Békés Megyei Hírlap, 1996. szeptember (51. évfolyam, 203-228. szám)

1996-09-20 / 220. szám

SZÍNES 1996. szeptember 20., péntek Kalandozás a motormatuzsálemek birodalmában Gottlieb Daimler nem tudhatta, hogy fából és acélból épített motorkerék­párját 111 esztendő' múltán is technikatörténeti szenzációként ünnepli az utókor. Mirit ahogy azt sem, hogy a huszadik század végén egy magyar kisváros utcáján százak tolongnak majd, hogy tanúi legyenek, amint az „Egynyomú” hű mása az első száz métert megteszi az aszfalton. Hiába, ilyenek vagyunk mi emberek. Legtöbben ügyet sem vetünk a műszaki leírásra, a szakkönyvek szürke grafikáira. A hiszem, ha látom bizonyosságára vágyunk. S ez a sóvárgás nem hiábavaló. Mert vannak, akik életre keltik a századelőn, netán korábban papírra vetett rajzokat, s olyanok is, akik a „világ végére” is elmennek egy-egy járműmatu­zsálemért. Közülük most kettőt mutatunk be: egy német jármű­restaurátort és egy gyomaendrődi motorkerékpárgyűjtőt. Utóbbi,városában európai hírű motormúzeumot teremtett. A bognármester múzeuma Sóczó Elek gyomai bognármes­ter fiatal korától rajongott a mo­torkerékpárokért, ám negyven is elmúlt, amikor komolyan a gyűjtésükbe foghatott. Amikor az ezüst színű 600-as BMW-nek és társainak szűk lett a lakóház portája, úgy döntött, létrehozza hazánk első motor­múzeumát. Portát vásárolt, ezen építette fel a múzeumot. Közben szakmájában is keményen dol­gozott, hogy az építkezés s a folyamatos gyűjtés anyagi hát­terét megteremtse. Sóczó Elek ma a világban is ritkaságszámba Sóczó Elek, a motormúzeuni létrehozója menő, 150 darabos motorkerék­pár-gyűjtemény birtokosa. A múzeum látogatói 87 motormár­kát számolhatnak össze. A leg­régibb gép 1922-ből való, a leg­fiatalabb 1989-ből. Van itt 1941-ben gyártott sivatagi BMW, a ’30-as éveket idéző Harley Davidson, belga Sarolea, NSU és Norton motor. Kiállítot­ta Horthy Miklós kísérőmotorjai egyikét is, egy német Horex-et. S itt van az a német BMW is, amely egykor tagja volt az Er­zsébet királynőt kísérő motor­konvojnak. A szenzációs fakerekű. Az első „igazi” motorkerékpárként emlegetett Daimler-konstruk- ció fél lóerős lehetett. Az Einspurnak, azaz Egynyoműnak keresztelt Daimler-gép váza és kerekei fából készültek, lónyereghez hasonlatos bőrbevonatú ülése és acélcsőből hajlított kormánya volt. A krónikások szerint Daimler 17 éves fia, Paul tette meg az első hosszabb utat az Einspurral, Bad Canstattból Untertürkheimbe motorozva. A közel 12 kilométeres úton az átforrósodó motor a novemberi hideg ellenére megperzselte a nyerget. A jármű a Daimler-gyárat 1903-ban elpusztító tűzvészben megsemmisült. Felvételünkön a technikatörténeti szenzációként emlegetett 1885-ös motorkerékpár hű mása, amelyet mint gyűjteménye legfrissebb és legbecsesebb darabját a közelmúltban mutatott be a gyomaendrődi motormúzeum. Fogd a motort, és fuss! Ha hírét veszed egy motorritkaságnak azonnal indulj, külön­ben megeshet, hogy mire odaérsz, csak hűlt helyét találod— osztotta meg velünk a motorgyűjtés aranyszabályát Sóczó Elek. Mint mondta, olyan nemigen történt, hogy az eladásra szánt járművet a helyébe hozták volna. Nem volt rest, utánajárt ő minden valamire való hírnek, így az elmúlt tizenöt esztendőben több mint hetvenezer kilométert utazott. A másfél évtizedből kötetre való