Békés Megyei Hírlap, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-06 / 285. szám
A VÁSÁRCSARNOK MEGÉPÜL A VAD MÉG MINDIG NEMZETI KINCS Piaci körkép Békés megyében a változások 53 földterülettel rendelkező, 10 bérkilövő vadásztársaságot és közel félmillió hektárnyi vadászterületet érintenek. (II. oldal) Békéscsabán, a vásárcsarnokban már az elmúlt szombati hetipiac forgalma jelezte: megkezdődött az ünnepi készülődés. (111. oldal) Szerkeszti: Tóth Ibolya A Békés Megyei Hírlap Melléklete Egy édes szenvedély A GONDOS MÉHÉSZ SOHASEM FOSZTJA KI A MÉHEKET A méhészetben tíz évből öt jó, három közepes, kettő' meg olyan, hogy semmi nincs. Az állománynak ezeket a szűk esztendőket kell átvészelni. Ilyenkor fordul a kocka: a gazda cukorszirupja az egyetlen éltető' forrás. Bizony emlékszem olyan évre, amikor öt mázsa cukor sem volt elég a méhek ellátására — mesélte Védő János méhész, akit szarvasi otthonában látogattunk meg. János bácsi beszélgetésünkkor már túl volt a méhek beteleltetésén, ami valljuk meg száz kaptár esetén nem kis munka. — A jövő évi méhészetet az idei nyár munkájával alapozzuk meg. Új kereteket építünk, s ellenőrizzük, elég fiatal-e az anya a családoknál. A gondos méhész sosem fosztja ki a méhe- ket. Télire 15—20 kilogramm mézet otthagy nekik, hogy az tavaszig kitartson. Októberre megtörténik a beteleltetés, ezután már csak kijárok a gyümölcsösbe, hogy ellenőrizzem, megvan-e a méhek nyugalma. Nem bújt-e egér a kaptárokba, nem háborgatja-e őket harkály? Tavasszal azután átvizsgálom a családokat, kitakarítom a kaptárt és májusban, ha az időjárás engedi, kezdődhet a vándoroltatás — magyarázta Védő János, aki hatvan esztendeje az édesapjától leste el a méhészkedés tudományát. — Tanyán laktunk akkoriban. Apám vett két rajt. abból lett két család. Amikor a háborúba behívták katonának, rám bízta őket: — „Fiam, gondozd a méhe- ket!”—mondta. Én akkor tizenkét esztendős voltam. A két család kirajzott, lett belőle négy. És így szaporodtak. Később apám példájára kitanultam a bognármesterséget, így a kaptárkészítés sem okozott gondot. Az első vándoroltatásom örökre emlékezetes maradt. 1946 tavaszán az oroszoktól hátrahagyott félig roncs teherautóval jártuk meg néhány társammal a Felvidéket. De szállítottam én már vagonokban is kaptárokat. A Mezőtúrról indított méhészvonat először Szegedre ment, onnan Salgótarjánba. A végállomáson lovaskocsikat fogadtunk, azok vittek fel minket a hegyekbe. Persze ma sem jár kevesebb feltűnéssel, amikor tavaszonta Védőék felkerekednek a méhekkel. A száz kaptár épp hogy csak elfér a teherautón és annak pótkocsiján, nem is beszélve a gazda lakóbódéjáról, az ágyneműről, főzőalkalmatosságról, s a még ki tudja hányféle dologról, amit másfél hónapig az ember kint a szabadban aligha nélkülözhet. Állandó helyre járnak Bács-Kiskun megyébe, ám a helyszín felől közelebbit nem árulnak el. János bácsival beszélgetve hamar kiderül, nála nagyobb hívét a méznek keresve sem találni. Odahaza térül-fordul megeszik egy-egy kanállal. Még a (Folytatásall. oldalon) „Az ember a méheknek lakást készít, itatót épít, sőt élelméről is gondoskodik, de nem tudja megetetni és megitatni, alig képes nevelni, szokásait megváltoztatni. A méhet nem kell munkára biztatni, dolgozik, nyüzsög noszogatás nélkül is, az ember csupán a lehetőséget teremti meg számára. ’’(Rudnay János — Beliczay László: Mézkönyv) Hírháttér Miért jött a külföldi működőtöké? Az egy főre jutó külföldi működőtőke-állomány nagysága tavaly elérte az 1000 dollárt hazánkban. Ám a tőke 80 százaléka Budapestre és környékére, továbbá az észak- nyugati megyékbe áramlott, így e fejlettebb régiókban 2700 dollár az egy főre jutó működötöké, míg másutt ennek csak egytizede. Mindezt az a felmérés tartalmazza, amelyet a KPMG Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft. végzett a külföldi befektetők körében. Eszerint a hazánkban működő külföldi érdekeltségű vállalatok 40 százaléka a termelő- és feldolgozóiparban tevékenykedik. Ezt követi a nagykereskedelem, a szolgáltatás, valamint a banki és pénzügyi szféra. A társaságokra a többségi külföldi tulajdon jellemző, 68 százalékuknál 90 százaléknál is nagyobb arányban. A legtöbb működőtőke Németországból érkezett, ezt követi Ausztria és az Egyesült Államok. A befektetőknek csak 16 százaléka nemzeti cég, többségük pedig háromnál több országban van jelen, vagyis multinacionális. A befektetések zöme vegyes vállalat alakításával érkezett az országba. A privatizáció, a zöldmezős beruházás és a magánvásárlás csaknem azonos szerepet játszott, 20— 20 százalék körüli részesedéssel. A befektetők számára a térség stratégiai bázist jelent, vagy lehetőséget nyújt termékeik piacának kiszélesítésére. Néhányan azonban az olcsó cégfelvásárlási lehetőségeket kívánták kihasználni. Az olcsó munkaerő szintén nagy vonzerőt jelentett, míg a kedvezmények, ösztönzők általában alig játszottak szerepet a külföldi vállalatok döntésénél. A válaszadók 84 százalékának teljesültek a befektetéssel kapcsolatos várakozásai. Felhívták azonban a figyelmet az infláció és a forintleértékelődés hátrányos hatására. Működési akadályként fogalmazták meg ezen kívül még az adótörvény gyakori változtatását is. Új jelenségként említették a helyi vásárlóerő csökkenését, ez azokat a befektetőket érinti érzékenyen, akik piacbővítés okán jöttek az országba. Dr. Megyeri Zsolt, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. vezérigazgatója 1942-ben született Debrecenben. A református gimnáziumban érettségizett, majd a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát 1966-ban. Diákévei alatt sportolt, atletizált. Hajdúszoboszlón volt gyakornok, Ujlétán főállattenyésztő. Ezt követően 11 éven át a Körösi Állami Gazdaságban dolgozott keverőüzem-vezetőként, üzemgazdászként, utóbb pedig főkönyvelőként. Ugyancsak 11 évet töltött a Békéscsabai Állami Gazdaságban mint közgazdasági igazgatóhelyettes. Mezőhegyesre 1992-ben került vállalati biztosként. Nős, két felnőtt gyermeke van. Vezérállásban — A rendszerváltás idején, akkori munkahelyem, a BÁG minden tekintetben kiemelkedett a környezetéből. Ez nem valami különleges adomány volt, hanem kemény és szakszerű munka eredménye. Mivel 100 százalékban privatizációra kijelölt gazdaság voltunk, kinek-kinek el kellett gondolkodnia a saját jövőjén. Én a vállalkozói szférába készültem. — Ma mégis egy állami vállalat vezérigazgatója. —1992januárjában magához hivatott az akkori államtitkár, mondván: olyan vezetőt keresnek Mezőhegyesre, aki gyakorlott, ért a pénzügyekhez, és látja a közgazdasági összefüggéseket. Kérésemre mellékállásban lettem vállalati, illetve privatizációs biztos. Fantasztikusan nehéz helyzetben volt akkor a gazdaság: 2,1 milliárd adósság, félmilliárdot meghaladó veszteség, 1800 dolgozó 151 ezer Ft- os, megalázóan alacsony átlagkeresettel, leromlott géppark, lepusztult épületállomány. De még ennél is lehangolóbb volt a morális és a hangulati válság. Meg kellett ismertetni a dolgozókkal a bajok mértékét, végre kellett hajtani a leépítéseket, ugyanakkor meg kellett találnunk a kitörési pontokat is. És Mezőhegyes 1993 végére pénzügyileg rendezett gazdaság lett. 1994-ben már 107 millió Ft, 1995-ben pedig 145millióFtváüalatinyereségetértünkel. Az idén is hasonlóra számíthat a mostani 670 fős kollektíva Ha a birtokhoz tartozó vállalatcsoportot is figyelembe vesszük, akkor a tavalyi és az idei év nyeresége meghaladta, illetve meghaladja a 200 millió forintot. S akkor még nem beszéltem a több százmilliós öntözés- és gépfejlesztésről. —Persze „könnyű Mezőhegyesnek”. — Sokan vélik úgy: irgalmatlan mennyiségű pénzt kaptunk. Ide, a tulajdonos törzstőkeemeléseként, mindössze 300 millió folyt be, ami saját erőként szerepel az öntözésfejlesztés 550 milliójában. —Végül is mikor nevezték ki vezérigazgatónak? —A csődhelyzetet 1993-ra sikerült felszámolnunk. Július 1- jétől fogadtam el a kinevezést. A feladatom az volt, hogy megteremtsem a termelés feltételeit, a pénzügyi alapokat, a műszaki hátteret, és hogy biztosítsam a fejlesztések lehetőségét. Mindezt úgy, hogy a különböző egységek önállóságot élvezzenek, vezetőik felelősséggel döntsenek. Már az első egy-két hétben világossá vált előttem, hogy az itteni szakemberek felkészültek, értik a feladataikat, melléjük vagy helyettük nem kell újakat hozni. Úgy vélem, közös erőfeszítéseink révén Mezőhegyes már most is betölü azt a szerepek amit a kormányzat szánt neki. —Ha egy-két szóban kellene összefoglalnia a munkatársaihoz való viszonyát, melyek lennének-e szavak? — Bizalom és fegyelem. —Azt mondják önről, „ért az emberek nyelvén ”. — Bizonyos vezetői készségeket meg lehet tanulni, de azt hiszem, egyfajta adottság is kell ehhez. Ebben a tekintetben valószínűleg sokat örököltem az édesapámtól. A vállalatvezető nem lehet hajcsár, a munkatársakban mindenekelőtt az embert kell látnia, s csak másodsorban a beosztottat. Én nem tudok a határban úgy elmenni egy traktoros mellett, hogy meg ne álljak vele beszélgetni. Ezek a beszélgetések kiválóan alkalmasak arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Amikor ide jöttem, úgy éreztem, hallatlan nagy a távolság és a feszültség a vezetők és a beosztottak között. Ha ez az állapot továbbra is megmaradt volna, egy korábbi nehéz helyzetben nem fordulhattam volna sem a dolgozókhoz, sem a szakszervezethez, sem az üzemi tanácshoz azzal, hogy a beígért béremelést illetően néhány hónap önmérsékletet kérek. —Dolgozókat mondott... — De ilyenkor is a konkrét emberre, Kiss József traktorosra, Kovács Pál állattenyésztőre gondolok. Ezért kapja meg névre szólóan minden munkatársunk üzemi lapunkat, a Birtokszemlét, és ezért vannak vállalati kitüntetéseink, melyek átadására hagyományosan a decemberi munkásgyűlésen kerül sor. Ménesi György í\ J lW\ i
