Békés Megyei Hírlap, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-21 / 44. szám
1996. február 21., szerda MEGYEI KÖRKÉP #BÉKÉS MEGYEI HtRUf Felvételi. A mezőhegyesi középiskola 1996. február 22-én 9 órai kezdettel tartja a felvételi vizsga első részét azok számára, akik gimnáziumi képzésre jelentkeztek, és a közbiztonsági fakultációt választották. Az intézmény igazgatója, Csanádi István elmondta, hogy a jelentkezők ezen a napon rendőrorvosi és testnevelési alkalmassági vizsgálaton vesznek részt. A továbbjutóknak február 29-én 9 órai kezdettel írásbeli magyar nyelvből és matematikából. A tervek szerint 30 tanulót vesznek fel a szeptember 1-jétől induló „közbiztonsági osztályba”. Megosztás. Gádoroson az M. G. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szeretné értékesíteni a tulajdonában — Bajcsy Zsilin- szki utcánál — lévő italboltot, de ez csak akkor lehetséges, ha az ingatlanhoz földterület tartozik. Ezért a vállalkozás vezetői a képviselő-testülethez fordultak földterületszerzés céljából. A legutóbbi ülésen a képviselők az ominózus terület kapcsán megállapították, hogy megosztásra van szükség, de az árról még nem határoztak. Elekiek a Ki mit tud?-on. Szombaton, február 24-én, Gyulán rendezik meg a Ki mit tud? vetélkedő körzeti első fordulóját. Ezen az elekiek részéről a Turla György nevét viselő román ifjúsági tánccsoport is képviselteti magát. Az építőiparban nem gazdaságos a téliesítés A téli kényszerszünet az átadási határidőket is módosítja FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Az elmúlt hetek zord időjárása igencsak próbára tette az építőiparban dolgozókat is. A kemény fagyok beálltával a szabadtéri munkákat félbehagyták, jobbára csak azokon a munkaterületeken dolgoznak, melyek gazdaságosan téliesíthetők. Nincs ez másként a békési Vektor Kft.-nél sem. A három tulajdonos megegyezett: napjaink magas energiaárai mellett nem kifi-zetődő minden . munkaterülete téliesítése. — Dolgozóinknak a fele, har- minc-egynéhány építőmunkás szabadságon vagy fagyszabadságon van, a többiek két olyan átalakításon dolgoznak, melyek fűtőberendezése üzemel, s ha mi nem vagyunk ott, akkor is fűtené- nek. Az egyik ilyen terület az SZTK, a másik a szülőotthon átalakítása. Kisebb létszámot műhelyeinkben foglalkoztatunk még. Egyszerűen nem éri meg a téliesítés — sorolja szinte egy szuszra Varga Lajos, a kft. ügyvezető igazgatója. A Vektor Kft. a nyáron kemény fába vágta a fejszéjét: úgy döntöttek, hogy áttervezés után saját beruházásként építik fel azokat a lakásokat, melyeket a ’80-as esztendők végén az OTP rendelt meg más kivitelezőtől, s a pénzintézet finanszírozta azt. Időközben változtak a gazdasági viszonyok, megszűnt a szociálpolitikai támogatás, csökkent a lakások iránti fizetőképes kereslet, ezért annak idején úgy döntöttek: nem folytatják az építkezést. — Régebben is inkább politikai kérdés volt az építőipar téliesítése, a mostani energiaárak és teennológiák mellett nagyon sokba került volna mínusz 15 Cel- sius-fokban plusz 15 fokot biztosítani —folytatja az ügyvezető igazgató. A téli kényszerszünet a határidőket is módosítja. Beszélgetésünk a félbehagyott, három lépcsőházas épületre terelődik, melyben 31 lakás készül. Két lépcsőház még az ősszel tető alá került, a harmadikra majd tavasszal rakják a cserepet. — Ennek az épületnek a földszintjén üzletek lesznek. Az emeleteken másfél szobás lakástól három és fél szobás lakások épülnek minden variációban. Belső kialakításuk változó, egyéni elképzelések szerint épül. A beruházást az OTP Ingatlan Rt.-vel közösen végezzük, ezekhez az egyedi központi fűtésű lakásokhoz szociálpolitikai kedvezmény is igénybe vehető: egy gyermek után 200 ezer forintot, a második és harmadik gyermek után 1 millió, minden további gyermek után 200 ezer forint kap a család. Csupán egyetlen megkötés van: a szociálpolitikai kedvezmény a költségek 65 százalékát nem haladhatja meg, a többinek saját erőnek kell lennie. Segítség viszont, hogy az igénylők kisebb lakását napi áron, saját erőként beszámítjuk. —Mennyire kelendőek az Ady Endre-lakótelep épülőfélben lévő otthonai? — A 31 lakásnak több mint a fele elkelt. —Az áttervezés és a bizonyos visszabontások mennyivel növelik a költségeket? — Ezen lakások alapozása más technológiára épült. Lépcsőházanként 4-500 ezer forint a többletköltség. —Átadásuk mikorra várható? — Az utóbbi években az építőipar számára jó telek voltak. Mi a kemény hideg ellenére is ígérjük: a nyáron minden lakás tulajdonosa beköltözhet — mondotta búcsúzáskor Varga Lajos. — szekeres — Olvasóink írják ... ......-.....................................— Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Vírusok jönnek, vírusok mennek Védőoltás ide, védőoltás oda, az emberek egy része nem foglalkozik az egészségével. Megszoktuk, hogy hazánkban a védőoltások ingyenesek voltak. A mai gazdasági helyzetünk azonban ezt nem engedi meg. Sokak szerint nincs védekezés a vírusok ellen, pedig van — a természetes életmód. A népi gyógyászatban a megfázás esetén fokhagymás kenés, bedörzsölés segített, még lázas betegség esetén is. A fokhagyma fertőtlenít, egy kicsi ecettel kel! bevenni nátha ellen. Torokfájás esetén fokhagymás pirítás ajánlott. Savanyú káposzta is jó hatású, sok benne a C-vitamin. A kórokozók kívülről és belülről is támadnak, a szeiyezet általános állapotáról, védekezőerőtől függő mértékben okozzák az egyensúlyállapot felbomlását. Amikor a betegségek keletkezése kapcsán külső tényezőkről beszélünk, jusson eszünkbe, hogy az atmoszférikus, klimatikus tényezők, napjainkban pedig legfőképp a levegő és általában a környezet szennyezettsége milyen nyilvánvaló és lényeges kórokozóvá lépett elő. Nemcsak a klimatikus, hanem a társadalmi, pszichés és a táplálkozási környezet is befolyásolja egészségügyi állapotunkat. Ha megfelelő mennyiségű ásványi anyagot veszünk magunkhoz, akkor az ellenállás sikeres lesz, és jóllehet, hosszabb időigénybevétel, de az egészséget jelentősebb szervi károsodás nélkül helyre tudják állítani. Abban az esetben válik súlyossá a betegség, ha az agresszor gyorsan áttöri a védelmi vonalat. Nagyon fontos az is, hogy a fekvőhelyünk ne legyen ingerzónában (Hartmann + vízér). A fejnek legjobb az északi irány, délen ne legyen a fej (polaritás szempontjából). Az egyes emberek szervezete különbözőképpen viselkedik az évszakokkal szemben, némelyek számára a nyár, másoknak a tél kedvező vagy hátrányos. Maguk a betegségek is eltérő módon viselkednek és mutatkoznak az egyes évszakokban. A gyógynövényekben rejlő kozmikus energia a szervezetre jó hatással van. Megfázások időszakában jó hatású a következő összeállítás: kakukkfű 50 g, fodormenta 20 g, kamilla 30 g, apróboj- torjánfű 50 g, útifű 20 g, hárs 20 g. Az egészet keverjük össze. Elkészítése: 4 dl forralt víz, I lapos evőkanál keverék és 15—20 perc állás. Napi fogyasztás 2x2 dl melegen, de ne forrón. Ízesítés egy kávéskanálpropoliszos mézzel. Nyálkaoldásra jó hatású, gargalizá- lásra a zsálya, az apróbojtorjánfű, a mályva, az orvosi ziliz. A torkot kössük be kék ruhával, a gégét masszírozzuk fentről lefelé. A megfelelő zónák talpmasszázsa is jó hatású. Légcsőhurutoldó tea: az ánizs, a kakukkfű, az izlandi zuzmó, az édesgyökér, az aranyvesszőfű. Párologtatás a szobában: sós vagy fenyőolajos vízzel. Botlik Imre természetgyógyász „Életed minden pillanata esély az egészségre” vetélkedő — 4. forduló Ma már bizonyított tény, hogy a dohányzás a nemi működést is károsítja. A férfiaknál csökken a spermiumtermelés, a csírasejtek sérülnek, nőknél a petefészek működése romlik, menstruációs zavarok lépnek fel. Mindkét nemnél a dohányzás csökkenti a termékenységet. A károsodás annál valószínűbb, minél korábban kezd valaki dohányozni és minél többet szív. A dohány nikotin, szén-mo- noxid és hidrogéncianid tartalma felelős a terhesség alatti magzatkárosodásért. Az erősen dohányzó nők (20 db/nap) átlagban 340 grammal kisebb súlyú újszülöttet hoznak világra. Az újszülöttkori halálozás egy- harmaddal nagyobb, mint a nemdohányzóknál. Magyarországon hetenként legalább 500 nő hal meg dohányzással kapcsolatos betegség miatt. Gondoltál-e már arra, hogy a dohányzás a nagyon súlyos betegségek (rák, szívinfarktus) mellett enyhébb tüneteket is okoz, amelyek megjelenésedet, fizikai teljesítőképességedet, önbizalmadat érintik. így például a dohányzás kellemetlen leheletet, szürkéssárga fogakat okoz, a haj, ruházat rossz szagú lesz, kiégeted a legkedvesebb ruhádat, bőröd fakó, ráncos lesz, ujjaid megbámulnák. A dohányzó ember szájában túl sok nyál képződik. Mindezek egyáltalán nem vonzó mellékhatások. Gondolkozz el rajta! Dr. Patai Klára ifjúsági főorvos Nem s z ♦♦ 1 SS s o k o a r, szók // / o e v : február 29-ig a Whirlpool AVM 430 mikro ♦ ♦ . // s u t o ajánlott akciós 1 fogyasztói ára Keresse a következő címeken: Barex Kft. 5540 Szarvas, Kossuth u. 54. • Univerzál 5700 Gyula, Kurucz u. 7. ■ Univerzál 5900 Orosháza, Kossuth u. 6-12. • Univerzál 5540 Szarvas, Szabadság 50-52. A megfejtést az alábbi címen várjuk: 5700 Gyula, Béke sugárút 39. Név: Osztály: 1. A cigarettában lévő kátránytermék mit okozhat? 1. érelmeszesedést 2. rákot x.szívinfarktust 2. Hogyan befolyásolja az alkohol a szervezet hő- szabályozását? 1. fokozza a hőleadást 2. közömbös x. fokozza a hőtermelést 3. Mi jellemző az alkoholista életvitelére? 1. testi-szellemi leépülés 2. családi, munkahelyi konfliktusok x. egészségi és szociális problémák 4. Milyen hatása van az alkoholnak az emberi szervezetre? 1. közömbös 2. erőt fokozó x. sejtölő méreg 5. A kábítószer-élvezők 1. ok nélkül is visszahúzódók 2. mindig „feldobottak” x. fizikailag és szellemileg gyorsan kimerülnek 6. Egy átlagos dohányos tüdejébe 10 év alatt 1.0,5 kg 2.2 kg x. 1 kg kátrány kerül 7. 1000 dohányos fiatal ember közül 1.360 2.250 x. 180 cigarettázás következtében hal meg 8. Milyen színű a kokain? 1. fehér 2. bézs x. barna 9. Mi az alapanyaga a marihuánának? 1. kokacserje levele 2. mákgubó x. az indiai kender levelének és virágának őrleménye 10. Milyen emberi kapcsolatok révén terjed az AIDS? 1. nemi érintkezés 2. közös evőeszköz x. egy légtérben tartózkodás a beteggel 11. Milyen módon jut a HÍV- vírus a véráramba? 1. fertőzött táplálékból felszívódva 2. hámfosztott bőrön, sérült nyálkahártyán keresztül x. cseppfertőzéssel a lég- utakon keresztül 12. Melyik szervünket támadja meg az AIDS? 1. tüdő 2. védekezőrendszer x.bőr 13. Mi az AIDS-megelőzés ideális módja? 1. hűségen alapuló pár- kapcsolat 2. beteg és fertőzött emberek kerülése x. nemi élet kerülése + 1. Hogyan nem fertőz a HIV-vírus? 1. kábítószeres tű használatával 2. nemi úton x. fürdőzéssel