érdekes történetet őriz. íme egy a sok közül: „1989 tavaszán Debrecen külvárosában egy parasztház melléképületét bontották. A munkások a folyosó végében két befalazott motorkerékpárra bukkantak. A háziak a második világháború előtt nyilván oda rejtették a járművüket: egy német DKW-t és egy angol Nortont. A motorok tulajdonosaival nem tudni mi lett. Később az épület többször gazdát cserélt, s azt, hogy mit rejt a folyosó vége, egészen a bontásig senki nem sejtette. Mindjárt az eset másnapján jött a hír, s én azonnal indultam. A gyűjteményem szempontjából csak a DKW jöhetett szóba, lévén szíjhajtású, ami igazi különlegesség. Minden igyekezetem ellenére már két német férfit találtam a helyszínen. Láttam, még nem döntötték el, melyiket viszik. Cselhez folya­modtam: amikor ők a Nortont nézték, én a DKW-t dicsértem, s ha a DKW-t méregették, én a Nortont mustráltam. Sikerült elkerülni a licitet. Hamarjában megegyeztem az árussal, fizet­tem, majd látva a németek méltatlankodását, amilyen gyorsan csak lehetett, távoztam a helyszínről. Igen ám, csakhogy a sebtében bepakolt motor első kereke kilógott az öreg Volga csomagtartójából. Ezzel alig maradhattam sokáig észrevétlen. A Nagytemplomnál jártam, amikor megállított két rendőr. Látva, hogy nem akármilyen „rakományt” szállítok, nem bírsá­goltak meg. — Most olyat teszünk, amit nem volna szabad. Maga ne törődjön semmivel, csak nyomja a gázt! — mondták, azzal beültek a kocsijukba, majd hang- és fényjelzéssel a városon át felvezettek a 4-es főútra. Búcsúzóul azt tanácsolták, legjobb lesz, ha most már kiszerelem a motor első kerekét, mert nem biztos, hogy a kollégáik is ilyen elnézőek lesznek. Hát ilyen kalandos utat járt meg a DKW, amely máig a gyűjteményem egyik legkülönlegesebb darabja.” Az oldalt írta és szerkesztette: Csath Róza Felhasznált forrás: Ocskay Zoltán: A motorkerékpár története Fotó: Lehoczky Péter és Such Tamás Lovak és lóerők bűvöletében Minden azzal az ötven köbcentis Kayser motorral kezdődött. A tizenhat éves zuffenhauseni ifjú buzgón fogott szebb napokat is látott járműve felújításába. Hónapok múltán a vén Kayser ismét a régi fényében pompázott. A műszaki érdeklődésű fiatalembernek a pályaválasztás egy pillanatig sem okozott fejtörést. Apja nyomdokaiba lépett: szerszámkészítőnek tanult, majd mechanikus mestervizsgát tett. 1977-ben műszaki modellek készítésére saját céget alapított. Mint mondja, számára a járműrestaurálás csak hobbi. Minden szerénysége ellenére Heinz Oppenlaendert a szakma ma már csak úgy emlegeti: a járműspecialista. Munkájáért a Porschétől a Mercedesig a legnevesebb cégek versenyeznek. — Hogyan indult a karrierje? — Annak idején a Boschnál kezdtem. Különböző adagolók és befecskendezőszerkezetek modellezése volt a dolgom. A modelleket nyilvánosan is be­mutatták, s az egyik kiállításon figyelt fel valaki a munkám pre- cízségére. Megbízásokért, soha nem kilincseltem, mindig a gyártók voltak azok, akik egyv- egy megrendeléssel megkeres­tek. S ha már a jelennél tartunk, a cégem most a Porsche legújabb modelljének a Porsche Boxster- nek kiállításra szánt változatán dolgozik. A megrendelő kíván­ságára a jármű vázát úgy készít­jük el, hogy a gépkocsi mecha­nikája, a motor működése, az ülés beállítása minél átláthatóbb legyen. — Járműrestaurátorként mi­kor