Békés Megyei Hírlap, 1996. szeptember (51. évfolyam, 203-228. szám)

1996-09-20 / 220. szám

Törik a hibrid kukoricát A Hidasháti Mezőgazdasági Rt. muronyi vetőmagüzemé­ben, valamint a földeken min­den készen áll az idei hibrid kukorica fogadására. Végre megkezdődhetett a betakarí­tás, megérkezett az üzembe az első szállítmány. A nagyüzem a hazai vető­magpiacon meghatározó sze­repet tölt be. Az idén is, öntö­zött körülmények között a gazdaság bakuczi, blankai és csárdaszállási kerületében, valamint integrációs területe­ken mintegy 2 ezer hektáron csaknem harminc fajta hibrid kukoricát termesztettek. A ko­rai érésű fajták — Vizesfás és Szarvas térségében — betaka­rítása már korábban megkez­dődhetett volna, ha az időjárás és a talajviszonyok engedik. A termés a közepesnél jobbnak ígérkezik, ami azt jelenti, hogy hektáronként több mint 2,5 tonnás fémzárolt hozam várható. Kovács János vezér- igazgatótól megtudtuk: a ter­més 70 százaléka — főként Németországba és a volt Szov­jetunió utódállamaiba — ex­portra, a többi belföldi fel- használásra kerül. Arukukori- cát integrált területen termesz­tenek, aminek betakarítása az időjárás függvényében kez­dődhet. Az eső a 400 hektárnyi ét­kezési és 100 hektár vetőmag napraforgó betakarítását is hátráltatja, s ráadásul a vártnál gyengébb lesz az idei termés. A sok csapadék hatására a nö­vény szára és tányérja rotha­dásnak indult, s a szokásosnál nagyobb betakarítási veszte­ség várható. (S2) GAZDASÁG 1996. szeptember 20., péntek Piaci körkép — Orosháza, Füzesgyarmat Szakkönyv-ajánló Nagy felhozatal, szerény kereslet A hetipiacon kistermelők és az árusok is fázósan ácsorognak portékáik mellett Orosházán. A kínálatra nem lehet panasza a vásárlónak szeptember közepén se. Bőséges a kínálat almából, szőlőből, káposztából és a zöldségekből. Az árak láttán azonban sokan kidekázzák a vá- sárolnivalót. A nyugdíjból bi­zony gyakran csak két krumplira és három tojásra futja — állítják a kofák. Piaci szemlélődésünk során egy háborgó árus az árak jegyzetelése láttán viszont azt jegyezte meg, hogy az irkálás helyett inkább vevőről gondos­kodnánk, meg rendezett piaci vi­szonyokról. De lássuk, mi, mibe kerül mos­tanában Orosházán: a szőlőt 100, 120 forintos áron mérik. Az alma ropogós, de minél nagyobb, mi­nél pirosabb annál drágább: 60 és 100 forint között mozog kilón­kénti ára. A paradicsomszezon lefutóban, ennek ellenére van, aki 40-et, más 70 forintot is kér érte. A sárgarépát, gyökeret 60 forin­tért adják, de a nénikéknél egy kisebb csomót jóval olcsóbban is meg lehet venni. A paprika darab­jáért — mérettől függően — 5, 10,15 forintot kell fizetni. Atölte- nivaló paprika viszont 30 forint. Az apróbb burgonya kilóját 20- ért, a nagyobb fajtákat 30 forintért árulják. Gombát kevés helyen le­het beszerezni, ott 280 forint 1 kilogramm. Füzesgyarmaton nem volt nagy tolongás a tegnapi piacon. Ennek ellenére a termelők nem panaszkodtak. — Őszintén szólva én nem is számítottam nagyobb forgalom­ra. Ám így is elégedett vagyok, mert szépen fogy a túróm — fogalmazott egy középkorú asszony. — Tőlem is viszik a zöldsé­get. Számomra ez a fontos, nem a tömeg — mondta egy idős néni. A káposzta kilóját 30 forin­tért, a karfiolét 40 forintért, a zöldbabét 60-80 forintért, a zöldségét és a répáét 35-40 fo­rintért mérték az árusok. A pad­lizsán kilójáért 100-120 forint közti összeget, a burgonyáért 30 forintot kértek. A zöldpaprikák darabonkénti ára minőségtől és nagyságtól függően — 3 és 6 forint volt. A karalábék darabja 20-25 forintba került, paradicso­mot pedig már akár 25 forintos kilónkénti áron is lehetett venni. A szebb őszibarack kilójáért 90-100 forintot, az apró és gyen­gébb minőségűekért 50-60 forin­tot, a körtéért 60-70-et, az almáért 50-60-et kértek a termelők. Az apróbb tojások darabja 13 forintba került. Egy fél liter túró­ért — akárcsak ugyanannyi tej­fölért — 150 forintot kértek. A legdrágábbnak a szárazbab bi­zonyult: ebből egy kilót 300 fo­rintra tartottak a termelők. cs. i. — m. b. Egyes élelmiszerek fogyasztói árai Havi átlagárak, Ft Termékek 1994. 1995. 1996. augusztus december május augusztus december május augusztus 1 kg sertéscomb 424 532 537 528 599 513 571 1 kg sertésoldalas 310 396 410 407 471 403 449 1 kg bontott csirke 255 270 290 292 305 320 348 1 kg sertészsír 99 154 165 145 200 167 155 11 napraforgó étolaj 108 144 146 154 185 194 198 1 kg norm, kr.-cukor 83 85 85 84 96 98 109 1 kg fehér kenyér 56 58 66 66 73 82 89 1 kg házi jeli. kenyér 63 64 71 71 78 88 96 1 kg rizs 68 69 103 120 143 148 150 11 tej (2,8%) 45 47 55 55 58 63 64 10 db tojás 94 129 86 94 126 106 129 10 dkg Omnia kávé 122 175 170 176 182 182 186 (Forrás: Központi Statisztikai Hivatal — a KSH területi igazgatóságainak szakemberei által felírt árak havi átlaga.) A baromfitartás gyakorlata A Mezőgazdasági Szaktudás Ki­adó szervezésében a jubileumi OMEK-on dedikálta most megje­lent „A baromfitartás gyakorlata” című könyvét dr. BöőIstván Bé­kés megyei állatorvos, állatte­nyésztési szakértő. A hiánypótló ismeretterjesztő könyvből gyakorlati teendőihez hasznos tanácsokat kaphat az a gazdaasszony, aki a ház körül ha­gyományosan tart csirkét, tyúkot, pulykát, libát, kacsát, gyöngytyú­kot a család ellátására, az is, aki emellett kiegészítő jövedelem­ként már piacra is termel, és az is, aki vállalkozóként dolgozik. Né­hány kérdés: Miért egészsége­sebb a baromfihús a többi állat húsánál? Milyen naposcsibét ne vegyünk meg? Pecsenyecsirke családi szükségletre. Biotojás, biohús. Mikor vegyük a csibét vagy az előnevelt jércét? Mitől függ a tyúk tojástermelése? Ha-., gyományos és intenzív tojáster­melés. Lehet-e és hogyan a mai pulykafajtákat házunk táján ne­velni? Pulykapipék nevelése kot- lóval és anélkül. Mit kell tudni a libáról? A libamájtermelés forté­lyai. Mi a különbség a házikacsa, a pézsmakacsa, a barbarie-kacsa és a mulardkacsa között? Lehet-e a félvad természetű gyöngyöst árutermelésbe fogni? A könyv ki­adását a Mezőgazdasági Fejlesz­tési Alap támogatta. Mivel a tá­mogatást a könyv vásárlója kap­ja, a mai szakkönyvárakhoz ké­pest olcsón, 390 forintos áron ke­rül forgalomba. A hasznos kötet utánvéttel megrendelhető a következő cí­meken: Libri Kft. Mezőgazda- sági Könyvesboltja, 1054 Buda­pest, Vécsey út 5; vagy Mező- gazdasági Szaktudás Kiadó, 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 36/b. Megrendelhető továb­bá a Szabad Föld című hetilapban a jövő héten megjelenő megren­delő szelvényen is. (t) Az ÁPV Rt. ajánlata Nyolcvan cég még állami tulajdonban lévő kisebbségi részesedéseit ajánlja fel az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. a társaságok többségi tulajdono­sainak. Az erről szóló felhívást csütörtökön hozta nyilvánosságra a privatizá­ciós szervezet. Az ÁPV Rt. 25 százalék plusz egy szavazatnyi részvénycsoma­gokat és üzletrészeket ajánl fel a privatizációs törvény értelmében. A Csomag­ban szerepel például a Caola 225 millió forint