Békés Megyei Hírlap, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-15-17 / 89. szám

„Kellemes húsvéti ünnepeket kíván, szíves megemlékezésedet őszintén köszöni, a viszontlátásig sokszor csókol szerető unokatestvéred: Vilma" — írja a hajdani képeslapon, 1 909 áprilisában a feladó. No és mindenkit szeretettel csókol a címzett családjában Irmus, meg Pali bácsi. Palkó, Borcsi és Katóka: Vajon hol van most, aki küldte és aki kapta a jókívánságokat, s a mai Palkók, Katók és Vilma nénik is küldenek-e ily szorgalmasan, üdvözletét a rokonságnak? (A kép a „Húsvét régi képeslapokon" című albumból való)

Az opera új csillaga

Hat évvel ezelőtt üstökösként tűnt fel a magyar operajátszás egén Rost Andrea. Gounod: Rómeó és Júlia című operájának nemcsak szép Júliája, hanem zeneileg is tökéletes megformálója volt a fiatal, rendkívül tehetséges koloratúrszoprán. Bécsben, Salzburgban és Párizsban énekel különböző főszerepeket, csak éppen itthon nem halljuk már több mint egy éve. Miért?

— Tavaly lejárt a szerződésem, és anélkül, hogy az Opera vezetősége szóba állt volna velem a továbbiakat illetően, simán megszűnt a tagságom. Most februárban hívott fel Vámos László, az Opera főrendezője és beszéltünk egy vagy két itthoni előadás lehetőségéről is. Még talán ebben a szezonban színpadra léphetek az Andrássy úton.

— Úgy tudom, biztos családi háttér segíti pályafutását.

— Valóban így van. Végzős főiskolás koromban házasodtunk össze Harazdy Miklós zongoraművésszel. Tíz éve élünk együtt. Szerencsések vagyunk, mert jól kiegészítjük egymást. A zene egyformán fontos mind a kettőnk életében. Miklós kísért zongorán a nemzetközi versenyeken, vele tanulom a szerepeimet.

—A gyerekek nem sínylik meg azt, hogy a mama sokat van távol?

— Remélem nem. Egy-egy hónapnál tovább nem vagyok folyamatosan külföldön, és nagyszerű dolog az, hogy míg mi Miklóssal dolgozunk valahol, azalatt sem kell idegenre bízni őket. Édesanyám ott lakik nem messze tőlünk és ilyenkor ő neveli az unokáit.

— Hogyan éri el, hogy két gyerek

után még mindig nádszálkarcsú, egész alkata olyan „júliás” ?

— Ez is hozzátartozik a munkámhoz. Nem eszünk disznóhúst, szárnyast is ritkán, viszont sok halat, rákot, szóval a tenger gyümölcseit. A kávét hab és cukor nélkül iszom. Vettem egy hagyományos tornakazettát- Milánóban, mindennap azzal gyötröm magam.

—Milyen szerződések várják a közeljövőben?

— Szerencsére 1997-ig tele van a naptáram. Bécs, Milánó, Salzburg mellett Londonban a Figaró házassága Susannáját, Párizsban a Rigoletto Gildáját és a Lammermoofi Lucia címszerepét éneklem. 1996 decemberében a New York-i Metropolitan Operában Donizetti Szerelmi bájitalának női főszerepében mutatkozom be.

László Zsuzsa Ferenczy Europress

Fekete

fehéren

Szépet írni, vigasztalót

Tudom, most valami nagyon szépet kellene írni. Olyat, amitől ünnep az ünnep, amitől felvidul az ember, amire azt mondja, igen, érdemes élni. Tehát, valami vigasztalót. Mondjuk azt, hogy nem igaz az egész, amiről manapság a buszon, vonaton ingázók beszélnek: hogy a munkába járók bérletét térítő cégekre rávágják az összeg utáni adó mellett a tb-járulékot, vagyis csaknem duplán fizettetik ki velük azt, ami egyszeri költség. Alighanem sok bejárónak kívánhatnék a cáfolattal kellemes húsvéti ünnepeket, ám a vigasztaló szó ezúttal elmarad. Mert a hír lehet igaz is meg nem is, de mindenképp elképzelhető. A kormánytól kitelik.

Előttem a társadalombiztosítási törvény módosítására vonatkozó elképzelés. Ebből kiderül: július elsejétől tb.- járulékot kell fizetni az-étkezési hozzájárulás, az adóköteles ruhapénz és a honorárium után is. Nagy svédcsavart tartalmaz a javaslat: a 44 százalékos járulékot nem a dolgozóval fizettetnék meg, hanem a munkáltatóval. Emiatt az összeg után a dolgozónak nem járna se táppénz, se nyugdíj. Ugye tetszenek érteni? A társadalombiztosítás úgy kasszíroz be pénzt, hogy nem nyújt érte semmit. Mintha a boltban minden belépőtől elvennék egy kiló kenyér árát. Csak úgy! Azért, mert hiánya van a boltosnak, miként a társadalombiztosításnak.

Mit gondolnak, mit tesznek majd a cégek? Nem fognak fizetni! Se étkezési hozzájárulást, se ruhapénzt, se honoráriumot, se semmit. Mert nem hülyék. Idővel a bejáróknak se fognak utazási térítést adni. Fizessenek, ha munkahely kell nekik! Ha pedig nem tudnak fizetni, maradjanak otthon — munkanélkülinek. Akkor—mert úgyis ráérnek — nyugodtan elgondolkodhatnak azon, kinek jó az effajta „súlyadós” lekopasztás? Aztán eltöprenghetnek azon is, mit ér az ember, ha vidéki, ha bejáró?

Ne keseredjenek el nagyon! Egyszer valakinek majd azt a kérdést is fel kell tennie: mit ér Magyarország a vidéki, a bejáró nélkül?

Arpási Zoltán

*

165 éve halt meg

Katona József

A magyar drámairodalom kié melkedő alakja, Katona József író 1791. november 11-én született Kecskeméten, és 1830. április 16-án halt meg ugyanitt. Kezdetben Békési József álnéven műkedvelő színészként lépett fel, s közben elsajátította a dramaturgia szabályait a drámaírás mesterségét

is. 1814-ben az Erdélyi Múzeum című folyóirat pályázatot hirdetett a kolozsvári Nemzeti Színház megnyitásakor előadandó történelmi drámára. Erre készült el a Bánk bán című műve, amely végül is nem szerepelt a díjazott művek között. A Bánk bán csak a költő halála után nyert elismerést.

lit szól hozzá, kedves tanár úr?

A cigányok élén is lesz egy főcigány

Mi történik itt? Teszik fel naponta ezrek, tízezrek a kérdést. Az egészből nem értenek semmit. Kételyek között utazunk ezen a huszadik század végi Magyarországon. Segíteni szeretnénk. A mai magyar valóságot értelmezni. Szándékaink szerint több-kevesebb rendszerességgel megvitatni dolgainkat. A tanár úr, akit megszólaltatunk, valós személy, itt él közöttünk, egyetemi docens és Kelet-Európa-szakértő. Most a cigány kisebbségi önkormányzat-választásról kérdezzük.

—Tehát, mit szól hozzá tanár úr?

A magyar társadalom talán még nem fogta fel, mi történt a romakongresszuson. A legtöbb mutatót tekintve negatív helyzetű társadalmi csoport, amelynek nagyságát is csak becslésekkel lehet megállapítani, saját történetében és a magyar történelemben is először került olyan helyzetbe, hogy politikai erőként jelenjen meg. Ez megrázó hatásként érheti a nem cigány társadalmat, amely — a cigányokkal szemben — a pontosság,

a rendesség, a munkaszeretet, a tudás megtestesítőjének tekintette magát. A szolnoki tanácskozás az effajta felszínességet gyakorlatilag-idejét múlttá tette.

—Ha elfogadom amit mond, akkor meg kell állapítanom, történelmi pillanatnak vagyunk tanúi.

— Úgy van, ez a szituáció tömény történelem, egy visszás helyzet terméke, az elmaradottság sokféleségének a következménye. Miközben ugyanis a magyar társadalom a XIX.

század második felében nemzetivé szerveződött, a cigányság csak most, másfél évszázaddal később jutott el oda, hogy etnikailag, ha úgy tetszik nemzeti alapon megszervezze és felmutassa magát. Ez rendkívül érdekes, mert ezt a fajta nemzeti alapú integrálódást Nyugat-Európában nem lehetne megcsinálni, mert ott már a nemzetek felettiség van napirenden.

Egy másik érdekesség: a cigányság emancipálódása a Kádár-rendszerben — amikor minden lehetőséget megkaptak — nem tudott megvalósulni, mert kiderült, a cigánykérdést nem lehet szociális problémává szűkíteni, de kulturálissá sem. Vagyis tévhitnek bizonyult: ha iskolába járnak a cigányok, akkor idővel megszűnik a cigányprobléma. Nem szűnt meg, mert a cigányság — amely nem akar asszimilálódni, mint egykor idealistáink gondolták —, etnikai azonosságjegyeinek megtartása mellett csak akkor tud szociálisan és kulturálisan felemelkedni, egyenrangú partnerként integrálódni a magyar társadalomba, ha megszervezi önmagát.

—Lehet, hogy ez a folyamat szétfeszíti a cigányság kaszt jellegű tagoltságát, megrendíti a vajdák hatalmát?

— Azt hiszem ez fog történni. Bizonyára abból is marad valami „anyajegy”, mint tovább élő tradíció, ám a történtek a korábbi rendiségnek, ha nem is a végét jelentik, de meghatározó jellegét biztosan ■megtörik. Helyette létrejön egy polgári stílusjegyekkel rendelkező cigány társadalom.

— Szép idea, de hogyan jut el e hátrányos helyzetű etnikum a kapitalizmusba, amikor a kedvezőbb körülmények között éló' nem cigány lakosság is iszonyú szenvedésekkel éli meg az átalakulást?

— Egyáltalán nem biztos, hogy a cigányság ugyanolyan megrázkódtatással éli át a polgárosodást, mint a magyar társadalom, amely fejlettebb szintre jutott, s már van vesztenivalója. Ráadásul a cigányság kifejezetten mozgékony volt, bizonyos rétegei már a Kádár-rendszerben elindultak a kapitalizálódás útján, a vásározástól kezdve a különböző gyanús üzletekig sok mindennel foglalkoztak.

—De a nem cigányok elfogadják-e őket, a lenézetteket útitársnak, a polgári társadalom felé vezető úton?

— Az eddig számba se vett, megalázott, mindenben csak negatív vonásokat hordozó cigányok most megjelennek a televízióban, vezetőik vannak, politizálnak, értelmesen fogalmaznak, gondolatokat közvetítenek. A nagy kérdés valóban az, mennyire tudja elfogadni a jelenséget a magyar társadalom? Például a legegyszerűbb proli, aki bár mindig tök részegen támolygott, mégis többre tartotta magát a legelső cigánynál, mert ő nem volt cigány. Hogyan tudja majd elfogadni, hogy a cigányok élén is van valami főcigány, aki cigányságával együtt is több, mint ő, aki — mert lezüllött- — senkinek sem partner. Ez embervallató dolog lesz. Ám, ha a mostani folyamat megtörik, a magyar társadalom nem lesz képes a cigányokat kezelni, mert önszerveződésük kikapcsolásával nem megy. Inkább ösztönözni kell tehát ezt a folyamatot. : ■,