Békés Megyei Hírlap, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-02 / 281. szám

1996. december 2., hétfő MEGYEI KÖRKÉP Pályázat. (1) A mező­kovácsházi Általános Művelő­dési Központ 1. számú óvodája a Nemzeti Ifjúsági Szabadidő Sport az Egészséges Életmódért Alapítványán 130 ezer forintot nyert, amit sporteszközök és tor­naszerek vásárlására fordítanak. Emellett az óvoda Herjeczki Jó­zsef és Csicsely Györgyné ma­gánszemélyek adományaként 9 fenyőfát ültettek el az óvoda ud­varán a szülők segítségével. Szépül a vasút. (1) Magyarbánhegyesen a MÁV — a regionális vasútprogram kere­tében — átfestette, felújította a vasútállomás régi épületét. A megszépült állomás ünnepélyes avatására december 9-én 10 óra­kor kerül sor az önkormányzat és a MÁV képviselőinek jelenlét­ében. Tüdőszürés Eleken, (b) Kötelező tüdőszűrést tartanak Eleken november 27-étől decem­ber 11 -éig. Az orvosi rendelői vizsgálatra minden 18. életévét betöltött lakos megjelenését vár­ják. A vizsgálat időrendi sorrend­jét a város különböző pontjain elhelyezett hirdetményből tud­hatják meg az érdekeltek. Teli autóbusz, (gh) Battonyán az elmúlt héten mintegy 30 ezren lépték át a határt. A szolgálatot teljesítő vámosok 5 vámbűncselek­ményt és 15 vámszabálysértést derítettek fel 765 ezer Ft érték­ben. Az elkövetők magyar, tö­rök és román állampolgárok voltak, közülük egynek a sze­mélye ismeretlen maradt. A le­foglalt áruk között található többek között 116 karton ciga­retta, 250 gramm arany, 86 liter whisky, 443 gramm ezüstáru, valamint 160 ezer Ft értékű tö­rökországi eredetű ruházati cikk. Az összesen 20 szabály- sértés, illetve bűncselekmény jelentős részét egy Törökor­szágból hazatartó magyar autó­busz utasai követték el. Csereakció. (1) A mező­kovácsházi művelődési központ a gyermekek által gyűjtött tár­gyakból (szalvéta, képeslap, ra­dír, telefonkártya, kinder- figura...) rendez kiállítást de­cember 3-án az emeleti klubte­remben. A 14 órakor kezdődő megnyitón zsibvásárt is szervez­nek, ahol szabadon adhatók, vehetők, cserélhetők a gyűjte­mények „többlet” darabjai. Kérelem a belvízkárok megszüntetésére Az idei bőséges csapadék követ­keztében Dobozon előbb az ár­vízveszély, majd az év során a belvíz fenyegette a helybélieket. A település önkormányzata a kö­zelmúltban adott be kérelmet a Pénzügyminisztériumba, hogy a belvízkár elleni védekezés, a helyreállítás, illetve a lakáskárok felszámolásának pénzügyi fede­zetéhez támogatást nyújtson a tárca. A településen különösen négy területen pusztított a belvíz, a cigányok lakta Kodály utca, a gyengevészei rész, a Bercsényi utca környékén, illetve az újtelepi területen. A lakók kiköltöz­tetéséről egyébként nem kellett gondoskodni, mert az érintettek a maguk erejéből kerestek megol­dást, rokonoknál húzódtak meg a veszély megszűntéig. A dobozi önkormányzat a vé­dekezésre 3 millió forintot, a helyreállításra 8 millió forintot igényelt a minisztériumtól, (e) Pillanatfelvétel az egyik bel­víz sújtotta épületből. A lakó­ház falain sorra megjelentek a repedések FOTÓ; ÜÍHOOZKY PfTER Humorral kampányolt az igazgató A szeghalmi gimnáziumban a Péter András-napok rendez­vénysorozata nagyon távoli időkre nyúlik vissza. A jelenlegi formátumban 1980 óta kerülnek megrendezésre a diákok önmeg­valósulása jegyében zajlódó Pé­ter András-napok. A mostani mégis rendhagyó, hisz a rendez­vényen idén először vettek rész a hatosztályos gimnázium tanu­lói. A diákigazgatói választáson Szabó Róbert IV. B. osztályos tanuló kapta a legtöbb szavaza­tot, így két napra ő vehette át az iskola jelképes igazgatását, ami főleg a programok levezetéséből áll. — Már az elmúlt tanév végén eldöntöttük, hogy osztályunkból én leszek az, aki elindul a diák­igazgatói választáson — kezdte Czirják Gábor. — Úgy gondo­lom, a mostani kampányunk na­gyon jól sikerült. A többség azért szavazott rám, mert mi a gimnáziumunkat mutattuk be humoros formában. Sorsolásos játékunk pedig a legfiatalabbak körében talált nagy népszerű­ségre. Sallai Melinda kampányát a Sárrét Televízió karolta fel, Sza­bó Róbert tábora pedig Ki mit tud? utánzattal állt elő. A progra­mok tegnap késő estig tartottak, a mai zárónapon pedig tovább folytatódnak. (Magyari) Magyar autótolvaj, török határsértő A gyulai határforgalmi kirendelt­ségen egy magyar férfi próbált meg kijuttatni Romániába egy fe­hér Mercedes 307 D típusú, 1 millió Ft-ot érő, Magyarország­ról ellopott személygépkocsit csütörtökön. Miután a másolt in­dítókulcs és a hamis forgalmi en­gedély egyértelművé tette a hely­zetet, a határőrök tovább vizsgá­lódtak: kiderült, hogy az útlevél­ben és a jogosítványában fény­képcserét hajtottak végre. így a férfinak nem csak autólopásért, hanem közokirat-hamisításért is felelnie kell. Ugyancsak csütörtökön és ugyancsak Gyulán történt, hogy a határőrizeti kirendeltség járőrei a taxiállomáson felfigyeltek egy gyanúsan viselkedő férfira. Mint kiderült, az illető török állampol­gár, és a gyulai határátkelőhely kilépési oldalán — megkerülve az ellenőrzést — jutott magyar területre. Kunos Gva/asajtórefe- rens tájékoztatása szerint az Orosházi Határőr Igazgatóság illetékesei a magyar autótolvajt a Gyulai Rendőrkapitány­ságnak, a török határsértőt pedig a román határőrizeti szerveknek adták át. M. Gy. A néprajzi pályázatok eredményéről A honfoglalás 1100. évforduló­jának tiszteletére rendezett em­lékezés-sorozat egyik állomása volt a Sarkad város önkormány­zata és a Márki Sándor Múzeum által meghirdetett, általános és középiskolai tanulók számára kiírt néprajzi pályázat. A beérke­zett munkák értékelésére és a díjak átadására november 28-án a Bartók Béla Művelődési Köz­pontban került sor. A pályázati felhívásra szép számú, nagy gonddal és önál­lósággal megírt dolgozat érke­zett. Az elkészült és beküldött munkák magas színvonala in­dokolttá tette különdíjak oda­ítélését is. Első díjat kapott Czeglédi András, a gyulai Er­kel Ferenc Gimnázium tanuló­ja, aki egy unikális népszokás­ról, a Sarkadon delengálásnak nevezett vénlánycsúfolásról írt. Második helyezést ért el Nyíri Ágnes, a sarkadi Ady Endre Középiskola tanulója Ä születés című dolgozatával. Harmadik helyezett lett Balogh Márta—Kiss Francis­ka—Varga Adrienn Népi hie­delemalakok című munkája. Különdíjat kapott Debreczeni Lajos A halászat és Szilágyi Balázs A cirokseprű készítése című írásaikkal. Dicséretben és oklevélben ré­szesültek: Papp Réka, Szabó Zsófia, Matus Gábor, Kiss Juli­anna és Nagy Mariann, a 2. szá­mú általános iskola nyolcadikos tanulói, valamint Budás Beáta, Elek Szilvia, Kocziha Erzsébet, Tímár Rita és Zsibrita-Fecske Zsuzsanna, az Ady Endre Kö­zépiskola diákjai. Á díjakat és az okleveleket Nagy István alpol­gármester adta át. Olvasóink írják ....-........ ....... —= A z itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségé­vel. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A foltos ruha árnyékában A múló idő, az egymást követő évtizedek, az egymás után váltakozó rendszerek lépten-nyomon átalakítják életmódunkat, életvitelünket, szokásainkat. Másképpen éltek dédapáink, nagyapáink, apáink, mint mi. Most arról szeretnék írni, hogy a különböző korokban milyen elvárások, igények fogalmazódtak meg a ruházkodásról, öltözködés­sel kapcsolatban. 1945 előtt az volt a köztudatban, hogy a foltos ruha nem szégyen, csak legyen tiszta. Szégyen volt a piszkos ruha, s valamint az, ha rajta a szakadás nem volt megvarrva. Az 1945 előtti elvárás a későbbi korok embereinek igényeit már nem elégítette ki. Az előző rendszerben gyakran mondogattuk: ,,Arra mindenkinek telik, hogy jóllakjon és hogy normálisan fel tudjon öltözni. ” A Kádár­rendszer szociális vívmányaihoz tartozott a megfelelő, normális, elfogadható színvonalú ruházkodás. A foltos ruhát elfejtettük. Leg­feljebb külső és kinti munkálatokról vettük fel. Napjainkban van egy szűk réteg, melynek az igényét már nem elégíti ki az elfogadható színvonalú ruházkodás. Ok a méregdrága, legminőségibb anyagból készült, a mindenkori legújabb divat szerinti ruhákat is könnyedén, gondolkodás nélkül meg tudják venni. Persze az nagy többségnek szerényebb igényekkel kel! beérnie. Valaha szégyen volt ócskapiac­ról öltözködni. Ma már általános jelenség a tarhálás, ahol olcsó pénzen hozzájuthatunk a nyugatról behozott, mások által levetett ruhákhoz. Ebben az elszegényedő világban egyre többen vannak, akik nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy jó állapotban lévő ruháikat eldobják, elkótyavetyéljék csupán azért, hogy az árnyé­kos oldalon túli, fényűző világ által diktált divatot követni tudják. Nekik nem kell azért szomorkodni, hogy nem a legújabb divat szerint ruhákban járnak. Szomorkodásra, búsulásra csupán akkor lenne okunk, ha a foltos ruha újra általánossá, utcai viseletté válna. Reméljük, hogy a kegyetlen, kíméletlen világunk annyira nem kö­nyörtelen, hogy visszahozza a foltos ruhát. Endrédi Károly, Kötegyán A múlt feltárása Keresem azokat, akik az 1920—30-as években sommásként dolgoz­tak az Eszterházy hercegség Tapolca környékén lévő uradalmában. Békés megye területén, főként Szeghalom és Sarkad környékéről származókra utaltak az eddigi anyagok. Az anyaggyűjtés célja a múlt feltárása. Értesítési cím: Bozó Vilmosné Sági Olga, 5744 Kevermes, Jókai u. 14. Az esetleges dokumentumokat visszajuttatom. Madarainkért! Környezetünk védelme, megőrzése mindannyiunk feladata. A faleve­lek hullása a hideg kezdetére utal. Novemberre a természet fokozato­san téli pihenőjére tér. A költöző madarak régen elmentek. Az északi részekről hozzánk vándorolt, s az itt maradt fajok számára egyre nehezebb az élelemszerzés. A fagy beálltával elpusztulnak a rovarok, férgek, amivel egész nyáron táplálkoztak. így az emberek gondosko­dására szorulnak. Segíteni kell nekik a nyári énekért, az egészséges gyümölcsökért, s a fajok fennmaradásáért. Védelmük egész télen át tartó munka. Remélhetőleg minél több 6—14 éves gyermek vállalko­zik erre a feladatra, mely egyénileg és csoportosan is végezhető. Fontos az állandó, rendszeres etetés. Etetés céljára a sátoros, ereszes, galambdúchoz hasonló etetők a legalkalmasabbak. Elhelye­zési magasság körülbelül 1,5—3 méter legyen. Törekedni kell a szilárd rögzítésre, s arra, hogy a macska és a kutya ne érje el. Ha odú elhelyezésére is sor kerül, akkor ügyelni kell arra is, hogy a röpnyílás délre, délkeletre nézzen! Az etetéshez felhasználható magvak: napraforgó-, tök-, kender­mag, mák, zab, fűmagdús szénatörmelék, ocsú, pelyva. Kedvenc csemegének számít a fára felakasztott szalonnabőr. A megfigyeléseket célszerű lejegyezni. Szempontok: az etető he­lye,formája, a madáifajta neve, előfordulási gyakorisága, jellemzői, s egyéb érdekességek, személyes élmények, az etetés módja, időtartama. A leírtak kiegészülhetnek rajzokkal, ábrákkal, színes technikával készült képekkel, melyet 1997. április 15-éig kell eljuttat­ni az alábbi címre: Bozó Vilmosné Sági Olga, 5744 Kevermes, Jókai u. 14. A feljegyzésre kerüljön rá: név, lakcím, életkor, egyéni vagy csoportos munka. A legigényesebb és szemléletesebb munkák díjazásban részesül­nek 1997 májusában. Külön értékelve a 6—10, valamint a 11—14 éves korosztály munkáját. Jó munkát kíván: Bozó Vilmosné Sági Olga FIAI PUNTO - NETTÓ GYÁRI ÁRON TOP GARANCIA j FINANSZÍROZÁS Autó-Brill Kft., 5600 Békéscsaba, Bartók B. u. 46-50., tel./fax: (66) 450-622 Punto 55s 3 ajtós Most minden eddiginél kedvezóTtben, nettó gyári áron vásárolhat Fiat Puntót.- mór 1.399.000 forinttól! Részletes információért forduljon márka- kereskedőinkhez! Kamatmentes részlet- fizetési lehetőség, kezelési költség nélkül! I mE MŰTRÁGYA-VÁSÁRLÁSI AKCIÓ! Nitrogén: 34%-os ammonnitrát engedményes áron 25 000 Ft/tonna + áfa. Amíg a készlet tart! KITE Rt. növényvédőszer raktár, Csorvás. Érdeklődésüket várjuk: KITE Rt., Békéscsaba, Alkotmány u. 6. Telefon: (66) 326-171 vagy 443-677.

Next

/
Thumbnails
Contents