Békés Megyei Hírlap, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-16-17 / 218. szám
Zenetudományi ösztöndíj Svájcban Gyenge Enikő zenetörténész, a békéscsabai Körösi Csorna Sándor Főiskolán tanít és a svájci Fribourgban ösztöndíjas. Jelenleg Brahms összes zongoraművének közreadásán dolgozik a Könemann—Musik Kiadó megbízásából. A munka érdekessége, hogy Brahms zongoraműveinek összkiadása még nem jelent meg Magyarországon ilyen formában. (8. oldal) A bizonytalanság varázsa Neki is voltak már gyengébb évei. Flarmincöt és negyven között alig forgatott. A „haldokló” magyar film őt is taccsra tette. Udvaros Dorottya mégsem esett kétségbe. Nem az a típus, aki gyorsan elkeseredik. Jól viseli a végeláthatatlan helyzeteket. „Engem irtóra zavarna, ha nem lennének ilyen különös és változatos szituációk az életemben” — mondja a művésznő. (9. oldal) Újsághír: befejeződött az idei magyar nemzeti golfbajnokság Hencsen... Az effajta híradás egyelőre nem kerül címoldalra nálunk, még a sportújságokban sem. Minden esetre nekem még valami eszembe jutott róla. Nevezetesen, hogy Szatmári Pista bácsitól vettem az első (és eleddig utolsó) golfleckémet... A történetet azonban valamivel előbb való kezdeni. Talán annál a meghívónál, amely még a nyár közepén Kisorosziba csábított és amelynek végén a többinél kisebb betűkkel, diszkréten ez a zárómondat állt: „Kérjük, lehetőleg sportöltözékben szíveskedjen jönni a találkozóra!” „Himbálózni az ütővel, az kérem teljesenfelesleges... ” HHfli Kis magyar golf Az ember ért a szóból. Igaz, golf-felszerelésem nincs, így maradt az edzőcipő, a táskában mutatós ellenzős sapka, vittem még egy puccos trikót és egy csíkos rövidnadrágot is. Ez ugyan igencsak messze van a holdcsatomák angyali nyugalmat sugárzó versenyzőinek felszerelésétől, de lesz, ami lesz — arra csak elég, hogy kipróbálhassam ezt az úrinak mondott sportot. A történeti hűség kedvéért elöljáróban még csak annyit, hogy a golfjáték a XV. században, Skóciában kezdett elterjedni s lényege egy mondatban így fogható meg: a játékos végig arra törekszik, hogy a tíz centi átmérőjű, 15 centi mély, egymástól 100—500 méterre lévő lyukba — értékes pontokért — beüsse a labdát, amely vulkanizált, kemény gumiból készült, átmérője 4,4 centi és nem lehet nehezebb 46 grammnál. A golfjáték nagy vonzerejét az jelenti, hogy ugyanazon pályát azonos eséllyel küzdheti le a 25 éves, ereje teljében lévő profi és a 65 éves, amatőr szenior. Szóval lélektani hadviselésnek sem utolsó, amikor az első lendületvétel előtt megnyugtathatjuk magunkat: egyforma esélyünk van a másikkal... A 18 egymás melleti pályaszakasz közül először a 8-as szakaszú, kinyúlt hernyót idéző alakú, 269 méter hosszú pályánál pakolunk le. Ezt a pályát négy ütésből kell „megcsinálni”, azaz a negyedik után a labdának illik a lyukban pihennie. Ez könnyű terepnek számít. Elsőként Zsolti, majd Ricsi üt, végül Pista bá’ üt. Valamennyien ismert játékosok nálunk, érdemes tehát minden mozdulatukat figyelni! De mintha zavarban lennének profijaink, vagy ki tudja, nem akarják elvenni a kedvünket, minden esetre nem brillíroznak. Mi egyelőre csak szemlélődünk, vonulunk is tovább a madárcsicsergésben. Úgy háromszáz métert baktatunk a dombokon, aztán máris ott vagyunk a következő, nehezebb pályán. Vendéglátóink játszva teljesítik, a labda, mintha számítógép vezérelné, úgy köt ki negyedikre a picinyke lyukban... Maradjunk persze az egyszerűbb verziónál, ahogy az tök kezdőhöz illik. A maximum kétszázhúszméteres pályán kétszer kísérletezhetünk, ha valamire akarjuk vinni. Ezt kellene valahogy abszolválni. Már az ütőfogás is rossz, természetesen. „Először is ne tessék erőlködni!” — így Pista bácsi. „Himbálódzni az ütővel jobbra és balra, az kérem teljesen fölösleges és rugózni se tessék a lábaival. Inkább javasolnám beállni a helyes irányba, felvenni a laza állást, a válla és csípője oda—vissza forogjon a labda fölött, egészen addig, amíg meg nem üti a labdát.”