Békés Megyei Hírlap, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-18-19 / 42. szám

1995. február 18-19., szombat-vasárnap SPORT MKÉS MEGYEI HÍRLAP Szalontai labdarúgó próbajátékon Temesvárra utaztak Az eredeti program szerint a Szeged FC-vel játszott volna felkészülési mérkőzést szombaton a Békéscsa­bai Előre FC NB I-es labdarúgócsapata, ám rangos lehetőséget kapott a román Politechnika Timisoara által. Nevezetesen: a hét végén egy négy csapatot felvonultató tornán lépnek gyepre a lila-fehérek Temesvárott. Éppen ezért szombaton kora reggel útra is kelt a csapat. Az első napon, szombaton a másodosztályú házigazdákkal veszik föl a küzdelmet a csaba­iak (13 óra), a másik ágon két első ligás román csapat mérkő­zik meg egymással, a Steaua Bukarest és az Arges Pitesti (15 óra). A két mérkőzés győz­tese vasárnap játssza a döntőt (12 óra), azt megelőzően a vesztesek lépnek pályára (10 óra). Hír a lila-fehérek háza tájá­ról, hogy Usmajev márfelgyó- gyult sérüléséből, de Major és Kiss J. továbbra is maródi. Mi több, Majort izomsérvvel csütörtökön Dányi dr. meg is mytötte, optimális esetben egy hónap múlva számíthat rá Pásztor edző. Sőt, hozzájuk csatlakozott Kovács is, aki a hétközi, nyíregyháziak elleni mérkőzésen a salakos pályán sérült meg, a térdét fájlalja. Horváth sem tart a csapattal Temesvárra, ő részleges izom­szakadást szenvedett még egy héttel ezelőtt. Egy új arc is napok óta együtt készül a csapattal, az FC Bihort is megjárt, jelenleg a szalontai csapatban játszó Luka Marius van Békéscsabán próbajátékon. A 26 éves cen­terhalf eddig jó benyomást tett az edzőkre, mint Silviu Iorgu- lescu elmondta: jó felépítésű, jól fejel, s jól mozog a pályán. O is a csapattal tart a temesvári tornára. M M M ® ® ® Hétfőtől megkezdi a tavaszi szezonra szóló bérletárusítást a Békéscsabai Előre FC. A fél­szezonos bérlet természetesen fele áru, s hétköznapokon 8— 15 óra között megvásárolható a klub Kórház utcai székházá­ban. (jávor) Mészöly ajánlata: irány Kuvait Mészöly Kálmán mindig kihangsúlyozza, ha Békés­csabára utazik, akkor hazatér. Érthető, mivel edzői pályafutásának első állomása volt az Előre. Nos, a szövetségi kapitány a hét végére az egykori „tett­helyre” tért vissza, ahol Szűcs Mihállyal, a békéscsabai labdarúgóklub elnökével közös bejelentést tett. Ennek értelmében a válogatottnak felajánlott, de a nemzeti tizenegy programjába be nem illő nyolcnapos kuvaiti utazást átadják a tavalyi bronzérmes lila-fehéreknek. Már a pontos menetrend is ismert: amennyiben a Ferencvárossal meg tud­nak egyezni, hogy az éppen esedékes bajnoki mérkőzésüket ' egy nappal korábban játsszák, akkor március 18-án kel útra a Békéscsabai Előre FC huszonkét tagú delegációja. A tervek szerint két mérkőzést játszanak Kuvaitban, de mint Szűcs Mihály elnök elmondta, szeretnék, ha egy harmadik találko­zóra is sor kerülhetne. Ezt az alkalmat használták ki a helyi klub vezetői, hogy bejelentsék: létrehozzák az Előre ifjúsági alapítványt, amely­nek kizárólag az lesz a feladata, hogy a viharsarki utánpótlás­nevelésre fordítsák a bevételt. Ezt gyarapítandó, egy olyan hírverő mérkőzésre hívják meg Mészöly Kálmán válogatott­ját, amelyen vagy a Békéscsabával, vagy egy megyeváloga­tottal tartanának