Békés Megyei Hírlap, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-30 / 125. szám

1995. május 30., kedd MEZŐHEGYES ÉS KÖRNYÉKE Mezőhegyes város címere Az oldalt szerkesztette: Ménesi György. Telefon és fax: Battonya,310 Rádiótelefon: 06 (60) 302-933 Fotó: Kovács Erzsébet _____Hírek Ü lés, egyenesben. A képviselő-testület ma, május 30-án 16 órai kezdettel tartja soron következő ülését az ÁMK-ban. Napirenden: a szervezeti és működési sza­bályzat, a kábeltelevízió és a helyi lap, valamint a battonyai határátkelőhely megnyitá­sával jelentkező feladatok számbavétele. Ez lesz Mező­hegyesen az első olyan önkor­mányzati ülés, melyet köz­vetít a kábeltévé. Nyit a strand. Az időjá­rás alakulásától függően júni­us elején megnyitják a mező- hegyesi strandot. A meg-1 szépült fürdő az eddigieknél is színesebb programokkal és tisztább környezettel várja vendégeit. Újdonság a zene­szolgáltatás, valamint az, hogy alkalmanként bálákat is rendeznek. Kiváló tanuló. Nagy Bé­la, a mezőhegyesi középiskola III. osztályos mezőgazdasági gépész növendéke „A szakma kiváló tanulója” címért meg­hirdetett országos versenyen II. helyezést ért el. A tehetsé­ges és szorgalmas fiatalember már a verseny eredményhirde­tésekor kézhez kapta szak­munkás-bizonyítványát. Fel­készítő tanárai: Emődi Zoltán és Kinyó László. Bikanevelő tehenek szemléje — A szakma elégedett Mezőhegyessel Holstein-tartás világszínvonalon A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületét 1989-ben alapí­totta 21 üzem, 25 ezres tehén- állománnyal. Az egyesület ügyvezető igazgatójával, Mé­száros Mihállyal május 25-én a mezőhegyesi holstein-szem- lén beszélgettünk. — Ma már 135 ezer tehenet tartunk nyilván — bocsátotta előre Mészáros úr. —- Egyesületünk május 10-én kapta meg a minisztériumtól a fajtaegyesületi elismerést. Ez azt jelenti, hogy szakmai fele­lősei lettünk a hazai holstein- fríz tenyésztésnek. A stábunk 11 főből áll, legfőbb tevé­kenységünk a tenyésztési fel­adatok koordinálása. Ennek része a tenyészbika-előállítás. Ma itt, Mezőhegyesen meg­Mészóros Mihály, a Hols­tein-fríz Tenyésztők Országos Egyesületének ügyvezető igaz­gatója: „A mezőhegyesi állo­mány világviszonylatban is ma­gas színvonalat képvisel" mögött, amely típusában, vér­vonalában különbözik a dunán­túli tehénállománytól. Rend­kívül értékesek a pedigrék: itt eredeti amerikai holsteinekkel indult a tenyésztés, majd folyta­tódott, illetőleg ma is folytató­dik az USA-beli és a kanadai genetika adaptálásával. Mind­ezek következtében ma Mező­hegyes az egyik legsikeresebb holstein-fríz üzemnek tekinthe­tő; tenyésztési programunk fon­tos bázisa. Már eddig is sok bika került innen a mesterséges ter­mékenyítő állomásokra. A ta­valyi hódmezővásárhelyi I. al­földi állattenyésztési kiállítás győztes tenyészbikája, Simon is mezőhegyesi tenyésztésű. Ez az állomány világviszonylatban is igen magas színvonalat képvi­Vörös, fajtatiszta holstein-fríz tehén, száma: 18019. Egy befejezett laktációja van, ennek során 9 ezer 586 kg tejet (340 kg zsírt és 297 kg fehérjét) termelt. Teljesítménye magyar, sőt nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő A helyi lap szervezi. „Én táncolnék veled” címmel rendez zenés-táncos estet júni­us 3-án 19 órától az Új Mező­hegyes Lapkiadó Betéti Társa­ság. A vacsorával és tombola­húzással egybekötött bálra a Ménesbirtok Rt. tárgyalóter­mében kerül sor. ­Költözik a piac? Várha­tóan már az idei őszön új he­lyen, a régi piactéren verhetik fel sátraikat a 10-ei vásározók. A képviselő-testület a zsúfolt­ság elkerülése érdekében a pi­aci napok számának gyarapí­tását is fontolgatja. Lovagolni tanítanak. A fedeles lovardába várják a lovagolni vágyókat június 21 - én. Jelentkezni az ÁMK-ban lehet a testnevelő tanároknál. szemléljük a bikanevelésre kijelölt 107 tehenet. A bikane­velő tehénné minősítés egyik alapfeltétele ebben az állo­mányban a 300 kg körüli tejfe­hérje-mennyiség. Ez fölötte van az országos átlagnak. Ti­zenhét országból állnak ren­delkezésünkre információk. Pontosan tudjuk, hogy a világ­ban milyen holstein-fríz te- nyészvonalak hogyan szere­pelnek. Ezeket az információ­kat használjuk fel a párosítási döntések előkészítésekor, meghozatalakor. A bikaborja­kat a mesterséges termékenyí­tő állomások vásárolják meg, felnevelik őket, s a mai naptól számított hat év elteltével fog csak kiderülni, hogy hogyan dolgoztunk ezen a tenyész- szemlén. — Önökön kívül kik vesznek részt a munkában ? — Gyakorlatilag minden, tenyésztésben érintett szerve­zet képviselteti magát. Itt van­nak az összes mesterséges ter­mékenyítő állomásnak, az Or­szágos Mezőgazdasági Minő­sítő Intézetnek, a Termelés­ellenőrző Országos Vállalat­nak, valamint néhány tenyé­szetnek a képviselői. Egyesületünk stábja teljes lét­számmal kivonult, eljött az összes küllemi bírálónk.-—Hogyan jellemezné a me­zőhegyest állományt? — Egyesületünk egyik alap­állománya a mezőhegyesi. Gyakorlatilag nagyon célszerű­en kialakított, a tenyészvonala- kat jól kombináló tenyésztői munka áll e mögött az állomány sei. A honosításkor az itteni szakemberek rendkívül jó szemmel, jó érzékkel választot­ták ki az import egyedeket. Na­gyon jó és mindvégig követke­zetes program alapján folyt a tenyésztői munka. Es hát ne fe­ledkezzünk el a menedzsment­ről, a kiszolgáló rendszerről sem! Példaértékű a fejés, a tar­tás, a takarmányozás, az állat­egészségügyi ellátás. Ebben a tenyészetben valóban megtalál­ható a sikeres munka minden feltétele. Mészáros Mihálynak, a Holstein-egyesület ügyveze­tőjének szavait a háromnapos szemle végeredménye is iga­zolja: a bemutatott 107 mező­hegyesi tehénből 48-at bikane­velésre alkalmasnak minősí­tett a bírálóbizottság. Három hét alatt megtérült a „benzinpénz” Többször írtunk már a mező­hegyesi önkormányzat és a he­lyi rendőrőrs jó együttműkö­déséről. A képviselő-testület a szűkülő pénzügyi lehetőségek ellenére az idén is biztosítja az úgynevezett „benzinpénzt” a testületnek. — Milyen „ellenszolgálta­tásra” számíthat ezért az ön- kormányzat? — tettük fel a kérdést az őrs parancsnoká­nak, Sápszki András őrnagy­nak. — Úgy vélem, városunk közrendje, közbiztonsága ma­gáért beszél. De szeretnék konkrét példákat is mondani arra, hogy mennyi idő alatt „térül meg” a 200 ezer forintos önkormányzati támogatás — kezdte válaszát Sápszki őr­nagy. — Április 11-én az ön- kormányzat óvodai konyhájá­nak vezetője jelentette a rend­őrségen, hogy ismeretlen sze­mély vagy személyek ablakki- feszítés módszerével betörtek a konyhára, és onnan különbö­ző élelmiszereket (paprikát, konzervet, zsírt, felvágottat, lisztet, tojást, befőttet) tulaj­donítottak el. A helyszínelés során megállapítottuk, hogy az okozott kár kb. 30 ezer fo­rint. Az azonnal elkezdett nyo­mozati munka során megtalál­tuk a közelben lakó elkövetőt, a munkanélküli Gy. T.-t. El­mondása szerint azért követte el a cselekményt, mert előtte már három napja nem evett. Az élelmiszereket lefoglaltuk, a zárt csomagolásúak vissza­kerültek a konyhára, így a kár minimálisra csökkent... Há­rom héttel később arról kap­tunk bejelentést a ménesbirtok egyik vezetőjétől, hogy a bat­tonyai út melletti erdősávban 7 db vadonatúj IFA teherautóra való külső gumit találtak. Pró­báltuk felderíteni a tulajdo­nost, de aznap nem sikerült. Másnap a városellátó szerve­zet gépműhelyének dolgozója jelentette, hogy az ő raktáruk­ból hiányzik a 140 ezer forin­tot érő 7 db gumiköpeny. Há­romórás adatgyűjtés után si­került megtalálnunk az elkö­vetőt. Ny. J. gépkocsivezető­ként dolgozott a városi önkor­mányzatnál, tettét nehéz anya­gi helyzetével magyarázta, és megbánó magatartást tanúsí­tott... E két bűncselekményt az önkormányzat sérelmére kö­vették el. Á gyors felderítéssel talán azt is sikerült bizonyíta­nunk, hogy rászolgáltunk az önkormányzati támogatásra. Természetesen az év hátralévő részében is azon leszünk, hogy megfeleljünk ennek a biza­lomnak. BüÉKÉS MFf.YF.I HÍRI.AP Lovon ülni jó Azt hiszem, a rendszerváltozás kezdetén hallottam először azt a meglehetősen ronda kifejezést, hogy „az oktatásügy elpiacosodása”. Akkor a szakszervezeti funkcionáriusok nem győzték hangsú­lyozni, hogy ez az, amitől óvni kell az iskolarendszerünket. Az évek óta válto­zatlan összegű ,fejkvótára”, a szeptembertől esedékes felsőoktatási tandíjra, a kilátásba helyezett pedagógus­elbocsátásokra gondolva megállapíthatjuk: mindaz, ami elhangzott e témában, pusztába kiáltott szó maradt csu­pán. Az élet minden területén bekövetkezett az „elpiacoso- dás”, természetesen az oktatásban is. Ha ebben a régióban egy középfokú intézmény tartósan fenn akar maradni, annak ,,vállalkoznia” kell. Hogy mire? Mindenekelőtt minőségi munkára. Aztán valamiféle szolgáltatásra, szük­ség esetén profilváltásra. Lám, a mezőhegyesi szakmun­kásképzőben autókat vizsgáztatnak, és a belovagló szakma meghonosítását tervezik. Kétségtelen: kifizetődőbb lovon ülni, mint a... babérokon! n , Vizsgáztató szakmunkástanulók A mezőhegyesi ipari szak­munkásképző és szakközépis­kola a környezetvédelmi vizs­gáztatáson kívül 1994 decem­berétől gépjárművek zárt tech­nológiás műszaki vizsgáztatá­sát is vállalja. Május közepéig összesen 313 keleti és nyugati típusú kisteherautót, illetve személygépkocsit vizsgáztat­tak le az intézmény szakembe­rei és diákjai. — Valamennyi Magyaror­szágon előforduló gépkocsi- és kisteherautó-típusra van vizsgáztatási engedélyünk — mondja Csanádi István igaz­gató. — Az eredményeink jók, ez jelentős részben a több mil- 1 iót érő műszerparkunknak kö­szönhető. A műszakiztatásban részt vesznek a harmadéves gép- és autószerelő tanulóink is: ők végzik a diagnosztikai vizsgálatokat. Az eddigi csak­nem félmillió forintos bevéte­len túl azt is igen jelentősnek tartom, hogy diákjaink valós körülmények között sajátít­hatják el a szakmát. Répakombájnt vettek Német gyártmányú, Holmer típusú répakombájn vásárlásá­ról döntött a ménesbirtok ve­zetősége. A csodamasina egy szezonban 800 hektár cukorré­pa betakarítására képes. Érde­kessége, hogy egy menetben kiemeli, és a saját tartályába össze is gyűjti a répát. A tar­tályba 160 mázsa fér el, kiürí­téséhez mindössze 4 percre van szükség. A gép egyáltalán nem töri a répát, gyakorlatilag veszteség nélkül dolgozik, így feltételezhetően átlagtermés­növelő szerepe is lesz Mező­hegyesen. Üzemeltetéséhez egyetlen ember szükséges. Mivel a kombájn „munka­ideje” napi 24 óra, a Ménesbir­tok Rt. 750 hektár répáját az idei őszön mindössze három dolgozó fogja felszedni. A részvénytársaság szakemberei arra számítanak, hogy az igen drága, ugyanakkor élvonalbeli gép beszerzésére fordított pénz hamar megtérül. A századik órán. Imea bizonyíték arra, hogy a matekórát is lehet szeretni. Főleg így tanévvége előtt, a századikat. Dr. Sás Menyhértné tanítványai mindig megünneplike jeles napot. A képen Balogh Lajos 7. a osztályos tanuló arra kéri a tanár nénit, szelje fel, s ossza szét az édesanyja által sütött tortát. Honnan, honnan nem. előkerültek az üdítőitalos üvegek is, így tényleg kiváló hangulatban teltei az egész óra Fotó: Ménesi György A lovas rendezvények öregbítik a város hírnevét A Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt. Sportegyesülete az elmúlt hét végén, május 26-27-28-án rendezte meg az országos díjug­rató bajnokság első fordulóját. — Énnek a versenynek már nagy hagyománya van Mezőhe­gyesen — mondta dr. Megyeri Zsolt vezérigazgató. —- Megren­dezésével elsősorban az a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a város­ra, illetve a hazai lovas sportra. Őszintén remélem, hogy a szép­számú közönség az idén is elége­detten gondol vissza a pályán töl­tött három napra. — Úgy tudjuk, hamarosan egy másik lovas rendezvényre is sor kerül Mezőhegyesen. Ez új­donságnak számít, hiszen eddig általában csak a díjugrató baj­nokságnak adott otthont Mező­hegyes. — Igen, június 16-17-18-án tartunk egy tenyészszemlével egybekötött nemzetközi ver­senyt is. Az előrejelzés szerint a magyarokon kívül horvát, szerb és román résztvevői is lesznek a rendezvénynek. Természetesen ezért a második programért is nagyon izgulunk, úgy véljük, hozzá fog járulni Mezőhegyes hírnevének öregbítéséhez, nemzetközi kapcsolataink ki- szélesítéséhez.

Next

/
Thumbnails
Contents