Békés Megyei Hírlap, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-05-06 / 233. szám
Utolsó egyeztetések a próbán, csak ekkor lehet fényképezni. David és Nigel, Bob és Philip, Gabriel és Stephen konzultál / Énekük az életük Avagy: a King’s Singers együttes húsz órája Békéscsabán Találkoztunk a csodával! Aki hallhatta, láthatta a világhírű angol King’s Singers együttest, sokáig fog emlékezni a nagyszerű templomi hangversenyre, az igazi profizmust nyújtó énekesek egyéniségére, gyönyörű hangjukra, a szép angol nyelvre, kedves humorukra. A koncert élményét fokozta, hogy Békéscsabára érkezésükkor, még a próba előtt, majd késő este, a vendégek tiszteletére rendezett fogadáson az emberekkel is találkozhattam: David Hurley-vel, Nigel Shorttal, Bob Chilcott-tal, Gábriel Crouch- csal és Stephen Connollyval. Az emlékezetes beszélgetések több tanulsággal szolgáltak, ezek közül csak egyetlenegyet emelnék ki, és megkísérlem kicsit angolosan fogalmazni: ha nem tévedek, a valóban nagy tehetségek mintha rendkívüli szerénységgel, alázattal viselnék a sikert, a világhírnevet... Az év nagy része turnéból áll: több ügynökségük működik a világ különböző helyein, a kereslet óriási, szigorúan szelektálni kell. Bejárták már a Földet Japántól Brazíliáig, Amerikától Svájcig, Magyarországon tízszer vendégszerepeitek az elmúlt években, de Budapesten túlra most jöttek először; nagy öröm, hogy éppen Békéscsabát tisztelték meg. A megtett kilométerekről nem készült statisztika, annyi bizonyos, hogy a kórus tagjai idejük nagy részét repülőgépen, autóban, együtt töltik, úton vannak és nem a családjukkal. Egyelőre hárman nősek, Bobnak négy, Stephen- nek két, Philipnek egy gyermeke van. Állítják, ha bármely feleség (vagy kedves) valaha is szóvá tette volna állandó távollétüket, aligha maradt volna sokáig feleség (vagy kedves). Világos, a kis idő, amit együtt tölthetnek, nem telhet veszekedéssel; az otthon nyújtson menedéket, biztonságot, megértést, adjon erőt, hitet—így sorolták. Finom, magyaros ebéd utáni szunyókálásból ébresztette a fiúkat a gépkocsivezető, amikor a szállodához érkeztek, de gyorsan magukhoz tértek, gyakorlottak az ilyesmiben. Mivel vezető, szóvivő nincs náluk — a döntéseket baráti alapon hozzák, a feladatokat testvériesen osztják meg —, a rangidős Bob Chilcott-tal ültünk le beszélgetni. Az idő sürget, Bob mégis több, mint udvarias, nagyon barátságos, kedves, az órát én figyelem. — Majdnem harminc éve alakult az együttes, 1968-ban a Cambridge-i Egyetemen. Fiatan énekelünk, én vagyok a tenor — meséli Bob. — Valamennyien zeneművészeti diplomával rendelkezünk, professzionista énekesek vagyunk. A tagok olykor cserélődnek, most Gabriel a legfiatalabb. A repertoárunk igen gazdag, a korai reneszánsztól Bob Chilcott a rangidős egészen a kortárs művekig, népdaloktól a Beatles-dalokig terjed. A közönség nagyon különböző ízlésének megfelelően, igen eltérő stílusokat igyekszünk a színpadon megvalósítani. — Ez az első alkalom, hogy Budapesten kívül is fellépnek. — Nagyon örülök, hogy végre lehetőségünk nyílt egy kicsit látni Magyarországból. — A magyar kultúrából mi ismerős? — Sajnos keveset tudok, de azt hallottam, hogy Magyarországon már az általános iskolában színvonalas zeneoktatás folyik, hogy az egészen kicsi gyerekeket megtanítják énekelni. Ha jól tudom, az oktatásban hangsúlyt helyeznek arra, hogy a tanulók a magyar kultúra értékeit megismerjék, megőrizzék, ezzel a későbbi életminőséget nagyban meghatározzák. Magyarország azon kevés országok egyike, ahol ez jól működik, ahol tudják, hogy az énekkel, a zenével az egész világ megnyílik az emberek előtt. — Miben látja a King’s Singers népszerűségének okát? — Azzal függhet össze, hogy énekelni mindenki tud, mindenki képes a zene élvezetére. Énekelni lehet kocsmában, futball- pályán, utcán. Talán kicsit azzal is, hogy a saját kultúránkat ápoljuk, és ezt szívesen hallgatják Anglián kívül is. S mi magunk is nagyon élvezzük, amit csinálunk, szeretünk énekelni. —Az abszolút profizmusukat nem is említi? — Gondolja, hogy talán egy kicsit az is hozzájárulhat a sikerhez? —Igen, úgy gondolom... Manapság sokat vitatkoznak arról, hogy a zene, a művészet képes-e hatni az emberekre, a társadalom fejlődésére. Ön szerint az ének hat az életünkre? —Nagyon is, és számos területen! A zene valami olyan csoda, amit Istentől kapunk, ami természetes, aminek megvan a maga rendje, és ami képes bennünket a mindennapi élet fölé emelni. A zene erőt ad nekünk, hogy elviseljünk sok mindent, amit művészet nélkül nehéz lenne elviselni. S manapság — amikor nagyon terjednek olyan dolgok, amelyekről nem mondhatjuk el, hogy értékükről, minőségükről lennének nevezetesek — különösen nagy felelősség hárul a zenére. Látjuk az egész világon, amerre járunk, hogy a nem éppen értékes tömegcikkel szemben csak az igazi kultúra veheti fel a harcot. Nem hagyhatjuk, hogy a művészet háttérbe szoruljon, harcolni kell azért, hogy az embereket rádöbbentsük: szeressék, élvezzék a kultúrát, amitől értékesebbek lesznek, ami közelebb hozza őket egymáshoz, önmagukhoz. —Egyetértek. A gyönyörű kiejtésük azzal függ össze, hogy az együttest eredetileg Cam- bridge-ben alapították? Vagy fontos a színpadon az igényes, irodalmi stílus? — Nagyon fontos, erről megvagyunk győződve. A nyelv, mint a kommunikáció eszköze, legyen világos, szabályos, jól érthető, szép, választékos! Sietni kell a próbára, fényképezni csak ott kívánatos, s csak addig engedélyezett, amíg fel nem csendül az ének... S a többit már tudják: a King’s Singers jött, énekelt, mindenkit lenyűgözött, majd elutazott. Alig húsz órát töltöttek Békéscsabán, ennyi jutott nekünk, a világ körüli turné folytatódik. Október 1 -jén, a 21. zenei világnap alkalmával adott hangversenyt a hattagú King’s Singers együttes az evangélikus nagytemplomban. A hangverseny beköszöntője Henryk Górecz- ky, korunk lengyel zeneszerzőjének Totus tuus című műve volt, melyet a szerző II. János Pál pápa lengyelországi látogatásának alkalmára komponált. Ezt követően műsoruk első részében angol reneszánsz mesterek egyházi műveiből énekeltek: Orlando Gibbons, Thomas Tallis, William Byrd, Adrian Willaert kompozícióin keresztül gyönyörködhettünk a klasszikus vbkálpolifónia Angliában virágzó és a stílust meghatározó alkotásaiban. Azt hiszem, sokunknak okoz fejtörést, hogy milyen is a 16. század kórusmuzsikájának hiteles tolmácsolása. Most megtudhattuk: Ilyen! Méltóságteljes, mértéktartó és mégis ezerarcú. Élnek a szólamok, megcsodálhattuk az imitációs szerkesztés mesterien kirajzolódó szólamvezetését, a harmóniák kristály- tiszta, éppen ezért dúsan zengő megszólaltatását. Nem hagyható szó nélkül a francia zeneszerző, Maurice Duruflé (1902— 1986) négy motettája sem, hiszen az együttes, bár ugyanazon műfajt tűzött műsorára, amit már hallottunk tőlük, azonban a más nemzet és más korszak, más feladatokat állított eléjük, mely feladatokat tökéletesen oldottak meg. A műsor második felében stílusváltás következett: korunk zenéjéből adtak ízelítőt. Főként angol népdalokat, Beatles-fel- dolgozásokat énekeltek. Nem tudom eldönteni, hogy a többnyire zenei paródiáknak az énektechnikáját vagy a humorát csodálhattuk jobban. Mindegyik tökéletes volt. De mitől is olyan tökéletesek? Az abszolút biztos szakmai tudásuktól? (Kiművelt hang, stílusismeret?) A világhírnévtől? Talán fordítva: attól tettek szert világhírnévre, mert tökéletesek. Attól, hogy az angol kóruskultúrának sok évszázados hagyománya van? Vagy mindez együtt? Igen! Ez mind együtt. A közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta művészetüket, melyet két ráadással és kedves, közvetlen gesztusokkal viszonoztak. Dr. Tóthpál József, a Nemzeti Filharmónia igazgatója a hangverseny megnyitójában Yehudi Menuhin könyvéből idézett két mondatot, melynek lényege az, hogy emberségünkben, hitünkben kell megerősödnünk. Ebben segít a művészet— jelen esetben a zene. Talán nem túlzás azt hinni, hogy ezen a koncerten 1800 résztvevő erősödött emberségében, hitében. Számomra ez volt a csoda, melyet igyekszem nagyon sokáig őrizni. Köszönjük meg ezt a lehetőséget a Nemzeti Filharmónia megyei kirendeltségének. Dr. Sárhelyi Jenőné Irta és szerkesztette: Niedzielsky Katalin Fotó: Kovács Erzsébet A hattagú kórus már és még nem a színpadon, ugyanis felvonultak, de a koncentrálás pillanatai még ezután következnek, akkor viszont fény képezni már tilos... Anglia legjobb exportja A hattagú énekegyüttes fennállásának 28 esztendeje alatt több, mint hatvan lemezt készített és koncertezett az egész világon. Zsúfolt programjuk ellenére mindig időt szakítanak arra, hogy jótékonysági esteken is fellépjenek, bevételük jelentős hányadát adományozzák nemes célra, beteg gyerekek gyógyítására, idős emberek megsegítésére. Nagyon gyakran lépnek fel templomokban, hiszen repertoárjuk jelentős része egyházi kórusmű. A békéscsabai Evangélikus Nagyteijiplom látványa, építészeti remeke, hangulata, kitűnő akusztikája őket is lenyűgözte. A koncert után valamennyien arra voltak kíváncsiak, vajon hányán jöttek el, hogy meghallgassák éneküket. Fantasztikus tehetség, tökéletes profizmus. Azt csinálnak a hangjukkal, amit csak akarnak: a legkülönfélébb hangszereket is megszólaltatják, eléneklik. Mindezt bájos mosollyal, kedvesen, látható élvezettel, őszinte szeretettel. Ok hatan még mindig Anglia egyik legfontosabb exportját képviselik.