egy majálissal egybekötött mérkőzést a Kórház utcai stadionban. — Lehet, hogy a szervezés kezdetén falakba ütközünk, de ez olyan ötlet, amelyért érdemes harcolni — summázta a szövetségi kapitány. — A mi időnkben is voltak hírverő mérkőzések, amelyek nem csak azért voltak jók, mert segítet­te a labdarúgás fejlődését azon a területen, hanem azért is, mert közönségvonzó volt. Ha mindez párosul azzal, hogy a befolyt összeget az ifjúság sportolására fordítják, akkor még szívesebben mondok igent. J. P. Jugoszláviába utaznak a csabaiak Az NB I B-s férfi kézilabda-bajnokság március eleji rajtjára készülő Csaba Előre KC együttese február 19- én, vasárnap jugoszláviai túrára indul. A lila-fehérek Becsén ütik fel szálláshelyüket és négy előkészületi mérkőzést játszanak, helyi első ligás klubokkal. A túrán tizenhat játékos vesz részt, köztük több ifjúsági korú kézilabdázó, akik az alapozás során együtt dolgoztak a felnőttekkel. A békéscsabaiak megnjérkőznek a közelmúltban az Újkígyós Akvaline KSE vendégeként Békés megyében járt Dinamo Pan- csevo együttesével, valamint pályára lépnek a Potisje Ada, a Radnicski Jasa Tomiti és a Becse csapatai ellen. A tervék szerint február 24-én érkeznek haza és útközben Szegeden megtekintik a Szegedi ESK—Békéscsabai NKC NB I-es női bajnoki mérkő­zést. $ $ g A békési Téli Kupa kézilabdatoma programjában néhány válto­zás történt a csapatok utazási nehézségei miatt, de ezek közül is a helyi szurkolók szempontjából a legfontosabb, hogy a vasárnapi Békés—Makó találkozó 16 óra helyett 14.30-kor kezdődik. Doca, Dínó, Jaja, Kugli és Villám is ringbe száll Közeleg az időpont — február 25-e, szombat 15 óra—, amikor a békéscsabai sportcsarnokban megküzdenek egymással az ut­cai harcosok a Nike Kupáért és a pénzdíjakért. Az ütő- és rúgó­párbajokat két súlycsoportban, 85 kilogramm alatt és felett bo­nyolítják le. A két kategória győztesei 150 ezer forintot „ka­szálnak”, ha pedig felveszik egymás ellen is a harcot, az abszolút győztesnek további 100 ezer forint üti a markát. Legújabb információink szerint 22-en szállnak ringbe, köztük több Békés megyei induló. 85 kilogramm alatt a békéscsabai Kugler Gábor (Kugli) és Tóth Zoltán (Doca), a csanádapácai Lakatos Sándor (Villám); 85 ki­logramm felett a gyulai Dalma- di Attila (becenév ismeretlen), valamint a békéscsabai Jónás István (Dínó) húz bokszkesz­tyűt. A zsűri ismert személyisé­gekből áll, elnöke Tőke Péter, a Blikk című lap igazgató-főszer­kesztője, tagjai pedig Som La­jos, Pataky Attila, dr. Láposi Lőrinc, Fási Ádám, Lovász György, Wichmann Tamás, Dési Péter, Havasi József és Far­Előreléptek az orosháziak A Nemzetközi Aszta­litenisz Szövetség (ITTF) a napokban közzétette idei első vi­lágranglistáját, amelyen 488 férfi és 346 női versenyző szere­pel. A nőknél az Orosházi MTK két válogatott kerettag asztalite­niszezőnője előbbre lépett a ko­rábbi listához képest. Molnár Zita jelenleg a 145. helyen áll, míg legutóbb a 165. helyet fog­lalta el. A másik kék-fehér játé­kos, Harsányi Katalin a 199., míg korábban a 203. volt. V. Jégtörő Tára A Körösök Völgye Turista Egyesület idén ötödik alkalom­mal rendezi meg immáron ha­gyományos jégtörő túráját, amelyre várja a természetbará­tokat. A túrát február 