kapta az első jelentős meg­rendelést? — Tizenkét esztendővel ezelőtt. A megbízás az 1885-ös motorkerékpár másolatának el­készítésére szólt. Kihívás volt ez a munka, mert az eredeti gép elégett, s csak . az 1905-ben utánaépített változata és néhány fennmaradt dokumentum jelen­tett támpontot. — Restaurátorként számos meglepő megoldással találkoz­hatott. — Az érdekességek közül az 1891-ből való Mercedes teher­autót említeném meg. Ebből múzeumi megrendelésre tizen­kettőt készítettem. Az eredetit egy Bonét nevű katalán textil­kereskedő építette. Fémet alig használt, inkább textillel dolgo­zott, s a kész teherautó már-már egy fonott kosárra emlékezte­tett. Ám a motorja Daimler volt. — A Daimler márka különö­sen kedves Önnek. Ezért is érde­kel, hogyan fogadta, amikor tu­domására jutott, hogy egy gyomaendrődi bognármester az 1885-ös Daimler motorkerék­pár-másolat megépítésére ké­szül? — Sóczó Elekkel egy éve ta­lálkoztam először. Mindjárt videofdmet és prospektusokat mutatott a motormúzeumáról. Láthattam, ez nem afféle hátsó­udvari gyűjtemény, hanem ko­ffeint Oppenlaender, a jár­műspecialista moly múzeum. A Daimler-máso- lat is szóba került. Abban marad­tunk, hogy őelkészíti a famunkát, én pedig a motort. Azt hiszem ezt pénzért senki nem csinálta volna meg. S ha nem okoz örömöt, én sem vállaltam volna. —Mit tart az elődök műszaki felkészültségéről? —- Csak tisztelettel szólhatok a századforduló úttörőiről. Mai szemmel nézve is komoly tech­nikai ismeretekkel bírtak, mind­össze nem volt hozzá megfelelő gépük, illetve anyaguk. Ezért ju­tott egyik-másik vállalkozás csődbe, netán találmányok a fe­ledés homályába. Csak példa­ként: a száztíz évvel ezelőtt épí­tett lovas kocsikban már benne volt az a kanyarodást segítő szerkezet, amely most újból előbukkan a versenykocsik kor­mányrendszerében. — Ha már a hobbiról beszé­lünk, akkor másik szenvedé­lyéről, a fogathajtásról sem fe­ledkezhetünk meg. Lóerők és lo­vak hogyan férnek meg egymás­sal? — Apám is autómechanikus­ként kereste a kenyerét, mégis arra intett, tanuljak valami ren­des szakmát, olyat, amiből meg is élhetek. Ha akkor egy máso­dik szakmát választok, biztosan farmer leszek. Farmer ugyan nem lettem, de a lovakat gyer­mekkorom óta szeretem. A lo­vassport mindig is vonzott. Nyolcszor voltam az országos fogathajtó bajnokság első helye­zettje. Két lovat tartok. Szeret­nék többet is, de nem győzném idővel. Ezért is izgalommal ké­szültem Önökhöz, mert nálunk azt tartják, hogy Magyarország lovas nemzet. — A munkája jóformán min­den percét leköti. A családja ho­gyan békéi meg ezzel? —A családban ez szerencsére nem okoz konfliktust. Két lá­nyom van. Mindkettő szívesen tevékenykedik a cégnél és a hob­bink is közös, mert ők is rajonga­nak a lovakért. A nagyobbik so­kat segít az irodai munkában, s úgy néz ki, hamarosan nálam fog dolgozni. Ha a lányok nem is lesznek mechanikusok, talán va­lamelyik vejem majd továbbviszi a cég hagyományait. S akinek nagyon sokat köszönhetek az a feleségem. Szerintem a világon csak egy nő van, aki a munkám­mal járó mindenféle gondot, ter­het elviseli. És én rátaláltam. Az ország első motormúzeumában igazi különlegességeket, régi és új darabokat lelhetfel a gyűjtő és az édeklődő egy ránt. A motor szerelmeseinek igazi paradicsom ez

Next

/
Thumbnails
Contents