Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-12-13 / 188. szám
Srekes megyei hírlap MEGYEIKÖRKÉP 1995. augusztus 12-13., szombat-vasárnap Évforduló. Bródy Sándor drámaíró, publicista, aki 1863-ban Egerben született, 1924-ben ezen a napon halt meg Budapesten. A középiskolát nem fejezte be; 18 éves korában Gyulán írnok egy ügyvédnél; első'cikkei a helyi lapban jelentek meg. Novellákat írt. 1884-ben Pestre költözött. Nyomor című no- velláskötete és Faust orvos című regénye alapján a kritika a magyar Zolát sejtette benne. A Magyar Hírlapnál kapott állást. 1888-ban — ahogy ő maga írta—egy báli tudósításra Kolozsvárra utazott, három évig maradt ott. Szerkesztette az Erdélyi Híradót, az Erdélyi Képes Újságot és a Kolozsvári Eletet, ezután a Magyarországot. 1890-ben ismét Budapestre került, a Magyar Hírlap munkatársa. 1900-ban egy évig Fehér Könyv címmel irodalmi és publicisztikai havi folyóiratot adott ki, melynek érdekessége az volt, hogy minden számát elejétől végig őírta. 1905 nyarán a Semme- ringen öngyilkossági kísérletet követett el. Felgyógyulása után a Pesti Hírlap, a Nap, Az Újság, később AzEst munkatársa. 1919 után emigrált, Bécsből 1923-ban tért haza. A századforduló jelentős polgári írója volt. Tanulmányút. A Szeghalom és Vidéke ÁFÉSZ vezetése és szakszervezeti bizottsága augusztus első napjaiban négynapos szakmai tanulmányutat szervezett. A 44 kereskedő megismerkedett Kőszeg nevezetességeivel és az ausztriai Oberpullendorf színvonalas kereskedelmi hálózatával. Termelők, fóliások figyelem! Fóliát, fekete fóliát natúr és fénystabil kivitelben kedvező' áron, UV stab. 12 m-es, 29 500 Ft, házhoz szállítva. Megrendeléseket felveszünk a 06 (30) 530-844-es telefonon vagy pedig Sarkad, Honvéd u. 8. sz. alatt. Száll(tás augusztus 20-ától folyamatosan. A Verhovay-emlékmű Battonyán A battonyai római katolikus temetőben egy, a kor stílusában készült, bronzból készített díszes emlékmű őrzi Verhovay Gyula nevét. „Verhovay Gyulának, a Kossuth-eszmék lánglelkű harcosának emlékére 1930.” Érdekelni kezdett a téma. Miért van ilyen díszes emlékműve Battonyán? Egyáltalán ki volt Verhovay Gyula, hogyan került emlékműve és sírja a battonyai temetőbe? Színnyei József: Magyar írók élete és munkái című munkájából választ kapunk kérdéseinkre: földbirtokos, hírlapíró. 1849- ben született á Zemplén megyei Nátafalván. Kassán és Sárospatakon tanult, majd jogot hallgatott a budapesti egyetemen. Az akkori honvédelmi minisztériumban nyert alkalmazást, s innen került az Ellenőr szerkesztőségébe, amelynek 1875-ig volt a tagja. Akkor belépett az Egyetértés szerkesztőségébe. 1877-ben ő tartotta a szónoklatot a lovardában tartott népgyűlésen, aminek tüntetések lettek a következményei. 1878-ban Kassán mondott ünnepi beszédet, s a lapban cikket közölt őfelségéről. Emiatt sajtópert indítottak ellene, de az esküdtszék felmentette. 1879-ben Függetlenség címen politikai napilapot alapított. Ugyanebben az évben a kisbirtokosok földhitel-intézetének ügyéből eredő afférja miatt párbajt vívott Majthényi Izidor báróval, megsebesült, s ez a Kaszinó elleni tüntetéseket vonta maga után. 1878—1887 között ország- gyűlési képviselő is volt, Cegléd várost képviselte a parlamentben. Tulajdonképpen függetlenségi párti volt, de belekeveredett a tiszaeszlári eseményekbe, s a perben már antiszemita elveket vallott. 1892-ben került Batto- nyára, ahol feleségének, rétháti Kövér Amáliának birtoka volt. Öreg korára Verhovay ide vonult vissza, itt is halt meg 1906. április 20-án 57 éves korában. Több könyvet írt, s számottevő publicisztikai tevékenységet folytatott. Battonyán a Kossuth- eszmék mindig rendkívül népszerűek voltak. Többjei azt mutatja, hogy ezen eszméknek vaA síremléket az Amerikai Verhovay Segélyegylet tagjai állították lóban „lánglelkű harcosa” volt Verhovay Gyula. Díszes síremléke ezért érdemel megkülönböztetett figyelmet a battonyai római katolikus temetőben. Dr. Takács László Az úti cél: Mária-kegyhely Olaszországban Egy firenzei út során a kis csapat Guliga Györggyel — Hat éve szervezek utakat nevezetes vallási emlékhelyekre —mondja az örökmozgó békéscsabai Silló Mihályné, aki korábban fodrász volt, jelenleg nyugdíj nélküli nyugdíjaskorúként toboroz embereket. — Mindig volt olyan kísérőnk is, mint például Bielek Gábor apátplébános, Molnár György sarkadi, Guliga György békéscsabai plébános, Laurinyecz Mihály Szegeden oktató teológus. Persze tévedés lenne azt hinni, hogy csak vallási programok szerepelnek az útjainkon és állandóan imádkozunk. Firenzében, , Velencében, Lourdes-ban, Rómában, Maria- cellben, a szlovák és magyar nevezetes városokban remekül éreztük magunkat. Kirándultunk, szórakoztunk, fürödtünk a tengerben. A legkülönbözőbb korosztályok jönnek el az útjainkra, 18-tól a közel 80 évesig. Van egy törzsutasunk, Lajos bácsi, aki 79 éves, de mindig remekül bírja az utazást. —Merre vezet a legközelebbi útjuk? — Szeptember 5-től 9-ig az olaszországi Montichiariba. Tartalmas és remek programnak ígérkezik, sokan érdeklődnek iránta. Néhányan még jöhetnek, ha szólnak a 446-746-os telefonon. —Mit láthatnak majd az útitársak? — Jesolót, Padovát, Veronát, a Garda-tónál is megszállunk, a célállomás pedig egy Mária-ke- gyelethely. Arra ügyelünk, hogy fizikailag ne legyen túlságosan megterhelő az utazás. Ezúttal a békéscsabai belvárosi katolikus plébánia gazdája, Guliga György kísér bennünket. B. Zs. Megkérdeztük olvasóinkat környezete tisztaságával? Elégedett-e Mezőfi Mária, 35 éves, tótkom- lósi vállalkozó: Elégedett vagyok a közvetlen környezetemmel. Ahol lakom — a Széchenyi utcában —, ott nagyon ügyelnek az emberek a lakóhely tisztaságára. A városban viszont van néhány hely, ahol bántja a szememet a szemét. Ilyen például a piactér, ahol rengeteg az eldobált papír, a kukák mellé szórt piszok. A konténerek szállítói is jobban ügyelhetnének arra, hogy szállításkor ne mellé szórják a tárolók tartalmát. A szél gyakran röpíti messzire a szemetet. Paróczai Józsefné, 39 éves, szentetomyai háztartásbeli: A mi kis településünkön nehéz közterületről beszélni. Sajnos nincsenek játszótereink, amikért aggódhatnánk. A saját háza táján a szentetomyai ember rendet tesz, szépíti közvetlen környezetét. Mi is virágokkal telepítettük be a kertet, most azon gondolkodunk, hogy rózsákat ültetünk az utcára, mert sokáig virágzik, illatozik. Meg lehet nézni itt a többi utcát is, mindenütt fű, fa, virág van, szemétnek nyomát se találják. Molnár István, 32 éves, békéssámsoni asztalos: A tisztasággal egyáltalán nem vagyok elégedett. Az utak mentén mást se látok, mint szemetes árokpartokat, eldobált hulladékokat, zsákolt háztartási lomot. Szerencsére az én lakókörnyezetemben sok a virág, most, hogy ilyen nagy a szárazság, minden áldott nap locsolunk, portalanítunk otthon mi is. A szemétszállításról magunk gondoskodunk. A sámsoni szeméttelepet kerítéssel vették körbe, így az ott uralkodó áldatlan állapot is megoldódni látszik. Kohári Imre, 38 éves, békéscsabai hangtechnikus: Nem vagyok elégedett, ám kétségtelen, hogy sokat változott az utóbbi időben. Főként így nyáron nem ártana azonban jobban odafigyelni a kukák tisztaságára, tapasztalatom szerint ezek nincsenek elég sűrűn átmosva, ezért ebben a melegben büdösek. Jó lenne, ha még több víz, fa, zöld lehetne a városban és talán a legszebb az lenne, ha az Élővíz-csatorna is visszanyerhetné eredeti szépségét. A. Gy. — Cs. I. — K. E. • • Otven nap — ötven lap Lapunk fél évszázados fennállása alkalmából Ötven nap — ötven lap címmel, a történelmi visszatekintés jegyében sorozatot indítottunk. Összeállításunkban szerepel tallózás egykori újságokból és megszólalnak jeles személyiségek, régi olvasóink, kollégáink, akik hozzájárultak a lap arculatának kialakításához. Ki vagy kik fenyegették meg Habsburg Ottót? Kedden délután éppen becsuktam volna magam mögött az irodám ajtaját, amikor megszólalt asztalomon a telefon. — Ide figyeljen! — szólt a kagylóba egy kellemetlen hangú