Békés Megyei Hírlap, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-04-05 / 30. szám

KORKÉP 1995. február 4-5., szombat-vasárnap o / Életveszélyes kupola Sarkadon a közelmúltban kezdték el a belvárosi refor­mátus templom 1880-ban készült, kilenctornyú kupo­lájának a felújítását, ugyanis a linzi templomtorony min­tájára készült tetőzet az idők során igencsak megrongáló­dott. A felújítást a belvárosi református egyház kezde­ményezte azzal, hogy létre­hozta a Közép-Európában egyedülálló toronyzat meg­mentésére az Egyetértés Alapítványt. Az alapítvány­hoz eddig 314 magánsze­mély csatlakozott adomá­nyával. Mivel a torony Sar­kad egyik építészeti büszke­sége, így annak felújítását a városi önkormányzat is tá­mogatja. A támogatás mér­tékéről még e hónapban dönt a képviselő-testület. Hogy sokkal súlyosabb a helyzet, mint azt a felújítást kezdeményezők gondolták, az csak nemrégen derült ki, amikor a mesterek megbon­tották a tetőzetet. Kiderült, hogy a toronyban lévő bá­doganyag és a gerendázat tel­jesen elavult, a leomlás ve­szélye fenyeget, ezért azon­nal el kellett kezdeni a tartó- szerkezet teljes cseréjét. A helyreállítás (egy 1993-ban készült költségvetési tervezet szerint!) több mint 12 millió forintba kerül. Ha hozzá­vesszük az inflációt és azt a nem várt körülményt, hogy a helyzet súlyosabb, mint ami­re számítottak, akkor bizony ennél jóval nagyobb összeg­gel kell majd kalkulálni. Ez idáig az alapítvány számlájá­ra egymillió-hatszázhétezer forint érkezett be. A tervek szerint a felújításnak június végére be kellene fejeződnie. Mivel az idő rohan, a pénzfor­rás pedig egyre szűkül, a bel­városi református egyház ve­zetői arra kérik a lakosságot, adományaikkal támogassák az építkezést. (Egyetértés Alapítvány, Sarkad; adó­szám: 18371691-1-04; OTP sz.: Sarkadi fiók 269-98026, számiasz.: 634-000300.) A támogatók nevét a torony át­adásakor készülő emlék­könyv őrzi majd meg az utó­kor számára. Magyar Mária Vonakodó vonalak Kun János újra Békéscsabán Békési Galéria. A szom­bati lapszámunk 6. oldalán megjelenő Békési Galéria ro­vathoz kapcsolódó játékban újabb sorsoláshoz érkeztünk. Lóránt János kérdéseire a he­lyes válaszok: 1986, 1972, Vinkler László, Cs. Pataj Mi­hály, Dér István. Ungvári Mi­hály kérdéseire a helyes vála­szok: Kötegyán, Fodor József, Lelkes István, Hézső Ferenc, Holler László. A szerencsés nyertes, aki Jószai Sándor: Szt. Mihály című ikonját nyerte: Szelezsán Pétemé, lökösházi kedves olvasónk. Gratulálunk! Művészeti iskola. A ta­valy létrehozott Gyulai Művé­szeti Iskola különféle tagoza­tain (népitánc, társastánc, dzsesszbalett, rajz-grafika, tűz­zománc, bábjáték) jelenleg 435 fiatal tanul. Az idén két új tanszék felállítását tervezik (nép­zene és színjátszás). Az intézmény minden tanulója után évente 25 100 forint normatív támoga­tást kap az államtól. Halói a volánnál. Tegnap délben Békéscsaba és Gyula kö­zött, a repülőtér bejáratánál ve­zette gépkocsiját egy idős férfi. Feltehetően rosszul lett, csak ar­ra volt ideje, hogy a személy- gépkocsival megálljon. A hely­színre érkező rendőrök és men­tők már csak a halál beálltát állapíthatták meg. Megtalált kisfiú. Csütör­tökönjelentették a sarkadi rend­őrségen, hogy eltűnt egy 9 éves kisfiú. A rendőrség, ahogyan ez az ilyen esetekben lenni szo­kott, fokozott figyelmet fordí­tott a gyermek keresésére. En­nek köszönhetően pénteken reggel a kisfiút megtalálták. Bűncselekmény nem történt. Súlyos baleset. Tegnap délelőtt Gyomaendrőd bel­területén történt közlekedési baleset. Egy személygépkocsi kerékpárost ütött el, aminek kö­vetkeztében a kerékpárost sú­lyos sérülésekkel kórházba szállították. Kun János magyar—francia szakos tanár, előadóművész pszichológus feleségével tíz évvel ezelőtt együtt dolgozta ki a szexuálpszichológiai is­meretterjesztést szépirodalmi szemelvényekkel ötvöző „Szerelem, szerelem” című programot. Az iskolai oktató-nevelő munkát, a fiatalok érzelmi­szexuális nevelését segítő program nyomán a debreceni Ady Endre Gimnáziumban „Szeretetművészet” néven tantárgyi kísérlet indult, A Medgyesegyházán és körze­tében tervezett kistérségi szennyvízhálózat és tisztítóte­lep kiépítéséért eredetileg 7 te­lepülés szállt ringbe. A beru­házás alapvetően a Maros-hor­dalékkúpon levő vízbázis vé­delmére irányul. Időközben Kunágota, Nagykamarás, majd a konkrét beruházási pénzek ismeretében végül Al­máskamarás, Magyarbánhe- gyes és Medgyesbodzás is visszalépett. Jelenleg két te­amelyhez Szeretet, szerelem, szexualitás címmel könyvet is írtak a program kidolgozói. A közelmúltban a Népjóléti Mi­nisztérium támogatásával az érzelmi-szexuális nevelés és családtervezés témakörében újabb kézikönyv látott napvi­lágot, a Szeretetfürdő. Kun János az elmúlt évti­zedben több, mint félezer al­kalommal tartott szexuálpszi­chológiai előadást az ország oktatási és közművelődési in­tézményeiben, így Békéscsa­bán is több ízben megfordult. lepülés: Medgyesegyháza és Nagybánhegyes közös beru­házásaként Medgyesegyhá­zán első ütemben közel 8 kilo­méter szennyvízhálózat épül ki 180 millió forintból, míg Nagy- bánhegyesen 4,5 kilométer 106 millió forint költséggel. Ehhez tartozik még a tisztítótelep és nyomóvezeték, amely összesen 180 millióba kerül. Erről tartot­tak egyeztetőt tegnap délelőtt Medgyesegyházán a polgár- mesteri hivatalban. Legutóbb tavaly ősszel az álta­lános iskolákban, rendhagyó órák keretében. Február 6— 10-éig közkívánatra ismét Bé­késcsaba vendége Kun János. Ez alkalommal a megyeszék­hely tizennégy középiskolájá­ban találkozik a diákokkal. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában pedig a pszichoszexuális fejlődés, a partnerkapcsolatok és a csa­ládtervezés témakörében tart szakmai továbbképzést a pe­dagógusoknak. Cs. R. Az egyeztető tárgyalás célja volt, hogy a szakhatóságok vé­leménye tisztázódjon, illetve az AQUA Mélyépterv és a Hydroven Kft. tett ajánlatot a tisztítótelep technológiájának kivitelezésére. A megjelent szakhatóságok — köztük a Környezetvédelmi Felügyelő­ség, ATI VÍZIG—egyik tisztí­tási rendszert sem tartották al­kalmatlannak, így a döntés a gazdasági számítások után a beruházóra hárul. (Folytatás az 1. oldalról) fontolgatják, hogy azokon a területeken, ahol február else­jéig nem történik meg a Ma- táv-vagyon átadása, Lotz Ká­roly miniszter felbontja az egy évvel ezelőtt kötött koncessziós szerződéseket. Értesülésünk szerint a történtek után a minisz­ter kész aláírni az egyezményt. Csakhogy ettől még ezekben a körzetekben nem lesz telefon. (Folytatás az 1. oldalról) —Mi történik, ha olyan vala­ki töri össze a kocsimat, aki nem rendezte a kötelező biztosítá­sát? —-. Úgy tudom, a biztosítók szövetsége a károsultnak meg­előlegezi a javítás összegét. De erről talán inkább a Hungária Biztosítót kellene kérdeznie. * Fejes Tibor, a Hungária Biztosí­tó Rt. Békés Megyei Igazgató­ságának helyettes vezetője mondja: —A Magyar Biztosítók Szö­vetségének elkülönített alapja van a károk rendezésére. Ezzel a Hungária Biztosítót bízta meg. Természetesen a MABISZ kö­nyörtelenül behajtja a károko­zón ezt az összeget. —Fia pedig ez így van, akkor az ügyfél joggal számíthat erre máskor is... — Nem hiszem! Ugyanis nem csak a megelőlegezett összeget kell visszafizetnie, de a rendőrség meg is bünteti. Medgyesegyházán tegnap meg­kerültek azok az ellopott alkatré­szek, amely miatt egy ideig kény­szerű szünetet kellett tartani a helyi kábeltévé műsoridejében. A történet ott kezdődött, hogy a kivitelezővel történt eredmény­telen tárgyalás után annak kép­viselője a helyi KTV központját És persze elgondolkodtató az is, hogy két amerikai befektető még csak most kezdi meg a tárgyalásokat a nemzetközi pénzintézetekkel, amelyek eddig még egyetlen magyaror­szági telefonfejlesztésbe beru­házni szándékozó céget sem támogattak. Márpedig ebben a térségben 20 millió dollárra lesz szükségük... A.Gy. — Miért fizet a károkozó helyett a biztosítók szövetsé­ge? — Azért, hogy a károsult ügyfél ne szenvedjen a fele­lőtlen emberek miatt. — Azt a felvilágosítást kap­tuk, hogy a rendőrség csak a biztosítási szerződést kérheti. Kiderül-e ebből, hogy kifizet­tem a kötelező biztosításomat? — Nem minden esetben... ♦ Kissé bonyolultnak tűnik az ügy. A fentiek alapján ugyanis a rendőrség azt is ellenőrizhet­né, befizettem-e a villany- számlát! Igaz, erre nem köte­lezi kormányhatározat. (Ma még nem!) Mindenesetre ja­nuár 30-án a Békési úton két rendőr igazoltatott. Nem a szerződést kérték — okosan —, hanem a csekket. Ok talán már tudták, hogy szerződés ide, szerződés oda, befizetést igazolandó mégiscsak a csekk látszik legmegbízhatóbbnak! Béla Vali fondorlatos módon megrongál­ta és alkatrészeket vitt el. Az önkormányzat feljelentést tett a Mezőkovácsházi Rendőrkapi­tányságon, melynek eredmé­nyeként sikerült leleplezni a tet­test. A műsorsugárzáshoz nélkü­lözhetetlen alkatrészek így teg­nap visszakerültek a stúdióba. „AZ OCSMANY PÉLDA OCSMANY TETTEKHEZ VEZET.” (Szophoklesz) Egyeztető a kistérségi szennyvízhálózatról Mit kérhet az intézkedő rendőr? Nagy pénzhez jutott a húskombinát mennyire is szerettünk volna — nem tudtunk időben fizetni. Ugyanakkor a konkurencia ma­gasabb áron és azonnali fizetés­sel vitte a sertéseket. A mostani ár kialakítására az adott lehető­séget, hogy a Kereskedelmi és Hitelbank alapanyagvásárlásra jelentős összeget, hatvanhat­millió forintot biztosított. így azután megígérhettük a terme­lőinknek, hogy a hétfőn és ked­den általunk felvásárolt serté­sek árát még e héten kifizetjük. Ez a pénteki napon meg is tör­tént maradéktalanul. Ami a to­vábbiakat illeti: a dolgozók fog­lalkoztatásához és a piacaink kielégítéséhez hetente négy­ezer sertést kellene vennünk és vágnunk. — Van-e elképzelésük ennek teljesülésére? — A heti alapanyagmennyi­ség biztosításához kilencven-— százmillió forint kellene. Nem valószínű, hogy ekkora össze­get három-négy napon belül ki tudnánk fizetni. Jó lenne, ha a termelők — látva és elismerve törekvéseinket, azok megala­pozottságát — megbíznának a kombinátban, mely a megye legnagyobb vágóhídja. Szeret­nénk, ha a termelők elfogadná­nak egy kéthetes fizetési határ­időt. Ennek a fizetési ütemnek a megtartását árbevételeinkből biztosítani tudjuk. * Bármilyen hányattatásokon, megpróbáltatásokon kellett ke­resztülvergődnie a Gyulai Hús­kombinátnak, bizonyára nincs egyedül az újságíró azzal a véle­kedésével, hogy egyszer min­den rossznak vége szakad. Ha politikus uraimék, a mögöttük álló, sokszor kitapinthatatlan érdekcsoportok — egyelőre — megmagyarázhatatlan okok­ból hagyták is, hogy egyre ne­hezebb helyzetbe kerüljön a húskombinát (s vele együtt a békési vidék termelőinek özö­ne), mára derültebb képet raj­zolhatunk a nagyvállalatról. A bankot tulajdonosi pozíció­ja a pénzvisszatartás helyett a tőkebefektetés politikájára késztette. Levegőhöz jutottak tehát a gyulaiak, s tehetik, amit mindig is mondtak: megadni a termelőiknek, amit csak lehet. A jövő itt is a sokat emlegetett bizalmon alapulhat. Kérdés, felismerik-e ezt az eddig nem is teljesen alaptalanul kételke­dő termelők. Ám mindkét fél biztonságos gazdálkodása csak egymás segítésével érhe­tő el. A kombinát már lépett a bizalom növelésében. Most a termelőkön a sor. K.A.J. (Folytatás az 1. oldalról) —Honnan a pénz? — Korábban csak heti hat- hétszáz sertés felvásárlására volt módunk. Ennek oka az ed dig kényszerűségből alkalma­zott alacsony árainkban volt ke­resendő, s abban, hogy — bár A héten naponta két műszakban vágtak Fóti: Kovács Erzsébet Battonya, Sarkad, Gyula és környéke telefonra várakozói! Azonnali telefonhoz jutási lehetőséget kínálunk Önnek mi, a Westel 900 GSM. Amennyiben élni kíván a felkínált lehetőséggel, hívja fel üzletkötőnket, akitől lakásán vagy munkahelyén - az Önnel megbeszélt időpontban - egy működő, digitális mobiltelefont vásárolhat meg. CSAK EGY TELEFON! A Westel 900 GSM üzletkötője: (06-30) 303-922 Értékesítési hálózatunk legközelebbi pontja: Westel Rádiótelefon Kft. Békéscsaba, Gyóni Géza u. 21. Weste! 9 0 0 GSM, A kapcsolat. Ellopott „kábelkép”

Next

/
Thumbnails
Contents