25-én, szombaton tartják. Útvonal: Békéscsaba—Póstelek—Bé­késcsaba. Táv: 12 km. Gyüleke­ző: február 25-én, 7.45 órakor Békéscsabán, a volt KISZ-tábor mellett. Túravezetők: Szan’as Mátyás és Túróczy József. Visszaérkezés: 13 óra körül. kas Péter. Főbíró: Juhász Fe­renc, versenyigazgató: Tasnádi Péter. Érdekesség, hogy a nagy sikerű, budapesti, Fáy utcai „csetepatéról” készült 90 per­ces videokazettát először Bé­késcsabán árusítják majd. Megtudtuk azt is, hogy az utcai harcosok viharsarki fellé­pésére Békéscsabán a sporcsar- nokban, a Cooptourist irodá­ban, a Diáktanyán, a Centrum Áruházban, a Hetes Kft. üzletei­ben és a Korzó Játékteremben, Gyulán pedig a Komló Játékte­remben árusítanak jegyeket. A Békés megyei indulók közül a legkönnyebb testsúlyú harcost, a 66 kilogrammos Kug­ler Gábort, az Elit-Őr Bizton­ságszolgálati Kft. munkatársát kérdeztük, miért vállalja az esetleges „összeverést”. — 10 évig kick-boxoltam, másfél évig bunyóztam, egyik sportágban sem rúgnak, illetve ütnek kisebbet, mint itt várható — kezdte. — Szeretem az ilyen megmérettetést és folyamato­san készülök, edzek, hogy ne vallják szégyent. — Ha eljut odáig, hogy eset­leg megnyeri a 85 kilogramm alatti súlycsoportot, összeméri­A női kosárlabdázók NB I-es bajnokságá­nak kilencedik fordu­lóját heves küzdelem, kemény csata és izgalmas haj­rá jellemezte mindenütt. Ez alól kivétel a BEAC Mól, pos­táskisasszonyai könnyedén győztek a fővárosban. A BSC Szarvas csütörtökön végre hozta önmagát, s az esé­lyeket megcáfolva igazi ko­sárlabdajátékkal diadalmas­kodott az MTK fölött. Az összehasonlító statisztikát fi­gyelve a rendkívül sok lepatta­nó megszerzése (40) és a 4 gólpassz is mutatja a kibonta­kozó csapatmunkát. A kevés­nek mondható eladott labda (9), s a 8 szerzett labda a hig­gadtjátékot igazolja. Szembe­tűnő, hogy az összátlagnál 12 ponttal szórt többet a BSC. A mérkőzés legjobb egyéni tel­jesítményét Farkas Anna nyúj­totta. Nem csak 29 pontjával és 10 lepattanószerzéssel, hanem csapatösszefogó játékával is vezéregyénisége volt a Körös­partiaknak. Nedilia Olga trip­láival megmutatta, hogy a csa­pat egyik biztos pontja. Nitu­e erejét 66 kilósként a győztes ,.nehézfiúval” ? — Semmi akadálya. Nyemcsok László $ & $ Olvasóinkat a rendezvénnyel kapcsolatban játékra hívtuk a közelmúltban és. több száz he­lyes megfejtés érkezett be szer­kesztőségünkbe. A sorsolás alapján belépőjegyet nyert az utcai harcosok békéscsabai via­dalára: Zsilák Zoltán, Szmola Zoltánná, Orvos Jánosné, Kes- jár Mátyás (Békéscsaba), Hor­váth Árpád (Szeghalom), Van- taráné Maczik Eleonóra (Kon­doros), Kiss Zoltán (Kaszaper), Szabó Sándor (Békés), Faragó Józsefné (Mezőberény), Kiszel Csilla (Szarvas). Tasnádi Péter Maffia életre- halálra? című könyvét a követ­kező olvasóink nyerték: Éliás Jó­zsefeié Opauszki Mária (Békés­csaba), Farrrtosi Gyula (Oroshá­za), Kiss Ferenc (Gádoros), Árvái Ferenc (Nagyszénás), Szele- zsán János (Kétegyháza), Cso- bán Zsolt (Medgyesegyháza), Kómár Mária (Csorvás), Ko­vács Norbert (Újkígyós), itj. Gróza Mihály (Doboz). A nye­reményeket postán küldjük el. lescu, igaz kevés pontot szórt, de a lepattanók zömét megsze­rezve és a palánk alatt kierő­szakolt faultokkal megbízható centermunkát végzett. A kez­dőötösből egyedül Francia Melinda dolgozott gyengéb­ben. Nem sok pihenő marad a csapatoknak, hiszen szombat— vasárnap a 10. fordulóval foly­tatódik a bajnokság. A BSC Szarvas ezúttal Sopronba láto­gat, ahol az ellenfél a helyi Postás lesz. A táblázaton haj­szálra egyenlően áll a két csa­pat, a soproniak jobb ko­sárkülönbséggel előzik meg a Körös-partiakat. Vida Béla ta­nítványainak nem lesz könnyű dolguk az idei idényre alapo­san megerősödött hazaiak el­len, s a fanatikus soproni szur­kolókkal is meg kell küzde­niük Baloghéknak. A két volt szarvasi játékossal, Parascsen- kóval és Veres Mónikával feL álló Postás a hazai pálya miatt esélyese a találkozónak, ám ha a Körös-partiak az MTK elleni játékukat meg tudják ismétel­ni, akkor lehet esélyük a győ­zelemre. Kemény csaták, drámai végjátékok Megkezdődött a Farsang Kupa A Békéscsabai Ma­dách Utcai Általános Iskola szervezésében immáron hetedik alka­lommal rendezik meg a Farsang Kupa gyermek labdarúgótornát a hét végén. Pénteken délben a békéscsabai városi sportcsar­nokban a Békéscsaba— Kunhegyes találkozóval meg­kezdődött a háromnapos küzde­lemsorozat. Az első összecsa­páson több száz szurkoló előtt a csabaiak remekeltek, mind a négy korosztályban (4—0, 2— 0, 3—2, 7—1) győztek, így ki­lenc pontot gyűjtöttek. Délután az ünnepélyes meg­nyitót Tóth Márton, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára tartotta. Felszólalt a hét végét Békés megyében töltő Mészöly Kálmán szövetségi ka­pitány is, aki többek között hangsúlyozta: —- Örülök, hogy részese lehetek e nagyszerű kezdeményezésnek. Jelenleg a magyar labdarúgás nehéz hely­zetben van, de ezek a fiatalok jelenthetik a jövőt. Kívánom nektek, hogy minél többen jus­sanak el közületek valamilyen válogatottba. Szombaton és vasárnap 8 órakor folytatódik a Farsang Kupa. V. L. / Uszótanfolyam A Békéscsabai Bel­városi Általános Is­kola és Gimnázium tanuszodájában feb­ruár 20-ától újabb kezdő és haladó úszótanfólyam indul felnőtteknek és gyerekeknek. A hétfőtől péntekig tartó tan­folyamra Budavári István és Szarvas János oktatóknál lehet jelentkezni a helyszínen. Masitában a kézilabda játékvezetők Szponzori szerződést kötött a Magyar Kézilabda Szövetség és a békéscsabai székhelyű Wiko Plus Bt., miszerint a legjobb 15 magyar játékvezetői páros két garnitúra Masita felszerelést kapott—összesen félmillió forint értékben. A megállapodást a szövetség részé­ről Sinka László főtitkár, a Wiko Plus Bt.-től pedig Willi Koller ügyvezető igazgató látta el kézjegyével. A szponzori szerződés 1996. június 30-ig szól, de a felek további együtt­működésről is megegyeztek. Teremfoci ^ A mezőhegyesi városi teremlabdarúgó-bajnok- ság eredményei: 6. for- '° dúló. 3—4. osztályo­sok: Góliát—Mezőhegyes 0—9, Mezőhegyes—Mezőkovácsháza 13—0, Góliát—Makó 0—2, Ma­kó—Mezőhegyes 0—7, 5—6. osztályosok: Mezőhegyes—Me­zőkovácsháza 1—0, Makó—Me­zőkovácsháza 0—2, Makó— Mezőhegyes 4—1, Felnó'ttek: Fa­mília—Dinamó Cyda: 4—3, Ma­kói Posta I.—Infúzió 2—4, Makói Posta—Vörös Kakas 1—1, Famí­lia—Ácsok 7—3, Makói Posta 1. —Dinamó Cyda 6—1. 7. forduló: Birkózók—Nimród 1— 7, MSE II.—Fekete Villám 2— 5, Pacsirta—Új Alkotmány 2—2, Party Zóna—Bánát 4—1, Ácsok—Dinamó Cyda 5—2,614- es Szakmunkásképző—Monitor 0— 2, Makói Posta II.