férfi. — Maga szereti a szenzációt... —Kivel beszélek? — Hallgasson! — parancsolt rám durván. La akartam csapni a telefont. A férfi azonban „támadott”: — Megírhatja, hogy dr. Habsburg Ottó nem hagyja el élve Békéscsabát! — Ne szórakozzon velem — vettem át a stílusát, de már nem volt kinek folyatnom, mert lecsapta a készüléket. Azonnal tárcsáztam a városi rendőrkapitányság ügyeletét, és bejelentettem a durva telefonhívást. Kérdeztem, ki garantálja Habsburg Ottó biztonságát? Megtudtam, hogy a város rendőrkapitánya, dr. Ábrahám Béla. Épp az ügyeletén tartózkodott, amikor a kérdést nekiszegeztem: — Elmondaná, hogyan, milyen módon biztosítják vendégeink nyugalmát? Éreztem a hangján, hogy a pokolba kíván. — A rendőrség minden olyan intézkedést megtett, ami garantálja dr. Habsburg Ottónak és családjának a biztonságát. — Kapitány úr! Túl általános az, amit most mondott. Önnek tudomása van arról, hogy szerkesztőségünket felhívták, remélem, csak heccből. De azt hiszem, ezt a bejelentést nem szabad elbagatellizálni —Nézze, biztosítottuk az útvonalat, a programhelyeket és sok más egyéb részletre is odafigyeltünk. Elégedjen meg ennyivel, többet nem mondhatok. Békés Megyei Hírlap, 1993. augusztus 19—20. Mondjon egy sztorit! Küldöttséggel Penzában Mondjon egy sztorit! De melyiket? Mert van bőven. Közel tíz év alatt összegyűlik belőle akár egy kötetre való is. Nehéz választani. Azt hiszem úgy tisztességes, ha nem szépítjük a dolgokat. Ha azt is leírjuk, ami innen nézve akár kínos is lehet. Egyszer úgyis be kell vallani: akik itt lapot készítettünk, rádióztunk vagy televízióztunk, valamennyien benne voltunk — a politikában. Ki hittel, ki hit nélkül, de valamennyien ott voltunk. Az én történetem erről szól. 1987 őszén meghívás érkezett Penzából. Békés megye szovjetunióbeli testvérmegyéjének lapjához invitálták baráti látogatásra lapunk öttagú küldöttségét. A delegációt a lap főszerkesztőjének, kivételes esetben helyettesének illett vezetni. A helyzetet bonyolította, hogy a meghívást követő napokban Moszkvába küldtek öthetes tanulmányútra. (Tényleg az volt, akkor már Gorbacsov volt hatalmon, s az idő tájt frissebb szelek fújtak Moszkvában, mint az egyre álmosabb Budapesten.) Tanulmányút ide vagy oda, a delegációt össze kellett állítani. A megyei pártbizottságon—ahol a küldöttség összetételét jóváhagyták — egy nevet előre lediktáltak: a Magyar Rádió megyei tudósítójáét. Az illetékes még hozzátette: „Ha Cseh Évike ezt megtudja, örömében kiesik a bugyijából.” A küldöttség többi tagját -— további viták elkerülése végett — a lapnál betöltött pozíciók alapján válogattuk össze: Kepenyes János párttitkár, B. Sajti Emese szak- szervezeti titkár és Serédi János újságíró-szövetségi titkár. Tehát a „tábornoki kar”. A vezető személyét közös megegyezéssel lebegtettük. Öthetes moszkvai tanulmányutam utolsó napjaiban telefonüzenetet kaptam itthonról: Budapest helyett irány Penza! A delegációt utánam küldték Moszkvába, ott csatlakoztam hozzájuk, vagy ők énhozzám. Mindegy. A feladatot teljesítettük. Méltóan képviseltük lapunkat, a Békés Megyei Népújságot. Panasz nem volt ránk. Aztán—két évvel később —jött a rendszerváltás. A többit tudják... Ha nem tudják, az se baj. Sőt, talán jobb is. Arpási Zoltán Keresse nálunk a Csak nálunk szeptember' TAN-TÚRA egzotikus útjait! dőfoglalási kedvezmény! 4 fő együtt utazása esetén további árengedmény! THAIFÖLD: 16 nap, 5 éj Bangkok, 9 éj tengerpart novembertől kéthetente szenzációs áron: 119 900 Ft-ért. Szenzációs áron KENYA: ismerkedés Fekete-Afrikával, 16 nap: 149 900 Ft/fő. MEXIKÓ: 15 nap, BRAZÍLIA: 10 nap 159 000 Ft/fő, 17 nap 182 000 Ft/fő. EGYIPTOM—NÍLUSI hajóút: 8 nap luxushajóval 79 900 Ft/fő, augusztus 25- étől folyamatosan. Kérje tájékoztatásunkat: ZENIT TOURS, Békéscsaba, Luther u. 10—12. Tel.: 453-210, 327-766. Élő szuperkoncert a békés-dánfoki üdülőközpontban PA-DÓ-DŐ Augusztus 21-én 20 órától. Vendég: TEKKNŐ. ~ Jegyek elővételben már kaphatók! Telefon: (66) 341-830.