Békés Megyei Hírlap, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-20 / 43. szám
Szabálytalan útinapló Göncz Árpád kíséretének tagjaként Olaszországban és Máltán járt lapunk munkatársa, Béla Vali. (4. oldal) A termál- és gyógyturizmus Tokaji Ferenc, Gyula országgyűlési képviselője bánatosan lapozgat egy prospektust. (6. oldal) Ez az ország mindig pontosan... „Azt kellene kimondani, melyek a fejlesztendő húzó ágazatok” — mondja Fekete János. (9. oldal) 1995. FEBRUÁR 20., HÉTFŐ ÁRA: 19,50 FORINT L. ÉVFOLYAM 43. SZÁM Kora tavasszal mindig erősödik a konkurenciaharcba vetőmagpiacon. A vetőmagkínálatról, a hazai termelési kedv alakulásáról kérdeztünk néhány vetőmag-termesztéssel, -forgalmazással foglalkozó megyei vállalkozót (Cikkünk a3. oldalon) Várhatóan a római katolikus egyházé lesz az egyik gyulai óvoda Nem középiskolás fokon? Politikai hétvége Lakiteleken Hírek lsépy nyert. A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportja három és fél órás megbeszélés és vita után, vasárnap lsépy Tamást választotta meg frakcióvezetőnek. A jelenlévő 20 képviselő közül 12-en szavaz7 tak lsépy Tamásra, heten Csé- pe Bélára. Rubovszky György, a harmadik jelöít visszalépett, s ennek okát nem volt hajlandó a sajtónak megindokolni. Életmentek. A Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete az emberi élet megóvása érdekében széles körű megelőző tevékenységet végez. Az idei esztendőben is előadássorozatot tartanak a vizek veszélyeiről az általános és középiskolásoknak. Az elméleti megelőző munka mellett gyakorlati oktatást is szerveznek. A nyáron Szana- zugban, Szarvason, Szeghab mon, Békésen, Gyomán, Endrődön minden hétvégén szolgálatot látnak el a képzett vízimentők. Az örmények kezdték. A hazai kisebbségek közül elsőként választottak országos kisebbségi önkormányzatot az örmények. A BM Duna Palotában tegnap megtartott elektori gyűlésen a 38 megjelent elektor 17 fős önkormányzatot választott. Az április 10-éig folyamatosan létrejövő 11 kisebbségi országos önkormányzat önként vállalt feladatai mellett kapcsolatot tart a közigazgatási, kormányzati szervekkel, a települési önkormányzatokkal, a pártokkal és • a társadalmi szervezetekkel. Kiemelten foglalkoznak történelmi hagyományaik ápolásával, a kultúrával, a nyelvhasználattal és a nemzeti indentitástudatuk megőrzésével. Úgy tűnik, hogy ismét a közvélemény kellő előzetes tájékoztatása nélkül kezdtek hozzá Gyulán egy önkormányzati intézmény egyházi tulajdonba adásához. Az elmúlt hetekben híre ment, hogy a Béke sugárút két óvodája közül az egyiket — többen tudni vélték azt is, hogy a nagyobbikat — a város vezetői a katolikus egyháznak A Békés Megyei Népművészeti Egyesület szombaton tartotta gyűlését Békéscsabán, a Tégla Közösségi Házban. Régi szokás szerint az egyesületi tagok sok-sok finomsággal, édességgel, ropogtatnivalóval érkeztek. Az elemózsia mellett más kincseket is rejtett a kosár. Többen magukkal hozták azokat a munkákat, amelyekívánják juttatni. Sokan a gimnázium-átadás egykori érzelemhullámzásának tükröződésétől tartanak. — Ma kaptam egy levelet, melyet Kovács József plébános úr a gyulai római katolikus egyházközség nevében írt — mondta pénteken délután Le- benszky Attila, Gyula város polgármestere. — Ebben az két az egyesület idei franciaországi és egyesült államokbeli bemutatkozására szánnak. Pál Miklósné elnökletével a mostani gyűlés e két jeles kiállításra való felkészülés jegyében zajlott. Szó esett még az egyesület tervezett katalógusáról, illetve egy ugyancsak jövőbeni tren- csényi szakmai kirándulásról. A terem egyik felében valóáll, hogy a Béke sugárúti Szélvillában működő, tehát a kisebbik óvodát kérik, s idén szeptemberben már működtetnék is. A Temesvári úti óvoda területén tevékenykedett az az óvoda; melyet az állam elvett a római katolikus egyháztól. Ennek visszaigénylését az egyház arra a megállapodásra (Folytatás a 3. oldalon) A Magyar Demokrata Fórum tagjainak politikai érettségét és a politikai kultúra erősödését is igazolja ez a hétvége. Lezsák Sándor, az MDF alel- nöke és egyben a rendezvénynek helyet adó lakiteleki Népfőiskola igazgatója így foglalta össze tegnap a párt által indított politikai továbbképzés-sorozat első programját záróbeszédében. Rámutatott: a pártok és programok összefoglaló címszó alatt elkezdődött politikai képzés — melynek első hallgatói Budapestről érkeztek, a jövő héten pedig Jól kezdődött az idei éve a vésztői KÉSZOK Kft.-nek — tudtuk meg Budai Imre ügyvezetőtől. Az Országos Foglalkoztatási Alaptól pályázaton egy munkaszervező menedzseri státuszt nyertek, pontosabban ilyen ember munkába állítása esetén ennek munkabérét harmincezer forint/ hónap erejéig az alap állja. Ez sokat jelent a kft.