Békés Megyei Hírlap, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-11-12 / 9. szám
alaki a fejemben gombolkozik Határ Győző Kántor Zsolt Ellenelégia kötetéről A költő olyan ember, aki naponta meghal és naponta újjászületik. De mi a biztosíték arra nézve, hogy másnap, az új napra ébredve nem marad-e ott a hullája az ágyon, míg épen-frissen és ruganyos-egészségesen-egy olyan ember kel fel belőle, akinek a világgal ha van is, ilyen baja nincsen, és ha van is benne sok más egyéb késztetés, lírai késztetés benne nincs...? A különbség a derék átlagpolgár és az égetnivaló poéta között éppen az, hogy a lírikus reggelre kelve ott találja elevenen a tegnapi késztetést, a lírai alkatot, és vele (még ha bosszankodik is miatta, mert dolgára mennie, sietnie kellene, még ha elátkozza is:) ott találja az első sort — a vers első sorát. Innen kezdve minden megy a maga módján: a szó szót követ alapján; nem telik bele félóra-óra — és a kész vers ott hever s visszanéz megalkotójára. És kérdőre vonja; keresztkérdésekkel kínozza. Azzal az ádámivadékkal, aki költőnek születik, mindig ugyanaz a „baj”; vagy ahogyan Kántor Zsolt írja (Fázis és ív című versszövegében): ...Valaki a fejemben gombolkozik. Fázik, járkál a bimm-bammos órák között. Kinyit egy ablakot és emlékeket rakosgat. Kiszellőzteti az alvást. Kirázza az agyba gyűrt porrongyokat. Egy pongyolát talál a bútorok mögött. Kié ez a szépen kivasalt halál? S hiszen (olyigen hívatlanul) ha csak „gombolkoznék” az a valaki a fejében; de gondolkozik is: mind újabb fürtökben sarjad gondolat gondolatra, akárcsak a komputergrafika fraktáljaiban, a bomolva-kibomló ábrák-mustrák-min- tázatok a végtelenségig; s mindez ott benne történik, hogy maga is csodálkozik azon a valakin a fejében, hogy mire képes: még arra is, hogy meglelje számunkra az estére esedékes emberhalált — hogy magunkra vévén pongyoláját és az alvás „kis halálával” kockáztassuk magunkban a költőt: megleljük magunkat reggelre (Le Dantec kifejezésével:) ugyanabban a bőrzsákban, készentalálva kódexünkön az aznapra rendelt vers első sorát. Az idézett vers, ha jól gyanítom, több a burkolt Ars Poeticánál: egyfajta modus operandi— ahogyan ez a Poéta Doctus, akinek margójára, kötetében, e sorokat írom, az asszociációs dendritek bozótrengetegében, jó ösztöne szerint, kiutat keres és meg is találja, de csak a jövőre rendelt verskötetig; hiszen a továbbiakban úgymond— Meghasad az égbolt, egy hangszerész bukdácsol tubusok és hárfák között (u0 ) S S hogy ez mennyire így van, vagyis ha agygyomrocsaiból kikandikálnánk, ilyesvalami-félének látnánk elmeműködését, azt — bizonyító agyműtét helyett — Parlag című prózaversével illusztrálnám, amelyet műtőcsipesszel sem lehetne jobban, pontosabban lefejteni versíró-kortexéről; s ez a szabad asszociációknak a legbizarrabb „lóugrásos” fajtája: A menés fantáziája. A szájba bedobott mondat. Bíbelődés-figurák. FRAGMENTUM; véletlen szilánk, Apró szeminárium, agyi élvezés. A hiány figyelme irántunk. A praxis csak egy alternatíva. Görbe tér. Egyik-másik versnek van valami búnborongó diapazonja; kivált a kötött, formahű verseknek, mint például mindjárt a kötetnyitó szonettnek, amelynek jól átkötött enjembment-jei Szabó Lőrincet idézik; vagy mint a Múzeum címűnek, amelyben a Poéta Doctúsz- hoz a Homo Estheticusszal társul; ebben az első versszak zárósora valóságos trouvaille: Műtárgyak, ékszerek, plüss imaszékek, új könyv, irat, kereszt. Kő és ezüst. Kint tomboló szökőár (csak a tények), nézd, mily szecessziósán száll a füst! A prózaversszövegekben azonban egyfajta panteisztikus életérzés dominál, a költő—a szabad asszociációk zuhogá- sában megállva s amennyi abból a vers refraktáló rácsemyőjén fennmarad — azonosul a létezés egészével: beletéved „a növényi »dimenziókba«” és megcsapja „a dudvák illata” (erózió), sőt, mindjárt minősíti is ezt a fordított ráem- lékezést a mindenségre: „beázott amnézia”: Telnek a napok, mint a filmek. Beszakad a szalag elsötétül a terem. Kérlek, Halál, Te maradj velem. Oly messze még az Elet, ez csak mind-mind műanyag makett, a nemlét gyurmája. A fotó közepében nyílvessző, az idő. Ilyen kozmikus dimenziókban ellebegve jelentkeznek a történelem „epizódjai” is, amilyen a magyarok bejövetele: a hősi, históriás óriásfreskó, amelyen átsuhan megfestőjének karikatúrás kedve: „...A vezérek kibontják tarisznyáikat, letelepednek a tölgyfák árnyékában, eszegetnek”. Ez a torzképrajzo- ló kedv egyebütt visszafogás nélkül érvényesül, mint pl. a Szcenika című groteszkben, amely voltaképp az egyszerű lélek beugratására szolgál, aki nem veszi észre, hogy a versnek, aláillesztve, mátrixa van — a nyelvfilozófia mátrixa. A költő bölcseleti érdeklődése (és jártassága) miduntalan kibújik, mint szeg a zsákból. Ez az érdeklődés, a „mélyengés” igen, de a jó eltájékozó- dás líránkban ritka (amiről a Debreceni ideológiák első darabja, az Indigók is tanúskodik). Még ritkább az a versmonológ, amelynek a megihletője specifikusan ez a fajta elmélődés; s ez elmondható a kötet nem egy legizmosabb darabjáról, a címadó Ellenelégiáról csakúgy, mint a Kék szókő, a Tóth Ernőnek ajánlott Szivárványkapu, a Színészek, a Gépelt papír, a Piktor jegyzetlapjai és Az én újralétesítése című darabokról sorra-rendre. A Fohász című remeklés talán az egyetlen versszöveg, amelyben a bölcseleti és a par excellence lírai ihletés felelkezik és a felezőben találkozik. A kötet tengelyében mintegy s annak legközvetlenebb, legval- lomásosabb darabja. Jellegzetes lírai felütéssel kezdődik, melynek vonós akkordjai végig kitartanak, és az a vers, melyről bízvást el lehet mondani, hogy tengercseppjében egy világot belesűrítve — talán a költő egész világát tartalmazza. (Az Ellenelégia tavaly az ünnepi könyvhétre jelent meg és Határ Győző, Londonban élőköltőoktóberi Békés megyei látogatásakor ismerkedett meg a kötettel.) A hazalátogató Határ Győző költőt Kántor Zsolt kísérte el a megyében rendezett irodalmi estjeire (archív fotó) A japánok felfedezték Erkelt Péter bácsi, a lángelme Száz esztendeje, 1897-ben született és már 17 éve itt hagyott bennünket Veres Péter, a magyar irodalom, a népi írók egyik meghatározó egyénisége. Könyvek, folyóiratok, napilapok őrizték meg nevét és munkásságát a mának, számon tartja az irodalomtörténet, a fiatalabb olvasók azonban nem sorolják kedvenceik közé. Nem elég érdekes, nem elég vonzó ma már egy letűnt világ krónikása? Hiszen a jelentős irodalom éppen azt jelenti, hogy tartalmával, üzenetével időtlen... S Illyés Gyula, a költőtárs 1970-ben, a Veres Péter temetésén mondott búcsúbeszédben azt mondta, hogy „lángelmét temetünk”. A lángelme méltatás, s nemcsak Veres Péter írói munkásságára vonatkozott; a kortársak szerint ugyanis rendkívül rokonszenves, barátságos volt, az embereknek csak Péter bácsi. Egyszerű környezetből, szegény sorból küzdötte fel magát, kitartó önképzéssel jutott el a művészet és a politika országos, magas köreibe. Külön erényeként emlegetik, szép példaként arra, hogy a hatalomba, pozícióba került Veres Péter is megmaradt Péter bácsinak; annak, aki volt, soha nem felejtette el, hogy honnan jött, kikhez tartozik, és azok az egyszerű emberek mit várnak el tőle. Már a proletárdiktatúra alatt tevékenykedett a közéletben, elkötelezte magát a szocialista eszmének, megtalálta a hangot a szervezett munkássággal. A rendszeres csendőri zaklatások ellenére bátor publicisztikákban fejtette ki nézeteit. A harmincas évek közepétől jelentek meg művei: Az Alföld parasztsága, Számadás, Gyepsor. Cikkeiben főleg a közélet, a politika, a művészet kérdéseivel foglalkozott. A felszabadulás után politikusi szerepet is vállalt. Mint szépíró az ötvenes évek Soha nem felejtette el, honnanjött... elejétől jelentkezett fontosabb regényeivel, elbeszéléseivel. Novellái a Próbatétel című kötetben, a Pályamunkások elbeszélésgyűjteménye, vagy a Három nemzedék című regénytrilógia a hajdan volt szegényparaszti világnak állít emléket. Németh László írta: „ha nem is lett szocializmusunk fő pallérja, lett, ami ugyanannyi: élő szimbóluma. A politikától visszanyert szabadsága és szorgalma munkáiban váltotta be a várakozást, egy olyan monumentális emberséget emelve fölénk, amelynek a szerete- tében minden magyar szocialista, paraszt, munkás, értelmiségi találkozhat, vagy hogy realistábban szóljunk: találkozhatna.” Veres Péter a néptömegek érdekeit képviselte, felemelésük, haladásuk volt élete értelme, célja. Úgy tanultuk, „az emberarcú szocializmus híve” volt, mivel olyan világot akart, amelyben a népnek háza van, hazája, otthona, ahol valóban biztonságban, jól érezheti magát. Niedzielsky Katalin Pedagógiai kislexikon - mindenkinek Új a mozikban: Osztály, vigyázz! A történet röviden: Richard Clark (Jón Lovitz) otthagyja a Wellington Egyetem biztonságos melegét, alámerül egy egészen más világba, ez a gettóiskola. Nem a lágyszívűek terepe, annyi biztos, talán nem véletlen, hogy saját temetővel büszkélkedhet! Itt belopja magát egyik kolléganője szívébe, de az igazgatónőt nem sikerül meghódítania... Január elejétől látható a magyarországi, így a megyei mozikban is az Osztály, vigyázz! című amerikai film. Hart Bochner rendező és alkotótársai kezdetben a klasszikus iskolai filmek paródiájának szánták produkciójukat, azután megváltoztatták eredeti elképzelésüket. Minél jobban elmélyültek a munkában, annál jobban rájöttek ugyanis, hogy sokkal izgalmasabb azt kutatni, milyen gyerekek és milyen tanárok látogatják ma az iskolát. Vagyis a valóság felé fordultak. „Ezt a filmet korunk újság- és tévéfőcímeiből ollóztuk össze — mondta David Zucker producer. — Aztán tovább szabdaltuk egész kis darabokra.” Az Osztály, vigyázz! új fényben tünteti fel a Zuckerre jellemző, fésületlen humort. Amit látunk, nagyon mainak szánják az alkotók: ha a benne ábrázolt iskola olyan hely, ahol senki, egy pillanatra sincs biztonságban, az valószínűleg egy cseppet sem a véletlen műve. A film — amellett, hogy főleg az ifjabb korosztályt jól szórakoztatja — görbe tükröt tart a néző, az egész társadalom elé. Hogy ezt a hatást a rendező biztosan elérje, erős egyéniségek kellenek, ezért remek színészeket szerződtetett. A szereplők korábbi sikerfilmekből (Airplane, Borzasztó emberek, Csupasz pisztoly sorozat) ismertek: Jón Lovitz, Tia Carrere, Louise Fletcher. N. K. A napokban került kezembe a szép kiállítású Pedagógiai kislexikon, Nanszák- né Cserfalvi Ilona munkája. Meglepett a fehér külső borító után a rózsaszínű lapok sora, az érdes papír s szín különös kettőssége, mintha az igényesség és a szükségesség — napjainkat oly jellemző — sajátos kompromisszumát jelezte volna ez is. A lexikon lapozása közben szembetalálkoztam a jelen pedagógiai közvéleményét foglalkoztató számos terminussal, így többek között a Nemzeti Alaptantervvel (NAT is, amely „az iskolai nevelés és képzés mindenki számára közös céljait, pedagógiai elveit és követelményeit foglalja össze: a tantervek alapja”. (247. o.) A NAT fogalomkörébe tartozó szócsalád (a kerettan- terv, helyi tanterv, tantárgyi program, tantervi követelmények, képesítési követelmények, alapműveltségi vizsga stb.) az oktatási intézményekben folyó jelenlegi kutatásokhoz, helyi programok kialakításához nyújt szakszerű terminológiai-fogalmi hátteret. így a kiadvány mindenekelőtt a napi pedagógiai gyakorlat számára válhat hiánypótló, naprakész ismereteket nyújtó szaklexikonná. A további vizsgálódás során felbukkantak azok a szósorok is, amelyek az előbbieken túl a társadalom (köz) ne- veltségi állapotára utaló és a társadalmi köztudatban jelen lévő jelenségekre hívja fel a figyelmet (deviáns, beilleszkedés, beszédhiba, beszédpedagógia, agresszív, ambivalens, antihumánus, érzéketlenség, indulat, dilemma, bosszúállás stb.), arra, hogy a gyermekhez, az oktatás és nevelés kérdéseihez való viszonyulás aktuális szóanyaga a társadalom mindenkori közérzetét, „lelki” állapotát is jelezheti, akár egy szaklexikon válogatásában is. A szerző szándéka szerint a lexikon azoknak készült, akik „munkájukban szeretnék pontosan alkalmazni a terminológiai fogalmakat, akik igénylik a tudomány fejlődésének nyomon követését, az önálló irodalmi tájékozódást, emberi és nevelési élményeik, tapasztalataik mélyebb, hozzáértőbb, elemzőbb átgondolását.” (1. o.) Tehát nekik, vagyis — legyünk bizakodók — mindenkinek, akik részesei és résztvevői annak a folyamatnak, amit úgy hívunk: embernevelés. S az sem mellékes, hogy egy szakszerűbb, objektívebb és emberibb pedagógiai közgondolkodás formálódásához is szempontokat és fogódzókat nyújthat a Pedagógiai kislexikon. (Naszákné dr. Cserfalvi Ilona: Pedagógiai kislexikon. Lektor: Dr. Michel- ler Magdolna. Kiadta: a Tóth Könyvkereskedés, Debrecen, 1996.) Virágné Horváth Erzsébet Ha valaki magára ismer a film nézése közben, az nem a véletlen műve! Az elmúlt évtizedekben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat hanglemez- kiadása épp csak érintette a múlt század nagy magyar zeneköltőjének, Erkel Ferencnek a művészetét. Megjelent a Bánk bán, a Hunyadi László és egy-két operaária, műrészlet. Kortársának, Mosonyi Mihálynak még kisebb figyelmet szentelt. Egy távolkeleti ország, Japán lemezkiadó vállalata, a Marco Polo volt az, amely a gyulai székhelyű Erkel Ferenc Társaság elnökségének kezdeményezésére késznek mutatkozott Erkel és Mosonyi művészetének bemutatására. Sorra jelentették meg a CD-ket, közkinccsé téve a zeneszerzők zongoraműveit és operaátiratait. Az 1991-es évben 3 CD-le- mezt adtak ki, 1994-ben még kettőt Kassai István zongoraművész, Erkel- kutató és Szecsődy Ferenc hegedűművész játékával. A japán cég várhatóan folytatja a XIX. századi magyar zene kiadását. A magyar hanglemezgyártás annyit pótolt az adósságból, hogy egy hagyományos hanglemezen megjelentette Erkel Ferenc operaátiratait és egy másikon, 3 évvel ezelőtt a Himnusz szerzőjének művei mellett másoktól is korabeli darabokat. A gyulai Mogyoróssy János Könyvtárban dr. Andódyné Pál Olga zenei könyvtáros előadásaiban sorra mutatja be a hiánypótló CD-ket az Erkel társaság tagjainak és minden érdeklődőnek. Baráti beszélgetés keretében, egy csésze tea mellett január 7-e után február 4- én, március 4-én és április 2-án, keddenként, 17 órától a könyvtár előadótermében felhangzik Erkel és Mosonyi zenéje, s szóba kerül a XIX. század. Sz. M.
