Békés Megyei Hírlap, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-20-21 / 17. szám
1996. január 20-21., szombat-vasárnap 9 Az állatvilág szexbajnoka Nyolcvanhat parzas egyetlen nap alatt Az oroszlán, melyet az ember az állatok királyaként emleget, erő, gyorsaság és vadásztechnika terén egyaránt csodálatra méltó teljesítményekre képes. Mindez mégis eltörpül amellett, hogy az oroszlán milyen nemi teljesítőképességről tesz tanúbizonyságot, ami szintén óriási energiaigénnyel jár. Azt is szokták mondani tréfásan, hogy az állatok királya az állatvilág szexbajnoka, hiszen valósággal tobzódik a párzásban, ha tetszik a testi élvezetekben. A zoológusok ez irányú megfigyeléseiről kérdeztük e héten Szabó Péter tanár urat, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola adjunktusát. — A kutatók számszerűségében is feldolgozták az oroszlán nemi teljesítőképességét. A statisztikák alapján a csúcsot az a berber oroszlán tartja, mely hetvennégyszer párzott egyetlen napon egyetlen nősténnyel és még ugyanazon a napon tizenkét alkalommal más nőstényekkel is megtette ugyanezt. — Már csak az érdekesség kedvéért kíváncsi lennék, mire volt képes másnap? — Erre a. zoológusok is kíváncsiak voltak és megfigyelték, hogy ugyanaz a hím az említett nem mindennapi teljesítmény után másnap már „csak” hatvankétszer párzott, az igaz, hogy ekkor már a lankadtság jelei is mutatkoztak rajta, és voltak sikertelen próbálkozásai is. De van világrekordunk is a szexbajnokok körében, ugyanis a drezdai állatkert oroszlánpárja megfigyelésük nyolc napja alatt nem kevesebbszer, mint háromszáz- hatvanszor közösült. Ezzel a hím valóban elnyerte az állatvilág szexbajnoka címet. Persze azért jegyezzük meg, ha csak lábjegyzetben is, hogy ezen párzások többsége nem igazán eredményes, csak érintőleges, nagyon rövid ideig tartó közösülésekről van szó, ám a teljesítmény ennek ellenére is óriási. —Térjünk vissza eredeti témánkhoz, a mozgáshoz, ezen belül is a repüléshez. — Ezen izgalmas és bonyolult manőverhez az állatvilágnak is egészen új technikai megoldásokat kellett kikísérletezni, illetve az evolúciónak létrehozni. Mi, emberek, miközben a repülés technikáját tökéletesítettük — kiválképpen a repülés tudományának kezdeti időszakában — sokat bajlódtunk azzal, hogy a merev szárnyak veszélyes berez- géseit megszüntessük. Ma már tudjuk, hogy ezeket a rezgéseket a leszakadó légörvények okozzák, melyek nagyon sok esetben számytöréshez, katasztrófákhoz vezettek. Hosszú éveknek kellett eltelni az ellenszer megtalálásáig. Nehezékeket helyeztek a szárnyak haladási irányába eső éleinek közelébe, melyek tehetetlen tömegükkel csillapítják a rezgéseket. — Ugyanez a probléma nem jelentkezett a repülő rovaroknál? — Példaként említeném a szitakötőket. Mindkét számypár elülső élén és végén fekete foltok láthatók. Nem is kell mondanom, hogy ez nem dísz, hanem kemény kitinszemcse, mely betölti a korábban említett nehezék szerepét. A különböző technikai megoldások állatvilágtól való ellesésére külön tudomány szakosodott ma már a biológián belül, melyet bionikának hívnak. Az első bionikái konferenciára 1960 szeptemberében került sor az Amerikai Egyesült Államokban. — Meghatározható, hogy mivel foglalkozik ez a tudományág? — E tudományág lényegét egy Berg nevű akadémikus röviden, tömören így fogalmazta meg: a bionika feladata a biológiai objektumok kutatása azzal a céllal, hogy korszerűsítsük a jelenlegi technikai rendszereket vagy újakat, még tökéletesebbeket alkossunk az eredmények felhasználásával. — Még ma is van mit ellesnünk a rovar- világ repüléstechnikájából? '-— Szükség is van erre, ha belegondolunk, hogy egy kék dongó szárnya két- százszor rezeg másodpercenként, egy poszméhé kétszáznegyvenszer, de a zengőlégynél ez elérheti a háromszázötven számycsapást is másodpercenként. Azt tudnunk kell, hogy az emlősök és madarak izomrostjai a megfigyelések szerint maximum hússzor képesek összehúzódni másodpercenként a megfelelő idegimpulzusok hatására. Ha ennél nagyobb rezgésszámra akarják késztetni őket, akkor görcsösen összehúzódnak és egyszerűen felmondják a szolgálatot. Éppen a poszméh vizsgálatakor derült ki, hogy e rovar miként képes az említett hihetetlen teljesítményre. De erről majd a jövő héten. Készéi L. András Az állatok királya tobzódik a testi élvezetekben preffiffiTfehéren Túl jók vagyunk Áremelésektől, pártcívódásoktól terhelt világunkban végre egy örömteli hír: a posta megérkezett Európába! Az ,,m. kir.” elnök-vezérigazgatója nyilatkozta ezt az egyik vasárnapi lap legutóbbi számában. Szó szerint a következőket mondta: „Ezzel az aránnyal Európa élvonalába tartozunk.” Ugye kíváncsiak, milyen aránnyal? Nem fokozom kíváncsiságukat. A vezér megállapítása szerint — idézem — „Magyarországon a levél- és csomagkihordás színvonala túl jó. A ma feladott levelek 90 százaléka másnap a címzett postaládájában van.” Nos, ezzel az aránnyal kerültünk be a kontinens élvonalába. Ez, ami túl jó — annak, aki a 90 százalékba tartozik. Aki viszont a 10-be, annak túl rossz. Egyébként is gyanús nekem, ha valamire azt mondják: túl jó. Mert ha a 90 százalék ilyen, akkor abból akár engedni is lehet, mondjuk 80 vagy 70 százalékra. Különben nem mondhatok (írhatok) nagy hülyeséget, mert a továbbiakban a postafőnök azt bizonygatja, hogy a csomagok másnapi kézbesítése drága, ezért egy kicsit lassítják a csomagkihordást, s a jövőben két nap lesz a szállítási idő. Ami ugyebár — tapasztalatból tudjuk — annak, akit nem talál .otthon a csomagkihordó, bizony három nap. Ne háborogja- nak, ilyen amikor valami túl jó. Ákkor egy keveset vissza kell belőle venni. Mint a táviratokból, amelyek száma — nyilatkozta az elnök — rohamosan csökken. Nem csak nálunk, másutt is. Angliában például — tudtuk meg tőle — már nincs is távirat. Csak ne panaszkodjanak: túl jók vagyunk ebben a táviratosdiban is! Azért az embernek néha érdemes a posta elnök-vezérigazgatóját olvasni. Lelke megtelik büszkeséggel, s annyi megaláztatás után rádöbben: mégis csak felemelő érzés magyarnak lenni. Mi több, túl jó dolog magyarnak lenni. A millecentenárium évében kell ennél több? Árpási Zoltán AZ OTP BANK RT. CSONGRÁD MEGYEI IGAZGATÓSÁGA (Szeged, Takaréktár u. 7.) Mindszent határában lévő, 100 hektáros, betelepített, működő halastavat értékesít. Érdeklődni lehet: a (62) 421-209, illetve a (62) 479-579/128-as telefonon. (13278) Mit szól hozzá, kedves tanár úr? Már csak a „tűz csiholói” mondják tovább a zsolozsmát Mi történik itt? - teszik fel naponta ezrek, tízezrek a kérdést. Az egészből nem értenek semmit. Mi folyik itt valójában, rendszerváltás vagy valami más? Kételyek között utazunk ezen a huszadik század végi Magyarországon. Segíteni szeretnénk. A mai magyar valóságot értelmezni. A tanár úr, akit megszólaltatunk egyetemi docens, Kelet-Európa-szakértő. Most a kommunisták oroszországi előretöréséről kérdezzük. —Tehát, mit szól hozzá, tanár úr? —Arra a riogatásra, hogy visszajönnek a kommunisták a legegyszerűbb volna azt felelni, hogy nem olyan bolondok, vagy hogy ennél okosabbak. Pontosabb azt mondani, hogy kommunisták már nincsenek is. Voltak kommunista (bolsevik) válaszok arra a nyomorúságra, ami 1917-ig jellemezte Oroszországot, és többé-kevésbé egész Kelet-Európát. És voltak olyan emberek — egykor nem is kevesen —, akik hitszerűen és hitelszerűen vallották: meg lehet valósítani azt a világot, amiért tűzbe mentek és amely nagyon sok rokon vonást mutatott a katolikus-keresztény mennyországgal. Azután sok küzdelem, szenvedés, szenvedély és nehéz áldozat árán (ami egyáltalán nem volt minden részletében felesleges, értelmetlen vagy eredménytelen) kiderült, hogy bizony a Föld — minden nagyot és szépet akarás ellenére, meg azzal együtt is — inkább a Siralom völgyére emlékeztet, semmint a Paradicsomra. — Ettől persze a nagy romantikus utópia maradt ami volt: utópia. — Igen, legfeljebb a híveiben csappant meg enyhébben vagy erőteljesebben a küldetéstudat. Kivált, mert éppen közülük jöttek rá legelébb és legtöbben, hogy álmuk nem beteljesíthető, legalábbis nem belátható ideig. Annak belátásához pedig, hogy elég volt a muszáj-herkulesi vállalásokból, bátorságot adott sokuknak, vagyis a kommunisták egy részének, hogy birtokába kerültek mindannak, ami ehhez a báli fordulathoz szükségeltetik. — Nevesítené ezeket az általuk birtokolt ismérveket vagy értékeket? — Az anyagi és főképp a szellemi muníciót, a szervezettséget, a gyakorlati tapasztalataikat, az egyre fontosabb kapcsolati tőkét és hasonlókat sorolok ide. Folytatva a gondolatot: amikor aztán eljött az ideje, maguk léptek fel kezdeményezően, reformerekként. Miközben nagyon is evilági dolgok felé fordultak: tisztán látták, ők a valódi realisták, a hosszú távon biztosan nyerők. —Mire alapozza kijelentését? —Arra a tényre, hogy ők a győzelem technikáját is megtanulták, megismerték. Szemben azokkal, akik nagy bátran és nagy hangosan jöttek ellenük. Bár utóbbiak voltak többségben, mégsem győztek, legfeljebb újabb keletű naiv hősök lettek, a legújabb „szép, új világ” hírnökei, egyben a kijelölt vesztesei. Mert hogy semmijük nem volt, vagy majdnem semmijük, ami pirruszinak bizonyult győzelmüket hosszabb távra is megalapozhatta volna. Okoztak ugyan itt-ott talán nem is kis ijedtséget, ám amikor erő feszült erőnek, gyorsan rendeződtek a „legyőzöttek” sorai. Az urakká lettek, az elurasodott elvtársak urak is akartak maradni. Most aztán igazán és kendőzetlenül. Csak a javíthatatlanok, az őrzők, a „tűz csiholói” mondják tovább a zsolozsmát, állnak a vártán. A nép meg Hunniában is viharsebesen rájött: az átmenet győztesei — az átmeneti győzők — a ma „kommunistái”, el hát velük. Ki is szavazta őket rendre Varsótól Vilniusig, Vilniustól Budapestig és Budapesttől Moszkváig. — Az egykori győztesek, a '94-es vesztesek azonnal rá is zendítettek: visszajönnek a kommunisták. — Indulatuk érthető, de érvelésük annyira hamis, hogy senkit nem hat meg. A napi tapasztalat cáfolja és más oldalról bizonyítja: a polgári középosztályok — még ha volt kommunistákból is jöttek létre — sehol sem akarnak kommunizmust csinálni, mert érdekeik ellen hatna, bár jog és forma szerint (a szavazati eredményük alapján) akár meg is tehetnék. Nem hihető tehát, hogy tartani kellene bármilyen kommunista visszatéréstől, méltán ördögűzésnek mondható visszarendeződéstől, bárhol is, bármi is van a lobogón. —Kész vagyok elhinni, de akkor mit akarnak valójában? — Ami Kelet-Európábán történik, az vélhetően olyan korrekciós folyamat, amelynek kezdete a rendszerváltás „utópiája” volt és amely most fordul a realitások felé. Stabilizátora pedig mindenütt az a polgári középosztály-kezdemény, amelynek egyik-másik csoportja kész akár az őrzőket is táborba szervezni, csak a maga képére és hasonlatosságára formálhassa az itt és most érvényes piacgazdaságot éppúgy, mint tette egykor a szocializmussal. Á. Z.
