Békés Megyei Hírlap, 1996. április (51. évfolyam, 77-100. szám)
1996-04-29 / 100. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1996. április 29., hétfő Híradó, (r) Kulturális programokkal, önkormányzati hírekkel megjelent a Gyoma- endrődi Híradó. A lap foglalkozik a megélhetési bűncselekményként emlegetett téli falopásokkal és bemutatja a város közelmúltban ajándékba kapott tűzoltóautóját. A Híradóban olvashatnak még a cukorbetegek klubjáról, a sakk- szakosztályról és a városi sporteseményekről. Költségvetés. (i) Szeghalmon, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat költségvetését 305 ezer forintban hagyta jóvá a város képviselő-testülete. Az említett összegből 235 ezer forint központosított, 70 ezer forint pedig önkormányzati támogatás. Jubiláló tömlőgyártók Mezőhegyesen Valódi tulajdonosok lettek: megvásárolták a kívülállók üzletrészeit A Mezőhegyesi Fémipari Szövetkezet jogelődje 1966 áprilisában alakult meg 96 alapító tag egyhangú döntésével — tudtuk meg a tömlőgyártásáról híressé vált szövetkezet elmúlt pénteken tartott jubileumi mérlegzáró közgyűlésen. Kovács József elnök (maga is részese az elmúlt 30 év embert próbáló, de összességében sikeres küzdelmeinek) legelőször a ma is aktív alapítókat, Borbély Mihályt, Dénes Sándort, Labáth Jánost, Lakatos Gyulát, Rizsá- nyi Lajost, a már nyugdíjas korúak közül pedig Gyovai Józsefet, Kocsis Jánost, Vincze Jánostés Illyés József társtulajdonost köszöntötte. Az elnök történeti visszatekintéséből kiderült, hogy a szövetkezet kezdettől fogva eredményesen működött, a 70-es évek közepén már mintegy 340 embert foglalkoztatott. Ettől kezdve viszont fokozatosan csökkent a dolgozói létszám. A folyamatot a rendszerváltás első éveinek megrázkódtatásai tették teljessé: a szövetkezeti átalakulás évében, 1992- ben 105 tagja és 187 külső üzletrész-tulajdonosa volt a Mezőhegyesi Fémipari Szövetkezetnek. — A kívülállók üzletrészeit mintegy 6 millió forintért visszavásároltuk, így a vagyon 90 százaléka a tagok nevesített üzletrésze, a többi közös vagyon. A jelenlegi 81 fős tagság saját erejével is hozzájárul az eredményes működéshez. Minden tagunk rendelkezik 40 ezer Ft- os részjeggyel, 60 ezer Ft-os vagyoni hozzájárulással és átlagosan 380 ezer Ft értékű üzletrésszel. Ezekre a szövetkezet évente tőkejövedelmet, kamatot, illetve osztalékot fizet, átlagosan tagonként nettó 120 ezer Ft-ot — mondotta Kovács József. A gazdálkodásról szólva az elnök kiemelte: 1995-ben az összes költség és ráfordítás 153,7 millió Ft volt, az adózás előtti eredmény pedig 4,7 millió. Beruházásra és gyártóeszköz-beszerzésre 5,76 millió Ft-ot fordítottak. A szövetkezetnek 1995. december 31-én sem hitel-, sem szállítói, sem társadalombiztosítási vagy adótartozása nem volt. A dolgozók átlagbére elérte a 440 ezer Ft-ot, s ez az előző évihez képest 21 százalékos növekedést jelent. A beszámoló végén Kovács József elnök a közgyűlés elé terjesztette az igazgatóság azon javaslatát, hogy az adózás utáni 3,4 millió Ft-os eredményt az eredménytartalékból egészítsék ki 5 millióra, és ezt az összeget osztalékként fizessék ki a tulajdonosoknak. Egyben javasolta azt is, hogy a szövetkezet 12 alkalmazottjának közreműködését 10 napra járó munkabérrel ismerjék el. Ménesi György Országszerte hódít a HISZI-Map megyeatlasz-sorozata Bevették Komárom-Esztergomot Komárom-Esztergom megye atlaszának címlapja A gyulai HISZI-Map Kft., Magyarország egyik piacvezető térképkiadója elkészült nagyszabású megyeatlasz-sorozata legújabb darabjával. A Komárom- Esztergom megyét feldolgozó, fekvő A/4-es formátumú, hagyományosan szépen színekkel előállított atlaszt a napokban sajtótájékoztatón mutatták be Tatabányán, a megyeházán. Ezen dr. Kovács György Zoltán, Komárom-Esztergom megye közgyűlésének elnöke is megjelent. A három nyelvű, a térképek mellett utcajegyzéket, a városok, községek leírását is tartalmazó, 8 ezer példányban megjelent kiadvány a megye 73 (valamennyi) települését feldolgozta. — Az atlasz kiadását a megyei önkormányzat is támogatta — mondta Göndöcs Péter, a HISZI- Map ügyvezetője. — A sorozat újabb darabjaira sem kell sokat várni: májusban előbb a Csong- rád, majd a Szolnok megyei, júniusban a Bács- Kiskun megyei atlasz lát napvilágot. Ezt követően még az idén a vásárlók kezébe adjuk a Pest, a Haj - dú-Bihar, illetve a Veszprém megyei atlaszt. Jövőre pedig a valamennyi magyar megyét átfogó sorozat további termékeit is elhozzuk a nyomdából. —Olvasóink egy ideje naponta találkozhatnak a HISZI-vei. Az Egy kérdés — egy atlasz elnevezésű rejtvénysorozattal bebarangolhatjuk Békés megyét. —Békés megyének 76 települése van, 76 fordulós a játék sőt 7 6 a megnyerhető atlaszok száma is. Mint ismeretes akérdéseinkre helyes megfejtést beküldők között hetente hat-hat megyeatlaszt sorsolunk ki. Az sem titok, hogy a Békés Megyei Hírlap városoldalain időről időre megjelenő térképeket a gyulai HISZI-Map szállítja részünkre. E kapcsolat révén jöhetett létre az a megállapodás, mely szerint a városoldalainkon hirdetők egyben jelentős kedvezménnyel hirdethetnek azon a „szólótérképen”, melyet a Hl- SZI-Map az adott településről ad ki folyamatosan. Egész pontosan: a lap városldalán is hirdetők a HSZI-Map által kiadandó várostérképen egy 6x6 centiméteres, színes hirdetési felülethez juthatnak mindössze 8 ezer forintért. Ha csak a térképen kívánnak megjelenni, 20 ezer forint a hirdetés ára. Ezek a hirdetési díjtételek áfa nélkül értendők. A lapban és a térképen megjelenő hirdetéseket az egyszerűség kedvéért egyaránt lapunknál lehet feladni. Az is elképzelhető, hogy a HISZI- Map a lapunkkal létrejötthöz hasonló együttműködést alakít ki majd az Axel Springel Magyar- ország Kiadó valamennyi napilapjával. K. A. J. Megkérdeztük olvasóinkat Mi a véleményük a nyomozóhivatal felállításáról? Palkó Sándor, 62 éves, bánkúti nyugdíjas: —A nyomozóhivatalra szükség van ahhoz, hogy a fekete gazdaságot valóban leleplezzék. Remélem, először állami szinten térképezik fel a visszásságokat és szüntetik meg a több millió forintos visszaéléseket. Lehet, hogy nem pontos az idézet, de a „fejétől bűzlik a hal”, kifejezést most komolyan kellene venni. Mert ha megint csak a szegény embereken verik el a port, akkor bizony kár a sok befektetett millióért. Ha a kormányzati nyomozók munkája hatékony, akkor fontos a fenntartása. Reméljük így lesz! Jantó Pál, 50 éves, nagyka- marási pék: — Szükségesnek érzem a hi- . vatal felállítását, de nem a kisemberek ellen, mert azok most is éhbérért dolgoznak. Azokat kell megnézni, akik az üzemeket, a vállalatokat megvették: miből és mennyiért? Legjobb lett volna már a privatizáció kezdetén felállítani, talán nem kótyavetyélték volna el ennyire az országot. Harminc éve magam is keményen dolgozok és nincs csak egy Wartburgom és egy szolgálati lakásom. Sokba kerül ahiva- tal, de ha visszahoz valamit az országnak, megérte! Bízom benne, hogy eléri a célját! Balogh László, 21 éves, kun- ágotai munkanélküli: — Szerintem nincs szükség nyomozóhivatalra, mert félő, hogy nem azt célozza meg, amire hivatott lenne. Máshová is fordíthatták volna ezt a pénzt. Tudjuk, a rendőrség létszáma kevés, de a határőrségnél is lenne mit fejleszteni. Inkább ezeket erősítették volna meg, ami kevesebbe kerül és helyben is sok visszáságot tudnának lerendezni. Sőt az önkormányzatok is hatékonyan léphetnének fel, ha volna pénzügyi háttér. Nem hiszek abban, hogy a nagy halakat ki merik fogni a zavarosból. Túl nagy ehhez a maffia. Kanász Lajos, 48 éves, mezőkovácsházi hivatásos vadász: — Szerintem nem új nyomozóhivatalra van szükség, inkább a rendőrséget kellene megerősíteni. Nincs elég rendőr, régi a technikai felszereltség, kevés a gépkocsi, így fel sem vehetik a versenyt a bűnözőkkel. Nálunk éppen a napokban lőttékbe az ablakot csúzlival és szinte tehetetlenek vagyunk. Az új hivatal sokba kerül és kétséges, hogy betölti a célját. Szerintem nem térképezi fel a feketegazdaságot, mert „fent” is sokan benne vannak a „nagy bulikban”. Előbb az ország dolgait kellene rendbe tenni. H. M. FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Csodálkozva figyelte a lakosság, amikor a minap egy színes papírból készült százlábú száguldott keresztül a városon a mezőkovácsházi „Hunyadi” diákotthontól a Hunyadi János Gimnázium épületéig. Mint kiderült, a találékony „sportolók” a gimnázium diákjai voltak, akik ezzel az eseménnyel nyitották meg az évente hagyományosan megrendezett Hunyadi napot. A reggeli futásban tanárok és diákok „mérkőztek” az elsőknek járó tortáért, amelyet Fabula Kornélia, Zalai Csaba tanulók, valamint Sallainé Kovalik Krisztina és Bacsúr Imre pedagógusok érdemeltek ki. A nap vidám programjairól — Bálint Ferenc tanár irányításával — a diákönkormányzat gondoskodott. Elsőként Hunyadi Jánosról emlékeztek meg az iskola lakói, amelyben több színvonalas szavalat és dal is felcsendült a tanulók előadásában. Ezt követően a játékos vetélkedő kacagtatta a jelenlevőket, ahol a negyedik évfolyam jeleskedett. Vendégként a Crazy színjátszó társulat mutatkozott be, valamint az általános iskolások Besenyő családja aratott nagy sikert. A hangulatot az „össznépi dalárda” éneke fokozta, valamint a lányok által sütött és elfogyasztott közel ezer palacsinta. A nap fénypontja a tanár-diák kosárlabdamérkőzés volt, ahol hatalmas küzdelemben „győzték” le a fiatalok a lelkes felnőtteket. H.M. Diákrádiósok sikere A Battonyai Mikes Kelemen Gimnázium és Szakközépiskola iskolarádiójának szerkesztői a középiskolás kategóriában elnyerték „Az év diákrádiója címet” honfoglaláskori témájú műsorukkal. A Diákújságírók Országos Egyesülete által meghirdetett pályázat ünnepélyes eredményhirdetése május 4-én lesz Gödöllőn a DUE III. Ifjúsági Sajtófesztiválján. Annyi máris tudható, hogy a szerkesztőség egy tagja ingyen vehet részt a Szanazugban júliusban megrendezendő nemzetközi ifjúsági médiatáborban. A pályaművet Baida Bernadett, Magyar Mária, Mány Anikó, Tompa Mónika és Tótka SándorXmuXóV. készítették, a zenei szerkesztők Hőhn Csaba és Kukta Tiborvohak. —gh — Mesék románul a meseházban Nyakkendőbe, szép ruhába öltözött, ugyancsak izgatott apróságok gyülekeztek vasárnap délelőtt Békéscsabán, a Meseház udvarában. A tét nagy volt számukra: a békéscsabai román kisebbségi önkormányzat és a román szövetség szervezésében meghirdetett román nyelvű országos mesemondó versenyre jelentkeztek közel ötvenen Békés és Hajdú- Bihar megyéből. Nehéz volt eldönteni, a kísérő szülők, nevelők vagy a gyerekek izgultak-e jobban, de az biztos, hogy mindenkin látszott a komoly felkészülés. Ideális körülmények között (köszönet érte a Meseház vezetőjének) igazán kedvesen, aranyosan adták elő a „kis művészek” a kiválasztott román meséket, illetve Autó Körös Kft. Klubkártya-akciója! Tisztelt VW és Audi gépkocsitulajdonosok, ha még nem látogatták meg szervizünket, itt az ideje, mert április 29-étől május 4-éig egy ingyenes állapotfelméréssel és egy VW- ajándékkal várjuk Önöket. 250 Ft-os klubkártyánk kiváltása esetén szolgáltatásainkból különböző kedvezményeket nyújtunk. Az akcióban részt vevők között kisorsolunk egy év végéig tartó ingyenes gépkocsiszervizelést. AUTÓ-KÖRÖS KFT., Békéscsaba, Szarvasi út 74. Telefon/fax: (66) 454-228. _ Telefon: (66) 323-585, 447-277J hazai román szerzők meséit. Nem volt hát könnyű dolga a zsűrinek: külön értékelték a román tannyelvű iskolákból érkezettek, és az alsó illetve felső tagozatosok előadásait. Végül a következő gyerekek produkcióit találták a legjobbnak: 1. helyezettek: Marty in László, Méhkerék; Gergely Andrea, Pusztaottlaka; Martyin Aurél, Méhkerék és Zsurka Zsanett, Bedő. 2. helyezettek: Gurzó Andrea, Gyula; Simon Virág, Lökösháza; Rokszin Ildikó, Méhkerék; Györgyi Eszter, Körösszegapáti. Különdíjat kapott: Juhász Anna, Gyula; Kozma Nándor, Méhkerék; Rácz Bea, Bedő és Lilin Carmen Kétegyháza. Bp.-i finanszírozással foglalkozó cég vidéki hálózatának bővítése céljából telefonos irodával és szabad üzletkötői kapacitással rendelkező vállalkozókat keres. Euro-Cass Kft. 1134 Bp. Visegrádi u. 3. I Tel.: 131-6589, | 06-20-458-909 | Az óvodaügy folytatódik Hunyaditól Hunyadiig Korábban már hírt adtunk arról a vitaestről, amelyet a szarvasi Szirén óvoda sorsáért aggódó szülők és óvónők rendeztek. Az érintettek közül, aki csak tehette, jelen volt a legutóbbi képveselő-testületi ülésen, hogy tájékozódjék az óvodaügy legfrissebb fejleményeiről. Az ülésen elhangzott: a Szirén igazgatótanácsa a szövetkezet épületé- , ben működő óvoda önkormányzati bérleti szerződését a napokban határozatlan időre módosította, nem változtatott viszont a bérleti díjra tett javaslatán. A képviselők a kilátásba helyezett ötvenezer forintos díjtétel tizenötezerre való mérséklését kérték. Miután a jelen lévő Kiszely Mihály szövetkezeti elnök hajlott a kompromisszumra, testületi határozat született a Szirén és az önkormányzat szerződésének eszerinti módosításáról. A képviselők a Vasipari óvoda ügyével is foglalkoztak. Ennek épületét a Vasipari szövetkezet korábban megvételre ajánlotta az önkormányzatnak. A képviselők elvetették azt a lehetőséget, hogy a város az iparűzési adó fejében fogadja el az óvodát. Helyette úgy határoztak, az adásvételi szerződést előkészítendő tárgyalásba kezdenek a Vasiparival. Cs. R.