Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-11-12 / 60. szám
Schéner, a garabonciás Békéscsabára látogatott nemrégiben — Schéner Mihály képzőművész meghívására — dr. Bereczky Loránd művészettörténész, a Nemzeti Galéria főigazgatója. Amint mondta, örömmel tett eleget a meghívásnak, hiszen Schénernek nem lehet , ellenállni.' (6. oldal) Miért függnek a nők a férfiaktól? Ennek igazán sok oka lehet, de többnyire a nők is hibásak. írásunkban megpróbálunk összefoglalni néhányat azon tényezők közül, amelyek megkönnyítik a férfiuralmat. Akadnak persze nők, akik örömet találnak abban, ha kiszolgálják a férfit. Ám tegyék! De... (8. oldal) Két hölgy álldogál előttem a megyeszékhely sétálóutcájának virágpavilonja előtt, a sorban. Egyikükön fűzöld, hátul bővülő kabát, a másikon fekete dzseki, fekete nadrággal. Jól hallom, amint a fekete dzsekis társához hajolva félhangosan a fülébe „leheli”: — Szerinted egy miniszter mamájának szüksége lehet arra, hogy virágot áruljon? Elkerekedik a szeme a fűzöld kabátosnak, mielőtt visszakérdez: — Hol itt a miniszter mamája? —Tényleg, szüksége van a: igazságügy miniszter mamájának arra, hogy „virágáruslány” legyen? — teszem fel a kérdést egy szoba, plusz két félszobás csabai lakásában az idősebb dr. Vas- tagh Pálnénak, aki az említett pavilonban árul virágot. — Maradtam, aki voltam. Nem én vagyok a miniszter! Miért kellett volna megváltoznom? Virágot árultam, egyébként orvosi javaslatra, s fogok is, amíg bírom... — Ha jól tudom, az igazságügyminiszter az Ón egyetlen gyermeke. — Igen. De van három unokánk és egy dédunokánk... így aztán három Vastagh Pál van a családban. — ?... — A férjem, a fiam és az unokám. —Hogyan kell nevelni egy gyereket, hogy miniszter legyen belőle? — Nem miniszternek neveltük. Embernek. Igyekeztünk minden szeretetet megadni neki. Soha nem vertük meg például. Mondtam is minap viccesen az apjának, nem kellene ezt pótolnunk? Várjunk csak, egyszer mégiscsak kapott egy pofont az apjától. Kilencéves volt akkor Palika. Moziba mentünk a férjemmel, de mielőtt elindultunk, a lelkére kötöttük: ha bezárja belülről az ajtót, vegye ki a kulcsot, hogy be tudjunk jönni. Nyilván elfelejthette, mert úgy aludt el, hogy a kulcs a zárban maradt. Mi egyre elkeseredettebben zörögtünk, dörömböltünk, közben természetesen a legrosszabbra gondoltunk. Aztán felébredt, nagy álmos szemekkel kijött, beengedett minket. Nos, akkor csattant el az a bizonyos pofon. Szó nélkül ment a szobájába. Utánasiettem és együtt sírtam vele. Azóta is érzékeny az igazságtalanságra. Velem együtt. T alán ez az érzés segítette a jogi pályára is. —Apropó, igazságtalanság. A rendszerváltás hónapjaiban tanúja voltam a Vásárcsarnokban — amikor még ott árult virágot—, hogy hangosan, többször és többen „lekommunistázták”. Hogyan viselte az effajta politizálást? — Volt aki azt kiabálta: „Megjelent a Délkelet, Vastagh Pálnak vége lesz.” Mi ott álltunk a férjemmel és szembenéztünk a kiabálóval. Közben majd meghasadt a szívünk a fájdalomtól. Nem a szégyentől, mert nem volt mit szégyellnünk. A fiam is, mi is mindig becsületesen éltünk. — Találkozott velük azóta? Most is kiabálnak? — Aki a leggyalázatosabban mocskolta, még az előző kormány alatt odajött a férjemhez, szidta neki Antallékat és elnézést kért tőlünk. —Honnan a politikai véna a fiában ? — Az egész család baloldali érzelmű volt, apám, nagyapám is szociáldemokrata. Ennek a szelleme bennem is élt. Szinte természetes, hogy átörökítettük. — Milyen érzés volt, amikor megtudta, hogy a fiából miniszter lesz? — Örültem, mint minden anya. De össze is szorult a szívem. Féltettem őt, mert mindig becsületességre neveltük. Nem tudok arról, hogy valaha is megbántott volna valakit. Aztán az is eszembe jutott, hogy volt már egy infarktusa. Amikor pedig arról hallottunk, hogy esetleg leváltják, arra gondoltam, nem kell őt leváltani, hiszen nem miniszternek született. —Hogyan fogadták ezeket a mendemondákat? — Úgy emlékszem, Pali éppen külföldön volt. Valaki közölhette vele a pletykát, mert amikor hazaért, azonnal hívott bennünket: „Biztosan megrázott benneteket a hír...”—kezdte a telefonba, miközben én zokogtam. Akkor is velünk törődött! —És amikor a miniszteri esküt letette? Akkor is sírt? — A boldogságtól. A Parlamentben odajött hozzánk Göncz Árpád és azt mondta: „Isten éltesse!” Horn Gyula is hozzánk lépett, pezsgős pohárral a kezében. Emelte poharát és úgy köszöntött: — Asszonyom, örülök, hogy itt lehetnek! — Korábban is járt már a Parlamentben? — Soha. — Hogyan készült a fia beiktatására? —Pontosan úgy, mintha nekem kellett volna letenni a miniszteri esküt. Csináltattam egy szilvakék zsorzsettruhát, hozzá vásároltam egy sötétkék antilopcipőt. A fiam várt ránk a Kossuth téren. Mi meg a két nagyobb unokámmal bámultuk az épületet, kívül, belül... — Szoktak Öntől protekciót kérni? Megkeresik az emberek, hogy segítsen utat találni afiához iigyes-bajos dolgaikkal? — Ajaj, sokan... — Vannak közös ünnepeik ? — Igen, a legnagyobb a karácsony. — Es milyen Vastaghéknál a karácsony? — Mint mondtam, a legbensőségesebb ünnepünk. Idáig nálunk jött össze a család. De ez a „székhely” most a fiamékhoz tevődött, mert náluk nagyobb a lakás. — Mivel lehet meglepni egy igazságügy-minisztert? — Ajándékra gondol? Ugyanazzal, mint bárki mást. Szeretem, ha szép ruhában jár, ezért karácsonyra ruhát csináltattam neki. A menyemet pedig egy gyönyörű olasz köntössel leptem meg. —És mit kapott a mama ? — Sok mindent. Könyvet mindig, minden alkalommal kapok, mert egyszülött gyermekem tudja, ha van egy kis időm, bújom a könyveket. S persze kaptam használati tárgyakat, amikre éppen szükségünk van. Gyűjtöm például a poharakat, s erről a fiam soha nem feledkezik meg. ¥ Idősebb dr. Vastagh Pálné ujjai egy betegség folytán lebénultak. Az orvos azt tanácsolta, mozgassa, ténykedjen vele. Sok mindenre gondolt, aztán férjével közösen (aki szintén jogász) a virágárusításnál maradt. Amikor az első szál gerberát csokorba kötötte, még arra kérte a vásárlót, segítsen megkötni a szalagot. Azóta munkától és betegségtől kissé meggörbült ujjakkal serényen köti a csokrok tucatjait Békéscsabán, az Univerzál Áruház előtti pavilonban. Sokan tudják róla, hogy a miniszter mamája. Akik nála vásárolnak virágot, nem ezért mennek hozzá, akik nem nála, azok pedig nem ezért kerülik el. Béla Vali A miniszter mamája A fia eskütételére szilvakék zsorzsettruhában és sötétkék antilopcipőben ment el Fotó: Kovács Erzsébet