—Medgyes­egyháza 4—8, Kocogó—Dinamó Cyda 1—l.(K.M. Gy.) 8 8 & Sarkadon két korcsoportban már befejeződött a teremlabdarúgó­bajnokság, a felnőtteknél a hét vé­gén játsszák az utolsó fordulót. Eredmények. Fiú I. korcso­port (3—4. osztályosok): Leel- Ossy jr. Sarkad—Sarkad 2-es Isk. 1— 1, Komádj—Geszt 1—2, Ko­mádi—Leel-Ossy jr. Sarkad 1—5, Geszt—Sarkadi 2-es isk. 5—1, Leel-Ossy jr. Sarkad—Geszt 2— 3, Sarkad 2-es Isk.—Komádi 2— 6. A végeredmény: 1. Geszt 11,2. Leel-Ossy jr. Sarkad 7, 3. Komádi 4, 4. Sarkad 2-es Isk. 2 ponttal. A legjobb mezőnyjátékos: Szabó Béla (Leel-Ossy jr. Sarkad). Leg­jobb kapus: Rézműves Albert Atti­la (Komádi). A gólkirályok: Gön­dör Sándor (Geszt), Zsilák Attila (Leel-Ossy jr. Sarkad) és Fekete Lajos (Komádi) 11 találattal. III. kcs. (5—6. osztályosok): Okány (5. oszt.)—Kinder FC Gyu­la 0—6, Sarkad 2-es Isk.—Santos Sarkad 2—2, Sarkad 1-es Isk.— Vésztő 2—2, Kinder FC Gyula— Okány (6. o.) 5—1, Okány (6. o.)—Vésztő 0—6, Sarkad 2-es Isk.—Kinder FC Gyula 2—5, Sar­kad 1-es Isk.—Santos Sarkad 5— 2. A végeredmény: 1. Vésztő 11, 2. Kinder FC Gyula 9 (29—11), 3. Sarkad 1-es Isk. 9 (24—12), 4. Okány (6. o.) 6,5. Sarkad 2-es Isk. 4,6. Santos Sarkad 3,7. Okány (5. 0. ) 0 ponttal. A legjobb mezőnyjá­tékos: Szeidler Zsolt (Kinder FC Gyula). Legjobb kapus: Szabó Dá­vid (Sarkad, 2-es Isk.). Gólkirály: Somogyi Róbert (Sarkad 1-es isk.) 13 találattal. Felnó'ttek: Körösnagyhar-. sány—Pelikán Rt. Sarkad 5—2, Garfield Komádi—Dobi Gumi Sarkad 3—1. Mól Rt. Méhkerék— Körösnagyharsány 3—4, Szabad­idő Klub Sarkad—Garfield Ko­mádi 2—5, Sarkadkeresztúr— Mól Rt. Méhkerék 1—6, Köte- gyán—Dreher Zsadány 13—3, Sarkadkeresztúr—Góliszony Sar­kad 3—7, Dreher Zsadány—Leel- Őssy Kft. Sarkad 1—20, Köte- gyán—Szabadidőklub Sarkad 3— 6, Santos Sarkad—Leel-Ossy Kft. Sarkad 3—15, Pelikán Rt. Sar­kad—Dobi Gumi Sarkad 5—7, Góliszony Sarkad—Santos Sar­kadó—3. M M M ® ® ® Kétegyházán, a mezőgazdasági. szakmunkásképző intézet sport­csarnokában idén is megrendezték a hagyományos Farsang Kupa kö­zépiskolás labdarúgótornát. A végeredmény. IV. kcs.: 1. Gyula 613, 2. Gyula Karácsonyi Gimn., 3. Kétegyháza. V. kcs.: 1. Kétegyháza, 2. Gyulai 613, 3. Gyulai Román Gimn. HM Gerendáson befejeződött a Téli Kupa Teremlabdarúgó-torna. Az utolsó forduló eredmé­nyei: Domestos—Gercsó 20—4, Békéscsabai Grund FC—Műhely FC 8—19, Kondoros—Domestos 9—11, Békéscsabai Grund FC— Domestos 0—6, Műhely FC— Kondoros 6—0. A Téli Kupa végeredménye: 1. Domestos, 2. Műhely FC, 3. Kondoros, 4. Békéscsabai Grund FC, 5. Gercsó. BÉKÉS MF,GYEI HÍRUP Közéleti napilap. Főszerkesztő': dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő': Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Andreas Günther és dr. Tóth Miklós ügyvezető' igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő': (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax; (66)441-020. Kiadói telefonszámok: (66)441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés; telefon/fax (66)453-710. Az eló'fizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő' szervek. Eló'fizethetó'a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Eló'fizetési díj egy hónapra 375 forint, egy évre 4140 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents