Békés Megyei Hírlap, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-23 / 275. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1995. november 23., csütörtök Krtmik§ Kotorják az Élővíz-csatornát. A napokban végre megkezdődhetett a munka az Élővízcsatorna békéscsabai szakaszán. A különleges kotróhajó éjjel-nappal dolgozik, előreláthatólag közel 60 napon át, a felggülemlett iszapot pedig mintegg 3 kilométerrel arrébb, a szeméttelep mellé nyomja el fotó: kovács Erzsébet 23 iskola mintegy 800 diákja vesz majd részt a programban / / Eletet az Élővíz-csatornának! Ez a segélykiáltás mostanában egyre többször elhangzik, és szerencsére szolgálhatunk jó hírrel is. Mindenekelőtt: a héten megkezdődött a békéscsabai szakasz kotrása, ezzel a csatornának egy nagyon fontos része szabadul meg az évek óta felgyülemlett szeméttől, leülepedett iszaptól. Talán ez is nagy lendületet ad ahhoz, hogy végre a parton is változzon valami. Ezt a helyzetet célozta meg a White-klub akciója, akik nemrégiben versenyt hirdettek az iskolák között. Három városban, Békésen, Békéscsabán és Gyulán vártak olyan diákcsoportokat, amelyek egy-egy partszakaszt felvállalva versenyre kelnének. A tegnap lezajlott jelentkezések alapján összesen 23 iskola mintegy 7-800 diákja vesz majd részt a remélhetőleg évekig tartó programban. Rövid időn belül megszülethet a megegyezés, ki melyik szakaszt „fogadja majd örökbe”, és bizonyára hasznosan telik a tél is: ez az időszak elég lesz arra, hogy a résztvevők a White-klub által szervezett előadásokon megismerkedjenek az Élővíz-csatornával, megtudják, milyen feladatok a legsürgetőbbek. Az első nagy eredményhirdetés a tanév végén várható, amit aztán minden évben megismételnének. Addig azonban még rengeteg élmény és feladat vár a részt vevő fiatalokra, pedagógusokra, szülőkre és mindenkire, aki bekapcsolódik e nagyjátékba. Antal Gyöngyi Hunya: hegyekben a hagyma A nagy generáció? A békéscsabai ifiház vendége lesz holnap este 7 órakor Bayer Zsolt,, a Magyar Televízió főszerkesztője és Deutsch Tamás országgyűlési képviselő. A házigazda, Rákóczi István Péter (RIP) többek között arról szeretné faggatni vendégeit: lehet-e a magyar történelemkönyvekben egykor majd ez a korosztály az új „nagy generáció”? Fogadóóra. Dr. Sarkad iné dr. Lukovics Éva országgyűlési képviselő fogadóórát tart Békéscsabán, az SZDSZ Békés megyei irodájában — Szent István tér 10., emelet — november 24-én, pénteken 14—15 óráig. Finánc-sakk. A Vám- és Pénzügyőrség Csongrád és Békés megyei Parancsnokságán, Szegeden a minap bonyolították le a Malév—Éinánc egyéni sakkversenyt. A Malév szegedi kirendeltsége által felajánlott első és második díjat két szentesi versenyző nyerte, s a harmadik helyen végzett az orosházi Juhász Gábor. Bombariadó. A Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumban tegnap ismét bombariadó volt. Miután az épületet kiürítették és átvizsgálták, kiderült: vaklárma volt a riadó. Kihűlt, meghalt. Gyoma- endrőd belterületén, a főutcán tegnap délelőtt holtan találtak egy férfit, aki ittasan elaludt és kihűlés következtében halt meg. Dzsipet lopott. Tegnap őrizetbe vettek egy lengyel állampolgárt, aki Battonyánál egy lopott amerikai dzsippel próbált átjutni a határátkelőhelyen. Veszélyben. Tegnap az esti órákban Békéscsabán azzal riasztották a tűzoltókat, hogy a megyeszékhelyen egy negyedik emeleti lakás erkélyén kívülről kapaszkodik a korlátba egy gyermek. A helyszínre siető tűzoltók gyorsan kimentették szorult helyzetéből a kapaszkodót, aki nem gyermek, hanem egy fiatal nő volt. Baleseteit. TegnapBékéscsa- bán, az Orosházi úti felüljárón elesett és könnyebben megsérült egy motorkerékpáros. Szeghalom belterületén egy személy- gépkocsi elütött egy gyalogost, aki könnyű sérülést szenvedett. ,JÓTETTÉRT AZT VÁRD, HOGY TOVÁBBI JÓTETTEKET VÁRJANAK TŐLED.” (Osvát Ernő) (Folytatás az 1. oldalról) Ám ezerötszáz tonna hagyma sorsa, s így a családok helyzete még mindig bizonytalan. Sokan földbérletük kiadásait sem tudják befizetni a szövetkezetnek, ugyan miből? A spekulánsok ezt kihasználva, 15-16 forintot kínálnak a hagymáért. Néhányan, attól tartva, nyakukra romlik az egész, odaadják ennyiért is. — Biztatjuk az embereket, ne adják oda tizenöt forintért. Előbb-utóbb ára lesz a hagymának. A Piroska hagyma jól tárolható, száraz, lehetőleg fagymentes helyen sokáig eláll. Nem csak magára gondol a szövetkezet, amikor piac után kutat. A közvetítő szerepét a lakosság és az átvevő között ezután is vállaljuk. Német piacra már kaptunk ajánlatot, de egyezség még nem született. Nem a magas minőségi követelmény tesz óvatossá, inkább az, hogy a minősítés kiszállítás után, Németországban történik. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ennyi háztól főként az eltérő tárolási körülmények miatt nehéz nagy mennyiségű, az előírtaknak egyformán megfelelő hagymát összeszedni. Az embereknek sem mondhatok mást, legyenek türelemmel, keressük a lehetőségeket, a piacokat, külföldön és idehaza. Csath Róza Mozgalmas évet zárnak a zsadányiak A Lungo Drom zsadányi érdekvédelmi tagszervezetének két vezetője, id. Jónás Tibor és Verebi Lajosné tegnap délután sajtótájékoztatót tartott a zsadányi könyvtárban. Elhangzott: az 1993-ban 70 fővel megalakult tagszervezet négyfős vezetősége (ifj. Jónás Tibor, id. Jónás Tibor, Vincze Károlyné, Verebi Lajosné) a napokban nagygyűlésen számolt be az idei év tevékenységéről. A két vezető kihangsúlyozta, hogy a tag- szervezet nagy gondot fordít a hátrányos helyzetű cigány gyerekek iskoláztatására. Ha áldozatos munkájuk alapján diplomához tudnak segíteni valakit, már megérte ez a fáradozás. Mint megtudtuk, a szervezet minden tagja a Vöröskeresztbe is belépett, így a két szervezet együttműködése hatékonyabbá vált. Ennek köszönhetően a Vöröskereszt idén januárban, márciusban, szeptemberben és novemberben ruhával támogatta a zsadányi érdekvédelmi szervezet tagjait. Matuska Sándor országgyűlési képviselő közreműködésével tisztító szereket, ruhaneműt és 6 mázsa lisztet kaptak a zsadányi szövetkezettől. Pályázat útján úszásoktatásra 30 ezer forintot nyertek, ebből 10 napig a gyermekek úszásoktatását szervezték meg Gyulán. Magyari Sutyinszki István a visszatérő polgármester (Folytatás az 1. oldalról) egy nyilvános tv-vita foglalkozott e tervünkkel, ami hangsúlyozom, még csak terv volt, hiszen a megvalósítását kellő előkészület után, a jövő tanévtől gondoltuk. Szöllősi Istvánná országgyűlési képviselő, aki ugyancsak részt vett ezen a vitán, már kezdettől fogva ellenezte az elképzelést. Közben néhány szülő aláírásgyűjtésbe kezdett, kérve egy falugyűlés összehívását. A szeptember végi, személyeskedésbe átcsapó iskolai szülőértekezleten tovább feszültek az indulatok, a jelenlévők a képviselő-testületet, az iskolaigazgatót és engem hibáztattak. Ezt követően tartott fogadóórát nálunk Szöllősiné, s néhány szülővel és pedagógussal való találkozása után tett nyilatkozatot a Hírlapnak. „Ha szép szóval nem megy, akkor jogi úton szerzünk érvényt akaratunknak” — ezzel a kijelentésével a falut szembeállította a polgármesterrel. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, elég volt, nem csinálom tovább. A választási bizottság november 19-re tűzte ki az időközi polgármester-választás időpontját és tájékoztatta a lakosságot a jelöltállítás határidejéről. Telt múlt az idő, már-már úgy látszott, egy jelölt sem akad. Azaz hogy... — Való igaz, sokan megkerestek, vállaljam el újra a polgár- mesterséget. „Doki, tettél a faluért, bízunk benned” — mondogatták. Ahányszor kértek, annyiszor mondtam nemet, de a lelkem mélyén ott motoszkált, hogy nem hagyhatom cserben az embereket. Mivel más jelölt még mindig nem volt, azt mondtam: ha négyszáz aláírás összegyűlik, vállalom a megmérettetést. Aláírás összegyűlt több is mint négyszáz. S a választáskor kettőszázötvenketten tették le mellette a voksukat. November 20-tól társadalmi megbízatásban újra ő lett Kardos polgár- mestere. A települést továbbra is a csőd fenyegeti, s úgy tűnik, az iskolaháború sem csitult el. — A végkielégítések és a felmondási idők kifizetése komoly terhet ró a falura, ám a jövő év második felétől stabilizálódik a helyzet. Biztos vagyok benne, hogy a kistelepüléseket nem hagyják elsorvadni. Ám ehhez itt helyben is további megszigorítások kellenek, gondolok itt a polgármesteri hivatalra és annak intézményeire, az egészségügyre és az oktatásra. Ezzel azt is elárultam, hogy az iskola-ésszerűsítéssel kapcsolatos terveinkkel sem hagyunk fel, s ehhez a jövőben a pedagógusoktól is partnerséget várunk. Summa summárum, pillanatnyilag nem az iskoláért, hanem a tanárok állásáért folyik a harc. Márpedig azt a pedagógusoknak is látniuk kell, a polgármester és a képviselő-testület kilencszázhar- minc ember sorsáért felelős. Cs. R. Három pályázó a Dégázra Az árajánlat és az üzleti terv egyaránt számít Lezajlott a hét elején az öt regionális, gázszolgáltató társaság privatizációs pályázatára beadott ajánlatokat tartalmazó borítékok felbontása. A külföldi, szakmai befektetők várakozáson felüli árfolyamokon tettek vételi ajánlatokat. A legmagasabb, közel 400 százalékos árfolyamot az Égáz Rt. esetében a GAS DE FRANCE ajánlotta. A pályázatok értékelése november 22-én, tegnap elkezdődött. Az értékelés során nem csak a vételi árajánlat, hanem a pályázók üzleti terve is számít, továbbá az alternatív gázforrás-javaslato- kat is figyelembe veszi az értékelő bizottság, amennyiben egy gázszolgáltatóra tett két legmagasabb árajánlat közötti különbség kisebb, mint 2,5 százalék. Azoknak a pályázóknak, akik két vagy több cégre nyújtottak be pályázatot, meg kellett jelölniük pályázataik preferencia-sorrendjét, azaz, hogy a cégekben milyen sorrend szerint szeretnének tulajdonrészt szerezni. AZ ENERGIA-FELHASZNÁLÁS SZERKEZETE MAGYARORSZÁGON. 1994. Falikúin. A térségünkben működő Dégáz Rt.-re 3 ajánlat érkezett: 1. ITALGAS/SNAM 93 035 048 USD (4. helyen jelölte meg), 2. GAS DE FRANCE 92 000 000 USD (4. helyen jelölte meg), 3. EVN-BAYERNWERK AG 66 350 000 USD (nem jelölt). A végleges döntésre az üzleti tervek értékelése után az értékelő bizottság tesz javaslatot az ÁPV Rt. igazgatóságának. Az első fordulóban beadott ajánlatokról a döntés várhatóan még az idén megszületik. Gála a daganatos gyermekekért Hogyan tovább jövőre Méhkeréken? Nehéz elérni Gregorits Gézát, az „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket”... Békés megyei daganatos gyermekekért Alapítvány kuratóriumának elnökét. — Nap mint nap szólít a kötelesség, mo'st is Dobozra készülök, ahol épül a daganatos gyerekek roboráló pihenőháza. A finisébe kanyarodott az építkezés. —Milyen céllal hozták létre ezt a pihenőházat, s mit takar a neve? . —A célunk az, hogy ebben a 160 négyzetméteres, öt apartmanból álló házban — amely a békéscsabai kórház néhai igazgatójának, volt kuratóriumi tagunknak, dr. Szentkereszty Andrásnak a nevét viseli — pihenhessék ki a kezelések közötti vagy utáni fáradalmaikat a gyerekek édesanyjukkal együtt. Pontosabban: fizikai állapotuk „följavítását” hivatott segíteni az épülő pihenőház. Felméréseink szerint nagy erre az igény, s az országban az elsők vagyunk, akik ilyet létrehoznak nagyrészt nyugat-európai, kisebb részt hazai segítséggel. — Mikor adják át az épületet? — Tavaly ősszel tettük le az alapkövet, idén tavasszal kezdődött az építkezés, s terveink szerint jövő februárban már fogadhatjuk az első gyerekeket. Egyszerre ötöt. — Készülnek egy másik eseményre is... — Valóban, a hét végén, november 26-án, vasárnap 19 órától a fővárosban, a Madách Színházban egy jótékonysági gála keretében neves művészek közreműködésével egy nagyszabású műsorra kerül sor. (A rendezvényt lapunk is hathatósan támogatni kívánja — a szerk.) Ennek bevétele az alapítványé, a pénzt két dologra fordítjuk. Egyrészt a külföldi gyógykezelések segélyezését, másrészt a hazai onkológiai gondozottak támogatását kívánjuk ebből megoldani. A rendezvény egyébként a Pest megyei szépség- királynő-választás, a Miss Universe Hungary keretében zajlik. (v. t.) Baloldali közösség alakult A tavasszal alakult meg a Baloldali Önkormányzati Közösség, amelynek közgyűlését a napokban hívták össze. Itt szocialista, baloldali érzelmű önkormányzati tisztségviselők, képviselők és szakértők vettek részt. A közgyűlés elfogadta a közösség alapszabályát és megválasztotta az országos tisztségviselőket, akik között orosházi is szerepel. Mint megtudtuk, Fetser János polgármester látja el a városok képviseletét a közösségben. Az elfogadott alapszabály szerint a BÖK célja, hogy segítse tagjainak, illetve az önkormányzatok- nak'amunkáját. Ennek érdekében lehetőséget biztosít az információáramláshoz, fórumot teremt a tapasztalatcseréhez, szakmai műhelyeket hoz létre. . Méhkerék ebben az esztendőben 87 millió forintból gazdálkodhatott. Dr. Rúzsa György polgár- mester véleménye szerint jövőre legalább 30 százalékkal nagyobb finanszírozásra lenne szükségük ahhoz, hogy intézményeik biztonságosan működjenek. Ám mivel az emelkedést csupán 18-20 százalékosra ígérik, a maradék 10-12 százalékot a községnek kell „behoznia”. Valahogy. Mint mondta, elsősorban szigorúan kell takarékoskodniuk. A hivatalban már hajtottak végre létszám- csökkentést, ám jövőre a többi intézménybe is ésszerűsíteni kell a foglalkoztatást. Óvatosan persze, nem azonnal az utcára „dobva” valakit. A nyugdíjba vonulók vagy a gyesre indulók helyére már nem vesznek fel senkit. A létszámot mindenütt a feladathoz próbálják igazítani. A talpon maradásért továbbra is minden pályázati lehetőséget magragadnak, sőt, a törvény adta kereteken belül vállalkozással is próbálkoznak. Folytatni szeretnék a sertéstartást, amivel eddig is olcsóbbá tették a közétkeztetést. (Egy kilogramm sertéshúst az üzleti 500— 600 forint helyett 200-ból hozzák ki.) Tervezik az iskolai gyakorlókért kialakítását is, amely szintén olcsóbbá tenné a konyha működését. Nem terhelik viszont a lakosságot további helyi adókkal —jelentette ki a polgármester —, hiszen az emberek a tűrőképességük határán vannak, és a község elöljárói nem akarnak szembekerülni a választóikkal. —ria