Békés Megyei Hírlap, 1996. szeptember (51. évfolyam, 203-228. szám)

1996-09-20 / 220. szám

IV ZsarU 1996. szeptember 20., péntek Néhány héten belül lezárul az eljárás Raboltak-e lányt Szeghalmon? Mire figyeljenek a kisiskolások szülei? Válasszuk a legbiztonságosabb utat! A kutatások szerint a legtöbb gyerek átkelés előtt vagy csak az egyik irányba néz, vagy egyikbe sem. A helyes gyakorlatot a szülő segítségével sajátíthatja el fotó: fazekas László Egy Szeghalom város főterén májusban történt, s a békés polgá­rokban nagy felháborodást kivál­tott bűncselekménnyel kapcso­latban a napokban többen is érdeklődtek szerkesztőségünk­ben. Olvasóink azt szeretnék tud­ni: befejeződött-e már a büntető- eljárás, s ha igen, milyen ered­ménnyel? Sokan emlékeznek még rá, hogy azon a szombat délutánon ismeretlen férfiak erélyes han­gon kocsijukba invitáltak egy he­lyi diáklányt. A tizennégy éves kislány ezt elutasította, majd két férfitől kért segítséget. Ezt követően a kocsiból kiszálló négy férfi — a náluk levő mint­egy három centiméter vastag do­rongokkal — a két védelmezőt Békéssámsonban szeptember 8- án két ismeretlen egy mozgás- korlátozott nénihez állított be házvásárlás ürügyén. Míg a tu­lajdonos figyelmét az egyik el­vonta, a másik a konyhába ipar­kodott, ahol az ágyon megtalálta a sértett pénztárcáját. Azonnal ki is ürítette. A kár: 8 ezer 500 Egy magyarbánhegyesi hölgy tett 3 magyardombegyházi sorstársával együtt feljelentést a foldeáki Négy- Hús Bt ellen, ahová—adombegy- házi átvevőhely közreműködésé­vel —még május 21-én leszállított 8 db sertést mintegy 133 ezer forint értékben. A vételi jegyen fizetési alaposan helybenhagyta. Akkor a Szeghalmi Rendőrkapitány­ság a szegedi F. Zs. és J. L., valamint a királyhegyesi idő­sebb és ifjabb A. G. ellen — mivel a cselekmény az ember­rablás törvényi tényállását nem valósította meg — csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete bűntettének alapos gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. A kapitányságon azt az infor­mációt kaptuk, hogy a büntető- eljárás még folyamatban van, és előreláthatóan néhány héten be­lül lezárul. Azt követően az újabb fejleményekről részlete­sen tájékoztatjuk majd olvasó­inkat. Magyari Barna forint. Az elkövetők személyle­írása: a férfi körülbelül 160 cen­timéter magas, 45 év körüli, sö­tét hajú, erős testalkatú. A nő magasabb, körülbelül 175 centi, nyakba érő szőke, dauerolt hajat viselt. Egy barna Skoda típusú gépkocsival érkeztek és távoz­tak. Cs. I. határidőként két hét volt megje­lölve, azonban a kifizetés a mai napig nem történt meg. Az ügy­ben ez idáig államigazgatási eljá­rás keretében folyt vizsgálat, most pedig csalás vétségének alapos gyanúja miatt indítottak a bt. ellen eljárást. (1) A Békés Megyei Rendőr-főka­pitányság közlekedési osztálya „A gyermekekért” címmel olyan útmutatót, összeállítást készített, amely rengeteg jó tanáccsal szolgál szülőknek, gépjárművezetőknek egy­aránt Ezekből tallózunk az alábbiakban. Mire kell figyelniük a kisisko­lások szüleinek? Íme az aján­lás 10 pontban: 1. Azon az úton kísérjük az iskolába a gyereket, amelyen később egyedül jár majd! 2. Ne a leg­rövidebb, hanem a legbizton­ságosabb utat válasszuk! 3. Mérjük meg azt az időt, amennyi biztosan elegendő az út megtételéhez! 4. Úgy indít­suk útra a gyerekeket, hogy sietség nélkül az iskolához ér­hessen, legalább 5 perccel a becsöngetés előtt! 5. Adjunk a gyereknek dátum nélküli iga­zolást arról, hogy elkésett! így csökkenthetjük a félelmét! 6. Többször gyakoroljuk vele az átkelést a bonyolultabb kereszteződésekben! 7. Feltű­nés nélkül ellenőrizzük, hogy betartja-e a szabályokat, ha egyedül megy! 8. Sose vár­junk a gyerekre az iskolakapu­val szemben, az utca másik oldalán! 9. Ha lakott területen kívüli közutat is igénybe kell vennie, feltűnő színű vagy fény­visszavető ruhadarabot is visel­jen! 10. A gyereknek bíznia kell a felnőttekben, a rendőrökben! A szülők meggondolatlanul so­hase pocskondiázzák a közleke­désben résztvevőket, a hatósági személyeket! A kisgyermekekkel kapcso­latban végzett kutatások azt bi­zonyítják, hogy —átkelés előtt a legtöbb gyerek vagy csak egyik irányba néz, vagy egyikbe sem; —a legtöbben nem állnak meg a járdaszegélynél átkelés előtt; — sokan veszélyes helyen (például parkoló járművek közelében) kelnek át; — gyakran nem az útra figyelnek, hanem valami­lyen játékkal vannak elfoglalva; —járda nélküli úton nem halad­nak következetesen a helyes ol­dalon; sokan futva kelnek át az úttesten. A kutatások azt is mu­tatják, hogy a 6—8 éves gyere­kek nem képesek a következete­sen biztonságos közlekedésre. (e) Lebilincselő Tárcatolvaj, (r) A Szarvasi Szlovák Általános Iskola óvodájának irodai helyi­ségből ismeretlen tettes pénztárcát lopott. Az esetet a károsult tízezer forintja bánta. Megrázó. (1) A DÉMÁSZ Rt. békéscsabai üzemigaz­gatósága feljelentést tett egy kunágotai lakos ellen, aki Hajnal utcai lakásában a fogyasztásmérő kiiktatásá­val, szabálytalanul vételezte az áramot. A le nem számlá­zott fogyasztás több mint 20 ezer forint. Nem kölcsönözte. (1) Egy újkígyósi lakos jelezte a rendőrségnek, hogy augusz­tus közepén kaszaperi videokölcsönzőjébe az ajtó­üveg betörésével ismeretlen tettes hatolt be, és elvitt 7000 forint készpénzt. Leköpte, (gh) A Battonyai Városi Ügyészség nyomo­zást rendelt el az elkövetés­sel alaposan gyanúsítható T. I. végegyházi lakos ellen az ugyancsak végegyházi K. I.-néfeljelentése alapján. Az asszony szerint K. I. az utcán neki támadt, és szem­közt leköpte. A július óta húzódó ügyben idáig tettle­ges becsületsértés miatt folyt bírósági eljárás. Be a boltba, (c) A Mikszáth utca 53. szám alatti vegyes­boltot szemelte ki Békés­csabán ismeretlen tettes szeptember 18-ára virradó­an. Levágta a lakatot, és az üzletből 300 ezer forint ér­tékben zsákmányolt kávét, illetve cigarettát. Házvásárlás ürügyén Nem vettek, loptak Földeáki móka Dombegyházon Négy-Hús,- több bús Közkűtnál a hölggyel A KAMUTI MAJDNEM REMETE Egy bevándorló „fészket’ rakott magának Kamut környékén. Ku­koricaszárból kunyhót eszkábált, szép tágasat, szárazát. Lakója — a rendőrök szerint — egész jól töri a magyart, Harmincöt körüli­nek látszik, minimum napbarní­tott. Időnként betéved a faluba is, s mivel közfürdőt