Békés Megyei Hírlap, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-17 / 114. szám
1995. május 17., szerda MEGYEIKÖRKÉP REKES MEGYEI HÍRLAP Évadzáró hangverseny. A békési zeneiskola növendékei ma és pénteken rendezik évadzáró hangversenyüket a városi zeneiskolában. A két napon hetven gyermek lép közönség elé, s ad számot zenei felkészültségéből, játékukkal hét hangszeren mutatkoznak be, valamint szóló énekesek és magánénekesek lépnek színpadra. Közúti információ. A Békéscsabai Közúti Igazgatóság tájékoztatja a járművezetőket, hogy 1995. május 17-én 8.00 órától a 44-es sz. kecskémét—gyulai úton a Vészéi csárda előtt épülő gyalogos felüljáró kiállványozását végzik. A munkálatok ideje alatt a forgalmat az új forgalmi sávokra terelik, szükség estén váltakozó irányban jelzőőrs forgalomirányítás mellett. A munkavégzés időtartama alatt „40 km sebességkorlátozás” és terelőtáblák lesznek érvényben. Az utazás során torlódásra kell e helyen számítani. Kérik az erre közlekedőket, hogy a jelzőtábláknak és jelzéseknek megfelelően, fokozott óvatossággal közlekedjenek. Ú| műszerek. Szarvason a tüdőgondozó e héttől kezdődően június 30-áig karbantartási és felújítási munkák elvégzése miatt csak részben üzemel. Új műszereket is kap a tüdőgondozó, amely később lehetővé teszi, hogy szakfeladatát magasabb szinten lássa el. Gyermekgyógyászok. Tavaly a hagyomány teremtés szándékával rendeztek a határon túli gyermekgyógyászok részére továbbképzést Orosházán. Az első sikeren felbuzdulva a szervezők — az orosházi kórház gyermekosztálya és a Magyar Gyermekaneszte- ziológiai és Intenzív Társaság — május 15-e és 19-e között ismét meghívták Erdélyből, valamint Kis-Jugoszláviából a szakembereket, akik neves előadók társaságában konzultálnak. Mint azt dr. Varga Sándor osztályvezető főorvostól megtudtuk, az idei továbbképzés témája a gyermek intenzív terápiás kezelések. A témakör roppant széles, ezért az ország minden részéből hívtak előadókat. A 20. heti Két Lotti (33-ból 3- at) játékban a 3 + 3-asokra jutó, összesen nettó 51 317 717 Ft tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 találatosok nettó nyereménye 32 951 Ft. A 2 találatosoké 259 Ft. A nyerőszámok: 5,13,53, 26,38,44. Megmérettetés matematikából Négy mezökovócshóxi „Öregdiák" — Sipos Sándor, Kovács Regina, Fodor Andrea és Nagy Hajnalka — a matematika érettségi élményeit vitatja meg Fotó: Lehoczky Péter Az érettségi megmérettetések tegnap matematikával folytatódtak. Mi a mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnáziumban jártunk, ahol a témában több diákot is megszólaltattunk. — Matematikafakultációra jártam, s talán éppen ezért, a természetes vizsgalázon kívül, egyáltalán nem tartottam ettől az érettségitől — kezdte Sípos Sándor a 4. B osztály tanulója. Majd hozzátette: nehezebb feladatokra számítottam. Most, hogy a többiekkel megbeszéltük a megoldást, nagyon remélem: ötösre írtam. Ez azért is fontos, mert a barátnőm azt mondta: annyi gömbös fagyira hív meg, ahányast kapok, s én ötgömböst akarok enni. Fodor Andrea, Kovács Regina és Nagy Hajnalka a 4. A-ba járt, s számukra keményebb „diónak” bizonyult a matematika. — Szerintem a magyar sokkal könnyebb volt, bár ott elsősorban Radnótit vártam. Matekból is egy kicsit elszámítottam magam, ugyanis gyökös egyenletekben reménykedtem, s erre logaritmusosokat kaptunk. Ez utóbbiak megoldása nekem nehezebben megy, ezért talán egy kicsivel többet kellett volna gyakorolnom. De azért a remény nem halt meg, bízom a sikerben — zárta gondolatait Andrea. — Nekem is a magyar volt a könnyebb. Ott csak a helyesírástól tartottam, itt pedig a lo- garitmusos egyenletektől féltem, s erre bejött. Egyelőre nem akarok jósolni. Most önmagámmal nem vagyok megelégedve, de azért nem túl tragikus a helyzet — vélekedett Regina. —Én is könnyebb feladatokra számítottam. Ám én a magyartól tartottam jobban, s most a kettőt összevetve úgy tűnik: az lesz a sikeresebb. Már a matek kettessel elégedett lennék, de azért van remény jobbra is — bizakodott Hajnalka. (Magyari) Finn énekkar Orosházán Feledhetetlen élményben volt része az Orosházi Gyermekkórusnak néhány héttel ezelőtt, amikor a finnországi Kuusan- koskiban vendégszerepeit. Most ismét az érdeklődés középpontjába került a kis csapat, ezúttal a vendéglátó szerepét vállalta magára. Szerdán ugyanis Orosházára érkezik egy 40 tagú finn delegáció. Dinnyés István karnagytól megtudtuk, hogy a 25 főből álló zenei osztály (12 éves gyerekek) mellett szülők, pedagógusok, képviselők is érkeznek Orosházára. A vendégek programját úgy igyekeztek összeállítani, hogy kulturális és sport- rendezvények is színesítsék ezt a hetet. Csütörtökön például Szegedre látogatnak a finnek, este táncházat szerveznek az orosháziak. Pénteken 9 órától a vendégek hanversenye kezdődik a Petőfi Művelődési Központban. Délelőtt az Eötvös Téri Általános Iskola sportcsarnokát veszi birtokba külföldi és magyar egyaránt. Délben megízlelhetik a finnek a magyaros konyha finomságait is. Szombaton a vendéglátó családokkal töltik idejüket a gyerekek, vasárnap a kardoskúti pusztával ismerkednek meg. cs. i. Rendőrségi felhívás Az Orosházi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes által elkövetett lopás bűntett ügyében folytat nyomozást. A bűncselekményt az Orosháza, Győri tér 2. szám alatt lévő „Sirály” illatszer- és bizsubolt sérelmére követték el, mintegy 3 millió forint értékben. A rendőrség az alábbiakban kéri a lakosság segítségét: Jelentkezzenek azok a személyek, akik a mellékelt fotón látható román állampolgárokat ismerik vagy felismerni vélik. A rendőrség várja azon segítők jelentkezését is, akik 1995. március hónapban, de főként március 13—16. között velük Orosházán találkoztak, róluk, illetve az általuk használt gépkocsiról, itt- tartózkodásuk céljáról, esetleges kapcsolataikról bármit tudnak. Bejelentést lehet tenni az Orosházi Rendőrkapitányságon személyesen vagy a (68) 311 -344-es telefonszámon. Lakótelepek gáz nélkül (Folytatás az 1. oldalról) januári 579 ezer, a februári 405 ezer, a márciusi pedig 480 ezer forint. A gázszolgáltatás mostani megszüntetéséig, május 4-éig további 243 ezer forint gyűlt össze. —Ha jól számolom, csak ez több mint 2,5 millió. Családonként kb. 25 ezer forint. A kertes házban lakók sem ússzák meg olcsóbban a fűtési idényt. — Nem bizony! Csakhogy az ott lakók vagy megveszik előre a tüzelőt, vagy fizetik rendesen a gázszámláikat. A Molnár-C. azonban csak fogyaszt, s valamiféle külső, talán önkormányzati segítségben reménykedik. Vajon megtehetné ezt egy családi ház tulajdonosa? Kötve hiszem, hiszen akkor rövid időn belül kizárnánk a fogyasztók sorából. Végül is a lakótelepek esetében sincsen más lehetőségünk, ezért szüntettük meg ismételten a gázszolgáltatást Battonyán. A vállalatvezetés elhatározta, hogy nem is kapcsolja vissza mindaddig, amíg a lakóközösség ki nem egyenlíti a teljes tartozását. * * * A mezőkovácsházi Ifjúsági lakótelepen 1993-ban négy lakótömbnél kapcsolták ki a gázszolgáltatást a nagy összegű fizetési hátralék miatt. Ezt követően a becsületesen fizetők csak hosszas pereskedés után jutottak el a végrehajtásig, de ez sem hozott igazi eredményt. Jelenleg a lakótelep másik felénél is több mint egymillió forintos tartozás halmozódott fel. ami ismét gondot okoz. Az ettől való félelem, valamint, hogy a közös költségek jelentősen növekedtek és hamarosan a felújítással is számolni kell, a 8-as tömb lakói az idetartozó két lépcsőház fűtésleválasztását kezdeményezték. Ehhez segítséget kértek az önkormányzattól, az orosházi Dégáz Rt. helyi vezetőjétől, valamint egy szakemberrel elkészíttették a' műszaki és pénzügyi kalkulációt. Eszerint az egy lakásra jutó költség 90—95 ezer forint, amelyhez olyan kölcsönforrást keresnek, amely kamatmentes és vállalják az év végéig történő visszafizetését. Több lakógyűlésen, hosszú viták után döntöttek a kezdeményezés mellett. Megoldásként éppen Battonyán találtak jó példát a lépcsőházankénti gázfelhasználásra. A beruházás az alagsorban történne, a szobákban csupán a radiátorra szerelnének egy- egy hőfokszabályzós csapot. Az önkormányzat a Népjóléti Minisztériumhoz benyújtott pályázattal igyekszik segíteni a kezdeményezést. Ez ugyanis sokat jelentene a cél elérésében, amelyhez a lakóknak 30 százalék saját erőt kell biztosítani. — A tömbönkénti elszámolással megoldódhatna a lakótelepek gondja, és végre azt fizetnénk, amit valóban felhasználunk —mondták a lakók. Halasi Mária— Ménesi György Felmentették a vádlottakat Tegnap a Békés Megyei Bíróság büntetőtanácsa dr. Garami Emil elnökletével pontot tett a bicerei bűnügy végére. Amint az már olvasóink előtt ismeretes, másfél évvel ezelőtt az egyik vádlott tanyáján lopás történt. A történeti tényállás szerint a tulajdonos két társával, az akkor eltűnt alkalmazottját gyanúsította, akit Budapestről visszahoztak, és mindhárman elverték. Ekkor a sértett beismerte a lopást, és két társát is megnevezte, míg a harmadik nevét nem árulta el. Másnap két gyulai rendőr a tanyán az ismeretlen név kiderítése érdekében hasonló módszert alkalmazott, ám hiába. Több tárgyaláson keresztül sem sikerült a vádhatóságnak a verés tényét bizonyítani. A sértett több alkalommal nem csak a vádlottakkal, a tanúkkal, az okiratokkal, hanem önmagával is ellentmondásba került, amellyel szavahihetőségét megkérdőjelezte. A tárgyalássorozat utolsó részében a két rendőr védője, dr. Magyar György védőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a vádirat nem megalapozott. Mivel nem bizonyosodott be a vád, ezért bűncselekmény hiányában védencei felmentését kérte. A bírói tanács ezek után meghozta ítéletét. A két rendőrt az ellenük elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntette és társtettesként elkövetett kényszervallatás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A Harmadrendű vádlottat az ellene társtettesként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, míg a negyed- és ötödrendű vádlottakat különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettében ártatlannak nyilvánították. A sértett polgárjogi igényét, azaz 100 ezer forintot elutasították, továbbá 6 ezer forint megfizetésére kötelezték. Az eddig felmerült több mint 80 ezer forint bűnügyi költséget az állam viseli. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést nyújtott be. Ormosi Héla Színház 1995. május 17-én, szerdán 19 órakor KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL Bérletszünet Burgonyaértékesítés kedvező feltételekkel a Szőke és Társai Kereskedelmi Kft.-nél, Békéscsaba, Szabolcs u. 2., telefon: 444-262. Hirdetmény ...-■■■■..— — K étsoprony Község Önkormányzata pályázatot hirdetett meg az általános iskola igazgatói állásának betöltésére. A pályázati feltételek a Művelődési Közlöny 1995. évi 9. számában kerültek közzétételre. KÉTSOPRONY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KÖNYVELHESSEN a kereskedők, vendéglátósok könyvelőirodájában! Várjuk társadalmi szervezetek, alapítványok, társaságok, egyéni vállalkozók jelentkezését. ÉRDEKLŐDNI: Békéscsaba, Szigligeti u. 6. fszt. 1-es, 2-es, 3-as, 8-as szoba. Telefon: 06 (66) 321-975,321-455/122-es, 123-as, 124-es, 125-ös mellék.