Békés Megyei Hírlap, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-20-21 / 117. szám

Ezen a hétvégén Békés megyeiek látogattak el az ausztriai Linz közelében fekvő Schenkenfelden városába, hogy a kései utódok tiszteletét kifejezzék Harruckern János György szülőházánál. A magyarországi vendégek megemlékezése magyar, német, szlovák és román nyelven hangzott el. Az alábbiakban dr. Szabó Ferenc ünnepi beszédét közöljük. A schenkenfeldeni Harruckern-emléktábla leleplezésére J3z utókor hálája Báró Harruckern János György (1664—1742) tisztelet és a lélekemelő visszate­kintés jegyében érkeztünk a szép és barátságos Schenkenfeldenbe, a Har- ruckemek régi házába. Egy kicsit tör­leszteni szeretnénk régi adósságunk­ból. Magyarország délkeleti részéről, a Kárpát-medence közepéről, a Körös folyók vidékéről, a legjobb magyar búza földjéről jöttünk. Mint nyolc-tíz generációval korábbi, több mint két és fél évszázaddal ezelőtt élt elődeink leszármazottai vagyunk itt. Nem ta­gadjuk, inkább szívesen vállaljuk, hogy meghatódva állunk a múltunk egyik legfontosabb periódusának kez­detét jelképező épület előtt. E ház kiváló szülötte, Harruckern János György és Wels városában szüle­tett Ferenc fia a XVIII. században mintegy hétszáz kilométerre innen al­kották meg életpályájuk legmaradan­dóbb részét. Harruckern János György mint a Habsburg-birodalom nagy te­hetségű katonai élelmezési és ellátási szakembere az itáliai és a németalföldi háborús viszonyok között kitűnően megállta a helyét. A hadseregnél és a bécsi udvari kamaránál eltöltött szol­gálatának sokféle tapasztalatát, a csá­szári udvarban kivívott elismerést és személyes tekintélyt a magyar Alföld szívében használta fel a békés alkotó munkára. A mi vidékünk — a Körös folyóktól a Maros folyóig terjedő terület — a Harruckemek széles látó­körű, több tekintetben polgári töltésű gazdasági akarata, szervező ereje, az okos és toleráns telepítési, igazgatási és vallási politika eredményeként szüle­tett újjá elsősorban. Az újjászületés legerőteljesebb szakasza 1718 és 1746 közé esik. Ahhoz, hogy Harruckern János Györgynek a mai területű Békés me­gye és a vele szomszédos Csongrád és Arad megyei néhány település törté­netében betöltött szerepét érdeme szerint megállapíthassuk, vidékünk históriáját és Harruckern életútját párhuzamba kell állítanunk. Vidékünk történelme A gyulai vár 1695 elején történt fel­szabadításával tájunkról sikerült ki­szorítani a török hódítókat, a Maros vonaláig. A bécsi katonai vezetés a Maros és a Tisza folyók mellett alakí­tott ki védelmi zónát. Harruckern Já­nos György mint udvari kamarai biz­tos 1697-től 1701-ig a védelmi zóna kulcspontját jelentő aradi vár építését irányította. Vidékünkkel már akkor megismerkedhetett, s valószínűleg rájött arra is, hogy az elvadult, keve­sek által lakott terület igen jó termé- kenységű, s ha benépesítik, jól jöve­delmez. Harruckern nagyon ismerte a búza, a zab, a vágómarha értékét. Az 1702 és 1711 közötti kuruc háborúk idején Harruckern Itáliában és Németalföldön szolgált, és az 1716. évi török betörés miatt tért vissza ismét az Alföldre. Temesvár és Belgrád ostrománál újra kitűnően lát­ta el a feladatát. Érdemei elismeré­séül 1718-ban birodalmi lovagi rang­ra emelte a császár (54 éves volt már), s anyagiakkal is jutalmazni kívánta. Az 1720-ban kapott hatalmas és gazdag földterület a háborús idők el­múltával a merkantilista gondolko­dású Harruckern számára nagyszerű lehetőségeket biztosított. Történeti mércével mérve nagy érdeme, hogy mindezeket a lehetőségeket nem konzervatív feudális földesúri szel­lemben, hanem a szaporodó lakosság megélhetését, vidékünk távolabbi ér­dekeit is figyelembe véve használta ki. A korabeli jogrend kereteit