Békés Megyei Hírlap, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-07 / 32. szám

1995. február 7., kedd HAZAI TÜKÖR Változik a minimálbér. Február elejétől—a múlt évhez képest mintegy 16 százalékkal emelkedik a minimálbér össze­ge. Abban az esetben, ha a mun­kavállaló havibérért dolgozik, a törvényben meghatározott leg­kisebb kötelező munkabér a ta­valyi 10 500 forint helyett — 12 200 forint. A változás ugyan­ilyen mértékű órabér alkalma­zása esetén is. A minimális óra­bér összege 1994-ben 60,50 fo­rint volt, idén 71 forint. A telje­sítménybérezésnél a garantált bér kötelező, legkisebb összege a havibérhez hasonlóan 12 200 forint. A minimálbérről szóló rendelet a költségvetési szer­vekre és a közalkalmazotti és közszolgálati jogviszonyban ál­lókra egyaránt vonatkozik. A mezőgazdaság, vadgazdálko­dás és erdőgazdálkodás, vala­mint a halászat területén tevé­kenykedő munkáltatók és mun­kavállalók esetében 1995. szep­tember 1 -jéig még a múlt évben megállapított minimálbéreket kell alkalmazni. MSZP-elnök. A Magyar Szocialista Párt szarvasi szer­vezete a napokban tartott tiszt­újító gyűlésén Földesi Zol­tán országgyűlési képvise­lőt, a megyei képviselőcsoport vezetőjét választotta elnöké­vé. Gázprogram. Nagykama­rás önkormányzata a körzeti gázprogramban tavaly a csalá­di házaknál megkezdett gáz- bevezetéseket az idén az intéz­mények bekapcsolásával sze­retné folytatni. A pénzügyi le­hetőségektől függően a bel­területi és az újtelepi óvodá­ban, az öregek otthonában, az egészségházban és a könyvtár­ban állnak át gázfűtésre. Mikor kézbesítik a fölemelt nyugdíjakat? Az idei nyugdíjak „karban­tartásának” módjáról és mér­tékéről szóló jogszabályra még nem került rá az ország- gyűlési jóváhagyás pecsétje, de a parlamenti pártok és képviselői testületek előze­tes megnyilatkozásai arra utalnak: abban egyetértés van, hogy márciusban 10 százalékkal kapnak többet a múlt év december 31-ig nyugdíjba vonultak. Egybe­vágnak a vélemények abban is, hogy az emelés visszame­nőleg, január l-jétől legyen érvényes. Szerémi Lászlónétól, a Nyugdíjbiztosítási Önkor­mányzat alelnökétől arról érdeklődtünk, hogy várha­tóan mikor kapják kézhez az érintettek a fölemelt összeget, illetve a régi és új nyugdíj közötti különböze- tet. Az alelnökasszony el­mondta, hogy a korrekció rendkívül nagy adminisztra­tív feladatot ró a nyugdíjbiz­tosítóra. Az új összegek ki­számításának, átvezetésé­nek olyan az időigénye, hogy ha a parlamenti döntés február 7-ig megszületik, akkor márciusban az emelt összegekkel csöngethetnek a pénzes postások. Fia vi­szont ennél később, akkor csak áprilisban lehet számol­ni a többlettel. —- A körülmények isme­retében az valószínűsíthető, hogy az utóbbi változat kö­vetkezik be. Mert bár a fő kérdésekben közösek az ál­láspontok, a végrehajtás részleteit illetően rengeteg módosító javaslat került a Ház asztalára. Mire ezeket megtárgyalják a honatyák, alighanem kifutnak az emlí­tett határidőből — mondta Szerémi Lászlóné. Ferenczy Europress A Darvas Társaság életéből Egy nyelvész az osztjákoknál A Darvas Társaság legutóbbi összejövetelének meghívott előadója, dr. Csepregi Márta, az ELTE Finnugor Nyelvtudo­mányi Tanszékének adjunktusa már három ízben járt egy nép­rajzkutató és egy népdalgyűjtő társaságában legközelebbi nyelvrokonaink egyikének, az osztjákoknak a földjén. A hanti- mansi nemzetiségi körzet a mai Oroszország területén akkora, mint körülbelül Franciaország, azt is mondhatnánk, mint Euró­pa egyhatoda. Az itt élő 22 ezer osztják két csoportban él, egy részük a terület északi, más részük a keleti részén. Csepregi Márta a keleti osztjákoknál járt, akik az Ob középső folyásánál élnek, lélekszámúk 2800. Az előadó színes diaképek­kel szemléltette mondanivaló­ját. így láthattuk és hallhattuk, hogy néznek ki az osztjákok, milyen körülmények között él­nek. Beszélt az osztjákok vadá- szó-halászó, sátorlakó, helyvál­toztató életmódjáról; szokása­ikról, szertartásaikról. Hitük az animizmus és a sámánizmus, így a szellemeknek időnként ál­dozatokat kell mutatniuk. Szent állatuk a medve, a leghosszabb szertartásaik a medvekultusszal kapcsolatosak. Haszonállatuk a rénszarvas, amelynek tenyész­tése életmódjukat is nagymér­tékben meghatározza. A húsát megeszik, bőrét, bundáját pedig ruházatuk elkészítéséhez hasz­nálják fel. Értelmiségi rétegük nincs, nyelvük főként szóbeliségében él, írásbeliségük az abc-s köny­vek szintjén áll. Az iskolában, ha van olyan tanár, aki tud oszt- jákul, akkor tanulhatják a nyel­vet, de ez fölöttébb bizonytalan, mert sokan eloroszosodtak, asszimilálódtak. Bár a terület fővárosában, Hanti-Man­szijszkban képeznek nemzeti­ségi tanárokat, a pedagógiai fő­iskolán kevés a tanár. Az oktatás és a hivatalos érintkezés nyelve az orosz. A Darvas Társaság vendé­gei Orosházán eltűnődhettek a diaképeket látva. Meddig tud vajon megmaradni ez a pár ezres népcsoport? Talán né­hány évtized — és óhatatlanul eltűnnek a térképről. Ezért is nagy jelentőségű az a gyűjtő­munka, amit Csepregi Márta és társai végeztek: a megjósol­ható kipusztulás előtt, a 24. órában összegyűjtötték ennek az önmagában nagyon szép és értékes kultúrának népdalait, feltárták néprajzát, lejegyez­ték nyelvének sajátosságait. Lehet, hogy utódaink már csak olvashatnak arról, hogy élt egyszer egy nép, amelyet úgy hívtak, hogy osztják... —SÉ— Minden rosszban van valami jó! MDF-es tisztújítás Gyulán A Magyar Demokrata Fórum helyi szervezeteiben ezekben a napokban folyik a tisztújítás. Az MDF gyulai tagsága az ej­múlt héten választotta meg ve­zetőit, s az elnökség új tagjai tegnap, hétfő délután a Száz­éves (Reinhardt) Cukrászdá­ban tartott sajtótájékoztatón számoltak be elképzeléseik­ről, terveikről. Dr. Pocsay Gábor lett ismét az elnök — aki 1990-ben pol­gármesterré választása okán mondott le akkor erről a tiszt­ségről — azt hangsúlyozta, hogy az MDF Gyulán az el­múlt évek során megőrizte sta­bilitását, nem veszített tagsá­gából, sőt növelte azt. Mint mondta a helyi önkormányzati választásokban jól szerepel­tek, hiszen hat, általuk támo­gatottjelölt lett a városi képvi­selő-testület tagja, ugyan­annyian mint az előző ciklus­ban. A jövő feládatait taglalva arról beszélt, hogy a város köz­életében, önkormányzati munkájában jelentős felada­tok hárulnak rájuk, s ezeknek maradéktalanul szeretnének eleget tenni. Nyitottak minden a polgári értékeket felvállaló párt iránt, s a konszenzusos megoldások hívei, mindenkor a város érdekeit szem előtt tartva cselekednek, döntenek. Az új elnökség tagjai dr. Erdmann Gyula, Markó Ist­ván, dr. Lipták István és Krész Ferenc lettek. A tájékoztatón újságírói kérdésre elhangzott, hogy Gyulán az SZDSZ, és az MDF tényleg közel került egymás­hoz, megállapodást is kötöt­tek, mely a város működőké­pességének érdekében jött lét­re, ugyanakkor a gyulai de­mokraták az MSZP helyi kép­viselőivel is jó kapcsolatokra törekednek. G. I. Veres József: Mini krimi Befejezetlen történet — Maga olvas újságot? — te­szi fel a kérdést a rendőrőrs parancsnoka behívott beosz­tottjának. — Néha... ezt-azt—felel az őrmester, kerülve az egyenes választ, mert nem tudhatja, honnan fúj a szél. — Tessék! — nyom a kezé­be a parancsnok egy lapot. — Azt írják, hogy a Ceausescu házaspár él — mármint a dik­tátorék —; kettesben sétálnak a snagovi tó partján—egy volt szakácsnőjük, valami Anca néni ismerte fel őket. — Nahát! — ámul az őr­mester. — Érdekes... hát él­nek?! — Épp ezért hívtam: ha mi kiderítjük, mi igaz az egész­ben — még ha kacsa is —, kitüntetésre van kilátásunk stb. Maga, mint tapasztalt mii... khm... rendőr, ezt egy­két nap alatt tisztázhatja. Te­hát: elmegy a szerkesztőség­be, megtudja az Anca néni cí­mét, kikérdezi, sétál egyet a tó partján... de hát magának nem kell részleteznem... Nyomo­zásra fel! Az őrmester könnyen meg­találja az újságírót; kérdésére az ártatlan arccal néz rá: — Az Anca néni címét? Azt bizony nem tudom... Az eset­ről véletlenül szereztem tudo­mást — hallomásból. — Elhiszem — vigyorog az őrmester. — S azt is tudom, egy újságíró, amikor hazudik, mindjárt el is hiszi, hogy iga­zat mond. Én nem... De gon­dolja meg: elhíresztelték az esetet, s azoknak, akiknek ér­dekükben állt titkolni mosta­náig, hogy a diktátor és felesé­ge él, gondjuk lesz arra, hogy a tanút, vagyis Anca nénit el­hallgattassák. Semmi kétség: ők megtudják a címét—Ceau- sescuéknak nem volt éppen olyan sok szakácsnőjük Sna- govon. Kikészíthetik mind­egyiküket... Tehát: Anca néni veszélyben van; szüksége van a rendőrség védelmére... Nos? — Kérem, lehet, hogy igaza van — szeppen meg az újság­író —, de a címét nem ismerem —csúsztat át egy papírlapot az őrmesternek, aki megértőén bólint, elégedetten kezet rázva a riporterrel sietve távozik, hogy a közeli cukrászdában megigyon egy csésze kávét. A cukrászdában azonnal ki­szolgálják, s meg sem kérdik, óhajt-e fizetni... Anca nénit az őrmesternek nem volt nehéz megtalálnia — úgy ismerte a környéket, mint az apja tenyerét —, a kapott pofonok nem engedték azt el­felejteni. Anca néni csak résre nyitot­ta az ajtót, zörgetve a biztonsá­gi láncot. Az őrmester udvari­asan „kezét csókolomot” kö­szönt, s katonásan jelentette: a rendőrségről jön. — Egyébként ez látszik az egyenruhán — tette hozzá vic­cesen. — Nem a ruha teszi a rend­őrt! — hurrogta le Anca néni. — Láttam én már karón varjút! — Engem inkább az érde­kelne — mutatta be szolgálati igazolványát az őrmester —, mit látott a tó partján. Gondol­hatja, hogy azok után, amit kikotyogott, veszélyben van; szüksége van a rendőrség vé­delmére. Anca nénit az igazolvány megnyugtatta, s beengedte az őrmestert, akit orrba vágott egy ismerős szag; — Szilvaízes palacsinta! — rebegte meghatottan. — Jó szimatja van — di­csérte meg Anca néni.—Meg­kínálhatom palacsintával — s melléje egy csésze teát? Az őrmester előzetesen és illedelmesen megköszönte a szívességet, majd csészézés közben, a teát szürcsölgetve rátért látogatása céljára. — Hogy láttam-e a boldog­talan megboldogultakat? — gondolkodott el Anca néni. — Eleinte én is azt hittem, hogy őket láttam. Mivel az újság­írók rám terelték a közfigyel­met, megértettem, hogy ve­szélybe kerülhetek, ezért ön­töttem magamba annyi bátor­ságot fél deci konyakkal, hogy kimenjek ismét a tó partjára, meggyőződjek arról, hogy ők- e, s hogy megismertek-e en­gem? Nos, egy bokorból ki­hallgattam őket, s ahogy eltá­volodtak tőlem, a fejemre csaptam: hogy nem jutott eszembe hamarabb! Láttam ezeket a két Ceausescuval — véletlenül; szerencsémre ők nem tudtak erről —, és majd­nem elájultam. Képzelje: Ni- colae és Elena két-két pél­dányban! — Nem valami jó itóka ha­tása volt? — kockáztatta meg az őrmester a kérdést. — Ugyan! — tiltakozott Anca néni. — Ki mert ott inni? Hát nem emlékszik a 400-as Törvényerejű Rendeletre? Munkaidőben nem 400, még 200 grammot is alig mertünk megkockáztatni!... Biztos: né­gyen voltak; a diktátorok, meg a dublőrök! A tó partján a dub­lőrök sétáltak — de már nin­csenek Snagovon; elhúzták a csíkot valamerre. — Tehát nem az italtól ... dublőr és dubloz... — morfon­dírozott az őrmester. — Gya­nús dolgok... — Nem óhajt még egy pala­csintát? — riasztotta fel gon­dolataiból Anca néni. — Vagy egy pohár francia konya­kot? — Szolgálatban vagyok — tiltakozott az őrmester, majd kíváncsian feltette a kérdést: — Tényleg francia? — De még milyen! — di­csekedett Anca néni. — A megboldogultaktól maradt; ők felbontott üvegből másodszor nem ittak; ami maradt — a miénk volt. — Tényleg francia! — hör- pintette fel a pohár tartalmát az őrmester, és izzadni kezdett, nemcsak az italtól, hanem at­tól is, hogy Anca néni—leönt­ve a torkán a maga részét — levette a parókáját meg a szemüvegét: — Úgy látom, megbízhatok magában. Szólítson Ancának, ne nénizzen — nem vagyok olyan öreg, de kénytelen vol­tam álcázni kilétemet. Hogy miért — érthető. Nem? — Eeee!... — állt fel megle­petésében az őrmester, majd sietve hozzátette: — Engem Dánnak hívnak. — Erre iszunk még egy po­hárkával — töltött újra Anca (néni?) és rámosolygott az őr­mesterre. — Egészségére! — egye­zett bele az őrmester. — Te­hát: dublőrök... A helyzet ko­moly — ki tudja, kiknek mi­lyen szándékaik vannak. Nos, dolgozzunk ki egy tervet, mit kell tennünk; azt majd megbe­szélem a parancsnokommal: több szem többet lát, na meg ő mozgósítani fogja a megfelelő erőket... — Micsoda?! Dublőrök? — csodálkozik a parancsnok. — S hátha a dublőröket végezték ki, s a diktátoréi?! Tudja, hogy Hitlernek is voltak dublőréi? No de lássuk, nekünk mit kell tennünk — a helyzet nem ve­szélytelen. S ha mi oldjuk meg a kérdést: kitüntetések, prémi­umok — lesz mit aprítania a tejbe, amikor nyugdíjba megy. — Ha lesz majd tej — pró­bál szellemeskedni az őrmes­ter, és elkomorodva kezdi- is­mertetni tervét: — Elsősorban is Anca vé­delmére kell gondolnunk — ő van a legnagyobb veszélyben. Ezt a feladatot magamra vál­lalnám... — Anca? — fülel fel a pa­rancsnok. — Mintha a „néni” nélkül mondta volna. Hány éves az a nő? — Nem több ötvennél; fia­talabb, mint én, de értheti: ál­cáznia kellett kilétét. — S tényleg a Ceausescu szakácsnője volt? — Ha kóstolta volna a pala­csintáját, nem kérdené: kitűnő szakácsnő ma is! — Ahá! Ezért óhajtja vállal­ni a védelmét! — Meg a nyugdíjra is gon­doltam: van egy takaros kis háza. — Rendben. Majd ha... De most lássunk hozzá a dublőr­ügy lebonyolításához! Mit gondol, a tervük alapján mennyi időre van szük­ségünk? Befejezzük egy hét leforgása alatt? — Aligha... Hátha a dublő­röknek is vannak dublőré - ik?!...

Next

/
Thumbnails
Contents