Békés Megyei Hírlap, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-202. szám)

1996-08-30 / 202. szám

1996. augusztus 30., péntek SZOLGÁLTATÁS Kalendárium Napkelte: 6.00 — Napnyugta: 19.28 órakor Holdkelte: 20.17 — Holdnyugta: 8.00 órakor Névnap: RÓZA. Róza: latin eredetű név. Jelentése: rózsa. Védőszentje: Viterbói Szent Róza ferences apáca, akinek teste máig épen maradt. Virága: rózsa. * A katolikus, az ortodox és a görög katolikus naptárban Sándor, János és Pál konstantinápolyi érsekek napja. Horoszkóp SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Alig fér a bőrébe. Kalandvá­gyát sokféleképpen kiélheti, csak arra vigyázzon, hogy senkit ne hozzon nehéz helyzetbe. Ha nagyon szeretne megkapni valamit, ne adja fel a reményt, semmi sem lehetet­len, legföljebb többet kell dol­gozni a sikerért. MÉRLEG (IX. 24— X. 23.). Valamit na­gyon hiányol az életből, de még maga sem tudja, mi is az valójában. Most ne ezen gondolkodjék, kiderül úgyis időben. Sétáljon egy nagyot a nyárutó kék ege alatt a szabadlevegőn. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Vihar köze­leg, okosan teszi, ha idejekorán fedezék­be húzódik. Semmi értelme, hogy kitegye magát az elemek tombolásának. A hét utolsó munkanapján, amikor min­denki fáradt, még az sem biz­tos, hogy lenne-e ön mellett egy önzetlen segítség. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Régóta foglalkoztatja már, hogyan segíthetne az önnél rosszabb helyzetben levőkön. Az elképzelései jók, csak ne legyen erőszakos, vár­ja ki, amíg kérik. Ne hangoz­tassa mások előtt, hogy önnek mennyi vagyona van. BAK (XII. 22—1. 20.). A Hold—Szatur­nusz hatás nagyon le­hangoló légkört te­remt. Ön elveszti önbizalmát és lelkesedését. Kerülje a csatáro­zásokat. Összpontosítsa figyel­mét és energiáit kapcsolataira. VÍZÖNTŐ (1.21—II. 20.). Korábban elzár­kózott a nyilvános szereplésektől, most pedig meglepően hirdeti amiben hisz, és kinyilvánítja vélemé­nyét. A Vénusz bearanyozza szerelmi életét. HALAK (II. 21—III. 20.). Vegye kézbe anyagi ügyeinek ellenőrzését. Ne hall­gasson azokra, akik negatívan akarják befolyásolni életét. Még a legszerelmesebb pillanatokra is árnyékot vetnek a gyakorlati dolgok. KOS (III. 21—IV. 20.). A Hold a Kos je- ■rmy gyében van. Ez a hatás ' felfokozza a lelkese­dését. Pénzügyekben bátran vál­lalhat kockázatot az ésszerűség határain belül. A bolygók sze­relmi vibrációit használja ki. BIKA (IV. 21—V. 20. ). Nagy hangsúlyt kap a munka és az intim kapcsolatok. Ne tegyen elhamarkodott lépéseket, ami ellenségeskedéshez vezethet. Használja okosan vonzerejét. IKREK (V 21—VI. 21. ). A Jupiter hatásá­ra önbizalma megnő. Úgy érzi, olyasmire is képes, amit eddig még nem pró­bált. Elragadtatja szerelmi part­nere. RÁK (VI. 22—VII. 22.). Hálát adhat a sorsnak, hogy a nyá­ron volt ereje és ideje fontolóra venni mások ötleteit és tanácsait. Megnyugodhat a lelke. Várja ma örömmel az újabb kihívásokat, de a csábító ajánlatokra ne mondjon igent. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Pén­tekre és a hó végére már elfáradt. Nem fű­lika foga a kötelező teendőkhöz. Teszi, amit tennie kell, de csak fél gőzzel. Fordítsa figyelmét a külvilágra, és meglátja, érdekte­lensége egy csapásra elmúlik. wm Ma ünnepli 20. születésnapját Békéscsabán Galovicz Gábor Szeretettel köszönti édesapja. Hol mér a traffipax? A rendőrség — terv szerint j —ma 6—14 óra között Bé­késcsabán, 14—22 között * pedig Orosházán működte­ti traffipax-készülékét, ál­Ííső sziiktmtjioíarénából Isten éltessen tálában a helységnévtáblá­kon belüli területen. (A ''Jurhzica rendőrség a „műsorváltoz­Anya, Apa, ifl ‘Benjámin 1 tatás” jogát fenntartja!) Új, szenzációs sorozat lapunkban Világhírű emberek halála Mihály, Alekszandrovics (Ro­manov) (1878—1918), nagy­herceg. Amikor II. Miklós lemondott a trónról fivére, Mihály javára, az elhárította a koronát, szíve­sebben maradt politikától füg­getlen személyiség. A bolsevik hatalomátvétel után a szovjet kormány engedélyezte, hogy „mint közönséges állampolgár” éljen hazájában. Ám 1918 feb­ruárjában a politikai helyzet kiéleződésével a nagyherceg­nek Permet jelölték ki tartózko­dási helyül. Mihállyal együtt ka­pott a permi Korolevszkaja Szállóban helyet angol titkára, Bryan Johnson, valamint ko­mornyikja és sofőrje. Jóllehet semmiféle határozat nem volt Vele szemben a központi vagy helyi hatóságok részéről, öt fel­fegyverzett munkáscsapat vál­lalta a kezdeményezést, hogy ítélkeznek felette. 1918. június 12-éről 13-ára virradó éjjel a nagyherceget és komornyikját kivitték a város szélére. Andrej Markov, a csapat egyik tagja, 47 esztendővel később így emléke­zik a történtekre: „...Pisztollyal és bombával felfegyverkezve beléptem a szállodai szobába, ám előtte el­szakítottam a folyosón a telefon- vezetéket. Mihail Romanovics ellenállt, betegségére hivatko­zott. Orvost és Malkovot, a helyi CSEKA vezetőjét követelte. Megparancsoltam, hogy úgy vigyék el, ahogy van. Rádobtak valami öltözéket, ami embereim keze ügyébe esett, és már indul­ni akartunk, de ekkor magához tért, és pakolni kezdett. Azt kér­dezte, miféle holmikat hozzon magával. Megnyugtattam, hogy a holmiját majd a többiek elhoz­zák. Akkor kérte, hogy legalább személyi titkárát, Bryan Johnsont magával hozhassa. Miután ezt előre megbeszéltük, beleegyeztünk. Mihail Roma­novics köpenyt vett magára. Zsuzsgov galléron ragadta és ráparancsolt, hogy menjen ki az utcára. A nagyherceg engedel­meskedett. Johnson önként kö­vette. Mindkettőjüket beültették egy könnyű fogatba. Zsuzsgov ült a kocsis helyére, Ivancsenko pedig a nagyherceg mellé... Eljutottunk a petróleumrak­tárig, ami öt versztára van Motovilihától. Még egy versztát mentünk, majd befordultunk jobbra az erdőbe... Az úton sen­kivel sem találkoztunk, sötét éj­szaka volt. 100—120 lépés után Zsuzsgov rákiáltott a nagyher­cegre: „Mássz ki!” Én is kiszáll­tam, s kértem Johnsont, hogy kövessen. Alighogy kiszállt a könnyű hintóból, halántékon lőttem. Imbolyogva elzuhant. Kolpascsikov ugyancsak rálőtt, ám beragadt a browningja. Zsuzsgov ugyanezt tette, ám csak megsebezni tudta a nagy­herceget. Mihail Romanov szét­tárt karokkal rohant felém, bú­csúzni akart titkárától. Ekkor Zsuzsgov pisztolyának tára is beragadt, így meglehetősen közelről, körülbelül egy lépés­ről, másodszor is fejbe lőttem a nagyherceget, amitől azonnal elzuhant. Az egyik ló a lövésektől meg­rémülve bevágtatott az erdőbe, ám a hintó valahol megakadt, és felborult. Ivancsenko