Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-19-20 / 194. szám
Mit olvas dr. Simon Imre? Mit olvas? — tettük fel a kérdést a megyei közgyűlés elnökének. — Hogy mit olvasok? Természetesen a Békés Megyei Hírlapot —-kezdte válaszát félig tréfásan az elnök. — Komolyra fordítva a szót, valamikor sokat olvastam, vettem is könyveket, szép könyvtáram gyűlt össze, lehet vagy 4000 kötet. (8.oldal) Méltósággal, vissza 1991 nyarán Sunyovszky Sylvia mégis úgy döntött: megpályázza a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatói székét. / Es visszatért abba a városba, ahol egykor színészi pályáját kezdte. Kiküldetése, vagy ahogy ő mondaná: küldetése meghatározatlan időre szólt. Hogy végül is csak négy évig tartott, annak nem ő az oka. (9. oldal) Szent István rejteke Volt egyszer egy öreg pásztor, aki mindig a Racsa hegy oldalában legeltetett. Nem tartott semmitől, mert vadállat nem volt a közelben. No, ha nem volt, mégis mindennap eltűnt egy bárány a nyájból. Szólítja az öreg pásztor a bojtárgyereket, és mondja neki: — Hallod-e, fiam! Erre vadállat sohasem jár, mégis mindennap eltűnik egy bárány. Járj utána, s nekem eléteremtsd, mert ha nem, csúfat látsz! Jól van, a bojtárgyerek kezd vigyázódni, hát észreveszi, hogy déltájban egy fehér bárány kapja magát, egyet szökik, azzal megindul, és egy kicsi barlang nyílásában eltűnik. Több se kellett a bojtárlegénynek! Mindjárt ütánaindult a báránynak, és a szűk folyosón egyre haladt a nyomában. Hát egyszerre a folyosó kitágult, és a bojtár egy nagy, föld alatti üregbe ért. Abban a föld alatti üregben lovas katonák voltak, mind régi-régi fegyvert viseltek, és mindegyik aludt a ló hátán. A bojtárfiú először nagyon megijedt, de aztán megbátorodott, és költögetni kezdte a katonákat. De hiszen költögethette, mert egy sem ébredt fel. Akkor a fiú továbbment, s hát egy nagy asztal mellett meglátta Szent István királyunkat, akinek olyan hosszú szakálla nőtt, hogy az asztalt körülérte. Odamegy a bojtárfiú a királyhoz, s hát látja, hogy az is alszik. Kezdi költeni, s azt mondja: — Ébredjen felséged! Megébred erre a szóra a király, de azt mondja: — Még nincs itt az ideje! Akkor a fiú még egyszer próbát tett a vitézekkel, de hiába, mert egyik sem ébredt fel. Mit tehetett? Visszafordult, és a szűk folyosón át visszatért a gazdájához. Szent István azóta is ott rejtőzik a Racsa hegy üregében, és azt várja, hogy mikor szabadíthatja fel a szegény népet. (Trencséni népmonda István király ítélete Messze földön emlegették István király igazságos ítéleteit, ezért idegen országokból is sokan eljöttek, hogy a szavát meghallgassák, és amit elrendelt, azt végrehajtsák. Történt egyszer, hogy hatvan besenyő férfiú útnak indult, és Szent István király udvarába igyekezett. Ahogy illett, gazdag készülettel, sok ajándékkal indultak el, s nemsokára Bolgáriából Magyarországra érkeztek. Ekkor az őrségen álló magyar katonák, akiknek viaszból volt a lelkűk, meglátták a besenyők megrakott szekereit, megrohanták a besenyőket, néhányat közülük karddal levágtak, másokat megsebesítettek, és a szekereket teljesen kifosztották. A sebesülteket félholtan az úton hagyták, ők maguk pedig szélsebesen elvágtattak. Amikor a besenyők magukhoz tértek, tanácskozni kezdtek, hogy mitévők legyenek. Végre úgy határoztak, hogy folytatják az utat, és István király ítéletére bízzák magukat. Véresen, piszkosan álltak a király színe elé. Amikor pedig a király megszólította őket, mind odaborultak a lábához. István király csodálkozva nézte a porlepett és véres Szent István alakokat, és azt kérdezte tőlük: — Szóljatok, mi a bajotok oka? — Ó, urunk — mondották —, mi a te ítéleted meghallgatására indultunk útnak, s lám, elvetemült katonák megtámadtak, és minden pénzünktől, vagyonúnktól megfosztottak. A király ezen nagyon felháborodott, de minthogy lelkében bölcs volt, felháborodását sem arcával, sem szavával nem mutatta, hanem indulatait megfékezte. De mindjárt parancsot adott, hogy azokat a katonákat, akik a rablásban részt vettek, meghatározott napon színe elé állítsák. Ez meg is történt. A király szigorúan végigmérte a katonákat, és azt mondta nekik: — Ti Istennek törvényét megszegtétek, ártatlan férfiakat meggyilkoltatok, az ország vendégeit kifosztottátok. Ahogy ti cselekedtetek, úgy cselekedjék az Isten veletekénelőttem. Aki a törvényt megszegi, meg kell azt büntetni. Ahogy a halálos ítélet elhangzott, a katonák megragadták a rablókat, és az út mellett kettesével felakasztották őket. István király a besenyőket bőségesen kárpótolta, minden veszteségüket megtérítette. Mindezt azért cselekedte, mert Magyarországot minden külföldi menedékének szánta, olyan országnak, ahová mindenkinek szabad bejárása legyen, és senki a vendéget bántalmazni, sértegetni ne merészelje. Lett is foganatja a király szavának: amíg ő uralkodott, egyetlen vendégnek nem görbült meg még a hajaszála sem. (Szent István legendája nyomán) Az államalapító A sapkatöltés . Amikor Szent István Szalacska várát ostromolta, katonáival sokáig volt a vár körül, mégsem tudta bevenni. Később biztatta katonáit, hogy szökjenek be a várba, de egyik sem mert bemenni. Ekkor Szent István fogott egy rossz kereket, és bekarikázott a várba. Itt bognárt keresett, s talált is. Neki adta a kereket, hogy csinálja meg másnap reggelre. Estefelé járt az idő, szállást keresett. Kapott is szállást egy öreg néninél. Amikor lefeküdtek, azt mondta Szent István a néninek: — De nem tudja ez a Szent István ezt a várat bevenni! Azt mondja rá az öreg néni: — Nem ám, pedig már régóta ostromolja. Pedig ha minden katonája csak egy sapka földet hozna, akkor már be lovagolni. István reggel elment a bognárhoz, elkérte a és kikarikázott a várból. is tett, ahogy a nénitől hallotta. Minden katona egy vitt a várhoz. Mikor már magas töltés lett, elfoglalták. ma is megtalálhatók ezek az úgynevezett (Somogyi népmonda nyomán) Szent István király intelmei STRÓBL ALAJOS ALKOTÁSA Fáradságos, nehéz munkával térítette és kormányozta népét a szent király. Sokat tapasztalt, tudós könyveket is olvasott, ezért szigorú, de helyes törvényekkel tartotta féken a nemrég megtért magyarokat. Gazdag tapasztalatát, sok tudományát fiára, Imre hercegre akarta hagyni, hogy ő vezesse tovább a népet azon az úton, amelyen István király elindította. Ezért mindent írásba foglalt, és írásának ilyen címet adott: Szent István király intelmei Imre herceg számára. Szent István király azt írta az Intelmekben: „Édes fiam! Valahányszor ítéletet kell hoznod egy ügyben: ne heveskedj, ne esküdözz, hogy bizony lakolni fog a bűnös. Te magad ne is hozz ítéletet, mert ezáltal megcsorbítod a királyi méltóságot, hanem bízd meg ezzel az illetékes bírákat, hadd ítéljenek ők a törvény szerint. Ha pedig olyan ügy kerül eléd, amelyben magadnak kell bíráskodni, türelemmel és könyörülettel hozz ítéletet. A római birodalom azért növekedett meg. mert ott számos nemzet nemesei és bölcsei gyülekeztek össze. A különféle tartományokból más- és másféle nyelvet, szokást és fegyvert hoztak magukkal. Mindez díszére vált a királyi udvarnak, és rémületet keltett az idegen tartományokban. Az egynyelvű és egyszokású ország gyarló és törékeny. Azért meghagyom neked, fiam. hogy a letelepülő idegenekkel bánj tisztességesen, hogy veled és nálad szívesebben tartózkodjanak, mint más országban.” (Szent István legendája nyomán)