névértékű részvénycsomagja, a Pannónia 841 millió forintnyi, a MOFÉM Rt.239 millió forintnyi részvénye. A felajánlott tulajdonrészek fele azonban 10 millió forint névértékűnél kisebb összegű. Az ajánlati felhívás szerint a cégek tulajdonosainak október elejéig nyilat­kozniuk kell arról, hogy megvásárolják-e a felajánlott tulajdonrészt. Pozitív válasz esetén a vételárat készpénzben kell kifizetni. Ha a tulajdonosok nemle­ges választ adnak, a privatizációs szervezet értékesíti a részesedéseket. Nyílt nap. A Packard Bell, az USA egyik vezető számí­tástechnikai óriása ezúttal hazánkban tartja éves kon­ferenciáját. Október 12-én a Magyar Rádió Márvány- termében az érdeklődők megtekinthetik a cég új ter­mékeit, találkozhatnak a tár­saság vezetőivel is. Reálhozam. Legalább 40 százalékos állami támoga­tást kellene nyújtani a lakás­takarékpénztárakhoz befize­tett betétekhez, hogy az ügyfelek 4 év után reálho­zamot könyvelhessenek el, - mondta el Csépi Lajos, az OTP Lakás-takarékpénztár előkészítő munkacsoportjá­nak vezetője. Rázós áramárak. Az energiaárak növelése csak tisztességes ellentételezés­sel lehetséges, állapítja meg a Levegő Munkacsoport. Ä környezetvédők szerint az energiaforrások takaréko­sabb felhasználására kellene ösztönözni. Újabb kapcsolat. A Pan­non GSM előfizetői egy spanyol és libanoni céggel kötött megállapodás alap­ján már 48 külföldi szol­gáltató vonalait használ­hatják. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 245,54 Görög drachma (100) 65,46 Német márka 104,17 Olasz líra (1000) 103,15 Osztrák schilling 14,81 Spanyol peseta (100) 123,79 USA-dollár 157,34 A kereskedők országszerte felkészültek a fűtési szezonra Olcsó tűznek kicsi Az idén meglehetősen korán beköszöntött a hideg, már-már té­lies idő, ezért a fűtési szezon is előbbre kúszott a szokásosnál. Az ország nagy tüzelőárusító telepeit azonban - szerencsére - nem érte készületlenül a zord idő. A háztartási gáz köbmétere 19,24 forintba kerül, de erre még rászámítják az áfát. A fű­tőolaj-literje mindenütt 106 fo­rint. Elég nagy viszont a kü­lönbség az ország különböző területein £ tüzelőanyagárak­ban. Ebből a szempontból a bu­a lángja dapestiek vannak a legrosszabb helyzetben, hiszen itt a legdrá­gább minden, s a választék sem bőséges. Az ország nyugati vidékein szintén drága a tüzelő. De amint azt a szakemberek állít­ják, arrafelé a Nyugatról jövők pénztárcáját is belekalkulálják a termékek árába, ami alól a tü­zelő sem kivétel. A keleti, északi területeken valamivel olcsóbb a fűtés. A szállítás a fővárosban 94 forint, Miskolc belterületén 46 forint mázsánként. A kereskedők szerint az em­berek jelentős hányada ma is inkább a gyengébb fűtőerejű, de olcsóbb szenet vásárolja, mert nincsenek tisztában azzal, mennyivel takarékosabb a na­gyobb fűtési energiával bíró anyag használata. Éppen azért drágábbak ezek a szenek, mert gazdaságosabb felhasználást tesznek lehetővé. Vagyis a fű­tésre így értelmezhető a mon­dás: olcsó szénnek kicsi a lángja. Szalóky A jelenlegi tüzelőanyagárak TüiUöanyag Miskolci ár Győri ár Szokolov (szlovák) darabos szén 994 696 900 Lidvicei (szlovák) dió szén 1124 751 1030 Lengyel dió szén 1414 1370 1320 Lengyel extra szén 1534 1440 Konix brikett 1264 1310 Német brikett 2524­826 Tüzelőfa 1874 646-696­Koksz­2100-2600 Berentei dúsított dió szén­840­Putnoki szén­750­Lengyel lángborsó­1455­Lidvicei kocka­1185­Mosth-i dió szén *~ 1300 Kevesebb a tavalyi bor A tavalyi gyenge szőlőtermés miatt az idén várhatóan 1-1,1 mil­lió hektoliter bort exportálhatunk, ez a tavalyinak négyötöde - tudtuk meg a Szőlő és Bor Terméktanács menedzserétől. Dömötör József elmondta, a magyar borok legnagyobb fel­vevőpiacát továbbra is a FÁK- országok alkotják: a pezsgőki­vitel nyolcvan százaléka Oroszországba, Ukrajnába és Kazahsztánba irányul. Sok bort szállítunk Nagy-Britanniába is. A szigetország jelenleg a har­madik legnagyobb vásárlónk. A német export viszont töre­déke csupán a korábbi éveké­nek. Az Európai Unióba történt belépésük miatt visszaesett a finn és svéd partnerek vásárlása is, mivel a korábbi vámmentes­séget az EU-ban érvényes vá­mok váltották fel. Az idén ki­sebb mennyiséget vásárol az Egyesült Államok is. Méltán világhírű boraink számára stabil piacot jelent Ja­pán, és ha kis mennyiséggel is, de az új-zélandi, az ausztráliai és a brazil piacokon szintén je­len vagyunk. Az árakról szólva Dömötör elmondta: az idén a tavalyihoz hasonló - literenként egy dollár körüli - értéken tudjuk eladni a magyar borokat, de az export- támogatás csökkentése követ­keztében reálisabb árakon lehet már exportálni. (újvári) _______________A VILÁG PIACAIN_______________ T ovább csökken a búza ára Gyengült a gabonafélék iránti kereslet a nemzetközi búzapiacokon. Az árlanyhulást az Agrograin elemzői az észak-amerikai, tavaszi vetésű búzára vonat­kozó kedvező termésbecslés­nek tulajdonítják. Kanada, Európa és Ausztrália búza­termő területein is a korábban vártnál nagyobb termést prognosztizálnak, ennek kö­vetkeztében a nemzetközi ár­szintek tonnánként 6-7 dollár­ral csökkentek. További ár­csökkenésre utal, hogy Egyip­tom 450 ezer tonna francia búzát vásárolt tonnánként 163,90-170 dollár közötti fob áron. Brüsszelben már fontolgat­ják a következő üzletekhez adandó exporttámogatás mér­tékét, bár a szabad piaci el­adásokhoz egyelőre még nem hagytak jóvá szubvenciót. A kukoricapiacon szintén csökkentek az árak: közeli szállítási határidők esetében tonnánként 10-12, a későbbi szállítási határidőknél pedig 3-5 dollárral. A Budapesti Ámtőzsdén a bizonytalan piaci hírek miatt tartott maradt az étkezési búza és a takarmánykukorica jegyzése. Az adminisztratív intézkedések körüli bizonyta­lanságok kivárásra késztették a piac szereplőit. Wagner Katalin / A Budapesti Árutőzsde hírei • A keddi tőzsdenapon a kukorica, az étkezési búza, a takarmánybúza és az árpa ára is esett minden nyitott határidőre. A búza és az árpa ára a ’97. évi új termés határidőire szintén esett, a kukorica 97. októberre 26 220 FtA-n zárt. • A napraforgó ez évi határidői szilárdulnak, ’97 márciust 44 500 Ft/tonnán adták volna. A sertéspiacon a közeli hónapok árai tovább esnek, (bessz). Az azonnali piacon 212 Ft/kg-on volt üzlet a felkínált sertésre, telephelyi paritáson, azaz szállítói költség nélkül. Áru/Hó Elszámolóár Kukorica (Ft/t) Október 23 760 December 24 030 Étkezési búza (Ft/t) Október 30 770 ’97 július 27 400 Takarmánybúza (Ft/t) Október 30 420 Takarmányárpa (Ft/t) Október 28 920 Vételi Eladási Üzletkötés ajánlati ársáv 23 750-23 900 24 030 23 750-24 550 24 030-24 830 23 750-23 900 24 030 30 670-31 170 27 400 30 670-31 000 27 400-27 800 30 700-31 000 27 400 30 420 30 420-31 120 30 420 28 920 28 920-29 710 28 910 Napraforgó (FtA) Október 40 000 40 00(M0 200 40 000-40 400 40 000 EU-vágósertés I. (Ft/kg) Október 222,00 EU-vágósertés II. (Ft/kg) Október 220.00 222,00-226,00 220,00-228,00 Ballai Pál BÁT-tőzsdetag

Next

/
Thumbnails
Contents