiadónk munkájáról hallhattak tájékoztatást. A fórumot a Hortseed Kft. tiszteletünkre szánt vetőmagkiállítása és bemutatója zárta. érvényes helyi szociális rendelkezések új elemeit és a család- segítő szolgálat, valamint az egyesített szociális intézmények tavalyi munkájáról szóló beszámolót vitatták meg. Uhrin Nándor, a polgármesteri hivatal pénzügyi irodájának vezetője ismertette a megyeEzt követően „orvosnak” álcázva magunkat fehér köpenybe és sapkába bújtunk, hogy a ConAvis Rt. Pannonliver Gyárában megtekintsük a vízi- szárnyasok, történetesen a májliba és májkacsa feldolgozásának folyamatát. Még alig feledhettük a frissen sült tepertő illatát, amikor a Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskolába érkezve megcsodálhattuk a (Folytatás a 3. oldalon) Hírek 8 ezredik, (cs) A tempó nem csökken. Az Ericsson cég minden héten tartogat az olvasóknak meglepetéseket. Ezúttal is friss hírt kaptunk: a 68-as primer körzetben kedden bekapcsolták a 8 ezredik telefonvonal boldog tulajdonosát. A mezőkovácsházi Szabó János Istvánt tegnap este látogatták meg az Ericsson munkatársai és meglepték a cég ajándékával. Bevonulnak. cs) Az Orosházi Határőr Igazgatósághoz 79 fiatal vonul be ma (Békésből 69, Hajdú-Bihar megyéből 10 újonc). A Nyírbátori Határőr Igazgatóságra 52-en kerülnek, 27-en pedig a Biharkeresztesi Határvadász Századnál kapnak alapkiképzést. Az ünnepélyes katonai eskütétel március elsején 9 óra 30 perckor lesz majd a biharkeresztesi laktanyában. Az orosháza- gyopárosfürdői laktanyába bevonult újonc állomány február 14-én kerül Bihar- keresztesre. A fiatalokkal a hozzátartozók leghamarabb február 16-án 9 órakor találkozhatnak. Audi* ukrán, (gh) Ismét nagy értékű lopott gépkocsit fedtek fel a gyulai átkelőhelyen szolgálatot teljesítő határőrök. Január 10-én T. M. ukrán férfi egy 5 millió Ft-ot érő metálzöld Audi 100-as kombi típusú gépkocsival szeretett volna Romániába utazni. A határőrök az ellenőrzés során a gépkocsin hamisított gyári azonosító címkéket és átütött alvázszámot találtak. Az Audit Magyarországról lopták, már körözte a Budapesti Rendőrfőkapitányság gépkocsilopási alosztálya. Eleken tegnap a délelőtti órákban maskarákba öltözött vidám felvonulók színesítették az utcákat. A lakosság szeretettel fogadta a farsangolókat. A 77 éves Wéber József elmondta, hogy emlékezete óta a településen mindig is komoly hagyománya volt a böjt előtti utolsó vidámságnak. Gál György, aki hosszú éveken keresztül szervezője volt a farsangi felvonulásnak és ünnepségnek, ezúttal mint társszerző vette ki részét a teenA battonyai rendőrőrs sok megrendítő esetet látott nyomozója nyakig sárosán huppan le a székre. Vesz egy mély lélegzetet, talán szálból is magában háromig, de mégis kimondja: — Barbárok. A feldúlt fiatalember természetesen nem rendőri, hanem állampolgári mivoltában foglalta össze ekképpen mindazt, amit az úgynevezett községi erdőben látott. Amikor arra Az Aradi Filharmónia zenekara és énekkara szívesen bekapcsolódna térségünk zenei életébe, igényes komolyzenei koncerttel szolgálnának, műsoraikkal a gyerekeknek, vagy a műértő, -kedvelő közönségnek felejthetetlen perceket szereznének. Ezt a szándékot fejtette ki tegnap Békéscsabán, a megyeházán Dórin Frandes, az Aradi Filharmónia igazgatója és karnagya az itteni filharmónia, az ifiház, a román kisebbségi önkormányzatok képviselői előtt. dőkből, egyebek mellett elmondta, hogy a szervezői stafétabotot ebben az évben Balázs Imre vette át tőle. Az idén 86-an vonultak fel, délelőtt 9 órától déli 12 óráig az utcákat rótták, majd az átöltözködés és rövid pihenő után a Dreher sörözőben tartották a farsangi bálát, pontban éjfélig, mivel ma a böjt lép életbe. Az idei farsangi rendezvénysorozatot több magánvállalkozó, valamint az önkormányzat is támogatta. B. N. kérem, mesélné el a szomorú tényeket, kijelenti, hogy ma kapták a feljelentést a Május 1. Mezőgazdasági Szövetkezettől, még nincs elrendelve a nyomozás, és természetesen a kár nagyságáról sem tud nyilatkozni. Felhívom a szövetkezet elnökét, Trenovszki Sándort: — Az erdő a B—11-es táblában található, ott, ahol régen a (Folytatás a 3. oldalon) A találkozó után Hevesi József, a megyegyűlés nemzeti és etnikai kisebbségi bizottságának titkára elmondta, az aradiak nem ismeretlenek megyénkben, többször felléptek már különböző eseményeken. Dórin Frandes ígéretet tett arra, hogy a Békés megyeieket időben értesíti az aradi filharmonikusok programjáról, ezzel is tájékoztatva a magyar érdeklődőket a nem nagy távolságban elérhető zenei rendezvényeikről. (e) „A szegényeknek lélekkel kell adni...” Battonya: ne szólj szám, nem fáj fejem Ellopták az erdőt! Télen évek óta vissza-visszatéró' témája az újságoknak, hogy lopják az erdőt, irtják az erdó'sávokat, pusztítják a dűló'utak menti fasorokat. A legújabb battonyai eset után tartunk tóle, hogy jövőre vagy azután már nem lesz mondanivalónk e témáról. Merthogy fák sem lesznek... Komolyzenei kínálat Aradról Bosnyák képzőművészek Orosházán a Petőfi Művelődési Központban találkoztak ismét a képzőművészet pártolói kedden délután. A körgalérián nyitotta meg Kántor Zsolt, a Tevan Kiadó ügyvezető igazgatója a Sej- fulovic Fikret és Sadikovic Damir bosnyák művészek képeiből összeállított tárlatot. Mint megtudtuk, a békéscsabai befogadóállomás két lakójáról van szó. Egy orosházi lány töltötte szociális munkásként gyakorlatát a táborban, ő figyelt fel az ügyes alkotókra, s ajánlotta a művelődési központ népművelőinek figyelmébe. Kántor Zsolt a két rokonszenves, tehetséges képzőművész emberi tartását méltatta, akik a Balkánon zajló események folytán váltak hazátlanokká. Bensőjükben az elfordulás, a magukba fordulás helyett az elszántság munkálkodik. cs, j. S akkor válasszunk (?!) Ismét történelmi pillanatnak lehettünk tanúi a közelmúltban: a miniszterelnök (magán) javaslatot tett a ’98- as választások időpontjára, amit a jövő év májusára java- sol(na). A parlamenti pártok, frakciók képviselői, a honatyák nem berzenkedtek ennek hallatán. A javaslat olyan egyetértést váltott ki, mint alig két hónappal ezelőtt apár- tok költségvetési támogatásának odaítélése. Hajói számolom, akkor ez a választás azt jelenti, hogy néhány hónappal korábban köszön le a kormány, s a T. Ház tagjai közül jónéhányan korábban adják át helyüket az új honatyáknak. Úgy tűnik, mintha csupán néhány hónappal ezelőtt ért volna véget a kampány, a legutóbbi választás, apáitok prominens személyeinek országjárása. Azóta többségükben elfelejtették e vidéket, s messze elkerülnek bennünket. Annak idején vok- sainkért nem kíméltek időt, pénzt, fáradtságot, jobblétet, nyugalmat és biztonságot ígértek... Most minden kezdődik elölről. Úgy hírlik, a pártok egy része nem is oly soká kész választási programmal rukkol elő, s már ennek jegyében alakítják napi politikájukat. Az ellenzéki pártok bíznak saját választási sikerükben, s minden bizonnyal ez is hozzájárul ahhoz, hogy a miniszterelnök felvetése kapcsán nem kezdeményeztek vitát (eddig). Csak azt nem értem: miért nem ragaszkodik már a koalíció a hatalmához? Lehet, hogy a választások, időpontjának kitolása más hangokat ütött volna meg. Szóval egy javaslat szerint egy esztendő múltán megkezdődik a nagy menetelés, s ’98 májusában ismét az urnákhoz járulunk, mert hajói értelmeztem Hóm Gyula szavait, akkor hamarosan megkezdődhet a visszaszámlálás. Addig viszont ki-ki vér- mérséklete, józan ítélőképessége szerint leltárt készíthet a választási ígéretekről, azok megtartásáról, értékelheti az új programokat, s annak idején, amikor majd a kampány során ismét rákerül megyénk a nagypolitika választási térképére, a voksainkért kortes- kedőktől számon kérhető legyen. Szekeres András székhely 1997-es költségvetési tervezetét. Ebből megtudtuk, hogy a város összköltségvetése 7 milliárd 213 millió forint (a másfél milliárdos Országos Egészségbiztosítási Pénztár által nyújtott kórházi finanszírozással együtt). A legjelentősebb (Folytatás a 3. oldalon)