Békés Megyei Hírlap, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-06-07 / 157. szám
Történelmi alak történelmi környezetben A First Lady első látogatása Nagy András Báthory Erzsébet című színpadi ✓ játékában a címszereplőt Tímár Érdemes művész formálja meg. „A darab szépen megírt, nyelvezete gyönyörű, építkezése szinte zenei. A szerep azért nehéz, mert e hatalmas térben ketten játsszuk végig a majdnem másfél órás előadást.” (8. oldal) Nem csodálnám, ha Hillary Clinton azért jött volna át egy kicsit Európába, hogy szabaduljon az otthoni intrikáktól. Elvégre a First Lady is ember, neki is elfogyhat egyszer az ereje. Olyan régen kell már jóképet vágnia a rossz viccekhez. Miről van szó? (9. oldal) „Kussolnom kellett” Nem hiszem, hogy az énáltalam Únyban írott novella meg a mások által New York-ban írott novella között akkora lenne a különbség, mint amilyen különbség van Úny és New York közt. Ha én azt tartom egy politikusról, hogy tehetségtelen, azzal még nem sértem meg a becsületét. Legföljebb a hiúságát. Ha így folytatódik, menthetetlenül banánköztársasággá válunk. No de hát nekünk még banánunk sincs. (Végh Antal mondta) Volt olyan könyve, amely négy kiadást ért meg, s volt olyan, amelynek példányszáma meghaladta az egymilliót. Utolsó szépirodalmi kötete a rendszer- váltás évében látott napvilágot. Azóta inkább' csak arról szól a fáma, hogy vállalkozásai körül csapkodnak a villámok. Most végre megint író, az ünnepi könyvhét előtt jelent meg 1956-os témájú regénye. —Van kedve játszani? — Nincs. —Pedig azt szerettem volna, ha föltehetek néhány kérdést, és igennel vagy nemmel válaszol. — Egy feltétellel: ha szükség esetén magyarázó tőmondatot fűzhetek hozzá. — Igaz, hogy van birtoka a Komárom megyei Únyban? — Igaz. —Mekkora? — Száz holdnyi. — Igaz, hogy a helybéli parasztok elől „ellicitálta" a határt? — Nem igaz. —'Igaz, hogy az únyi domboldalon felépítette a nagyapja szatmári kúriáját? Ráadásul csűröstül-istállóstul- nyárikonyhástul? — Igaz, csak nem kúria, hanem kis- nemesi ház. — Igaz, hogy a környék legnagyobb birkatenyésztője ? —- Nem igaz. Összesen három birkám van. —Igaz, hogy a környék legnagyobb birkatenyésztője volt? — Igaz, de áttértem a szarvasmarhára. Százhatvan darab van belőle. — Igaz, hogy az egyedüli almatermesztő Magyarországon, aki star- kingot és jonatánt adott el Brazíliába? — Csak starkingot. Jonatánból kevés termett, a családomat és a barátaimat kínáltam meg vele. —Igaz, hogy a dúsgazdag földbirtokos Végh Antal megengedheti magának, hogy támogassa, ha úgy tetszik: szponzorálja a regényíró Végh Antalt? — Kedves uram, koldusszegények vagyunk mindnyájan, akik a földből élünk manapság. — Igaz, hogy az elszegényedett, megöregedett, közéletből kikopott író hitelbe jelentette meg a legújabb könyvét? —Igaz. —Nem tiltakozik a jelzők ellen ? — Elszegényedni elszegényedtem, bár gazdag nem voltam. Azt csak terjesztették rólam. Meg is öregedtem, hiszen betöltöttem a hatvanat. A közéletben viszont sosem voltam benne. — Hosszú hallgatás után jelentkezett új könyvvel. Mit csinált írás helyett? — Káromkodtam és fütyörésztem. — Alkotói válságba került? Nyalogatta a sebeit? Vagy ,,csak” a körülmények nem kedveztek az irodalmi munkának? — Nem volt nekem semmiféle sebem. Egyszerűen légüres tér keletkezett körülöttem. Nem tartozom sem brancshoz, sem szekértáborhoz, így aztán kussolnom kellett. —Pedig az ember azt gondolta volna, hogy a Kádár-korszak odamondo- gatósának, Végh Antalnak a rendszer- váltással elérkezett az ideje. — Egy riporter meg is kérdezte, igaz-e, hogy miniszter leszek. Aztán nemhogy nem lettem miniszter, hanem Antall József egyik minisztere följelentett. El is ítéltek hat hónapra. — Ha jól tudom, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. — Attól az még büntetés. El is határoztam, hogy kivándorlók Magyarországról. Nem engedtek el, mert büntetett előéletű vagyok. — Kétszeresen is, elvégre 1957-ben a kistarcsai internálótáborba csukták. Fekete szivárvány című regénye éppen erről az időszakról szól. Miért várt ilyen sokáig az ötvenhatos élmények megírásával? Mostanra ért meg a régi téma? Vagy most gyűjtött annyi bátorságot, hogy végre kiírja magából a gáborjáni tanító hajdani kalandjait? — Ez a könyv 1990-ig számításba se jöhetett. Szibériában döglöttem volna meg, ha megírom. Én csak így írhattam meg, nem tudtam volna lehazudni az égről 1956-ot. Negyven éven át forgattam magamban, míg végre nekikezdtem. Ezt a könyvemet nem adnám oda a negyven másik kötetemért. Négy évtizede annak élek, hogy egyszer kibeszélhessem magamból ötvenhatot. Akármilyen szerényen vagy álszerényen fogalmazok is, én 1956-ban benne voltam a világtörténelemben. Mint a gáborjáni forradalmi bizottság titkára. Választott személy voltam, engem falugyűlésen választottak meg, egyetlen ellenszavazatot sem kaptam. Az elnök, egy parasztember azt mondta nekem: „Tanító úr, vigyázzon, kis falu — kis forradalom”. — Mit szólnak a falubéliek az életrajzi mozzanatokban bővelkedő regényhez? Hiszen Ön még azt a ,,hibát” is elkövette, hogy sok szereplőt a saját nevén emleget. — Eddig egyetlen gáborjáni tiltakozott, egy hatvanéves hölgy, aki akkor mutatós kisasszony volt. A többiek inkább megtiszteltetésnek vették, hogy benne vannak a könyvben. Egy asszonyt például szexuális csatalónak neveztem. A lánya azt mondta, hogy ha az anyja élne, bizonyára nem örülne, de nekem megbocsátanak. —A családtagjai megszokták, hogy ,.kiírja” őket? — Arról már leszoktak a környezetemben élők, hogy engem kezeljenek. Akkor sértődnének meg, ha nem az igazat imám róluk. — Akinek ilyen erős az epikai tehetsége, az miért vesztegette az idejét kétes kimenetelű vállalkozásokra? Aki ennyire képes megérzékíteni a falusi ötvenhatot, az miért játszott éveken át kft.-ügyvezetőt, kiadóigazgatót, lap- szerkesztőt? — A téma elől menekültem pótcselekvésekbe. Az is igaz persze, hogy huszonnégy órán át nem lehet írni. Mást is kell csinálni. —De hát ott voltak a birkák, a marhák, az almafák. — Én nyugtalan lélek vagyok. —Elismeri, hogy voltak bukásai? — Csak bukásaim voltak. — Megbánta, hogy irodalmi vállalkozásokra pazarolta az energiáját? — Csak azt szoktam megbánni, amin változtatni tudok. —A Fekete szivárvány hátsó borítóján ott vannak a könyvterjesztők. Névvel, címmel, telefonszámmal; budapestiek és vidékeik. Ezek jó emberei, akik könyörületből árulják 'az elszegényedett, megöregedett író legújabb kötetét? Vagy üzletet látnak benne, mert hisznek Végh Antal eladhatóságában, esetleg a tehetségében is? — A legtöbbjüket nem is ismerem. Talán jelent nekik valamit a negyven könyvem. És tisztességes jutalékot kapnak minden eladott példányért. — Hogyan szabadul meg hosszabb időre a birtoktól, a szarvasmarháktól és az almafáktól? — Előre behordjuk a takarmányt, rendbe tesszük a kertet. —Juk? Szűk? Kik? — Én meg a gazdatársam. Ő és a családja részesedést kap a termésből. Marxtól azt az egyet tanultam meg, hogy a dolgozót érdekeltté kell tenni a termelésben. Zöldi László