—hallom a következő intelmeket. Mormolom magamban az ukázt, majd lendítek, a bal kéz nyújtva, a jobbkönyök testközelben, ahogy kell. Ráfordulok csípővel a labdára, suhintok és bumm, ütök! De hiába húzok egyenes vonalat az ütővel a levegőben a helyes irányba, a labda gonoszul vigyorog az ütés nyomán megritkult fűben. A jobb sorsra érdemes pázsit vagy szétrepült, vagy a bot végén maradt csomóban... No, ebből elég volt! —határozom el, de végül megmoccan a kisördög. Lehet, hogy életemben többször nem lesz alkalmam még egyszer próbálkozni. No, egye fene, egy utolsó kísérlet. Csak lazán! — adom ki a jelszót magamnak, amikor már senki sem figyel. Nem szeretnék dicsekedni, de a labda olyan fegyelmezetten emelkedik a magasba, tesz aztán szemet gyönyörködtető ívet körülbelül villanypózna magasságban, lepottyanva végül a zászlótól pár méterre, hogy egy darabig szóhoz sem jutok. „No ugye, ha a jobbkönyök testközelben...” Ha Pista bácsi tudná, hol volt az én jobbkönyököm...? Egyszóval pompás sport a golf. — Kapaszkodjon meg kérem és kortyoljon előbb a söréből, aztán figyeljen ide, mást mondok, mint amire számít —: figyelmeztet a házigazda Danny Hajnal, már benn, a klub éttermében. — Szóval első a becsület! A második az etika, a harmadik a koncentrációs készség. Az utóbbi szolgál talán a leginkább magyarázatul arra, miért vált a golf az üzletemberek egyik kedvenc játékává. — Ez elég egyszerűen és szépen hangzik. — Ez ilyen egyszerű, higgye el, ha Magyarországon még nem is tűnik ilyen magától értetődőnek. — Nocsak, felettébb kíváncsivá tett! — Ha nem tágít, elmondhatom. Az utolsó harminc évben Kanadában, szállodák építésével foglalkoztam és egyik alkalommal szintén a szakmában forgolódó japán vendégem megkérdezte: tudok-e még magyarul, mert lehetne valamit itt is kezdeni a Duna mellett. Eredetileg „Berlinben” gondolkodtak, de aztán itt kötöttünk ki. Hat hónap után azonban a japánok valahogy elfelejtették betenni a bankba a pénzt, így egyedül maradtam. A golf különleges csoda, ha nem imádnám annyira, még le is beszélnék róla mindenkit. Olyan mint egy új barátnő, egy új kocsi, egy új lakás, egy új hajó — itt nincs megállás, visszalépés. Magával ragad és életed végéig sodor. Mint befektetés? Minden esetre hosszútávra szól, mert csak akkor éri meg és nagyon bizonyos, hogy nem is a klubtagsági díjakból jön vissza az ember pénze. Képzelje el, én a pénzemért még jól is érzem magam, mindennap azt csinálhatom, ami a fél életem. Hanem, azt is határozottan kijelenthetem, hogy az életben még egyszer Magyarországon egy fillért sem fektetnék be semmibe és erről a barátaimat is lebeszélem. Amit a magyar bürokrácia az ember elé tomyosít, azt nehéz lenne kétszer végigcsinálni. Danny úr jót kacag, mintha szeretné gyorsan elfelejteni, amiért az imént dohogott, majd ezzel búcsúzik: „Esküszöm magának, a múltkor felhívott valaki Békés megyéből és azt tudakolta, mi kell egy golpálya építéséhez? Szívesen elbeszélgettem vele, de sajnos nem emlékszem a nevére. Neki azért azt üzenem, mégse csüggedjen, mert a golf tényleg a legcsodálatosabb játék a világon. Fábián István
