Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-12-13 / 188. szám

1995. augusztus 12-13., szombat-vasárnap HAZAI TÜKÖR »BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Az ellenzék kész az őszt előkészítő tárgyalásokra Horn kezdeményezése A Kereszténydemokrata Néppárt, a Független Kis­gazdapárt, valamint a Fi- desz-Magyar Polgári Párt már kedvező választ adott a miniszterelnök kezdemé­nyezésére. A Magyar De­mokrata Fórum is hajlik az együttműködésre, de végle­ges döntését nem hozta meg. Horn Gyula találkozóra hívta meg az ellenzéki pártok elnö­keit és frakcióvezetőit. Azt a javaslatot terjesztette eléjük, hogy egyeztessék az őszi tör­vényhozási menetrendet, a parlamenti munkát, valamint az alkotmányozási folyama­tot. Akadályozzák meg, hogy elhúzódjanak a bizottságok, illetve a plenáris ülések vitái, és elviselhetetlen időzavarba kerüljenek az Országgyűlés­ben hozandó döntések. A kormány és az ellenzék rugalmas alkotó együttműkö­désére éppen a közelmúlt szolgált jó példával. A kör­nyezetvédelmi törvényjavas­lat esetében a közös jobbítás útját választották a képvise­lők. Megbeszélések sorozatán keresték és találták meg a kö­vetelményeknek és a lehető­ségeknek legjobban megfe­lelő megoldásokat. így a plé- numon példás gyorsasággal hozhatták meg a gyakorlatilag egyhangú döntést. A Magyar Demokrata Fó­rum válaszának késedelméről Szabó Iván, a parlamenti kép­viselőcsoportjának vezetője elmondta:- Aggályaink nem a mi­niszterelnöknek szólnak, ha­nem a korábbi gyakorlatnak. Máskor is voltak már ilyen megbeszélések, amelyek nem vezettek sehova, de hónapo­kig hivatkozási alapot jelen­tettek a koalíciónak. Ezért a Horn Gyulával folytatandó tárgyalás részleteit is tisztázni kell, mielőtt az MDF elnök­sége megfogalmazza válaszát a miniszterelnöki levélre. A KDNP nevében megszó­laló Füzessy Tibor szintén ér­zékeltette, hogy nem fenntar­tás nélküli a miniszterelnök­nek adott kedvező válaszuk. Az elutasításnál, illetve a ké­telyek jelzésénél fontosabb­nak tartották, hogy fogadó- készségüket érzékeltessék. A Független Kisgazdapárt el­nöke, Torgyán József a többi között azt nyilatkozta, hogy túl késői a kezdeményezés. A rossz döntésekért, a hatalmas mulasztásokért felelős koalí­ció még az ilyen gesztusokkal sem találhat kiutat az ország jelenlegi helyzetéből. SZABAD KEMPINGHELYEK A Balaton déli partján lakókocsihely sátorhely Ifjúság Kemping, Siófok-sóstó 274 192 Aranypart Kemping, Siófok 125 95 Autós I. Kemping, Zamárdi 80 60 Autós II. Kemping, Zamárdi 110 161 Rév Kemping, Szántód­120 Magyar Tenger Kemping, B.-földvár 36 72 Túra Kemping, Balatonszárszó 35 140 Hullám Kemping, Balatonöszöd 25 398 Lidó Kemping, Balatonszemes 16 80 Vadvirág Kemping, Balatonszemes 164 232 Aranyhíd Kemping, Balatonlelle 22 2 Napsugár Kemping, Fonyód-Bélatelep 23 348 Kócsag Kemping, Balatonberény 73 178 Hőforrás Kemping, Igái­78 Deseda Kemping, Kaposvár-Toponár 43 31 Kék-Tó Kemping, Lengyeltóti 67 123 A Balaton északi partján Balatonakarattya, Piroska Naturista Kemping 260 Balatonalmádi, Yacht Kemping 180 Paloznak, Nyárfa Kemping 850 Balatonakali, Holiday Kemping 700 Balatonakali, Strand Kemping 400 Balatonakali, Dorina Kemping 350 Balatonszepezd, Vénusz Kemping 310 Révfülöp, Napfény Kemping 1300 Badacsonyörs, Balaton Kemping 490 Badacsony, Badacsony Kemping 130 Balatonfüred, Füred Kemping 500 Nem a korábbi érdemek, hanem a mai teljesítmények döntenek Hogyan működjenek a kórházak? A pénzügyminiszter nemrégiben azt javasolta, hogy az Or­szágos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a jövőben regioná­lis pénztárak útján intézze ügyeit, illetve köztestületi formá­ban működtesse intézményeit, például a kórházakat. Dr. Sándor Lászlónak, az OEP elnökének véleményét kérdeztük a javaslatról, egyben a kórházak új működési rendjéről és finanszírozásáról is érdeklődtünk.- Ilyen jellegű szervezeti vál­toztatásokra a helyzet nem érett meg - véli az OEP elnöke. - Ma még nincs reális alapja an­nak, hogy a társadalombiztosí­tásra fordítható pénzt mechani­kusan felosszuk a régiók kö­zött. A befizetett teljes összeget fejkvóta szerint kell a régiók között szétosztani, a különbsé­gek így kiegyenlítődnek, idővel meg is szűnhetnek. Ami az intézmények, kórhá­zak, rendelők működési formá­ját illeti: a családorvosi háló­zatnál és a járóbeteg-szakellá­tásban helye van a privatizá­ciónak, de a fekvőbeteg-intéz­ményeknél vétek lenne csupán egyetlen működési típust - pél­(Tudósítónktól.) A Gellérthegyet és környékét kisajátították a műszakiak. Összesen 4876 pirotechnikai eszközt telepítenek, amelyek zömmel a Nitrokémia bala- tonfűzfői gyártelepén készül­tek, de néhány nagyobb, kü­lönleges „röppentyűt” Kíná­ból hoztak be. dául a köztestületit - alkal­mazni. Jó, ha vannak alapítvá­nyi, köztestületi, egyházi for­mában működő kórházak is. Szélesíteni kell a tulajdonosi kört, és hiba lenne azt egyetlen formára leszűkíteni.- Október elsejével az OEP új szerződéseket köt a kórhá­zakkal.- Áttekinthetőbbnek, ellen­őrizhetőbbnek kell lennie an­nak a követelményrendszernek, amelynek nyomán forráshoz, bevételhez juthat egy kórház. Rövidesen megtárgyaljuk, hogy országosan egységes normatív követelmények lépje­nek életbe, és ezekhez igazod­jék minden kórház adott osztá­A Citadella falán, a Gellért- szobor környékén, a Páva kertben, valamint az Erzsébet és a Szabadság hídon 1500 tűzijátékbomba, 1400 víz­eséségő, 100 bengál gyertya, 900 röppentyű, 150 üstökös telep és 300 római gyertya vár arra, hogy 20-án este 9-kor működésbe hozzák, és kiván­lya. Ha ennél jobban működik valamelyik intézmény, nyilván előnyösebb helyzetbe kerül, az elmaradók pedig hátrányokat szenvednek. Most dolgozunk azon, hogy például egy-egy osztályon egy ágynak milyen értékű szolgáltatást kell „előál­lítania”. Ahol ez elmarad, ott feltehetően rosszabb ágyki­használással működik a részleg, vagy kevesebb iránta a valós, reális igény.- Ha ma egy kórház jó pozí­cióban van, több a beteg, job­ban ellátják őket, s gazdaságos az intézmény, a részleg működ­tetése; ott a helyzet nem fog változni ezután sem. De ha egy intézmény csak korábbi „érde­mei” miatt van kedvező hely­zetben, azt aligha tarthatja meg. Jó néhány kórházban kitűnő az orvosi munka, ám rossz a pénz­ügyi örökségük, gyatra a pozí­ciójuk. Ezek helyzete az új in­tézkedések nyomán javulni fog. Ősz Katalin esi szemünk elé színpompás varázslatot idézzen. Újdonság, hogy a rakéták egy részét katonai pontonhídra telepítették a budai part közelé­ben. Az innen fellőtt töltetek színjátéka elsősorban a pesti oldalról nézve nyújt majd em­lékezetes, szép látványt. A 200 méter magasságba is felrepülő bombák, gyertyák és röppentyűk mellett - kiegészítő programként - kihangosított ze­nével aláfestett lézerbemutató is szórakoztatja a közönséget. A fényözön 40 millióba kerül, eb­ből 30 milliót szponzorok adtak. Nagy forgalom várható a hét végén jó néhány határál­lomásunkon. Az osztrák­magyar határszakaszon pén­teken és szombaton főleg a Forma 1-es versenyre láto­gató osztrák és német be­utazókra, valamint nyugat­európai vendégmunkások érkezésére számítanak. Ideiglenes határátkelőket nyitnak: a magyar-horvát határon Vízvár és Ferdinan- dovac között. Augusztus 12- én hét órától este kilenc óráig motorcsónakkal kel­hetnek át a két ország ál­lampolgárai; a ma­gyar-szlovén határon a Kétvölgy-Kerkafő határát­kelőhelyet 12-én reggel ki­lenc órától este kilenc óráig, a Kercaszomor-Domon- kosfa átkelőt 13-án reggel nyolc órától este nyolc óráig használhatják a két ország állampolgárai. Aggodalommal figyeli a Fidesz-Magyar Polgári Párt a jövő évi költségvetés ké­szítését. A büdzsé irányel­veiből szerintük a kormány újraközpontosító szándé­kára lehet következtetni. Ennek egyik eleme a kuta­tás-fejlesztés finanszírozá­sának ismételt centralizálása illetve elsorvasztása. Nem ért egyet a Pedagógu­sok Demokratikus Szak- szervezete azzal a pénzügyi kormányzati elgondolással, hogy csökkentsék az ön- kormányzatok személyijö- vedelemadó-részesedését. A PDSZ szerint a helyi szintű gazdálkodás - a polgárok közvetlen beleszólási lehe­tősége miatt is - nagyobb biztosítékot jelent a közpon­tosításra törekvő kormány­zattal szemben. Már nem tanácsolja el a Külügyminisztérium a ma­gyar állampolgárokat a hor­vátországi utazástól. A helyszínről kapott jelenté­sek szerint az Adriai-ten­gerpart isztriai és a kvarner- öböli térsége, valamint a Dalmát-szigetek biztonsá­gosnak tekinthetők. Feloldották a horvátor­szági vasúti áruforgalmi korlátozást. így a MÁV pén­tek dél óta ismét felvesz küldeményeket Rijekába, il­letve a Rijeka-Karlovac vo­nalszakaszra. Megjelent a Magyar Ön- kormányzatok Adattára. A kötetben megtalálható a 3162 magyar önkormányzat címe, telefonszáma, a pol­gármester neve és az adott település nagysága. Innen indítják a szivárványszínű fényparádét fotó: feb/diósi imre Félórás csillaghullás húszadikán Tisztavatás és tűzijáték. E két esemény nélkül manapság sem képzelhető el augusztus húszadika. Reggel a Parlament előtti Kossuth tér a színhelye az ünnepélyes tisztavatásnak, amelyen 186 fiatal katona mondja el az eskü szövegét. A történelmi zászlók között először lesznek láthatók a volt Ludovika és a Bolyai Aka­démia lobogói. Este, a Gellérthegyen félórás tűzijáték lesz. Beszélgetőpartnerünk a világjáró operasztár Marton Éva „Ringbe” száll Marton Éva és vendégei címet viseli szeptemberben az a bu­dapesti koncert, amelynek há­ziasszonya a világhírű éne­kesnő lesz, s aki épp villámlá­togatást tett itthon. Az alkal­mat kihasználva ezúttal nem elsősorban művészi feladatai­ról, hanem hétköznapjairól, magánéletének csöndesebb perceiről beszélgettünk.- Az ön hazája Magyarország, de tudjuk, hosszú ideig élt Né­metországban, majd onnan el­költözött. Most épp hol lakik?-Monte Carlóban élünk a férjemmel. Szeretem a várost, kellemes, kényelmes lakásunk van. Úgy rendeztük el a dolga­inkat, ha hosszabb ideig távol vagyunk, otthon akkor is úgy vár minden, mintha ki sem tet­tük volna a lábunkat.-Az a hír járja, hogy kemény harcot vív a kilókkal. Az alakját elnézve, úgy tűnik, sikerrel.- Ami a súlyfelesleget illeti, mi tagadás, hamar rám rakódik. Jobbára magam vásárolok, és szeretek főzni is. Az elmúlt év­ben ráadásul sokat utaztam, mindenütt csábítóan jó volt a vendéglátás. És mert számos ne­héz szerepet énekeltem, ez azzal járt, hogy alig akadt időm test­mozgásra, úszásra. Aztán persze a tükörbe nézve meghökkentem: Éva, ez nem te vagy. Szerencsére a férjem is ha­sonló cipőben járt, úgyhogy közösen üzentünk hadat a több­letkilóknak, szigorú diétára fog­tuk magunkat. Napi 2000 kaló­ria - ez a titka a karcsúságnak. Marton Éváról, a kétgyere­kes családanyáról a művészvi­lág avatott ismerői is keveset tudnak. A zárkózottságnak, mint most elárulja, az volt az oka, hogy féltette gyerekeit a nyilvánosságtól. Ahogy fogál- maz: „túl sok őrült szaladgál a világban...” Majd így folytatja:- A fiam itt él Magyarorszá­gon, a felesége is magyar, van két kisfiúk. A lányom Német­országban tanul, főiskolás, a divatszakmában kezd majd dolgozni. Családi élet? Az örökké úton lévő művésznek kevés jut be­lőle. Az operacsillag tűnődve mondja: egy életen át amúgy sem lehet a gyerekeket nevelni. A magánélet persze ezer szál­lal kötődik a hivatáshoz, s Mar­ton Éva nem tagadja: el sem tudná képzelni az életét a koncer­tek, bemutatók feszültsége és öröme nélkül. Szép feladatok várják itthon is. Szeptember vé­gén, Bartók Béla halálának 50. évfordulóján a zeneszerző olyan dalait tolmácsolja, amelyeket Basilides Mária óta senki nem szólaltatott meg magyar pódiu­mon. Tavasszal Santuzza szere­pét énekli az Erkel Színházban. S készül a nehéz vállalkozásra: Wagner Niebelung-tetralógiájá- nak, a Ring nagy szopránszere­peinek megformálására. László Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents