Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-23 / 69. szám
GAZDASAG 1995. március 23., csütörtök Hírek Halgazdálkodási Alap. Közzétették a Halgazdálkodási Alap 1994. II. félévi pályázatának eredményeit. A közlemény szerint a szarvasi Haltenyésztési Kutatóintézet több témára támogatást kapott: Ponty génbank fenntartására és felújítására 2 millió forintot, a Tisza magyarországi szakaszán élő galóca (Hucho hucho) veszélyeztetett halfaj védelmére 250 ezer forintot, A kecsege állományának rehabilitációja a Dráván szisztematikus ivadék kihelyezéssel programra (a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségével közösen) 500 ezer forintot, „Az elektromos áram hatása a természetes vizek élővilágára” című szakkönyv megírására és kiadására egymillió forintot, a Nemzetközi halászati és akvakultúra konferencia és kiállítás előkészítésére (a Haltermelők Országos Szövetségével és a Magyar Országos Horgász Szövetséggel közösen) hárommillió forintot, az Összehasonlító biomanipuláció hasonló trofitá- sú holtág és tározó halállományának szabályozásával programra 2 és fél millió forintot, a Tisza magyarországi felső szakaszának halfaunája, a gazdaságilag fontos halfajok populáció- dinamikája programra 400 ezer forintot. Lengyel traktorok. A Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetsége és a Pentag- ri-Gazdakörök Kft. 1995. március 24—26 között lengyel mezőgazdasági gépbemutatót szervez az FM Gödöllői Műszaki Intézetében, ahol lengyel URSUS-traktorok, talajmunkagépek (ekék, kultivátorok), vetőgépek, betakarítógépek, bálázók, rendfelszedők, burgonyabetakarító gépek, illetve egyéb mezőgazdasági gépek láthatók. Az URSUS-traktorcsalád 20 különféle típusa a magángazdaságokban minőségben és árban versenytársa lehet a nyugati traktoroknak. A Pentagri Kft. megkezdi az ez évi gép- és eszköztámogatásokhoz szükséges hitel- konstrukciók szervezését, illetve az igényelt mezőgazdasági gépek beszerzését. A magyarországi forgalmazás mellett a Pentagri-Gazdakörök Kft. egyúttal segítséget ad a gépek kiválasztásához, a szükséges finanszírozási források megszerzéséhez, valamint gondoskodik a gépek szerviz- és alkatrészellátásáról is. Raskó György Újkígyóson. A helyi kisgazdák meghívására akígyósi gazdakör vendége lesz dr. Raskó György, az FM volt államtitkára, az MDF mező- gazdasági szakértője. Az április 13-ára tervezett program határszemlével kezdődne, este pedig a gazdakör tagjaival és más érdeklődőkkel találkozna a politikus. Az IKR-nél jól jár a vevő Az IKR Termelésfejlesztési és Kereskedelmi Rt. orosházi termelésszervező körzete a napokban Class vevőtalálkozót szervezett Gyopárosfürdőn a Tópart panzióban. Mint azt Micskey Istvánné- tól, a Class értékesítési vezetőjétől megtudtuk, cégük 26 éve jelen van Magyarországon, körülbelül 5 ezer kombájnjuk dolgozik a mezőgazdasági üzemekben. Termékük népszerűségét az üzembiztonságnak köszönhetik. Komoly hangsúlyt fektetnek a vevőgondozásra, odafigyelnek a magyar felhasználókra. Az IKR 5 éve rendelkezik a Class kizárólagos forgalmazói szerződésével. A még precízebb ellátás érdekében az IKR felélesztette a szervizhátteret a gépek üzembiztonsága érdekében. A 8 körzet biztosítja az alkatrészek utánpótlását is. Nátor Bélától, az orosházi körzet vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy térségükben körülbelül 120 kombájn üzemel, itt megtalálhatók a legrégibb típusok, amik a legkisebb feljavítások mellett is használhatók —köszönhető ez az IKR szervizgondozásának. — A termelők ráébrednek arra, hogy az elhasználódott technika az utolsó óráit éli. Elkerülhetetlen az újítás, törekszenek megbízható, jó minőségű gépek vásárlására. Ezek azonban drágák, a legtöbb vásárlónak a kifizetés is gondot jelent. A beruházókat viszont mi segíteni tudjuk, hiszen a bankokkal hitelezési keretmegállapodásaink vannak. így jól jár a vevő és jól járunk mi is — tudtuk meg a vevőtalálkozón. (csete) Szövetkezeti közgyűlés Tótkomlóson A tótkomlósi Viharsarok Mg Szövetkezet igazgatósága a közelmúltban közgyűlést hívott össze a helyi művelődési központ nagytermébe. A tanácskozáson Demeter Sándor szövetkezeti elnök tájékoztatót tartott az 1994. évi gazdálkodásról, és az 1995. évi gazdasági célkitűzésekről. A szövetkezet 300 hektáron gazdálkodott a múlt esztendőben. Fő tevékenységi körük a növénytermesztés és a mezőgazdasági szolgáltatás. Állattenyésztéssel gyakorlatilag nem foglalkoznak. Az elnök a beszámolójában örömmel tudatta a közgyűléssel, hogy a nehéz gazdasági szabályozók és az aszálykár ellenére 12 milliós eredménnyel zárták az 1994-es évet. Az 1995-ös gazdasági évre 8,7 milliós eredményt és 6 százalék munkabérnövekedést terveztek. A beszámolót követően Óvári István adott számot a felügyelő bizottság munkájáról. A közgyűlés egy tartózkodással a beszámolókat elfogadta. Az alapszabály módosításakor Proháczkáné dr. Dénes Etelka, a szövetkezet jogtanácsosa javaslatára a jelenlévők elfogadták, hogy ezentúl a közgyűlés összehívása hirdetményi úton történjen meg, illetve üzletrész eladása esetén a szövetkezeti tagoknak elővásárlási joga legyen a külső személyekkel szemben. Egyebek között arról is határoztak, hogy a haszonbérleti díj 1995. január 1-jétől 18 kg búza/ aranykorona, illetve 8800 Ft/ tonnára változzon. Dér Tamás BRAMAC A kocka el van vetve TETŐ RENDSZER A család építkezik. Új otthon épül Békés megyében. Ön és családja az ország 700 Bramac kereskedőjénél választhatja ki tökéletes tetőrendszerét. Alpesi, Alpesi Plusz, Hódfarkú tetőcserepet, 50 féle tetőtartozékot. Díjmentes házhozszállítás, 30 év garancia. ...és a tető le van fedve. Ha már egyszer építkezik... SB A SAJÁT TULAJDONÚ FÖLDTERÜLET FORRÁSA BÉKÉS MEGYÉBEN, 1994 Nevesítéssel szerzett részarány 10% Kárpótlással szerzett részarány 37% Régebbi tulajdon 31% Tagi részarány 22% Tőzsdei hírek A Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán lényegében változatlanok a jegyzések. A takarmánykukorica májusi lejárata minimális mértékben emelkedett, az olajnapraforgónál viszont a szeptemberi lejáratú maximált árak jelentősen növekedtek. A határidős húspiacon az üzletek az EUROP Vágósertés II.-re köttettek. Az EUROP Vágósertés árak az I. osztályban változatlanok, all. osztályban viszont jelentősen emelkedtek, a szeptemberi lejáratú kötéseknél például a két héttel ezelőtti 160,00 Ft/kg árról 194,00 Ft/kg árra nőttek. Gabonaszekció Piaci zöldség- és gyümölcsárak Békéscsaba Békés Gyula Szeghalom Budapest Győr Szeged Tojás Ft/db 7,— 10 — 6,— 6,— 9,— 10,— 10 — Burgonya Ft/kg 90,— 70,— 60,— 80,— 60,— 70,— 65,— Sárgarépa Ft/kg 70,— 70,— 60,— 60,— 60,— 70,— 65,— Gyökér Ft/kg 70,— 60,— 60,— 80 — 60,— 60,— 55,— Vöröshagyma Ft/kg 70,— — 70,— 60,— 60,— 75,— ■ 70,— Fokhagyma Ft/kg 130,— 180,— 180,— 190,— 180,— 170,— 190,— Fejes káposzta Ft/kg 80,— 100,— . 100,— 80,— 90,— 100,— ■ 95,— Kelkáposzta Ft/kg 90,— 90,— 110,— 70,— 90,— 100,— 110,— Karfiol Ft/kg 200,— 170,— — 190,— 160,— 170,— 180,— Uborka Ft/kg 200,— 420,— 240,— 280,— 300,— 430,— 380,— Gomba Ft/kg 220,— 250,— 260,— — 240,— 240,— 260,— Citrom Ft/kg 120,— 130,— 120,— 140,— ■ 12Ö-— 130,— 120,— Narancs Ft/kg 100,— 100,— 110,— 100,— •' 100,— 90,— 100,— Banán Ft/kg 140,— 150,— 130,— 150,— 130,— 120,— 150,— Alma Ft/kg 60,— 80,— 80,— 50,— ' 70,— 80,— 80,— Szőlő Ft/kg 450,— 450,— 300,— — • 450,— 450,— 450,— Saláta Ft/fej 40,— 30,— 35,— 60,— 30,— 50,— 40,— Spenót Ft/kg 150,— 120,— — — 110,— 120,— 120,— Retek Ft/cs 30,— 40,— 35,— 35,— 30,— 40,— 35,— Zöldhagyma Ft/cs 20,— 30,— 20,— 35,— 20,— 25,— 30 — Zöldpaprika Ft/db 25 — 30,— 45,— 35,— 30,— 45 — 40,— Paradicsom Ft/kg 260,— 250,— 300,— 240,— 280,— 300,— 310,— Szállítási hat. minimum maximum Takarmánykukorcia Ft/t 1995. május 10780 12900 Étkezési búza 1995. május 13 150 13 150 Takarmánybúza 1995. július 7 500 9350 Takarmányárpa 1995. július 7 900 7 900 Olajnapraforgó 1995. szeptember 28 000 32450 Hússzekció EUROP Vágói. Ft/kg 1995. május 168,00 168,00 EUROP Vágó II. 1995. április 160,00 194,00 A Gyulai Húskombinát felvásárlási árai A Gyulai Húskombinát Rt. 2 hetes fizetési határidővel az alábbi árakon vásárolja a vágósertéseket: Alapár ÁFÁ-s ár Kompenzációs I. 95—140 kg közötti súlyban nagyüzemi vágósertés nagytermelői vágósertés kistermelői vágósertés II. 140 kg feletti szalámisertés III. 150 kg feletti TF koca A Gyulai Húskombinát felvásárlói valamennyi helységben megtalálhatók. Értékesítési szándékukat jelezzék feléjük. Ft/kg n Ft/kg felárral Ft/kg 162,00 181,44 159,00 178,00 169,49 157,00 — 167,36 150,00 168,00 159,90 150,00 168,00 159,90