Békés Megyei Hírlap, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-23-24 / 70. szám
1996. március 23-24., szombat-vasárnap Skekes megyei hírlap/ / AH ETTEM AJ A A börtönbüntetés elől menekülő apa átcsempészte a zöldhatáron hatéves kislányát Hajnalka valenciai nyomorúsága A sors Hajnalkának két életet adott. Egyet Magyarországon, a másikat a határon kívül. Alig hatesztendős volt, amikor az apja, hogy megszökjön a börtönbüntetés elől, átcsempészte magát s a kislányt a zöldhatáron. Kanada, a bőség országa lebegett a szeme előtt, de megrekedt Olaszországban. Evek múlva a spanyolországi Valenciából jöttek a levelek és a színes képek a csillogó szemű, bájos Hajnalkáról, aki szép ruhában, önfeledt vidámságban alkot koszorút barátaival, háttérben a csalogató mediterrán környezettel. Hamis lenne a beállítás? Pár hónappal ezelőtt a megyei közigazgatási hivatal levelet kapott az Igazságügyi Minisztériumtól, kérve az illetékeseket, hallgassák meg az édesanyát, Lipták Pálnét, vállalná-e gyermeke befogadását, nevelését, mert a barcelonai konzul szerint Hajnalkával nem törődik senki, nyomorúságos körülmények között tengődik, taníttatásáról nem gondoskodnak. A spanyol hatóságok intézetbe utalták, hiszen a kislányokra errefelé korán leselkedik a gyerekkereskedelem. Hajnalka most 12 éves. A társaságot ezen a képen egy kismajom jelenti Hajnalka számára valahol Spanyolországban Öt gyermeke született az édesanyának első házasságában, az utolsó előtti volt Hajnalka. Ő már nem ismerhette a családi békét, mire föleszmélt, szülei kapcsolatát beárnyékolta a harag, a gyűlölet. Az apát, Kiss Györgyöt nagy- beszédű, szélhámos embernek ismerték Dobozon, aki egyszer hitelért jelentkezett a polgármesteri hivatalban, mondván a pénzt legújabb szerzeményébe, virágkertészetébe forgatja. Az állítólagos virágoskertben azonban csak a gaz virított, s kétség sem férhetett erőfölényéhez a néhány, szerényen meghúzódó virággal szemben. Törvényes visszaút nincs A házaspár hosszas civódás után, 1990-ben törvényesen is különvált. Az öt gyereket az anyánál helyezte el a bíróság. Megérezhette a jövőt a vere- kedős természetű apa, mert jóval a döntés előtt, a szétköltözés táján magához vette Hajnalkát, úgy bolyongtak kettesben, s hol ismerősnél, hol üres dobozi lakásban, majd Sarkadon húzták meg magukat. A feleség nem mert a család kisebbik szeletkéje közelébe.férkőzni, visszatartotta a félelem. Egykori hitestársa megfenyegette, hogy megöli. Ilyen ügyekben pedig nem tréfálkozott soha, s ezt az asszony jól tudta, emlékezett még együttélésük nagy veréseire. A Kiss család dossziéja kilóra is tekintélyt parancsoló a dobozi polgármesteri hivatalban. A gyámügyek felelőse, Tobai István a hivatalos leveleket lapozgatva mondja, az anya egy ízben a Vöröskereszttel kerestette Hajnalkát, így tudta meg, hogy a gyermek és apja Olaszországban él. Megkezdődött a küzdelem a kislány hazahozataláért, csakhogy az itáliai kapu hamarosan becsukódott. A helyzet sokkal tragikusabb volt, mint amire számítani lehetett. Miközben az apa nem talált leküzdhetetlen akadályt, hogy illegálisan „kicsempészett” lányával átlépje az olasz határt, az ottani hatóságok kénytelenek voltak megtagadni Hajnalka édesanyjának kérését, mert Olaszország nem írta alá a jogellenesen külföldre vitt gyermekek kiadásáról szóló hágai egyezményt. A törvénytelen kilépés után tehát nem adatott meg a törvényes lehetősége Kiss Hajnalka .visszatérésének Magyarországra. Az édesanya 1990 végén elveszítette a reményt. A hírek időnként azért eljutottak Dobozra. Kiss György elújságolta, hogy jól megy a soruk, már autót is vettek, és bejárták az olasz csizmát. Egyszer Tobai Istvánnal is beszélt visszahívható utcai telefonon, s hallhatta az idegenbe szökött ember szavait a rokonság iss Vészjósló hírek a kislányról A Kiss-dossziéból előkerül egy levél. Az apa immáron Spanyolországból írt a dobozi polgármesteri hivatalnak. Elvesztette Hajnalkát. Megjelent nála néhány ember, s közölték, a dobozi gyámhatóság döntése alapján el kell venniük a gyereket. Hiába kért papírt, határozatot, nem adtak, csak vitték a lányt, nem is tudja, hová. Kíváncsi volt hát, vajon hozott-e határozatot a dobozi gyámhatóság Hajnalka intézetbe vételére. Mellesleg Kiss György—az írás szerint— nemzetközi bírósághoz fordult, mondván, erőszakkal vették el tőle a kislányt. A levélben emlegetett még egy szolnoki férfi!, aki Valenciában nyaralt korábban, megismerkedtek, és a látottak alapján ő bizonyíthatja, hogyan élnek. (A megjegyzés erejéig fel kell vetnünk egy kérdést, a választ sajnos Hajnalkáék hányattatásának pontosabb ismerete nélkül nem tudhatjuk. Hat év telt el azóta, hogy Kiss György illegálisan elhagyta az országot. Ki tudja, ennyi idő alatt miért nem tűnt fel külföldön, hogy ennek az embernek az ottani tartózkodása — akárcsak a kislányé — sem teljesen jogszerű. Állítólag egy alkalommal bejelentette valahol, hogy az útlevelét és az összes okmányát ellopták.) Áz idén, év elején felgyorsultak az események. Az Igazságügyi Minisztérium a dobozi jegyzőt kereste meg januárban Kiss Hajnalka Magyarországra hozatala ügyében. Ennek alapján hivatalosan is megtudhatták a falu illetékesei, hogy 1995 novemberében Spanyolországban eljárás indult a már említett hágai egyezmény alapján. Ok ugyanis — ellentétben Olaszországgal — csatlakoztak a dokumentumhoz. Nos, mégis csak lehet valami a vészjósló hírekből, mert a hivatalos szervek megállapításai nem szólnak pompás életről, felhőtlen körülményekről, sokkal inkább nélkülözésről, s hogy áz apa nem gondoskodik gyermeke taníttatásáról. A repülőjegyet fizesse az önkormányzat? Érdemes egy rövid kitérőt tennünk a hágai egyezmény rendelkezései körül. A nemzetközi dokumentum az illegálisan külföldre vitt gyerek azonnali visszajuttatásának kötelezettségét írja elő, ha elvitelétől a visszaadására irányuló eljárás megindításáig egy évnél kevesebb idő telt el. Lehetőséget ad azonban e határidő letelte után is a visszaadásra, de ezt a külföldi hatóság megtagadhatja (például akkor, ha a lépés a gyerek érdekeivel ellentétes lenne). Tény, hogy Hajnalka több mint hat éve bolyong Európában, így számítani lehet arra, hogy a spanyol hatóság bizonyítási eljárás felvételét rendeli el. Áz Igazságügyi Minisztérium szükségesnek tartotta, hogy Dobozon vizsgálják meg az anya lakás- és életkörülményeit, hallgassák meg a szülőt, visszafogadná-e a kislányt. A minisztérium megkapta a választ. Igen, az anya vállalja Hajnalka nevelését, ha szűkösen is, de jut hely neki is a családban, kap ételt, ruhát, mint a többi gyerek. Csakhogy van még egy probléma. A polgármesteri hivatal egy másik levelet is kapott január 29-én, ezúttal a Népjóléti Minisztérium család-, gyermek- és ifjúságvédelmi főosztályától. Az illetékesek finoman céloznak egy bizonyos repülőjegyre, vagyis: ha a spanyolok a kiadatásról döntenek, gondoskodni kell a hazautaztatás költségeinek fedezéséről. A kérdés egyszerű, a polgármesteri hivatal tud-e segítséget nyújtani a repülőjegy kifizetéséhez? Némi túlzással a dobozi ön- kormányzat egész éves szociális kerete nem éri el azt az összeget, mint amibe Hajnalka hazautazása kerülne. Magyarán, aránytalanul nagy teher lenne az önkormányzat számára egy ilyen feladat megoldása. Ennél is fontosabb azonban az: miként jutottak a minisztériumban arra az álláspontra, hogy a jogellenesen külföldre vitt gyerek hazahozatalának költségeit az önkormányzatnak kell viselnie? Ha gondoskodnak róla, maradhat Vastagon nehezedik a falura a télvégi hótakaró. Gyalogosan baktatunk célunk felé Váradi Mihályné iskolaigazgatóval — aki Hajnalka testvéreit, a családot nagyon jól ismeri — és Tobai Istvánnal. Alig toppanunk Liptákék házikójának udvarába, máris nyílik az ajtó. Hajnalka édesanyja kitereli a nagyszobából az apróságokat. Ok már azután születtek, ahogy „Kiss Gyurkától” elvált. Gondterhelten húzza össze magát a kályha mellett Liptákné. Szívesen beszél az újságnak, csak attól fél, első férje megtudja, és bosszút áll. Nem akarja, hogy feldúlja mostani családja életét, félti a kicsiket, s eleget szenvedett régen a durva, agresszív ember kegyetlenkedéseitől. A bosszútól való félelem egészen meghökkentő döntésre készteti Liptáknét: — Úgy határoztam, ha a spanyol hatóságok megállapítják, hogy Hajnalka apja alkalmas a gyerek nevelésére, taníttatja, gondoskodik róla. nem ragaszkodom a hazahozatalához. Nem hiányzik, hogy várjam, mikor tör az életemre, a gyerekekre, ha a kislány jóléte ellenére a kiadatását kérem. Liptákné is tisztában van azzal, hogy az aggasztó állapotokról szóló hírek nem véletlenül keltek életre a hivatalos körökben. El kell őket hinnie, még akkor is, ha a szekrény tetejéről levett műanyag szatyorból előkerült színes fényképeken Hajnalka nem éppen éhezni, nélkülözni látszik. Az egyik fotó állítólag a zongoratanárával ábrázolja a kislányt. A másikon barátai társaságában fedezzük fel. Váradiné rögtön megállapítja: vidám, felszabadult, a testtartása, tekintete egyáltalán nem meggyötört gyerek benyomását kelti. Apja egyébként egyik képen sem látható. Nem hagy nyugodni a gondolat, meg kell kérdeznünk. Mi lehetett az oka, hogy a börtönbüntetés elől szökő Kiss György magával vitte kisgyerekét, hiszen egy apróság még inkább megnehezítette az amúgy is kockázatos, kiszámíthatatlan menekülést, később a megélhetést? Az édesanya nem mozdul az eredetileg megrajzolt, szűk kis körből: — A bosszú miatt. Azért, hogy nekem fájdalmat okozzon. Tizenkét évesen az első osztályban? Liptákéknál a szegénység irányítja az életet. Mónika, az iskolás gyerek kap előbb ruhát, neki nagyobb szüksége van rá. Az anya szerint nem kell szégyenkeznie, van elegendő holmija, mindig tisztába öltözik. Mostanában sokat romlott a tanulásban, attól tartanak, sokkolja őt apja és Hajnalka egyre sűrűbb emlegetése. A kilencesztendős Mónika még visszaemlékezhet a családi háborúkra. Akárcsak a nővérére. — Hajnalkával három évvel ezelőtt beszélgettem telefonon — folytatja Liptákné. — Akkor azt mondta a kislányom, hogy nagyon szeret. Kevés pénzből élünk, de beosztjuk, biztosan jutna Hajnalkára is, meglennénk valahogy. A minisztériumi levelek a változás szelét lebbentették meg, bár erősen talányos, miként döntenek a spanyolok Kiss Hajnalka sorsáról. Amennyiben jöhetne, még mindig ott a bizonytalanság: ki fizeti a hazautazás költségeit? Az édesanya megtudta, hogy az összeg 90— 100 ezer forint körüli, ha a gyermek elmúlt tizenkét éves. Ha nem, „csak” 70 ezer. Tanulságos következtetésre jut az iskolaigazgató, amikor ismét a falu központjába haladunk. A szívszorító szegénység, nélkülözés nem indította panaszkodásra a törékeny, beteges Liptáknét. Csak annyit akarnak, amennyiből éppen létezni lehet, többre nem vágynak. A segélyeket, családi pótlékot beosztják, nem szórják a pénzt, nem költenek italra, s még így is telik a gyerekeknek aprócska ajándékokra. Ez a melegség hiányozhat nagyon Hajnalka életéből. Vajon mi lenne vele, ha hazajönne? Mennyire felejtette el az anyanyelvét, most képes-e megértetni magát olaszul, spanyolul? Azt még az igazgatónő sem tudja elképzelni, hogyan illeszkedne be a közösségbe Kiss Hajnalka, akinek 12 évesen kellene elkezdenie az első osztályt, s megtanulnia írni, olvasni. Lehet, hogy az igazi megpróbáltatás akkor kezdődne, ha hazatérne Magyarországra? László Erzsébet