-nél, amely a falubeli közhasznú munkákat is szervezi, s az élenjár a vésztői munkanélküliek foglalkozKétségbeesett telefonáló hívott szombaton este a lakásomon. Békésről, Govrikné Tóth Csilla nem kevesebbet állított, mint azt, hogy ölik egymást a skinheadek. — Miért nem a rendőrséget hívja—kérdeztem.—Azt válaszolta, a rendőrség a helyszínen van! —Akkor én mit tehetek? — írjon róla, hogy többet ne legyen alkalmuk randalírozni. Ahogyan megtudtam hagyományai vannak már Békésen a skinhead-találkozóknak. A váugyanebben a témakörben Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei résztvevői lesznek — azt bizonyítja, hogy az MDF nemcsak a talp- raállásra volt képes, hanem a megerősödésre is, ugyanakkor a párt tagjai képesek elviselni, elfogadni a másként gondolkodást is. A vasárnap végétért politikai hétvége nyitónapján az ellenzéki pártok történetét, programjait ismerhették meg a jelenlévő MDF7tagok, a zárónapon pedig a koalíció pártjainak képviselői kaptak szót. tatásában. Az elmúlt évben például 150 állásnélkülinek tudtak munkalehetőséget biztosítani, részt vettek a faluban folyó gázvezeték-építésben, a szennyvíztisztító-telep megvalósításában. Az idén is pályáznak az önkormányzat által meghirdetett munkákra és dolgoznak az embereik a megyén kívül is. Budai Imrétől azt is megtudtuk, az idén tavasszal település-üzemeltetési napot szerveznek a megye hasonló cégei részére. ros szélén lévő Csemői kiskocsmában évente többször is „üléseznek a kopaszok”. Mindig egy-egy skinhead zenekar az összekötő kapocs, a zenéjük természetesen a skinhead alaptételt hirdeti. így volt ez szombat este is, amikor két zenekar vendégszerepeit a Csemőiben. A bulira közel 100-an érkeztek a megye minden részéből. Tombolt a zene, a helyiségben vágni lehetett a füstöt és derekasan fogyott a bor, a sör, a pálinka. (Folytatás a 3. oldalon) Nemzetközi kiállításra készülnek a népművészek Státuszt nyert a KÉSZOK Kft. Skinhead randevú Békésen Vízminőség-javítás Gyopároson Minden korosztály képviseltette magát a hétvégén Orosházán a Kinizsi Horgász Egyesület által rendezett közgyűlésen. A komoly múlttal rendelkező egyesület nem csak orosházi, hanem tótkom- lósi, mezőkovácsházi horgászokat is egyesít 1954 óta. Mint mindenütt az országban, nekik is a takarékos gazdálkodás elvét kell szem előtt tartani. A vizek szennyezettsége hozzájárul ahhoz, hogy a halak a természetes szaporodásra nem képesek, ezért mesterséges telepítésekre van szükség. Megtudta a hallgatóság, hogy Gyopárosfürdőn megkezdődött a vízjavító program, ennek keretében a középső és az északi tó iszaptalanítását végzik el. T. A. Vak vezet világtalant? Mióta vakablak a vakablak? A rádióban hallhattuk, hogy a brit kormány az észak-amerikai függetlenségi háborúban elúszott százmillió fontját ablakadó bevezetésével igyekezett ellensúlyozni. (Erről viszont akár a súlyadó is eszükbe juthatott volna.) Hat ablakig mindenki mentesült az adózás alól, így a britek hozzáláttak a többi ablak befalazásához. Bokros Lajos pénzügyminiszter-jelölt — programja szerint — tovább kívánja bővíteni az adózók körét. Nohát, én ilyen politikának nem falazok... Manapság, ha egy pénzügyér elvak- kantja magát, nekilódul az adóprés. A vakmerőén gazdasági javulást ígérők szava egyre-másra vaklármának bizonyul. A vaksors pedig szép lassan a vakpadlóra küld bennünket. Nem gondolják, hogy így' vakvágányra futunk?! Hess, károgók! — válaszolják erre a vakbuzgók, akik hangulatjavító intézkedésként egyre csak vakvar- júcskáznak velünk. Fáj már ez a sok csipizés! A megváltásunkkal kísérletezgetők- nek ideje lenne meghallaniuk, hogy évtizede, áremelések, kárpótlási maszlagolások, brancsbeli meggazdagodások, bérátverések idején milliók torkából szabadul fel az üzenetértékű vakapád! Ki tudja, mióta hitegetnek bennünket, hogy ez az egy-két év lesz még a nehéz, aztán megláthatjuk a napfényt az alagút végén. Egy vakakna végén?! Nem tudom, hogy a programgyártásba belefeledkezett, aztán mini cézárként megszólaló pénzügyminiszter-aspiráns mikor talál majd időt — bokros teendői közepette — arra is, hogy meghallgassa a tömegek többnyire vakvilágba kiáltott panaszait. Jogos a kérdés, hogy egyáltalán van-e gyógyír a bajainkra? Bevallom, nem tudom, igaz nem is tisztem tudni. Majd meglátjuk — mondta a... Lehet, hogy rajtunk már csak valamilyen rózsaszín álomba hódító vakcina (bocs’!) segíthet? Egy biztos, a vakablakon nélküle is átlátunk már. Kiss A. János Holnap mutatja be a Jókai Színház Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét. Képünkön Oszvald Marika (Liza) szerepében. (írásunk az 5. oldalon.) Fotó:KanyóBéla ságos kiállítás kerekedett. Az asztalokon faragott, bőrdíszműves és szőttes munkák, szebbnél szebb hímes tojások sorakoztak. Hamarosan ez utóbbiak készítőjére, Varga-Orvos Valériára, a békéscsabai Jókai Utcai Általános Iskola rajztanárára is rátaláltunk. (Folytatás a 3. oldalon)