Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-05-06 / 182. szám

iRÉKÉS megyei hírlapMEGYEIKÖRKÉP

1995. augusztus 5-6., szombat-vasárnap £---------------------------------------------------^

„...és a Berettyó folyik tovább”

A napokban jelent meg Tímár Máté 23. kötete „...és a Berettyó folyik tovább” című regénye. Tímár Máté 1943-ban érettségizett a Szeghalmi Péter András Gimnáziumban. Az itt eltöltött éveiről, tanárairól,

* az ifjúvá serdülés küzdelmes, gyönyörű élményéről szól ez a regény.

Aki elolvassa, az bepillantást nyer a két háború közötti vidéki diákéletbe, az alföldi közéletbe, s a magyar értelmiség sokrétű, sokszínű tevékenységébe. Megható hitelességgel szól a társadalmi különbségekről, a szegény és gazdag diákok konfliktusairól, de nem nélkülözi az életsózó diákhumor jóízét sem.

Földinle volt. Tisza Lajos Bihar vármegyei adminisztrátor 1798-ban ezen a napon született Nagyváradon, és 1856-ban halt meg Geszten. Tisza Kálmán Lajos, és Domokos apja. 1825-ben feleségül vette Teleki Júlia grófnőt. 1825-ben Bihar vármegye aljegyzője, 1829-ben főjegyzője, 1832-ben első alispán és országgyűlési követ, 1837-ben ismét alispán, 1841-től 1848-igfő- ispáni helytartó, egyszersmind császári királyi kamarás.

A regényt 1964-ben fejezte be Tímár Máté, kiadótól-kiadóhoz vitte, az erősen népi ihletésű alkotás kiadására azonban nem vállalkozott senki. Most az író magánkiadásként, a Péter András és a Takács Andrea alapítvány részbeni támogatásával jelenik meg Tímár Máté huszon- harmadik önálló kötete.

Az alkotás hiteles sárréti körkép, igazi élményt azonban mégis azoknak az olvasóknak nyújt elsődlegesen, akik a Péter András Gimnáziumba jártak. Hiszen hőseink mintáiul jórészt valós személyek szolgáltak, akik közül sokan már az örökkévalóságba távoztak, s ha élőék, úgy öregdiákjaink regimentjét gyarapítják.

Tímár Máté számadásképpen saját írói pályafutásának összegezését is elvégezte, a kötetzáró bibliográfiában.

A Péter András Gimnázium e kötet megjelenésének elősegítésével is folytatja a hagyományt, amelyet Nagy Miklós igazgató és Eülöp Károly tanár kezdett el a harmincas években Sinka István és Hegyesi János első versesköteteink kiadásával. Péter András Emlékönyv, a Szigeti Endre Emlékkönyv, a Fülöp Károly válogatott versei és Sinka István publicisztikái, írásai után most először járul hozzá az iskola egy regény kiadásához. A könyv árusításra nem kerül, de minden érdeklődőnek elküldi a gimnázium. Vaszkó Tamás

Megkérdeztük olvasóinkat

Kit tartanak századunk legnagyobb politikusának?

Darida Ivett, 15 éves, szarvasi tanuló:

Nagyon nehezen lehet erre válaszolni. Nekem pedig különösen, ugyanis nem vagyok egy politikus alkat, s úgy általában az egész politikától igyekszem távol tartani magam. Tehát őszintén megvallom: ezen még sohasem gondokoztam. Most így nagy hirtelenjében csak azt mondhatom: sem a régebbi, sem a mostani politikusok között nem találni egy olyan személyt, akire illene a kérdezett titulus.

Horváth Mihály, 48 éves, szen- tetomyai kőműves:

Szerintem Kádár János századunk legnagyobb magyar politikusa. Amikor ő hatalmon volt, akkor ebben az országban nem volt ekkora szegénység. Az embereknek nemcsak joguk volt a munkához, hanem munkahelyet is biztosítottak mindenkinek. Ha dolgoztak az egyszerű embereknek sem voltak megélhetési gondjaik. A bűnüzők pedig mindig megkapták méltó büntetésüket, ezért a közbiztonság is sokkal jobb volt mint ma.

Racker Miklós, 21 éves, békéscsabai tanuló:

Magamat... Ha-ha-ha! Csak vicceltem. Ha komolyan kérdezik, akkor Torgyán Józsefet. Hogy miért? Mert őt egy pozitív diktátornak tartom, aki sok jót tehet még ennek az országnak. Szerintem ő egy pozitív figura, csak a médiák tüntetik fel rossz fényben, próbálják befeketíteni. Torgyán ugyanazt akarja mint Máyás király: mindenki egyenlő legyen, a gazdagoktól vegyünk el, a szegényeknek pedig adjunk.

Tóth Sándor, 53 éves, gyomai munkanélküli:

Nagyon nehéz választani. A történelem során voltak eredményes és kevésbé sikeres politikusaink. De, hogy ki volt a legjobb, a legnagyobb ezt én nem tudhatom. Minden bizonnyal a legjobbak is követtek el hibákat, bakklövéseket, s akikre minden rosszat rákiabáltunk, azoknak is voltak jó cselekedeteik, eredményeik is. Hisz aki dolgozik az téved is. S ez a mondás érvényes a politikusokra is.

(Magyari)

• •

Otven nap — ötven lap

Lapunk fél évszázados fennállása alkalmából Ötven nap — ötven lap címmel, a történelmi visszatekintés jegyében sorozatot indítottunk. Összeállításunkban szerepel tallózás egykori újságokból és megszólalnak jeles személyiségek, régi olvasóink, kollégáink, akik hozzájárultak a lap arculatának kialakításához.

Tegnap, vasárnap történt

Négyen álltunk a buszmegállóban: egy idős férfi, egy középkorú, felcicomázott hölgy kilenc-tízéves forma kislányával, és én. Mozdulatlan volt a kora délutáni kemencemeleg.

A bácsi — hogy múlassa az időt — sorra vette zsebeit, markába gyűjtve az aprópénzt. Aztán a belső zsebből előkerült a nyűtt buksza is. Kipatentolta, számolta bele az érméket. Már a kanyarban tűnt fel a járat, amikor egy kettes kicsúszott az évtizedek alatt meggöcsörtösödött marokból. A kislány perdült, s máris kezében volt a „bélás”. A bácsi tett egy mozdulatot, s kezdte is mondani: „De hát az az én...” — egy időben a kislánnyal, aki ekképpen „könyvelt”: „Nézd, anya, mit találtam!”

A hölgy szigorúan vonta össze borostásra szedett szemöldökét, s csak a szája sarkából lökte oda: „Mit akar, tata? Nem hallotta? Na nézzenek oda, vén koldus!... — s ők ketten felléptek a beállt buszra.

Hamar csukódnak az ajtók. Mi ketten ottmaradtunk. Az öregemberrel ketten, s egy új harmadikkal, a rémülettel.

Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus 8.

Mondjon egy sztorit!

„Husi” asztala

Alig néhány hónapja „küzdöttem” az újságírással — összezárva egy irodába két tapasztalt kollégával —, amikor meghökkentő élményben volt részem, aminek nem is annyira szenvedő alanya volt egyik „padtársam”, Lónyai László. (Alighanem az idősebb és középkorú olvasóink emlékeznek erre a szakállas csodabogárra, aki az egyik áprilisi nevezetes napon megírta, hogy az argan- tín Maradona tulajdonképpen egy sarkadi legény, Maradó Gazsi fia, aki szívesen igazolna a Békéscsabai Előre labdarúgócsapatába.)

De most Lónyai „Husiról” van szó (mindenki csak így hívta jeles kollégánkat), aki napról napra egyre több prospektust, jegyzetet, kiadványt halmozott fel az asztalán, amely egy idő után heggyé duzzadt. Egykori főszerkesztőnk, Enyedi G. Sándor egy alkalommal nem

bírta tovább nézni az irathalmot, négy-öt papírkosárba besöpörte, s bevitte saját irodájában. Nem titkoltan azzal a céllal, órákon belül eljön annak ideje, hogy Lónyai Husi nagy keresésbe kezd jegyezetei között. A főszereksztő várt. Nem órákat, hanem napokat. Majd heteket. Lónyain egy cseppnyi idegesség nem látszott, Enye- din az idő előrehaladtával egyre inkább. Mígnem egy napon elfogyott a cérna, s rádörrent Lónyai Husira: „Nincs hiányérzeted?” Lónyainak egy jottányit sem volt. Sőt, visszakérdezett, miért is kellene hiányérzetének keletkeznie? „Hát azért, mert a jegyzeteid nincsenek az asztalodon. így nem tudsz megírni egy cikket sem!”

Mire Lónyai Husi visszakérdezett: „Milyen jegyzeteim...?”

Majd később: „Milyen cikkeket?” (jávor)

Iváncon folytatódott a szelleműzés

Kulcsszerepben a 16 éves fiú

Az alábbi fura eset Iváncon, az alig ezer lakosú Vas megyei településen esett. Izgalomban tartotta az ott élőket és a környező települések lakóit is. A hír eljutott a Vas Népe című megyei laphoz, melynek nyomán közöljük a történetet.

A legkülönösebb történetet a család tizenhat esztendős fia mesélte el. Egyébként ő valahogy minden esetnél jelen volt, amikor csak különös dolog történt a házban.

— Múlt kedden a konyhában voltunk, amikor a papa egyszer csak felállt, hátracsavarodtak a karjai, hátraszegte a fejét is. Olyan gyorsan kezdett kifelé hátrálni, hogy futva sem értem utol — adja elő kérésemet teljesítve a fiú, el is játszva a történetet. — Egészen a szobájáig haladt, rükvercben a folyosón, az ajtófélfában még megkapaszkodott, de az a Lucifer olyan erővel húzta, hogy nem bírt vele. Bevitte a szobába és úgy levágta az ágyra, hogy az össze is tört.

Kovács Árpád kissé már csüggedten a házi rém legújabb tetteit sorolja:

— Ma reggel például kétszer találtam meg a táskámat a konyhai vízcsap alatt. Még a vizet is megeresztette, mindenem elázott, a több mint ezerháromszáz forintértékű buszbérletemet pedig egyszerűen szétszabta. A fiam cipőjét reggelre a hűtőszekrényben, a szalámi között találtuk meg. A papa sapkája az egyik ajtó szegletén lógott. Egy papucsot egy másik ajtó felső élére állított úgv, hogy percekig

hiába kísérleteztem vele, nem tudtam utánacsinálni. Nem tudom, mit akar tőlünk, aki vagy ami ezt csinálja, de az biztos, hogy tejesen tönkretett bennünket. Nincs egy ép bútordarabunk, ruhánk, cipőnk. Legalább valami hasznos munkára fordítaná azt a fene nagy fölösleges energiáját, de ez a rombolás így értelmetlen.

— Kíváncsiskodnak, azután kinevetnek — panaszolja Ko- vácsné, Katika, akinek munkából hazaérve első dolga felmérni, milyen újabb károk keletkeztek a házban, amíg ő távol volt. Napok óta mindig akad valami, egyre bővül a lista.

—- Legszívesebben már elköltöznék, ha lenne hová. Nem bírom ezt tovább, nagyon félek. Minden odavész, amiért éveken át küszködtünk. A munkahelyemen, a szomszéd faluban lévő ABC-ben a vevők, de már a munkatársaim is őrültnek tartanak. A férjemet is lépten-nyo- mon ugratják a téeszben. A legtöbben kíváncsiskodnak, kérlelnek, hogy meséljek, azután csak kinevetnek. Nagyon rosszulesik. Soha nem akartunk a középpontban lenni, feltűnősködni, mi csak szenvedünk ettől az egésztől. Még szerencse, hogy vannak rendes emberek. Az éjjel is minden órában jött hozzánk valaki, hogy megnézze, nincs-e valamire szükségünk, hogy nem történt-e valami baj.

Sokan úgy vélik a faluban, hogy Vince-bqcsi felesége, aki egy évvel ezelőtt, júliusban hunyt el, visszatért. Nem tud bé: kében nyugodni a lelke. Erre a magyarázatra valószínűleg soha ■ senki nem fog megdönthetetlen' bizonyítékot találni. Ki-ki világnézete és meggyőződése szerint ítéli meg a dolgot. Az viszont elképzelhető, hogy az események a Horváth házaspár múltjából erednek.

— A papa mindig nagyon kemény, istentagadó, sőt gyalázkodó, piszkos szájú ember volt. A mama viszont lelke mélyéig vallásos meggyőződésű, imád- ságos asszony— emlékszik vissza a sírással küszködve Katika. — Sok szóváltás kezdődött emiatt. Nem egyeztek. Amikor a mama imádkozott, a papa gyakran odavetette neki: imádkozz csak, legalább hamarabb meghalsz! Ha előbb mész el, szép kőkeresztet csináltatok neked! Ez a mamának nagyon rosszul esett, dühében néha visszavágott: Ha én előbb halok meg, visszajövök hozzád, és megkísértelek! Nem hagyok neked békét” — mondta.

Ez a jelenet többször is lezajlott a házaspár között, a többi családtag előtt. A mamát mindenki szerette, különösen Tamás unokája.

A falu plébánosa, Dóka Ferenc atya gyakori vendég mostanában Kovácsék házában. A család fordult hozzá azzal a kéréssel, hogy szentelje meg őket. Ettől vártak védelmet és megerősítést.

.—'Gyakoriak a házszentelések? —.érdeklődünk a plébánostól.

— Előfordul, hogy a vallásos családokban megkérnek rá.- Közismert, hogy húsvétkor, legfőbb ünnepünkön ételt szentelünk, de máskor is gyakoroljuk az ilyen áldást. Például, ha a család új otthonba költözik vagy gyermek születik. Ebből ered a házszentelő fogalma is.

— De ebben az esetben inkább ördögűzésről van szó.

— Ezt még az egyházon belül a teológusok is vitatják. Nálunk mindenesetre negyven évig szó sem eshetett róla, ezért ha ilyesmiről hallanak, furcsának találják. Magam is szokatlanul állok szemben ezzel a mostani esettel. Vannak könyveim, amelyekben hasonló dolgokat írnak le, én mégis inkább úgy gondolom, hogy másról van szó. Egyébként nem mindig káros, ha megmagyarázhatatlan dologgal találkozunk. Néha az ilyen tapasztalás a hit megerősítéséhez vezethet. Most például meggyónt, megáldozott az egész család, még az idős Vince bácsi is, akivel pedig ez évtizedek óta nem fordult elő.

— Úgy tudom, gyóntatás közben ön is tapasztalt valamit.

— Amikor Vince bácsit áldoztattam, nagyot dörrent és kivágódott az ajtó. Olyan volt, mintha belerúgtak volna. Én előzőleg mindenkit kiküldtem a házból, úgy tudtam, egyedül vagyunk. Ez történt, de nem akarok következtetni belőle semmire.

— Viszont a püspök urat is tájékoztatta...

— Igen. Telefonon beszéltem vele, hiszen minden olyan ügyet jelentenem kell neki, ami a falu lakosságát a szokásosnál jobban foglalkoztatja, ami a kedélyeket felkorbácsolja. Márpedig most ez történt. A püspök úr úgy vélekedett, hogy mindenesetre igen érdekes, de inkább világi szempontból szenzációs dologról van szó, és további tájékoztatást kért.

Néhányan az ivánciak közül szombaton este nem a templomban, hanem Kovácsék udvarán gyűltek össze, hogy közösen imádkozzanak. A plébános úr hiába próbálta őket hazakülde- ni, mondván, otthon is hatékonyan lehet Kovácsékért könyörögni. A „szellem” ezúttal sokaknak csalódást okozva, csendben maradt. (Gyanúnk szerint a hívek között imádkozott.) Az már biztos, sokáig emlékezni fognak ezekre a napokra Iváncon.

A falu orvosa, dr. Németh Sándor nem hisz a szellemekben. Szerinte az újabb és újabb „paramegfigyelések” inkább valamilyen öngerjesztő tömegpszichózis eredményei. Kevésbé tudományosan: a jelek szerint a butaság fertőző. Természetesen — mint a doktor úr elmondta — nem akar senkit érzéseiben megbántani, ez csupán az ő véleménye.

Akárki csinálja is a felfordulást Kovácséknál, tanácsosabb lenne már befejeznie. Igaz, egyszerre nevetve és sírva mesélték el a hajmeresztő történeteket a család felnőtt tagjai, de a jóból is megárt a sok. Ez pedig, mint már írtuk, rossz vicc volt. Egy idős, vak emberen bosszút állni, egy otthont szétrombolni, nem jó móka. Igazán talán csak az idős Vince bácsi veszi komolyan ezt a szellemhistóriát. Többek előtt már az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott.

Csala Péter

*

Nemcsak az ivánciak, hanem a mi olvasóink fantáziáját is foglalkoztatta a szellemjárás. Többen érdeklődtek, komoly-e a dolog vagy csak vicc? Néhányan megfejtéssel is szolgáltak, ám az igazi megfejtést a napokban tették Vas megyében. Szelleműzó' brigád alakult, hogy végére járjon a dolognak. Javaslatukra a szomszéd ház tetején amatőr filmesek bújtak el, hogy a szellemet végre fülöncsíphessék. Miközben a plébános hétfőn délután a megbeszélés szerint odabent ismét elvégezte a házszentelést, a kamera kintről lefilmezte a konyhát. A felvételen világosan látszik, amint két alak jelenik meg a konyhában, egyikük leemel a kredencről egy kávéscsészét, majd a zsebébe süllyeszti. Röviddel ezután útra kelt a csésze, nagyot csörömpölve összetört, amint az üres konyhába az ajtón keresztül behajította valaki. A felvételen — a gyanúkat igazolva — a család 16 éves fia, Tamás és egy eddig ismeretlen cinkostárs voltak láthatók.