Békés Megyei Hírlap, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-29-05-01 / 100. szám

1995. április 29.-május 1., szombat-hétfő

A közönség és a háromtagú zsűri — Tomanek Gábor, Bartus Gyula és Galkó Balázs — figyelmét egyaránt lekötötte a prózamondók remek szereplése Fotó: Lehoczky Péter

(

A prózamondók arattak nagyobb sikert

— Sokan azt hangoztatják, ma nem divat olvasni, ám az itt elhangzott művek alapján szerencsére azt mondhatom, ez nem egészen így van — fogalmazott a XVII. EDÜ prózamondó versényének tegnapi eredmény- hirdetésén Tomanek Gábor színművész, a zsűri egyik tagja.

A háromfős zsűri — melynek Bartus Gyula és Galkó Balázs színművész volt még a tagja — a díjak odaítéléseker nem volt könnyű helyzetben. A huszonkét versenyző megannyi színvonalas tolmácsolása közül nehéz volt a legjobbakat kiválasztani.

Az arany fokozatot Lipka Péter, a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulója kapta. Ezüst fokozatban két versenyző részesült: Pikali Gerda, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor

Pikali Gerda, a Karinthy-mű kiváló tolmácsolásáért ezüst fokozatot kapott

Református Gimnázium diákja és Sfires Rózsa, a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium tanulója. Bronz fokozatot szintén ketten- kaptak: Bor Katalin (gyulai Erkel Ferenc Gimnázium) és Szente Éva (Békéscsabai Evangélikus Gimnázium).

A harminchárom versmondó az É. Szabó Márta, a Magyar Televízió munkatársa, Szabó Gyula és Tímár Zoltán színművészek által alkotott zsűri előtt mérte össze előadói képességét.

Itt az zsűri szigorúbbnak bizonyult, ugyanis arany fokozatot senkinek sem adott. Ezüst fokozatban Tur- bucz Mária (Gyula), Zámbori Soma (Szólok) és Török Béla (Békéscsaba) részesült. Bronz fokozatot Varga Zsuzsa és Varga Katalin (mindketten Berettyóújfalu) kapott.

(Magyari)

A jó hangulat volt a jellemző tegnap a Jókai Művelődési Házban is, ahol az „egyéb" kategóriában versenyzők megmérettetését tartották. Képünkön a jelmezbe és a „civilbe" öltözöttek egyaránt jókedvűen „viselik" a pillanatnyi napsütést Fotó: Lehoczky Péter

Nyugodt rendőrök

Auer György rendőr őrnagyot este 9 óra után a fáklyás felvonuláson szólítottuk meg.

— Rendőri szemmel milyen volt az EDÜ első napja, pontosabban első délutánja és kora estéje?

— Nosztalgiával nézem a fiatalokat, sajnos régen volt, amikor tizenéves voltam. Egyébként a szokásos rendőri teendőkön túl semmilyen említésre méltó dolog nem törént. Délután közlekedési razziát tartottunk Gyulán, majd a fáklyás menetet biztosítottuk a Tószínpadtól az Erkel- szoborig, s onnan a Kohán-képtárig.

— Az EDU idején mennyivel több rendőr teljesít szolgálatot, mint egy átlagos napon ?

— A közterületeken szolgálatot teljesítő rendőrök száma két— háromszorosa a megszokottnak. De hozzáteszem, hogy a mi szempontunkból az EDÜ biztosítása nem tartozik a kifejezetten nehéz feladatok közé. Annyi rendezvény van Gyulán, hogy a diáktalálkozó — legalábbis technikailag — szinte rutinmunkának számít. Arról nem beszélve, hogy kulturális seregszemlére jöttek a fiatalok, tehát nem kellett felkészülnünk különleges rendbontásokra. Az elmúlt évtizedekben egyetlen EDÜ-rendezvényen sem volt olyan probléma, amely rendőri szempontból említést érdemel. Remélem, most sem lesz másként.

A szervezés 24. órája után

(Folytatás a 7. oldalról) a huszonnegyedik óra után pozitív helyzet váltotta fel. A Művelődési Minisztérium óriási összeggel, kétmillió forinttal támogatja az EDÜ-t, s a másik nagy szponzor sem a magánszférába tartozik: a helyi ön- kormányzat 500 ezer forintot áldozott ebben a nehéz helyzetben az EDÜ-re, s remény van a megyei ön- kormányzat támogatására is. A cégek közül a legnagyobb támogatónk a Pepsi-Cola.

—A támogatások, a támogatásokról folytatott tárgyalások milyen esélyt mutatnak a két év műúlva rendezendő EDÜ-re? Biztosított az EDÜ-hagyomány további léte?

— Szeretnénk újraépíteni az EDÜ kapcsolatrendszerét, a szponzorokkal folytatott tárgyalások is e cél jegyében folytak. Van olyan partnerünk, aki most nem, ám 1997-ben támogatónk lesz. Mindezek mellett azonban el kell mondani: az EDÜ további léte a város és a Művelődési Minisztérium anyagi lehetőségein múlik, hiszen Magyarországon nem olyan erős a vállalkozói szféra, hogy egy ilyen volumenű rendezvényt kizárólag a vállalkozók segítségére építve létre lehetne hozni.

Kiss Ottó

A pirotechnikus

A harmadikos legény — természetesen erkeles — büszkén mesélte, bekerült a rendezőgárdába. A művelődési házban számítanak majd rá. Berendez, kirendez, függönyt húzogat, más efféléket bíznak rá. Rendezői igazolványt is kap, fényképes kitűzőt. Bárhová bemehet vele—feltéve, ha jut rá ideje—, már ezért megéri. Fontos ember lesz az ED Ü-n.Teg nap újra találkoztunk a belvárosi nagytemplom előtt. Mellén ott fityegett a rendezői igazolvány. Szólni se tudtam, már újságolta: „Avandzsáltani, pirotechnikussá léptettek elő”. Mondom neki: biztosan hiányozni fog a színpad, meg a zongora, a dobogó, az állvány — amiket vinni kellett volna a művházban. „Ez fontosabb feladat, igazi pirotechnikusi” — szerel le. A csodálkozástól lassan térek magamhoz. Látja arcomon, nem hiszem, hogy az EDÜ-nek önálló pirotechnikusa van. ,,Dehogynem — mondja — én szedem össze az eldobott fáklyákat." Aztán mosolyogva hozzáteszi: „ Valahol el kell kezdeni. Nem?”

1

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

■J

„Megmerítkeztek” a városban

„A Békés Megyei Hírlap olvasóinak szeretettel" —a ditzingeni diákok. Álló sor (balról jobbra): Georg Rankel (tanár), Stefanie Henschler, Susanne Klebba, Maya Haider, Julia Luncz, Manuela Heller, Jan Ackermann, Saska Tomazic, Juliane Bäcker-Storch (tanár), Philipp Warnke. Ülnek (balról jobbra): Birgit Kahlau, Larissa Dürr, Yvonne Bub, Doreen Liebig, Elke Tomazzoni, Eva von Vietinghoff, Roman Müller Fotó: Such Tamás

Itt vannak és jól érzik magukat. Megszerették a várost, a „fesztivált”. Ezt ők mondták, a ditzingeni diákok, tizenheten a két kísérőtanárral együtt. Pedig Gyula mostohán fogadta őket. Esővel. Hihették volna, hogy Ber- genbe érkeztek, az esernyők városába, hiszen két napig megállás nélkül esett. Szerdán Szegedet meg Opusz- taszert még ernyő alól látták, csütörtökön már-már feladták: az eső elmosta lovaglás miatt. Lovasprogram helyett szabadidőre ítéltettek. Utóbb nem bánták: elfoglalták a várost és eső ide vagy oda, „megmerítkeztek” benne — szó szerint is. Ma már tudják hol lehet billiárdozni, hol tekézni, milyen süteményeket kínálnak a Százévesben és persze legfőképpen megtanulták azt, hol az a híres

Várfürdő. Egyszer majd talán — ha megnőnek — a családjukkal is visszajönnek ide.

Gyula tud róluk, szereti őket. Hálásak érte. Azokon a vékony telefondrótokon,amelyeken néhanapján hazacsörögnek, istenítik a hangulatot. Talán maguk sem tudják, a „fesztiváltól” olyan jó a város, vagy a várostól olyan jó a „fesztivál”. Mindegy — mondják —, a fő, hogy tudják, hova érdemes menni, „fesztiváF’-levegőt szívni: a Béke sugárútra, a művelődési központba, a 48-as klubba, és a könyvtárba. Meg persze fontos helyek: a fáklyás felvonulás, a megnyitó és a koncertek. Az idő el- szégyellte magát, Gyula tegnap már a szebbik arcát mutatta kis vendégeinek.

Hét közepén még szakadt az eső, csak az időjósok, no meg a meteorológusok tudták, hogy jó idő várható péntekre. Szerencsére, ezúttal bejött a számítás, igazi tavasz köszöntötte az EDÜ résztvevőit: *> napsütés, madarak. A diákok reménykednek, ma és holnap is ha- | W j p ÍJ II sonló lesz a folytatás — már ami az időjárást, meg a madarakat \ / illeti —, ezúttal az égi nedű három napra elkerüli a várost. Ebből a nedűből egyébként is volt mostanában elég, EDÜ viszont csak kétévente van, ha van. EDÜ van. c