Békés Megyei Hírlap, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-23 / 46. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAPMEGYEI KÖRKÉP 1996. február 23., péntek Az István malomban folyamatos a korszerűsítés, a felújítás Békéscsaba egyik büszkesége Az 1853-ban felépített „Első Békéscsabai Gőzmalom” 1948-tól viseli az István malom nevet. 1993-tól, az Agrimill Rt. megalakulása óta a cég tulajdona, és azóta jelentős felújítási, korszerűsítési munkákat végeztünk el itt — mondta tegnap Gyenge Mihály, az Agrimill műszaki főosztályvezetője, az Építéstudományi Egyesület tagja az egyesület Békés megyei csoportjának ülésén, ahol a megjelentek megismerték az István malom, valamint a Beliczey-kúria történetét, és bejárták az épületeket. A választás nem véletlenül esett most ezen épületekre, hiszen a békéscsabai István malom a város, a szakma egyik nagy hagyományokkal bíró büszkesége, a Beliczey-kúria pedig műemléképület. Gyenge Mihály szólt arról is, hogy 1994-ben hengerszék- cserét hajtottak végre a malomban, tavaly felújították a homlokzatot, nyílászárókat cseréltek ki. Beépítettek egy 60 tonnás, akna nélküli, elektromos hídmérleget is. Idén folytatódik a malom technológiai rekonstrukciója, hat Bühler gyártmányú daragépet állítanak be. Jövőre következik a szitacsere, a koptató rekonstrukciója. A malom jelenlegi kapacitása 300 tonna/nap, ezzel az egyik legnagyobb teljesítményű őrlőüzem az országban. A Beliczey-kúriára áttérve elhangzott, hogy 1840-ben épült, és jelenleg az Agrimill irodái találhatók benne. A főosztályvezető kitért az Agrimill tevékenységére is. Beszélt arról, hogy elsősorban malomipari tevékenységgel, keveréktakar- mány-gyártással, gabonakereskedelemmel, termeltetéssel, rizs- feldolgozással, gabonapuffasz- tással foglalkoznak. Kiemelte, hogy a cég által előállított termékek minőségét elsősorban az alapanyagok minősége garantálja. Ezért már a felvásárláskor minősítik az eladásra felkínált gabonákat, és csak azokat veszik át, melyek beltartalmi értéke és tisztasága számukra megfelelő. Minden üzemük és telephelyük rendelkezik az adott tevékenységhez szükséges laboratóriumi eszközökkel és szakemberekkel. Ny. L. Csőd nélkül megúszni az évet Az energiaár-emelés növelte kiadások, kifizetetlen számlák, szállítói tartozások, továbbá hatvanmilliós visszafizetésre váró hitel és annak kamata nehezedik a békésszentandrási önkormányzat vállára A község február 22-én még adós volt intézménydolgozói januári bérével. Sinka József polgármestert arról kérdeztük, hogyan látja a település mostani helyzetét, továbbá a gáz- és ivóvízprogram megvalósulási esélyét. Ki mit tud? Szombaton délután 3 órakor kezdődik a Ki mit tud? területi döntője Gyulán az Erkel Ferenc Művelődési Házban. Hat kategóriában 27 résztvevő méri majd össze tudását ezen a délutánon: közöttük lesz versmondó, hangszeres zenész, lesznek klasszikus és modem táncosok és néptánc-csoportok. Akik itt a legjobbnak bizonyulnak, azok jutnak tovább a március 30-ai orosházi megyei döntőbe. A madarak védelmében. Orosháza önkormányzata és a városban szolgálatot teljesítő amerikai békeszolgálat tanácsadója, lan Yorti felhívást intézett minden természetet szerető ember felé. Ebben a madarak védelmében szólnak, ugyanis a zöld területen próbálnak eleséghez jutni a kemény télben az éhező állatok. Aki teheti, etesse őket napraforgómaggal, szemestakarmányokkal. A macskától védett helyeken pedig helyezzenek ki szalonnadarabkákat. Városvezetők balesete. Gyula város vezetői, Lebenszky Attila polgármester és Lúczi Józsefjegyző nemrégiben a Belügy- minisztériumbanc/r. Kara Pál helyettes államtitkárral tárgyalt a városnak nyújtandó cél- és címzett támogatásaival kapcsolatban. Gépkocsijuk hazafelé megcsúszott és lefordult az útról. Az autó szélvédője és eleje összetört, a kár közel százezer forint, amit a biztosító megtérít, komolyabb személyi sérülés nem történt. Gázpalack robbant. Békéscsabán a Török Ignác utcában tegnap gázpalack robbant egy lakóházban, ahol a ház lakója egy kisméretű gázpalackkal radiátort hegesztett. A baleset következtében a ház lakója súlyosan megsérült. A kár jelentó's, hiszen az épület is megrongálódott. Konyha égett. A sarkadkeresz- túri Vasút utcában tegnap a késó' délelőtti órákban egy nyári konyha berendezési tárgyai, menynyezete, tetőzete égett. A tüzet elektromos hiba okozta, a kár vizsgálat alatt van. Tönkrement vacsora. Békéscsabán a Kazinczy lakótelepen egy lakástulajdonos tegnap elaludt, s a tűzön felejtette a vacsoráját. A nagy füstön és az ijedtségen kívül sem benne, sem a lakásban nem esett kár, csupán a vacsora ment tönkre. A megszorító intézkedésekre már a tavalyi év rákényszerített bennünket. Megszüntettük a bölcsődét, intézményeket vontunk össze, létszámot csökkentettünk és vagyont értékesítettünk. Ám ezek az intézkedések csak részben enyhítettek a gondokon. Az 1995-ös évet 33 milliós költség- vetési hiánnyal kezdtük, működési hitelt nem kaptunk, viszont törlesztenünk kellett a korábbi években felvett hiteleket. Az idei költségvetés elkészítésekor újra számba kell vennünk a megtakarítás további lehetőségeit. A közelmúltban erről tanácskoztunk Éhező „Azzal a kéréssel fordulok önökhöz, hogy egy kis összegű (8-10 ezer forint) adománnyal szíveskedjenek segíteni egy ellehetetlenült helyzetű óvodát (itt egy gyulai óvoda pontos címe, telefon- száma szerepel— a szerk.) Ezzel az akcióval az a célunk, hogy az óvodába járó több tucat 3-5 éves gyereknek megteremtsük legalább a napi egyszeri étkezés biztos lehetőségét. E gyerekek szülei nagyrészt munkanélküliek, a családok már felélték tartalékaikat, a gyermekek számára az egyetlen lehetőség a tisztességes táplálkozásra az óvodai ellátás...” Az elmúlt napokban három megyében 250 ezer példány- ban(!) küldték szét ezt a levelet elsősorban vállalkozóknak, teraz intézményvezetőkkel. A megemelt normatívák nem fedezik a tényleges kiadásokat, az energiaár-emelés nyomán keletkezett pluszköltségek fedezete nincs biztosítva. Nem kívánhatunk mást, mint csőd nélkül megúszni ezt az esztendőt. Ám erre pillanatnyilag semmi remény nincs— mondta Sinka József. A polgármester szerint a legszomorúbb, hogy ilyen feltételek mellett a szociális kötelezettségnek sem tudnak megfelelni, késik a munkabér kifizetése, s a fejlesztési tervek megvalósulása is veszélybe került. mészetesen pontos címzéssel. Közülük jónéhányan felháborodva keresték meg a gyulai városházát: saját gyermekük is a megjelölt óvodába jár, naponta háromszor bőséges ennivalóval van ellátva, és persze otthon is akadnak még tartalékok. A városházán persze mit sem tudtak a levélről, és az azt kibocsátó budapesti alapítványról. Kérdésükre Király Gábor a Gyermekélelmeztetési Alapítvány elnöke elmondta, hogy januárban telefonon keresték meg az érintett óvoda vezetőjét, aki arról tájékoztatta őket, hogy óvodájukba 18 halmozottan hátrányos helyzetű gyermek jár. Az óvoda vezetőjének elmondták, hogy ezeknek a gyerekeknek az alapítvány gyűjtést fog — Az ivóvízprogramhoz ígért hitelt nem kaptuk meg. A víztisztító berendezést már rég leszállították, ám pénz híján nem tudunk nekilátni a munkának. Most a tőkebevonás lehetőségét fontolgatjuk. A gázprogram megvalósulásának nagyobb az esélye, mert az lakossági hozzájárulással épül. Békésszentandráson a megemelt helyi adókból az év második felében tízmillió forintos bevételre számítanak. Ugyancsak a bevételek növelésére döntött úgy a képviselő-testület, hogy elővételben értékesíti a siratói területen kijelölt üdülőtelkeket. A polgármester elmondta, tisztában vannak azzal, hogy ez a vagyonfelélés tipikus példája, ám a község működését csak ezen az áron tudják biztosítani. Csath Róza indítani és ehhez fel fogják használni a nevüket. A levél valódi tartalmát azonban senki sem ismerte, és az óvoda vezetője ettől a megfogalmazástól megdöbbent, és ezután az alapítványtól elzárkózik. Az alapítvány hajdan még Fodor Gábor támogatását is élvezte, hisz céljai elvileg nemesek. Országos adománygyűjtő versenyt hirdettek azzal, hogy a befolyt pénzekre pályázatok útján, akár több milliós támogatást is kaphat egy-egy óvoda. A gyulai polgár- mesteri hivatal vezetői ebben nem bíznak, szerintük a szétküldött levél sérti a város és intézményei jó híréj, ezért kérik, hogy az alapítvány számlájára ne fizessenek be pénzt. Antal Gyöngyi óvodások Gyulán? Kozmetikai vevőankét A hamburgi székhelyű Beiersdorf Kft. magyarországi leány- vállalata tegnap vevőankétot tartott a békéscsabai Fiume Hotelben a Békés és Csongrád megyei nagy- és kiskereskedelmi vevőpartnereik számára. Az ankéten Madarász Tibor, a kft. kozmetikai ágazatának keletmagyarországi supervisorja és Móré Miklós, a Beiersdorf Tésa divíziójának üzletkötője beszélt a cég idei üzletpolitikájáról, a legújabb termékeikről és akcióikról. Mint Madarász Tibor elmondta, a supervisor feladata a minőségi eladás segítése. O foglalkozik a reklámtevékenységgel, a vevők részéről érkező reklamációkkal, segíti a területfelelősök és az üzletkötők munkáját. A kft. célja nem az, hogy minél több kozmetikai szaküzlet szakosodjon egy-egy általuk készített márka (Nívea, Atrix, Labello, Limara, 8X4) eladására, hanem hogy minél több üzletben ott legyen valamilyen termékük. A területfelelős és a supervisor a cég kínálatából segít kiválasztani azokat a termékeket, amelyik a vevőüzlet profiljába a leginkább beleillik. Mint az ankéten kiderült, a Beiersdorf kozmetikai ágazata 163 kis- és nagykereskedelmi partnerrel tart kapcsolatot Békés megyében. A cég Tésa divíziója (azaz a különféle ragasztók eladásával foglalkozó területe) ettől az évtől kezdve az ipari megrendelések mellett a lakosság felé is nyit;— tudhattuk meg az ankét végén. — ria Az egyik legnépszerűbb termékcsalád, a Nívea iránt érdeklődtek a legtöbben fotó: kovács Erzsébet Szarvas atyával, ötven év után Az ötven évvel ezelőtti Mátyásnapon tragikus események színhelye volt Dombiratos: a felhecceit tömeg, melynek döntő többsége a környékbeli falvakból érkezett, életre-halálra keresté a „klerikális reakció helyi megtestesítőjét”, Szarvas Béla plébánost. A fiatal katolikus pap életét a dombiratosi hívek mentették meg azzal, hogy elrejtették őt a hajtóvadászat résztvevői elől. A szomorú évforduló alkalmából Dombiratos mostani plébánosa, Mátyás János meghívta templomába Szarvas Béla tiszteletbeli kanonokot, hogy tartsa meg a háromnapos nagyböjti lelki gyakorlatot. A dombiratosiak jó emlékezetében máig megőrzött Szarvas atya első miséjét ma öt órakor tartja. Szombaton délután gyóntat, majd ezt követően ismét misézik öt órakor. Vasárnap 10-kor kezdődik a gyóntatás, 11-kor a mise. Ezt követően az idősek napközi otthonába várják a nyugalmazott szőregi plébánost. M. Gy. Őrzik hagyományaikat Békéscsaba megyei jogú város szlovák kisebbségi önkormányzata tegnap délután tartotta ülését. Vozár Márton köszöntötte a megjelenteket, majd Pál Miklós, valamint Tőkés Gyula mondott tájékoztatót. A beszámolókból egyebek mellett megtudhattuk, hogy a szlovák kisebbségi ön- kormányzat jelentős részt vállal a város kulturális életéből. Nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok őrzésére. A kérdés csupán az, hogy a kisebbségi önkormányzat a jövőben milyen támogatást tudna nyújtáni a szlovák kisebbségi önkormányzatnak, a nemzetiségi klubházban miképpen tudnának hatékonyabban tevékenykedni. Az elnökség köszönetét mondott Ancsin Pálnénak, a békéscsabai szlovák szervezet ügyvezető elnökének az önzetlen, eredményes munkájáért. A Phaedra mozival közösen szlovák nyelvű filmeket mutatnak be. B—r Pontosítani a tudnivalókat Talán a címben felvetett fogalmak is szolgálhattak volna mottóul tegnap a békéscsabai megyei növényegészségügyi és talajvédelmi állomáson megtartott növényvédelmi tanácskozásnak. Mint Bagyinka Tamás bevezetőjében elmondta, a termelők döntés előtt tanácstalan helyzetben találhatják magukat, melyik növényvédő, gyomtalanító készítményt használják a meglévők közül. Az összejövetelen ezen a problémán igyekeztek segíteni. Halmágyi Tibor a gombaölő szerek technológiai, értékmérő tulajdonságairól beszélt. A termelők e téren információ- dömpinggel találkozhatnak, de igazán átfogó tájékoztatást nem találnak. A szakemberek jól tudják, hogy az egyéb technológiai beavatkozáson túl szükségszerű a gombaölő szerekhez nyúlni. A gombaölő szerek részbeni alkalmazása csökkenthető, hajói választják meg a termőhelyet, a fajtát és a vetésforgás megfelelő. Tíz év átlagát figyelembe véve megállapítható, hogy a megyében a lisztharmat, a rozsdabetegségek, valamint a kalász- fuzárium az őszi búza leggyakoribb betegségei. Az országban jelenleg 40 gombaölő szert tartanak nyilván, a készítményeket nem lehet általánosságban használni, figyelembe kell venni a sajátosságokat is. A Triazolszármazékok már követik a modem készítmények technológiáját. Dr. Wábel János a korszerű növényvédelemről, a gyomszabályozásról, illetve az új termékekről beszélt. A számos készítmény közül megemlíthető a Logran 75 WG gyomirtó szer, amely széles hatásfokkal bír. (Bernát) Ne lőjenek „bakot”! Esküt tettek a mestervizsga-bizottságok elnökei Nem csak papírt, szaktudást A közeljövőben megszülető vadászati törvénnyel kapcsolatos álláspontok megismerése és a vélemények kialakítása érdekében Matuska Sándor országgyűlési képviselő tegnap délután a dévaványai vadászházban találkozóra invitálta az észak-békési régió vadásztársaságainak vezetőit, valamint a vadászatban érintett polgármestereket. A tanácskozáson részt vett Koltai Zsoltné országgyűlési képviselő is. Iliin József, a dévaványai vadásztársaság elnöke köszöntőjében kiemelte: reméli, hogy a törvény elfogadásakor a képviselők a vadászat érdekében „nyomják majd a gombot”. Matuska Sándor országgyűlési képviselő elmondta: a vadászati törvény — annak ellenére, hogy már régebb óta készül — még egyáltalán nem dőlt el. A végleges változatig pártállásoktól függetlenül sok vita merülhet még fel. Nagy Sándor, a Békés megyei vadásztársaság elnöke megemlítette: március elején Gödöllőn országos vadászati rendezvényre kerül majd sor. Ezzel a találkozóval is a vadászatra szeretnék irányítani a figyelmet, ugyanis minden bizonnyal a parlament is március első felében tárgyalja majd a vadászati törvényt. Ma a vadászokban sokan csak a vadkilövőt látják, holott a vadász tevékenysége másra is irányul. A vadgazdálkodás és a vadkereskedelem is része a vadászatnak. Az utóbbi években Magyarországon lényegesen megváltoztak a földtulajdon-viszonyok. Ezt figyelembe véve a vadászoknak arra kell törekedniük, hogy jó viszonyt alakítsanak ki a földtulajdonosokkal, hiszen együtt kell „gazdálkodniuk”. (Magyari) Tegnap Békéscsabán a kézműves kamara székhelyén tette le az esküt az a 31 mestervizsgabizottsági elnök, akik a legutóbbi budapesti eskütételre az időjárás miatt nem tudtak felutazni. így ide érkeztek az ország másik megyéiből is azok az emberek, akik a leendő autószerelő, karosszérialakatos, pék, asztalos, szobafestő-mázoló, kőműves, villanyszerelő, gázvezeték-szerelő, vízvezeték- és központifűtés-szerelő, valamint húsipari szakmunkás mestereket vizsgáztatják majd. Mint Szabó Tibor, a Magyar Kézműves Kamara elnöke elmondta, a rendszer jogszabályi háttere még nem teljesen tisztázott, de a tervek szerint az ezekben a szakmákban kiadott vállalkozásokban működési feltétel lesz a mestervizsga letétele. A tanfolyamokon mintegy 250- 300 órában vállalkozói ismereteket, pedagógiát és szakmai ismereteket kell elsajátítani a leendő mestereknek. Reményeik szerint a tananyag biztosítja majd, hogy a mesterlevéllel ne csak egy újabb papírt, hanem komoly szaktudást adhassanak hallgatóiknak. A. Gy. „A SZELLEM AKKOR LESZ SZABADDÁ, HA TÖBBÉ TÁMASZT NEM KERES.” (Kafka)