utána ro­hant, de mire visszatért, már minden véget ért. Hajnalodott. Június 12-e volt, s valahogy hidegebb a szokásos­nál...” (Részlet a Nótárius kiadónál 1996-ban megjelent Ezeregy halál című könyvből) Októbertől biztonságosabb közlekedés, (y) Közel két hete folynak a békéscsabai Luther utcai kerékpárút építésé­nek munkálatai. A munkák várhatóan szeptember végén fejeződnek be. Az utca két oldalán épülő kerékpárút biztonságo­sabbá, és a kerékpárosok számára is elfogadhatóvá teszi a közlekedést Békéscsaba egyik legforgalmasabb utcáján FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Minden nyugdíjason segítenek Békés megyében több mint 50 ezer taggal 1992 óta működik a Békés Megyei Nyugdíjasok Ér­dekvédelmi Szövetsége. A füzesgyarmati tagszervezet veze­tője Pécsi Istvánná, aki készség­gel tájékoztatott klubjuk tevé­kenységéről. — Szervezetünk a nyugdíja­sok érdekeit vállalja fel. Elsősor­ban a méltányossági nyugdíj- emeléseknél és a segélyezések területén értünk el eredményeket. Azért cselekszünk, hogy a kis­nyugdíjasok jobb körülmények között élhessenek — mondta Pé­csi Istvánná. — Füzesgyarmaton 1107 nyugdíjas él — folytatta Pécsi Istvánná —, akik közül soknak nagyon alacsony a nyugdíja. A mi szervezetünk 1994-ben jött létre, akkor 26-an társultak hoz­zánk. Tavaly már 87-en voltunk, idén pedig tovább gyarapodik a taglétszámunk. Szeghalmon 1611 nyugdíjas él, s az ottani klubnak immár 105 tagja van. Kertészszigeten (35-40 sze­méllyel) és Bucsán (60-70 taggal) szintén működik a szövetség. Sajnos mindenfelé egyre szegé­nyebbek az emberek. Mi felmér­jük minden nyugdíjasnak a hely­zetét, s lehetőségeinkhez mérten segíteni próbálunk. Jelszónk: minden nyugdíjason segíteni! Mivel a Vöröskereszt szeghalmi területi vezetőségének, valamint szövetségünk megyei elnökségé­nek is tagja vagyok, ennek köszönhetően mi még hatéko­nyabban tudunk működni. A kis­nyugdíjasok jogos igényeit az ön- kormányzat szociális bizottsága felé is jelezzük. Nagyon sok a létminimum alatti nyugdíjas, raj­tuk mindenképpen segíteni kelle­ne! Indokolt esetekben a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság se­gítségét is kérjük. A Békés Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szö­vetségének elnöke, dr. Pankotai István, és titkára, Fán Pál szintén hatékonyan támogatja klubunkat. Végezetül Pécsi Istvánné megemlítette: a nyugdíjasok ér­dekvédelmi szövetsége október 4—6 között (ez az időpont az idősek világnapjával esik egybe) országos kongresszust tart Szé­kesfehérváron. Ezen a rendezvé­nyen a sárréti régiót a szeghalmi klubvezető, Sáfián Györgyné és Pécsi Istvvánné képviseli majd. Magyari Barna Időjárás Ma is gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé számíthatunk eső, záporeső, néhol zivatar ki­alakulására. Bár itt-ott rövidebb időszakokra előbukkanhat a nap, általában a felhők lesznek túlsúlyban. Az élénk, olykor erős délkeleti szélben többnyire 27, 29 fokig melegszik fel a levegő. Várható legmagasabb hő­mérséklet (°C) Békéscsaba: 29 Szarvas: 27 Gyula: 28 Szeghalom: 27 Orosháza: 29 Sarkad: 28 Várható legnagyobb széllöké­sek 30—45 (km/ó) Az elkövetkezendő napon ket­tős fronthatásra lehet számítani. Az erre érzékenyeknél általában csökken az ingerküszöb, könnyebben alakulhat ki nyug­talan, feszült állapot, megvál­tozhat a külvilág ingerére adott válaszadás sebessége. Ingadoz­hat a vérnyomás, romolhat a ref­lex. Jó utat és balesetmentes közlekedést kíván a „Fékút” Alapítvány! Volán-tájékoztató A Körös Volán Rt. értesíti utasait, hogy a 4821. sz. Békéscsa­ba—Doboz—Szanazug vonal járatainak közlekedését 1996. szeptember 29-ig meghosszabbítja. w Uccu neki a vásárba... A rövidítések jelentése: oák = országos állat- és kirakóvásár, ok = országos kirakóvásár, oá = országos állatvásár, av = autóvásár, osk = országos sertés- és kirakóvásár, üv = ünnepi vásár, kjv = közútijármű-vásár, r = régiségvásár, av + mgv=autó- és munkagépvásár, kuv=kutyavásár. Augusztus 30.: Miskolc — ok;Dévaványa—oá; Pécs — r. Augusztus 31.: Alsóújlak, Jászárokszállás, Orgovány, Pécs—oák; Kecskemét — ok; Eger, Miskolc, Pécs, Siófok-Kiliti, Túra — av; Isaszeg — osk; Hajdúszoboszló—üv; Kecskemét — kjv; Mezőberény — av + mgv; Pécs — r. Szeptember 1.: Albertirsa, Bonyhád, Kiskunhalas, Kisújszállás, Kistelek, Lajosmizse, Rakamaz, Szarvas — oák; Csurgó, Dunakeszi, Hajdúszoboszló, Hatvan, Kaposvár, Mórahalom, Pécs — ok; Jászapáti, Szentes — oá; Albertirsa, Balassagyarmat, Debrecen, Dunaföldvár, Győr, Hatvan, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Kiskunhalas, Lajosmizse, Miskolc, Nagykőrös, Nyíregyháza, Pápa, Pécs, Siófok-Kiliti, Szeged, Szolnok, Tiszakécske, Törökszentmiklós, Zalaeger­szeg— av; Kecskemét—kjv; Kecskemét—üv; Pécs — r; Kiskunhalas — kuv. Szeptember 2.: Győr, Nyíregyháza, Putnok — oák; Csongrád — oá. Szeptember 3.: Nagykanizsa, Sajókaza, Tiszaluc—oák; Eger—ok; Cegléd— oá. Szeptember 4.: Miskolc, T ab, Tömörkény, T ura—oák; Eger—ok. Szeptember 5.: Encs, Ónod,Vésztő—oák; Eger, Szeged—ok. I. Barock Fesztivál A mezőberényi Hörpintő Söröző kerthelyiségében 1996. augusztus 30—31-én, pénteken és szombaton rendezik meg a nyár utolsó szabadtéri rockbuliját, a Barock Fesztivált. A rendezvény ünnepélyes megnyitója után egyórás kon­certek váltják egymást az elkövetkezendő két napon. A színpadra lépő együttesek között négy mezőberényi zenekar is képviselteti magát. így augusztus 30-án, pénteken a 19 órás megnyitót követően a The Fools, a Voyage, a Solitude, a Propaganda, a Bunker, a Bates Motel és az Álomszünet, augusztus 31-én, szombaton pedig a Wagadogu, a Kínai Negyed, a Sabotage, a Systole, az Ektomorf és a My Dase’s Wall lép színpadra. A 20 órától kezdődő koncertek előtt, között és után különböző programok várják az érdeklődőket. K.B. KEDVES „ I KERESKEDŐK! S2TMDEU» 0D 9i T. »7» * w m r női-, férfi- és gvermekruha- nagykereskedés nyűik szeptember 2-án Békéscsabán, a 4-es Honvéd u. 6. szám alatt. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-17 óráig. Készítők jelentkezését várjuk. | Anyakönyvi hírek GYULA Halálesetek: Szabó Andrásné Bánfi Erzsébet (1927), Földi Jánosné Szabó Eszter (1905), Haász András (1909), Pércsi Jánosné Szegedi Margit (1933). Mindennap feladhatja szmmmssi hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen adhatja tel a Békéscsaba, Munkácsy u. 4. szám alatti irodában 8—16 óráig, valamint a Penza Itp. 4. fszt. 1. szám alatt 8—13 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents