Békés Megyei Hírlap, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-03-05 / 129. szám
/^annes-ban is Bosznia Az Underground kapta a 48. filmfesztivál fődíját Emir Kusturicának Sharon Stone színművésznő adta át az Arany Pálmát Szép Magyar Könyv ’94 Negyven kiadó —121 kötet Emir Kusturica jugoszláv rendező filmje, az Underground című alkotás kapta az idei, a 48. cannes-i filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát. Kusturica eddigi filmes pályafutása során másodszor kapta meg a magas elismerést, először 1985-ben, a Papa üzleti útra ment című művéért részesült a kitüntetésben. Az Underground című film a nemzetközi sajtóból ismert kritika szerint filozofikus mese Jugoszlávia elmúlt ötven évéről, és már eleve a seregszemle egyik legfőbb esélyesének számított. „A háromórás fekete komédia kimeríti, elhódítja a nézőt és maradandó hatást tesz rá.” A történet, egyébként 1941-ben kezdődik és 1992-ben ér véget, és az alkotó megsemmisítő ítéletet mond a jugoszláviai kommunizmusról és a háborúról. A főhős, Marko és Blacky jó barátok, feketepiaci akciókat irányítanak a második világháború Belgrádjában, egy földalatti laktanyából, Marko szervezi a kommunista pártot. A Gestapo üldözi őket, jóbarátból áruló lesz, népvezérből csaló, aki a háború befejezése ellenére elhiteti a pincében élőkkel, hogy még mindig tart a küzdelem. Marko éppen húsz évig hazudik, működteti a földalatti fegyvergyárat, és amikor fény derül a nagy árulásra, fegyver- és kábítószerkereskedőként látjuk viszont. A rendező szerint a háború mindkét szembenálló fél hibája, mindenki bűnös. A díjat egyébként egy másik világhíresség, az amerikai Sharon Stone adta át a meghatott Emir Kusturicának. A legjobb férfi- és női alakítás díjait brit filmekben játszó brit színészek kapták Cannes-ban: a férfiaknál Jonathan Pryce, a Carrington című alkotásban mutatott alakításáért, a nőknél Helen Mirren, a La Folie du Roi George című műben játszott szerepéért. A Carrington egyébként megkapta a zsűri különdíját is: ezzel a brit fdmművészet valósággal tarolt a mostani cannes-i filmfesztiválon. A legjobb rendezésért járó elismerést a francia Mathieu Kassovitznak ítélte oda a zsűri La Haine című alkotásáért, a legjobb elsőfilmes rendező díját pedig egy iráni rendező, Dzsafar Pahani kapta Badkonak-E Szefid című — egy kislány és a nagyváros találkozásáról szóló —, nem a hivatalos verseny programban, hanem a rendezői sorozatban vetített művéért. N.K. A Szép Magyar Könyv csütörtöki díjátadó ünnepségén Horn Gyula miniszterelnök elmondta: az Országgyűlés május 22-ei döntését — amelynek értelmében a honoráriumokat 44 százalékos társadalombiztosítási járulékkal terhelik — nem tudja megváltoztatni, nem csupán azért, mert az többségi döntés volt, hanem mert szükségszerű lépés is. Ez válasz volt a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE) igazgatójának, aki az Ünnepi Könyvhét több mint 200 kiadójának a nevében arra kérte a miniszter- elnököt, hogy vizsgálja felül a döntést és korrigálja., Horn Gyula kijelentette: a ’95-ös pótköltségvetés kapcsán a kormány bővíteni fogja a kultúrára szánt támogatást. A jelenlevők türelmét kérte és hangsúlyozta: a kormány nem értelmiség- és kultúraellenes. Hóm Gyula miniszterelnöki különdíját alapított, amelyet az MTI Sajtóadatbankjának kiadásában megjelent Hungary Essential Facts, Figures and Pictures című angol nyelvű kiadványának ítélték oda. Elmondta, hogy a Magyar- országot bemutató kiemelkedő színvonalú, formájú és tartalmú munka hiteles képet ad az országról. Hozzátette: az Egyesült Államokba visz magával néhányat. Az ünnepségen az MKKE két életműdíját is átadták Haiman György és Szántó Tibor tipográfusoknak. Antall József-emlékdíjat kapott Weöres Sándor Fantaisie Orientale című-munkája, együtt a Borda Antikvárium bibliofil kiadványaival. Budapest főpolgármestere különdíját és az Eötvös József Alapítvány különdíját nyerte a könyvborítók versenyében Holló Szilvia Andrea Budapest régi térképeken című könyve, az Officina Nova kiadványa. Nagy- györgy Sándor Zsákmány című albuma a Fotóművészek Szövetsége különdíját kapta. A Képző- és Ipar- művészeti Lektorátus különdíját nyerte el a könyvborítók versenyében a Helikon Csillagai sorozat három kötete, Esterházy Péter, Oravecz Imre és Spiró György könyve. A könyvillusztrációk versenyében a Szalay Lajos rajzaival megjelent Énekek éneke című kötet kapott elismerést. A Szép Magyar Könyv 1994 versenyre 40 kiadó 121 kötettel nevezett. A kategóriánként más-más összetételű előzsűrik ebből 46 könyvet javasoltak továbbjutásra. A főzsűri ismeretterjesztő kiadványok, szakkönyvek, szépirodalmi és ifjúsági könyvek, művészeti albumok és tankönyvek közül többet is díjazott, illetve oklevéllel tüntetett ki. Ki találta fel a mozit? Még mindig nem csitultak el a mozgókép feltalálása körüli viták: a: amerikaiak Edisonnak tulajdonítják az érdemet; több európai ország saját feltalálót tart számon; sőt a franciák véleménye sem egységes: sokan nem a Lumiere-fivéreket. hanem Etienne-Jules Marey burgundiai orvos-természettudóst tekintik a mozi igazi atyjának. A francia Feltalálók Lapja (Journal des Inventeurs) már negyven évvel ezelőtt öthasábos cikkel tette le a garast a hetedik művészet születése körüli hosszan tartó vitákban. „Nem Louis Lumiere úr fedezte fel a mozit!” —volt a cikk címe. A burgundiai Beaune városban kiállítás nyílt „Marey, a mozgókép úttörője” címmel. A kiállítás vezetője, Marion Leuba múzeumi szakértő véleménye szerint az 1880-as évek végén ez a találmány már „a levegőben volt — vagyis a kor műszaki, kémiai, finommechanikai háttere lehetővé tette, hogy egymástól függetlenül többen ilyen irányú munkákat végezzenek. Az Egyesült Államokban Edison, Németországban Skaladanowsky, Angliában Donisthorpe, Franciaországban Marey és a Lumiere-fivérek mellett Demeny és Leprince is eredményeket értek el. A tények: Marey, a College de France természetrajz-tanára találta fel a „kronofotográfiát”, vagyis az egy objektívvei egymást követő időintervallumokban felvett képsorozat készítését, és ő szerkesztette meg a világ első hordozható Kameráját. Ő készítette az elsőfilmfelvételeket— 1888-ban fényérzékeny papírra, majd a következő év végén celluloidszalagra. Marey munkássága az az utolsó „lépcsőfok”, amely a Lumiere- fivérek első nyilvános mozgófilm-bemutatójához vezetett 1895. december 28-án. Ez volt a földkerekségen az első alkalom, amikor egy elsötétített teremben vetített alakok elevenedtek meg—hagyományosan ezt tekintjük a mozi születésnapjának. Marey kronofotográfiája és készülékei komoly lökést adtak Edison és a Lumiere-fivérek kutatásainak; végső soron Marey elgondolása lett a mozgókép műszaki alapelve. Virgilio Tosi professzor, a római Mozgóképkísérleti Központ szakértője „mosolyt keltő” legendának nevezi azt a történetet, amely szerint Louis Lumiere egy álmatlan éjszakán találta volna fel a mozgófénykép-sort; de elismeri, hogy Lumiere volt az, aki a mozgófényképből, mint műszaki találmányból mozilátványosságot és filmipart csinált. A Lumiere-fivérek jól ismerték az akkor Párizs peremén lakó Marey-t, sőt mecénásként a kronofoto gr áfái kutatásokhoz is közük volt — ami, mellesleg, érthetővé teszi, hogy a burgundiai tudós nem vitatta el tőlük a mozgókép szerzőségét. Féléves közös munkájuk során a mecénások egyetlen műszaki változtatása az átlátszó szalag perforálása volt — Marey sajnálta kilyuggatni a drága celluloidot... Edison, aki az 1989-es Párizsi Világkiállításon találkozott Marey- val, úton hazafelé a hajón megírta szabadalmi kérvényét a „kinetosz- kóp" -ra—ami nem volt egyéb, mint Marey gépének a mása, mindössze a szalag perforálásával módosítva—emlékeztet azAFP. Etienne-Jules Marey, igazi tudósként, nem törődött a mozival, mint szórakoztató látványossággal: ő a fiziológiatudomány vizsgálati módszeréül dolgozta ki a kronofotográfiát. 1903-ban, egy évvel halála előtt azonban őis elismerte, hogy a Lumiere-fivérek „szellemes és népszerű" alkalmazást találtak az őlaboratóriumi módszerére. Ötvenéves a MÁV Szimfonikus Zenekar A MÁV Szimfonikus Zenekar a magyar zenei élet legfontosabb és legrangosabb együtteseinek egyike ötven évvel ezelőtt, 1945. május 1-jén alakult meg. Ezen a napon az újonnan alakult fúvószenekar hangjaira vonultak fel a vasutasok, majd azonnal megkezdődött az együttes szimfonikus zenekarrá alakítása. Az új zenekar első művészeti vezetője Szőke Tibor, az Operaház fiatal karmesterének irányításával a nyáron már hangversenyeket adott, 1945 őszétől rendszeresen játszott a rádióban is. 1947 októberében hirdették meg a zenekar első bérleti sorozatát a Zene- akadémián, ezeket a hangversenysorozatokat azóta minden évben megrendezik. Ugyanebben az évben indult el a „Gördülő Opera”, az Állami Operaház utazó társulata, melyben az Opera énekesei, kórusa és a MÁV Szimfonikus Zenekar vettek részt. A MÁV által biztosított vasúti szerelvényekkel utaztak vidékre, és teljes operákat adtak elő, felbecsülhetetlen értékű szolgálatot téve a zenei műveltség terjesztésében. Lindkettőjük tekintete a semmibe révedt. A lány, aki alig lehetett több húsznál, elmosolyodott. Hosszú, gesz- tenyeszín haja két oldalt feltűzve keretezte szabályos, bár nem igazán szép arcát. Tett egy tétova mozdulatot, mintha az asztalon lévő vizespohár után nyúlna. A mozdulat azonban megrekedt félúton. Hosszú, fehér ujjaival a haját kezdte babrálni. A fiú pár évvel idősebbnek látszott. Göndör, fekete hajába máris ősz szálak vegyültek. Keskeny arca komor, majdhogynem szomorú kifejezést hordozott, de egyszersmind egyfajta feszült figyelmet is. Minden neszre, zajra arca apró rezdülésével reagált. Egy kis belvárosi cukrászdában ültek. így délutánonként is meglehetősen csendes ez a hely. Rajtuk kívül mindössze egy aszott, arannyal teleaggatott öregasszony majszolta süteményét, unottan, ráérősen. A kerek, üveglappal fedett asztalokhoz kényelmes fonott székek tartoztak. Vízipálmák, leánderek tették otthonossá a helyiséget. Mindkettőjük előtt üres kávéscsésze. Eddig mindössze az ismerkedés szokásos, félszeg félmondatai hangzottak el kettejük között. — Örülök, hogy eljöttél — mondta a fiú, halovány mosollyal az ajkán. — Bár számítottam is rá, az is igaz. — A barátnőm olvasta a hirdetésed — mondta a lány. Kissé előre hajolt székén. — Járhatnánk majd egy kutyával, úgy egyszerűbb. Az enyém amúgyis gyengélkedik, öreg már, s rosszul lát. — Igazad van, bár erről talán még korai beszélnünk. A lány elpirult. Zavarában az asztalon lévő porcelán virágvázát simogatta. — Ne haragudj, egy kissé elkalandoztam. — Nincs miért haragudnom — a fiún látszott: igyekszik tompítani előbbi mondatának élét. — Mi kellünk egymásnak. Azt hiszem. — Igen, én is. — Egyébként az ötleted nem is rossz. A lány felengedett. Kényelmesen hátradőlt, s ujjai felhagytak az ideges tétova játékukkal. A két fiatal felszolgáló lány időnként szánakozó pillantásokat küldött feléjük. A magasabb, a festett szőke, halkan megjegyezte: — Szegények, milyen életük lehet. — A másik, a kissé molett, szemüveges együttérzően bólintott. Restye Illés: Találkozás A lány és a fiú minderről nem vett tudomást. Az előbb beállt csend — s ezt mindketten érezték — egy egészen másféle, megnyugtatóbb, meghittebb, mint a percekkel előbbi. Odakinn az ajtó előtt felnyüszített a fekete németjuhász, s lábával kaparászni kezdte az ajtót. — Mennünk kéne — mondta a fiú halkan, az ajtó irányába fülelve. — Szultán unja magát. Fizetek! — emelte fel a kezét. A szőke felszolgáló lány odasietett. — A számla rendezve — mondta természetes kedvességgel. — Hogyhogy? — A főnökasszony szerény ajándéka. — Nem fogadhatjuk mondta a fiú. — Ki akarom fizetni. — Szó sem lehet róla—lépett elő a pult mögüli ajtóból a negyvenes, hidrogénezett hajú nő. — Máskor is elvárjuk önöket. — Akkor köszönjük — sietett megelőzni a fiú válaszát a lány, mert nem szerette volna, ha hálátlannak tűnnek. — Viszontlátásra! — Minden jót! — köszöntek egyszerre azok hárman. A fiú még megigazította fekete szemüvegét, majd a botjáért nyúlt. Egymásba karolva kopogtatták végig az utat botjukkal az ajtóig. A kutya farkcsóválva, hízelegve simult a fiú lábához. — Eső lesz — mondta a fiú, aki bal kezében szorongatta a pórázt. — Siessünk! — Igen. Siessünk — mondta a lány is, és elindultak a járdán, a belváros kerge tülekedésében, a nagy fekete kutya vezetésével. Pár perc múltán, két sarokkal odébb, a kereszteződésben, halálra gázolta őket egy, a piros lámpa ellenére tovább száguldó betonszállító autó. A sofőr nem akart kiszállni autójából. Görcsösen markolta a volánt. A fiú talán húsz éves ha lehetett. A kutya nyüszítve, sántikálva nyaldosta gazdáját. Rövidesen eleredt a lágy, júniusi eső. A cukrászdában a magas, szőke lány az asztal fölé hajolva a két kávéscsészéért nyúlt. Megcsóválta a fejét. Sosem látott még két vakot egy párban. Megindultan vitte a mosogató felé az össze-összekoccanó csészéket. A gyulai szerző Profán Legenda című novelláskötete a Tevan Kiadó gondozásában jelent meg az ünnepi könyvhétre. el