hiába is kere­sett volna, a közkútnál tisztálko­dott. Mit tisztálkodott! Tisztál­kodtak — azzal a hölggyel, aki társaságot biztosít a rejtélyes ide­gen számára. A kérdés csak az, vajon miből tartják fenn magu­kat? A kunyhótól nem messze hobbitelkek sorakoznak, bennük buján tenyész a vetemény. De az úr időnként a telkeken épült fahá­zakban is „arat”. Nem tékozolja el az így szerzett ruhákat: magára ölti azokat. Még sosem sikerült kézre keríteni őt, őket. Megjelen­nek, majd ködbe vesznek, mint az álom. Mostanság a kunyhó üre­sen árválkodik. Gazdái végleg odébb álltak? Vagy csak téli beszerző körútra indultak? B.I. Geszt és Körösnagyharsány rendőrt kapott Nem a pénz számított Hoffmann Mihály törzsőr­mester Gesztre került Két fiatal körzeti megbízottat mutatott be az újságíróknak To­kai György rendőrkapitány 1996. szeptember 16-án a Sarkadi Rendőrkapitányságon. Szeptember 1 -je óta a sarkadi állományban dolgozó rendőrök két, eddig ellátatlan település biztonságát fogják szolgálni. Hoffmann Mihály 25 éves törzsőrmester, aki jeles ered­ménnyel végezte a miskolci rendőr szakközépiskola szegedi tagozatát, s zsadányi lakos, Geszten szolgál majd. Gyulán érettségizett, majd szakmát ta­nult. Katonai szolgálata idején fordult érdeklődése az „egyen­ruha” felé. Leszerelése után je­lentkezett a rendőri pályára. Al­kalmasnak találtatott, a felvételi követelményeket is teljesítette. A nős törzsőrmestert nem az anyagiak csábították erre a pá­lyára, bár elégedetten nyilatko­zott a fizetéséről. A sarkadi létszámkeret terhé­re tudják csak betölteni a geszti állást. De még ezen az áron is szükség volt rá, mert a település bűnügyi helyzete megkívánja az állandó rendőri jelenlétet. Betö­rések, lopások nyugtalanítják a község lakosságát, és a halastó is állandó célpontja a könnyű pénz megszerzésének. Körösnagyharsányban törté­nelminek mondható az az ese­mény, hogy körzeti megbízott­juk lesz. Még az idősek sem em­lékeznek arra, hogy valaha is szolgált volna náluk ottani te­lephellyel a közrend őre. Ide is a közbiztonság helyzete miatt volt indokolt megbízottat he­lyezni. Boros Attila őrmester 24 éves, szülei körösnagyharsányi származásúak. O maga Debre­cenben élt, ott is érettségizett. A katonai szolgálat után jelentke­zett a miskolci rendőr szakkö­zépiskolába, amit jó ered­ménnyel végzett el. Gyakorlati idejét Szentendrén és Hajdú­szoboszlón töltötte. A Család­Boros Attila őrmester haza­került Körös nagy harsányba FOTÓ: SUCH TAMÁS ban kapott indíttatást a pálya iránt, nevelőapja rendőr, bátyja pedig katonatiszt. Nem véletlenül keresték meg őt azzal a kéréssel, hogy vállalja el a körösnagyharsányi szolgá­latot. Elszármazottakat vagy olyan személyeket kerestek, akiknek rokoni kötődésük van a településhez. Az önkormányzat minden segítséget megad, és támogat­ni szándékoznak munkáját, szervezik a polgárőrséget is. Megbecsülve érzi magát, és szeretne az elvárásoknak megfelelni. —ogál— SX. ,00T- -ne” „őst rt» :s 1S . „is*>■»- ,s „AUST MS bizton .ZTONBÁS­*ÖV-T»C VARJUK A RENAULT PARTNEREKNÉL RENAULT RENAULT INFO: 34-34-717 ÉLMÉNY VELE ÉLNI MI ÚJSÁG, RENAULT?

Next

/
Thumbnails
Contents