meg­tartotta, de a legrugalmasabban értel­mezte. Intézkedéseit a paraszti kö­zösségek értékeinek, belső önállósá­gának tiszteletben tartása, gazdálko­dásuk elősegítése, másfelől az anya­nyelvi és vallási közösségek össze­tartó erejének toleráns tudomásul vé­tele és támogatása jellemezte. Mintaszerű benépesítés Harruckern János György az 1720- ban és azt követően a kezére jutott, megyényi nagyságú területen minde­nekelőtt a benépesítés feladatát ol­dotta meg mintaszerűen. Támogatta a Körösök mentén a háborús időkben is fennmaradt települések magyarsá­gának visszatérését. Békés, Doboz, Szeghalom, Füzésgyarmat, Vésztő, Körösladány, Köröstarcsa, Gyoma, Szentes és Gyula magyar anyanyel­vű, zömmel kálvinista, kisebb rész­ben római katolikus lakosságát jelen­tette ez. Harruckernnek azonban ha­mar fel kellett ismernie, hogy a ma­gyarok visszatérése — vagy Gyula esetében — a románok családonkénti letelepedése útján nem érhető el a népesség gyors gyarapodása. Ezért ő is a szervezett telepítéshez folyamo­dott, belekapcsolódva abba a nagy folyamatba, amely a török hódoltság alól felszabadított alföldi területek felé irányuló magyarországi job­bágyvándorlásban öltött testet. Harruckern számára Békéscsaba 1718-tól gyors ütemben kibontako­zott újranépesítése jelentette a példát. Az északi országrészből Csabára ér­kezett evangélikus szlovákok telepí­tését még a királyi kamara szervezte ugyan, de berendezkedésüket már Harruckern karolta föl. Harruckern saját szervezésű tele­pítései közül Szarvas 1722-ben, Né­metgyula és Mezőberény 1723-ban, Elek és Kétegyháza 1724-ben kezdő­dött benépesítése érdemel kiemelést. 1720-ban 11 Békés megyei települé­sen 651 család, 1730-ban 18 települé­sen 1314 család tisztelte őt földesura­ként. A nagy telepítések sorát Harruc- kem Ferenc fejezte be Orosházán 1744-ben történt impopulációjával, valamint az Arad megye északnyugati részében életre hívott német falvakkal. Harruckern felvilágosult szemlé­letét bizonyítja, hogy az általános földesúri gyakorlattal szemben ún. szerződéses jobbágyoknak tekintette a régebben ott lakó és a hívására érkező parasztokat. A Harruckem- birtokoknépe az 1772-ben életbe lép­tetett országos rendezésig igen fontos kedvezményeket élvezett, a lete­lepüléskor háromévi adómentessé­get, építőanyagot, szinte korlátlan földhasználati lehetőséget kapott. Harruckern alapvető segítséget nyúj­tott az egyházközségek megalapítá­sához, a templomépítésekhez, a fele­kezeti hovatartozástól függetlenül. A földesurasága alá tartozó protestán­sokat sikerrel védte meg az államha­talom üldözésétől, a római katolikus egyházközségekben betöltötte kegy­úri hivatását. Tiszteletben tartotta a települések paraszti önkormányzatá­nak érdekképviseleti jogait, a parasz­ti jogokat biztosító és kötelezettsége­it rögzítő szerződéseket az egyetem- leges képviseletet kifejező önkor­mányzatokkal kötötte. Harruckern fejlett, a lakosság jólétét előmozdító településeket akart. Ennek jegyében már 1730 előtt vásártartási jogot, s ezzel mezővárosi jogállást eszközölt ki Gyula, Békés, Szarvas és Szentes számára. A vásárok jelentősen segí­tették a kézműiparosok letelepülését. A befektetés haszna A Harruckern János Gyögyről és fiáról adott történeti jellemrajzhoz tartozik, hogy belátták a hosszú távú befektetés hasznát és értelmét. A táj igen gyors benépesülése, a szarvasmarha-tartás és a gabonatermesztés tömegessé válása a földesurat és az államot egyaránt meg­bízhatóan fizetni képes parasztnépes­séghez juttatta. A Harruckemek emlékének tiszte­lete tájunk városaiban, falvaiban so­hasem szűnt meg, az utóbbi időkben még erősödött is. Gyúlán, Békéscsa­bán, Szentesen, Eleken tér vagy utca viseli a nevüket. Az újabb települések múltjának bemutatását sem lehet a Harruckemek nélkül kezdeni, hiszen a múlt században létrejött községek (mint például Csorvás, Nagyszénás, Medgyesegyháza) az eredeti Harruc- kem-településekből szakadtak ki. Engedjék meg, hogy a Harruckern János György és fia életművének ré­szeként született XVIII. századi te­lepülések népének utódai nevében, a városok és községek önkormányza­tai, polgármesterei és lakossága ne­vében köszönetünket fejezzem ki Alfred Weihtrager úrnak. Weihtrager úr — a Harruckem-ház méltó gazdá­jaként — kiválóan hozzáértő ismerő­je a tiszteletünk középpontjában álló család történetének. Múlt évi Békés megyei útja során az ő fáradhatatlan ösztönzésére és segítségével indította el az emléktábla-állításhoz, schen­kenfeldeni látogatásunkhoz vezető összefogást. Hirdessse sokáig ez a tábla több nyelven, de egy akarattal, összedobbanó szívvel az utókor hálá­ját, a távoli magyar Alföld lakóinak mély tiszteletét Schenkenfelden ki­váló szülötte, a polgári sorból egy egész vidék emberséges urává emelke­dett Harruckern János György iránt. szeretet kisugárzása Avagy: miért magányosak a zenésznövendékek? — Egy iskolai zenekarhoz nem profi karmesternek kell lenni, hanem jó pedagógusnak. A legfontosabb az, hogy az együttmuzsikálás örömöt je­lentsen, és ezt képesek legyünk meg­ismertetni a növendékekkel is — mondta többek között Farkas Pál zon­goraművész, a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépisko­la tanára, az érettségizők zenekará­nak karmestere. Nemrégiben egy si­keres zenekari hangverseny után be­szélgettünk. A művésztanár felfogása szerint: a szereplés lehetősége, a koncert is na­gyon fontos a növendékek számára, de mégsem ez a lényeg. A hangszert tanuló gyerekek ugyanis rendkívüli módon leterheltek, reggeltől estig az iskolában vannak, rengeteget keli gyakorolniuk, nincs idejük kikapcso­lódásra, egymásra. A zenét tanuló gyern\ek magányos. Ezért az együtt­muzsikálás legfőbb küldetése, hogy a fiatal zenészeket megtanítsa egymás­ra odafigyelni, egymást kölcsönösen inspirálni. A végzős növendékek többsége az iskola után zenekarba kerül, továbbra is állandóan gyakorol. Mivel a szakközépiskolában évről évre cseré­lődnek a tagok, nem lehet profi zene­kart kiállítani, mire tanáruk felneveli őket, addigra elröpülnek. . — Minden együttest ugyanakkor a szereplés lehetősége tart együtt, ösz­tönöz, a koncert sikere érdekében haj­landóak akármennyit próbálni — mondta Farkas Pál. Az érettségizők zenekara egyéb­ként a múlt év októberében Veszp­rémben a szakközépiskolák zeneka­Farkas Pál karmester vezényli az érettségizők zenekarát legutóbbi hangversenyükön az iskola Bartók-termében Fotó: Lehoczky Péter rainak és kórusainak fesztiválján, amelyet három évenként rendeznek meg, először vett részt, és mindjárt nagyon szép kritikát kapott a zsűritől is, szakfolyóirattól is. A zsűrielnök kiemelte: A szeretet kisugárzása ér­ződött oda és vissza, a karmester és a gyerekek között... A veszprémi siker is hozzájárult ahhoz, hogy a zenekar szívesen adna koncerteket, örömmel tenne eleget bármely meghívásnak. S itt jön a sajnos „örökzöld” téma, igen, a pénzhiány. Ha van is meghí­vás, nincs pénz autóbuszra, és a gye­rekektől bizony nem lehet elvárni, hogy még a buszköltséget is ők fizes­sék. Örömmel vennék, ha akadna bank vagy cég, amely támogatná a zenekart. A szeretet kisugárzása érződött — szólt a méltatás. Farkas Pál élete leg­szebb kritikáját kapta ezzel, hiszen számára, aki 20 évig volt Nagyvára­don zenekari zongorista, de ma már inkább tanárnak vallja magát, ez a legnagyobb elismerés. A tanítás szívügye; és ars poeticája szerint csak az tanítson, aki szereti a gyerekeket. Niedzielsky Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents