Békés Megyei Hírlap, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-22-23 / 94. szám
A „szörnyeteg” író és vágyálma Dédapjának testvére Görgey Artúr volt. Egyetemi tanulmányait nem fejezhette be, első verseskötete 1956-ban jelent meg. Görgey Gábor közkeletű titulusa a magyar abszurd irodalom atyja. (7. oldal) Meztelenül botorkál a holdkóros mester A XX. század Shakespeare tragédiájaként emlegeti a világ a 25 éves Brando-lány halálát. A kétszeres Oscar-díjas Marlon Brando pályáját megrázó események kísérték, mintha megírták volna egy forgatókönyvben. (9. oldal) Az állatidomár A játszma kétesélyes volt. Az oroszlánok vagy széttépik és befalatozzák uzsonnára a tizenéves fiút, vagy visszasétálnak ketrecükbe. Az „állatok királyai” megkegyelmeztek, jámbor alattvalók módjára lemondtak a csábító élelemről és engedelmesen bebandukoltak lakóhelyükre. Az ifjú közben remegett a félelemtől, de nem is igazán a fenevadak váltották ki ezt az érzést. A fiatalember attól rémült halálra, hogy mi lesz, ha a főnök értesül az oroszlánok ketrecen kívüli sétájáról. A suhanc azóta világszerte keresett állatidomár. A közelmúltban Békéscsabán járt a Budapest Nagycirkusz társulatával, és Komlős Sándorral itt beszélgettünk e nem mindennapi hivatásról. —Ha én ifjú koromban farkasszemet nézek oroszlánokkal, és megúszom a találkát, a későbbiekben talán egy macskának is eló're köszönök. • — Nekem meg ez adta a végső lökést, hogy elinduljak a pályán. Egyébként takarítás közben, véletlenül engedtem ki az állatokat. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy valamiképp vissza kell hajtani őket, másként „megesz” a főnök. Mivel már régóta tüsténkedtem ezen oroszlánok körül, sok időt töltöttem velük, ismertek — igaz, rácsokon keresztül —, így sikerülhetett az akcióm. — Az emberek többsége gyerekként vonzódik az állatokhoz, de ez általában megmarad a kutya-macska barátság szintjén. Ón miként kötött ki a fenevadaknál? ■— Úgymond a cirkusz hozzánk költözött. Az ’50-es években budapesti lakásunk mellé helyezték a cirkuszvállalat telephelyét. Öt-hat éves koromtól együtt nevelkedtem az artistákkal, közülük kerültek ki a haverok. Minden időmet a szomszédban töltöttem, és így kerültem kapcsolatba az állatokkal is. Igyekeztem olyan munkákat „kiharcolni”, melyek révén állandóan a ketrecek környékén lehetek. Érdeklődésemet látva, már fiatalon a szakma kiválóságai tanít- gattak, és lassan azon vettem észre magam, hogy számomra csupán ez a világ létezik. — Csak azt ne mondja, hogy az állatok is együtt éreztek önnel, és puszipajtásokként egyengették útját. — 1967-ben született nyolc oroszlán, én neveltem őket, foglalkoztam velük, és főként az egyik rendelkezett különleges tulajdonságokkal. Már két-három hónapos korában feltűnt, hogy nagyon játékos, ügyes. Az Ahmed nevet kapta, és hosszú évekig dolgoztunk együtt. Az oroszlán is olyan, mint a gyerek, a legelső pillanattól kezdve látszik: mi rejtőzik benne. Ez azonban csak akkor hozható ki, ha állandóan törődünk vele. Akkoriban még nőtlen voltam, az állatok kötötték le minden időmet, hazavittem őket, egy családot alkottunk. — Esténként pedig összeültek, és megterveztek egy-egy produkciót... — Az ember természetesen eltervezi, mit szeretne megvalósítani az állattal. Ha ennek 40—50 százaléka sikerül, az már jó. Persze más-más adottságokkal bírnak, van, amelyik irtózik az ugrástól, a másik magától csinálja. Figyelni kell, hiszen sokszor az állat maga kitalálja a számot. Ha ellesem például, hogy az oroszlán játékosan tapsol, már rajtam múlik, hogy akkor is tegye, amikor én akarom. —Rossz napja mindenkinek lehet, és most mégsem a szelídség megtestesítőiről ejtünk szót. — Az állatot sosem szabad lebecsülni. Mindig kettőn áll a vásár, a nem megfelelő reagálásoknak megvan a miértjük. Ha egy számot már harmadszor, negyedszer sem hajt végre az állat a porondon, akkor gyorsan rá kell jönni a kiváltó okra. Ilyen lehet, hogy a szék, amin ül, labilis, a beállítások nem a megszokottak és még sorolhatnám. Mindkét „fél” tudja, mikor, milyen mozdulatra mi következik, és megpróbálunk összedolgozni. Baj abból is származhat, ha nincs meg a kölcsönös bizalom. — Ez az állat részéről hogyan jelentkezik? — A barát, haver, ismerős kategóriák itt is működnek. Amelyik állatot születésétől kezdve én neveltem, annak minden rezdülésével tisztában vagyok. Amelyikkel nem ennyire szoros a kapcsolat — később került hozzám —, azzal a két méter távolságot tartani kell. —Meg is érkeztünk újra a félelemhez. Az idomárnál ez ismeretlen fogalom, vagy hozzá lehet szokni? — Aki vadállatokkal dolgozik, az a félelmet nem iktathatja ki. Ez azonban arra sarkall, hogy egyensúlyt tartsak, ne váltsak ki támadásba ingerlő dolgokat az állatból, illetve időben levezessem ezeket. Aki vadállatokkal dolgozik, az a félelmet nem iktathatja ki —vallja Komlós Sándor. O csak tudja, hiszen 26 éve néz farkasszemet oroszlánokkal, tigrisekkel, leopárdokkal, dogokkal a cirkuszi porondon Fotó: Kovács Erzsébet —Eddig sikerült mindezt megvalósítania? — Kisebb balesetek adódnak, nekem az volt a legsúlyosabb, amikor egy dog a nyakamnak ugrott. Kitettem a kezem, és az állat 28 harapást ejtett rajta. —A közönség mire ,,harap” a produkciókban? Gondolom, nem véletlen, hogy világszerte keresik önt. Annyit hallottam, hogy ostor nélkül, puszta kézzel bánik a fenevadakkal. — Korbáccsal, ostorral általában azért dolgozik az idomár, hogy úgymond meghosszabbított karral irányítsa az állatokat. Én valóban ritkán veszem igénybe ezeket az eszközöket. A közönség egy-egy produkcióban mindig az izgalmas, rendkívüli, nem teljesen kiszámítható történéseket keresi. Ha például szájon vágom az oroszlánt, felmerül a nézőben, hogy akár el is kaphatja az állat a karomat. Imádták, amikor Ahmedet a nyakamban hordtam. Volt, hogy én 68 kilót nyomtam, az oroszlán két és fél mázsát. A rejtély kulcsa, hogy kiskorától emeltem, így folyamatosan edződtem hozzá. Különleges varázsa van annak a produkciónak, amikor többfajta állatt dolgozik együtt a ketrecben. Most három oroszlánnal, három tigrissel, egy leopárddal és két doggal lépek fel. Itt az összeszoktatás ad érdekes feladatot az idomárnak. —Az etetésük meg, gondolom, súlyosat. — Színhúsból öt kilót, csontosból nyolcat esznek naponta a tigrisek és az oroszlánok, a leopárdnak egy kicsit kisebb a „fogyasztása”. Most éppen etetni megyek. Elkísér? —Köszönöm, addig inkább társalgók a bohóccal... Nyemcsok László
