Békés Megyei Hírlap, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-27-28 / 123. szám
Egy tudós gyógypedagógus Legbelül rend van Kozmutza Flóra férjével, Illyés Gyulával együtt megyénkben, Dobozon végzett öt éven át gyógypedagógiai kísérletet. A nemrégiben elhunyt pedagógusra emlékezünk. (6. oldal) Magányos, elgyötört, életunt, szomorú nőket játszik huszonöt éve. Mintha ő maga is ilyen lenne. Pedig nem az. Bodnár Erika nevetni is tud. Felszabadultan, fesztelenül, tiszta szívből kacagni. (7. oldal) A czukrász iparos nem csak ehető czukrászati árukat, fagylaltokat és befőtteket készít, hanem a finomabb tésztaneműek díszítésével is kitűnik. A mesterség a középkorból származik, amikor az olasz udvaroknál először nevelték e különleges szakmára az embereket. Ez hazánkban is a fejlődés szép fokára emelkedett. (Pallas Nagylexikon, 1895) Alig teszem a lábam Medgyesegyháza sokat látott földjére, a teremtő épp megelégelte a földművesek hol jámbor, hol cifrázott panaszait. Hamar a falu fölé rendelte felhőit és rá is zendí- tett, amúgy istenesen. Épp, hogy elérem Tóth László cukrászmester házát, dől az eső, mintha dézsából öntenék. A boltban egyből megcsap a sütemények ellenállhatatlan illata. Kövér búrkiflik, habfehér sarokházak, mézes-mázas mignonok, csokoládés torták kelletik magukat szép sorban. Előkerül a mester is, van egy fél órája a számomra. Fiatalos, tekintete nyílt, tartása egyenes, pedig negyedszázad kemény munka áll mögötte. Beszélgetésünk lassan indul, de megered, mint odakint a záporeső. — Annak ellenére, hogy ekék pengéi sűrűn emelnek ki régi sírokat a földből, Medgyes fiatal település. Az én nagyszüleim is az alapítók közé tartoztak. Igazi iparosok voltak: szűcsök, asztalosok, női szabók. —Cukrászok... — Nem, a családból én vagyok az egyetlen „édesmester”. Sőt! Nem is szeretem a süteményeket. — Akkor miért épp ezt a szakmát választotta? — Régen, a házunk mellett lakott egy igazi török ínyesmester. Órákig elnéztem, milyen kimértséggel, pontossággal, kitartással dolgozik. Egyszer besurrantam hozzá, észrevette. Megpödörte balkános-bozontos bajuszát, és... másnaptól én hordtam a piacra a törökmézet. Régivágású műhelyében szinte megállt az idő, igazi mesevilágban éreztem magam. —Hogyan lett maszek? — Nehezen. Elvégeztem az ipariskolát, voltam katona és áfész-dolgozó. Mindig arra vártam, hátha megszalad, és tudok nyitni egy kis műhelyt. Hát nem szaladt meg. Gondoltam egy merészet: nagymamám házában építtettem egy kemencét. Ki is maradt belőle ötven forintom, amivel már akkor se ment sokra az ember... Kértem hozzá százötvenet, vettem nyersanyagot a piacon. Meg is sütöttem belőle életem első „maszek” süteményét. Eladtam, a kölcsönt visszafizettem, a nyereséget visszaforgattam. Tíz éven át. A jól felszerelt cukrászműhelyben — ahol körbevisz a mester — mesevilág már nincs, de tisztaság, szervezettség annál inkább. A legtávolabbi helyiség a nyersanyagraktár. A csabai molnárlegények épp a frissen őrölt réteslisztet hordják be. Külön kis teremben zümmög a fagylalthűtő, tartályaiban a másnapi vaníliával és csokoládéval. Mindezt egy békebeli vertfal határolja el a már említett szeneskemencétől. Régi jószág, de ami sül benne... Csak az illatától már összefut a nyál a számban. Mellette áll az akác nagy asztal, a szerszámokkal, edényekkel. Fölötte papírtálca lóg, idézettel: Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen... Hányszor hallottam már! Valahogy mindig üresen csengett. Itt nem. — Bevallom, azt hittem, segédek raja lesi minden szavát. — Akkor nagyot tévedett! Elég volt egyszer azt mondanom, hogy az éjjel kettő épp olyan munkaidő, mint a délután, csak fel kell kapcsolni a villanyt, egyből megfogyatkoztak... Lebetegedtek, elmentek dinnyézni. Tudja, itt bele kell dűlni a munkába. Ha rendelés van, nem számít semmi. Csinálni kell. Ez a kenyerem. —Balatoni villa? — Tudom, hogy most csak ugratni akar. Van pár városi maszek, aki nem tudja mindig pontosan, hogy mennyi pénze van, de ez nem jellemző a szakmára. Sokan azt hiszik, hogy a bőrünk alatt is bankók lapulnak. Nekünk kemény munka mellett átlagos életszínvonalra futotta. No, meg kétoldali gerincsérvre. A feleségem lábai is ebbe mentek tönkre. Sokan azt hiszik, hoqy a bőrünk alatt is bankók lapulnak. Nekünk kemény munka mellett átlagos életszínvonalra futotta. Fotó: Lehoczky Péter —Marad tehát a látástól vakulásig? — Pontosan. Kakasszóra kelek, mert a reggeli nyitásra készen kell lennem a habos süteményekkel és a fagylalttal. Tíztől folyamatosan sütök, hogy pótoljam a fogyó készletet. Aztán takarítás, előkészület másnapra. Eltart néha éjfélig is. — Nem kellene a tempót mérsékelni? — Dehogynem. Egész életemben arra vártam, hogy majd az ötödik iksz- nél egy kicsit lazítok. De megint cudar világ jött ránk, nem lehet még visszavonulni, pedig egy kicsit megfáradtam már. —Lesz, akifolytassa? —Nem hiszem, a gyerekeim, akiket a műhely ablakából láttam felnőni, nem fogják átvenni tőlem a süteményes tálat. Még a mai, munkanélküli világban sem vállalná ezt a strapát senki. —A tisztes munka jelent rangot? — Manapság az elsődleges szempont az, hogy mivel mennyi pénzt lehet „besöpörni”. Nem is tudom néha, hogy az emberek a jólét felé rohannak, vagy a nyomor elől szaladnak... Azért az ötletesség, a találékonyság és a kitartó munka kezdi visszanyerni régi súlyát. Már legfőbb ideje. Mintegy végszóra, nyakig sáros helybéli csörtet be az ajtón. Fagylaltot vesz magának, na meg a kocsiban száradó asszonynak. — Kiültettetek? — Fenét... Kivert az eső mindenkit. Kattan a merőkanál, a gömbök szép kényelmesen besüppednek a fonott tölcsérbe. Előkerül a buksza meg a fémhúszasok. Már nem két forint a fagyi, mint ahogy a paprika sem. Néhány szót váltanak, aztán elköszönnek. Időközben a nap is kisüt. Mint varázsütésre, egyszerre benépesül az utca járókelőkkel. Kisül a tészta is, letelt az időnk. Kérdések és válaszok maradtak — talán mindörökre — kimondatlanul. Menni kell. Mindaddig, amíg lehet. Míg nem roppan meg a derék, míg dobog a szív, míg visz a láb. Menni kell. Ezt súgja a piszkosbama medgyesi homok, alatta a kólásdobo- zokkal keveredő Árpád-kori templomrom, a telefonkábel vágta sírhelyek porladó csontjaival. Mostanában fogy el az utolsó szelet az évezred tortájából. Szögre kerül majd a tóthlászlók verítékkel fényezett szerszáma is. Mi mit hagyunk utódainkra? KálmánJános Mézes puszedli
