Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-11-12 / 60. szám
1995. március 11-12., szombat-vasárnap BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Viráglányok a Meseház Fabulatoriumából. 1989, színes fafaragás, 27x10x2 cm Schéner Mihály képzőművész meghívására nemrégiben Békéscsabára látogatott dr. Bereczky Loránd művészettörténész, a Nemzeti Galéria főigazgatója. A Meseházban megtartott baráti találkozón hangsúlyozta: örömmel tett eleget a maghívásnak, hiszen Schénernek nem lehet ellenállni, s egyébként is, mint békési születésű, ha csak teheti, szívesen jön haza. A kultúra esélyeit taglaló eszmecserén Bereczky Loránd szólt Schéner munkásságáról, az alábbiakban beszédéből idézünk. Schéner, a garabonciás A Meseházban újra gyermekek vagyunk Nemzeti Galéria nincs közelebb az Úristenhez, mint azok, akiket tehetséggel áldott meg. Nem a bajusz és a virágos ág találkozása címén ereszkedünk le, tanulni jövünk. Ez a Meseház a helyi vállalás és Schéner tehetségének házasságából született, egyedülálló az országban. Arra példa, hogyan termé- kenyülhet meg a népművészettől az úgynevezett magas művészet; és a magas művészet hogyan tudja visszakapcsolni a saját értékeit, stílusjegyeit az ősi forrásokhoz. Itt gyermekkorunk meséi születnek újra — már akinek meséltek valamikor... Csinálhatunk mi akármit, ha az utánunk következő generációknak arra való hivatkozással, hogy a megélhetéshez kell pénzt keresni, nincs idő mesélni. A mese azért fontos, mert így adódik tovább a kultúra. Én még abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy meséltek nekem. S a mesék figuráit, képi élményeit egy alkotóművész a saját lelkén megszűrve segít megértetni velünk. Itt a ráta- lálás öröme, a kíváncsiság öröme, s összeáll az egységes kép, ami a magyar és a Kárpát-medencei folklór képzőművészeti lenyomata. Ilyen műhöz tényleg egy istenáldotta tehetség kell, dehát Schéner garabonciás, ezt mindenki tudja. Veszi a kalapját, ha akarja itt van, ha akarja, ott van, nincsenek közlekedési gondjai, mindig odamegy, ahová akar. Mindenkit meg tud szédíteni, ez is a garabonciások sajátja, mindenkit lépre tud csalni, fel tud emelni nagyon nagy magasságokba. Akiket nem szeret, le tudja ejteni. Pontosan tudja megnevezni a dolgokat, ez is garabonciás tulajdonság. Azt mondja nekem két héttel ezelőtt a Galéria Baráti Körének összejövetelén, politikusokra gondolt egyébként: „Tele vagyunk félregombolt szájú igazság- tákolókkal.” A Meseházat nagyon nehéz tovább fejleszteni, hiszen teljes nyitottságában és ezer csápjával képes mindenkihez kapcsolódni, ugyanakkor nagyon zárt világ is, egységes egész, amihez csak hasonló egészek társulhatnak. Én hasonló egésznek érzem a gyermekfoglalkoztatást, a gyermekek tovább tudnak álmodni. Ha egy felnőtt is tud álmodni, játszani, ilyen dolgokat csinálni, akkor hiteles az, amit ők is csinálnak, amit még nem rontottak el különféle oktatási koncepciók. A garabonciásság a megőrzött gyermeki báj és igazságszeretet, amely sohasem földhöz ragadt, hanem mindig kicsit elvonatkoztatott, ez van jelen ebben a Meseházban. Ide jó bejönni, mert teljes egészet alkotott, aki ezt a házat létrehozta annak idején. Az akkori kulturális közegnek magas teljesítménye volt ez az épület, és szépen megtartva az eredeti arányokat, léptékeket újították fel, gyönyörű a belső udvar, szenzációs ötlet a górészínpad. Más kérdés: van-e akkora szellemi teljesítmény a magyar kultúrában, ebben a közegben, hogy ezt a górészínpadot működőképessé tudja tenni? Nem mindig a pénzhiány a probléma. Hiába lenne egy vödör pénz — ami persze nincs, és nagyon jó, hogy nincs, mert lehet rá hivatkozni —, nem lenne egyszerű ezeket az idevaló műveket megtalálni. Tehát a szürkeállomány kérdése is fontos. S ezek a garabonciások már csak ilyenek, mindig mondják a magukét, nem tudnak élni, de elmúlni sem tudnak anélkül, hogy azt a teljességet, amit rájuk rótt a sors, hogy meg kell csinálni, végig ne csinálják. Addig nem tudnak elmenni ebből az életből, amíg meg nem csinálják. Élni se tudnak addig. Megértés kell egymás iránt, és hinni kell azt, hogy ezek jó dolgok, és tenni kell, hogy kiteljesedjenek... Lejegyezte: Niedzielsky Katalin Kinek korábban, kinek később adatik meg, hogy rácsodálkozik a világ. Szlancsik Istvánnak 84 éves korára. Igaz nem is kereste soha a népszerűséget. Egyszerűen tette, amihez értett: kertészkedett és festett. A virágok mellett a színek világa, a festék szaga lett az élete. Mondja, sokszor álmában is térdén a rajztábla, kezében az ecset. A békéscsabai naiv festő bemutatkozó kiállítása március 13-án nyílik a Békés Megyei Könyvtárban. Pista bácsi kis birodalmában, képei társaságában érzi magát a legjobban Fotó: Such Tamás A virágok és a festészet szerelmese Látogatás a naiv festő, Szlancsik Pista bácsi tanyáján — Nézzék csak! — mutat kísérőnk balra. — Az már ott a Sikonyi tanyák. Letérünk hát a Dobozi útról és a kátyúkat sűrűn kerülgetve döcögünk tovább a vén Ladával. Az elágazásnál kiszállunk a kocsiból és gyalog egyensúlyozunk tovább a sáros földút menti keskeny járdán a tanyát körülölelő kis fenyőerdő irányába. Bár a sűrű tűlevelektől még semmit sem látni, a házőrzők már megneszelték jöttünket. Egymással versengve rázendítenek a „vendégfogadóra”. A fák közt széles kocsiút vezet a takaros portához. Kopogtatásunkra kedves idős házaspár, Szlancsik István és felesége, Ilonka néni nyit ajtót. Rögvest a szobába invitálnak. Páros ágy, ruhásszekrény, egyszerű hálószobái berendezés. Ami nem mindennapi, az a dekoráció: a falakat kömyes -körül díszítő festmények. Tarka virágcsokrok, bibliai jelenetek, tájképek — csupa elevenség, tarkaság. Az ablak felőli sarokban rögtönzött műterem. A padlón és hokedlin félig telt temperás üvegek, ecsetek. A műszaki rajzlapra és farostlemezre festett legfrissebb munkák a rácsos gyermekágyon, egymás tetején hevernek. A falhoz támasztva a még inasévekből őrzött rajztábla, rajta egy teáskannás csendélet ceruzavázlata. Itt telepszünk le, Pista bácsi kicsiny birodalmában és a beszélgetésből csakhamar kikerekedik a tanya regényes története. Visszakalandozunk a múltba, egészen odáig, amikor még ez a föld, ameddig a szem ellát, Apponyi Albert birtoka volt, házigazdánk nagyapja meg a gróf kertésze. Később hosszú lejáratú kölcsönnel jutott itt földhöz, ezen épített tanyát a múlt század végén. Három nemzedék nőtt fel itt azóta, köztük Pista bácsi hetedmagával. Róla korán kiderült, hogy ügyes kezű, jó rajzos, így szülei a Ilonka nénivel, negyvenkilenc éve kéz a kézben békéscsabai Ipari Tanonc Iskolába adták, hogy kitanulja a szobafestő mesterséget. — Itt ismerkedtem meg a színekkel és a színkeverés tudományával—idézi házigazdánk a régmúltat. — Az első festményeim is inaskoromban születtek. A tanonciskolából Csányi János szobafestő mesterhez kerültem segédnek, ám néhány év után kiderült, egészségileg nem bírom a piktorságot. A család ekkor gondol egy nagyot és a nagypapa példáját követve kertészkedésbe fog. Csakhamar jól menő bolgárkertészetet varázsolnak a tanya köré. .1946-ot írunk, amikor Pista bácsi megnősül. A gyümölcsös, a föld épp elég munkát ad valamennyiüknek, így hosszú ideig nem is gondolhat arra, hogy ecsetet vegyen a kezébe. Mikor a hallgatag Pista bácsit arról faggatom, miképp fogott újra a festéshez, tűzrőlpattant felesége, Ilonka néni veszi át a szót: — Az úgy történt, hogy a párom 56 éves korában három hónapra bekerült a gyulai szanatóriumba. A látogatáskor legidősebb lányunk arra lett figyelmes, hogy amíg a többi beteg kártyázik, tévét néz, az édesapja félrehúzódva rajzolgat egy noteszbe. Nem szólt ő akkor egy szót sem, ám egy hét múlva rajzfüzetet és filctollat vitt a papának. No neki se kellett több! A három hónap alatt telerajzolta a füzetet virágokkal. Hát így kezdődött... S hogy mit szól férje szenvedélyéhez? Hát pakolhatok utána eleget! — zsémbel tettetve, ám a tekintete csupa büszkeség. Pista bácsi keze alatt gyorsan teremnek a képek. Az elmúlt huszonnyolc év alatt többszáz csendélet, bibliai jelenet és tájkép született. Gyorsan dolgozik, sokszor egy nap alatt elkészül a mű. Máskor meg hetekig nem fog ecsetet, hiszen a tanyai ember mindig talál munkát a ház körül. El kell látni a sertéseket, a baromfiudvar lakóit és ott a virágoskert is... Mert Pista bácsi másik nagy szerelme a kerti virág. Maga termeszti, szárítja, köti őket csokorba. A virágkötészet és a festészet egy tőről fakad ■— állítja. így mi más is lehetne a kedvenc képe, mint ott az a piros rózsás a falon... CsathRóza
