Békés Megyei Hírlap, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-15 / 39. szám

1995. február 15., szerda MEGYEI KÖRKÉP ^RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Gyűlnek a viharfelhők telefonügyben. Lapunk értesülése szerint a mai napon, de március elsejei határ­idővel súlyos szerződésszegés mi­att a minisztérium felmondja megállapodását a pápai, békés­csabai és orosházi távközlési góc­körzetben koncessziót nyert Hun- garotel nevű társasággal. A felmondási idő alatt, azaz ebben a 15 napban a Hungarotel- nek lehetősége lesz még olyan bi­zonyítékokat letenni a minisztéri­um asztalára, ami ezt a helyzetet megváltoztathatja, ám erre igen kevés esély van. A minisztérium ez idő alatt a térség településeinek képviselőivel folytatott egyezte­tés után dönti el, mi is legyen tovább. Egy újabb koncessziós pá­lyázat kiírása hosszú időt venne igénybe, és nem biztos, hogy lenne újabb jelentkező. A Matáv azonban már átcsopor­tosította a pénzét azokra a terüle­tekre, ahol ők nyerték meg a pályá­zatokat. Tomka Emil, a Matáv ve­zérigazgatója egy tegnapi sajtótá­jékoztatón elmondta: elképzelhe­tőnek tartja, hogy amennyiben a Békéscsaba—Orosháza körzet gazdátlanul marad, ezt a végleges megoldásig nekik kell üzemeltet­niük. Ez esetben valószínűleg ez a terület a szegedi igazgatóságtól a debrecenihez kerül. A.Gy. Ami csak távoli álom sok-sok békéscsabai, orosházi és környékbeli telefon- igénylőnek: digitális telefonközpontot helyeznek üzembe a szakemberek „valahol Európában" A részvényesektől kapott támogatás jóvoltából elindult a tőke szerkezetátalakítása Az IKR stratégiája: mindenáron hiteltörlesztés Medgyesegyházán még vannak tartalékok Kiállítás. Békéscsabán, a megyeházán ma 15 órakor nyí­lik Szőke Sándor szobrászmű­vész és Ungvári Mihály autodi­dakta festő kiállítása. Gyulai közérzet. Közér­zet címmel Gyulán, a Kövizig nagytermében február 16-án, csütörtökön 18 órakor nyilvá­nos fórumot szervez a városi televízió, amelynek meghívott vendégei: Lebenszky Attila polgármester, dr. Albel Andor és dr. Erdmann Gyula alpolgár­mesterek. A szervezők számíta­nak minden érdeklődőre, ezért a fórumon kérdéseket lehet fel­tenni a város elsőszámú vezető­inek. A televíziósok technikai okokból kérik mindazokat, akik részt kívánnak venni a felvéte­len, hogy legkésőbb 17.30óráig foglalják el helyeiket. Új beruházás. A Westel 900-as rendszer 50 méter magas antennáját és a hozzátartozó ke­zelő épületet a tervek szerint febru­ár végén kezdik el építeni Sarka­don. A telket, amely az Anti úton a gázcsere telep közelében talál­ható, a helyi önkormányzattól béreli majd a Westel cég. Az építmény mintegy nyolcvan milliós beruházást jelent, amelynek segítségével európai minőségű adás és vétel válik lehetővé a térségben. A sarkadi beruházást követően Zsadány- ban egy erősítő állomást szerel­nek fel. A Westel 900-as rend­szer egyelőre a cukorgyár nagy­kéményén található antennával működik Sarkadon. Az IKR Termelésfejlesztési és Kereskedelmi Rt. orosházi ter­melésszervező körzetének (Békés és Csongrád megye) részvényesei és üzleti partne­rei találkoztak a héten Gyopá- rosfürdőn, hogy konzultációt folytassanak. Az eddig megtartott körzeti tanácskozások máshol is hasz­nosnak bizonyultak — mondta bevezetőjében dr. Tóth László vezérigazgató, aki az ügyveze­tés nevében számolt be az el­múlt időszak döntéseinek ered­ményeiről, az idei tervekről. Elöljáróban a műtrágyaforgal­mazó betéti társaságok kft.-vé alakulásáról szólt, arról, hogy a lépés sikeresnek bizonyult. — Részvényeseinktől ka­pott támogatás jóvoltából elin­dult a tőke szerkezetátalakítá­sa. Cégünk 983 millió forintos törzstőkével rendelkezik, a részvények leértékelése meg­történt, a részvénycsere pedig folyamatban van. A májusi közgyűlés előtt adják ki az új részvényeket, ennek kapcsán azt javaslom, ezeket már nem szabad eladni, hiszen ezek mö­gött már működőképes va­gyon van — tájékoztatta a résztvevőket a vezérigazgató, majd kiemelte: — Likviditási gondjaink még vannak, de a meglévő hi­telállományunk kezelhető (1 milliárd 560 millió), nem ve­szélyezteti a társaság vagyoni helyzetét. Év végére vala­mennyi szállítónkat ki tudtuk fizetni. A 9,7 milliárd forintos cégforgalom mellett várható­an 70 millió forintos nyeresé­get tudunk elkönyvelni 1994- re. Stratégiai célkitűzésünk az idei esztendőre: a mindenáron való hiteltörlesztés. Ha sikerül 800 millióval csökkenteni hi­telállományunkat, akkor,,sza­lonképessé” válunk a bankok szemében. A következő lépés pedig, hogy a cég önfinanszí­rozóvá váljon. A beszámoló után a Bábol­nai Vetőmagüzem képvisele­tében Kiss István, az Agroké­miai Kft. részéről Nagy Lajos, a gépi kínálatról Szaxon Attila vezérigazgató-helyettes, a ve­vőszolgálatról pedig a műsza­ki igazgató, Antos Gábor adott részletes tájékoztatót. Csete Ilona Medgyesegyháza nagyközség települési önkormányzatának képviselő-testülete tegnap tar­totta soros ülését. Elsőként Nagy Béla polgármester beszá­molt a két ülés közötti legfonto­sabb eseményekről. Tájékozta­tóját azzal a szomorú hírrel zár­ta, hogy az illetékes minisztéri­um valószínűleg felbontja a Hungarotel Rt.-vel kötött kon­cessziós szerződést, így a bé­késcsabai és orosházi primer körzetben egyelőre elmarad a várva várt telefonhálózat-fej­lesztési program. Második napirendi pontként a nagyközség 1995. évi költség- vetési tervezetét vitatták meg a képviselők. A bevételek és a kiadások fő összege 150 millió forint. Az összkiadáson belül a működési és a fenntartási költ­ségek 121 millióra rúgnak, a tervezett tartalék pedig mind­össze 5 millió forint. Ennek termé­szetesen ezernyi helye lenne. Ok­tatás- és egészségügy, sport­egyesület, polgárőrség, környe­zetvédők stb. (Az 1994. évi pénzmaradvány még 13 millió forint volt Medgyesegyházán!) A költségvetés tervezetének jóváhagyása után a képviselő- testület elfogadta idei munka­tervét, majd kezdeményezte a nagyközség határában lévő kunhalmok védetté nyilvánítá­sát. Az ülés a késő esti órákban bejelentésekkel és interpelláci­ókkal ért véget. M.Gy. HIRDETMÉNY A DUNAHOLDING-Békéscsaba Kft. (5600 Békéscsaba, Lázár u. 1.), mint a Mezőberényi Építőipari Szövetkezet „FA" (5650 Mezőberény, Csabai u. 27.) kijelölt felszámo­lója, értékesítésre meghirdeti az alábbi ingatlanjait: 1. Mátraszentimre (Mátraszentlászló), Kossuth u. 53. (túl. lapsz. 3103., hrsz. 1640/10.) — a terület nagysága: 968 m2, ebből beépített: 83 m2. A telken 2 építmény található: — egy nyolcszög alapterületű, üdülő funkciójú, tetőtér-beépítésű fő­épület — egy gazdasági—üdülő célú, téglaépítményre épült faház. Az építményre és a telekre vételi ajánlatot kérünk. 2. Mezőberény, Csabai út 27. sz. alatti perlitraktárát és perlitüzemét (túl. lapsz. 885., hrsz. 816.) A beépített terület nagysága: 879 m2. Az építmény értéke: 1 330 000 Ft + áfa. Telekár: 120 Ft/m2. Az érdeklődőktől pályázat benyújtását kérjük, melynek beadási határideje 1995. márci­us 10. A pályázatokat a DUNAHOLDING-Békéscsaba Kft. (5600 Békéscsaba, Lázár u. 1., pf. 329.) részére kérjük postázni, illetve személyesen benyújtani. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó nevét, címét, vételárra vonatkozó ajánlatát, a fizetés mód­ját, a fizetésre vonatkozó garanciákat. A pályázaton az vehet részt, aki a pályázati határidő végéig az ingatlan nettó vételárának 10%-át bánat­pénzként ügyvédi letétbe helyezi dr. Bagdi László ügyvédnél (5600 Békéscsaba, Luther u. 12.) vagy átutalja az ügyvédi iroda Mezőbank Rt. békéscsabai fiókjánál vezetett 269-98923-04 sz. számlájára. Több azonos pályázat esetén árverést tartunk. A pályázat értékeléséről minden pályázó írásban kap értesítést 1995. március 24-éig. A felszámoló fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatokat érvénytelennek nyilvánítsa. Az 1991. évi IL. tv. szerinti jogosult elővásárlási jogával élhet. Az értékesítéssel kapcsolatban felvilágosítást ad Gulyás Antal a (66) 352-211-es telefonszámon. A felszámolás alatt álló Mezőberényi Építőipari Szövetkezet „FA" nyilvános értékesítést tart 1995. február 20-án 8 órától a szövetkezet tulajdonát képező gépi berendezésekből, fogyóeszközökből, raktári készletekből. Az értékesítés folyamatosan történik, az érkezés sorrendjében. Az asztalos-, bádogos- és lakatosműhely eszközeinek megvásárlása esetén előnyben részesül, aki az egybeni vételre tesz ajánlatot. 1995. február 23-án 9 órától árverés útján kerülnek értékesítésre a szövetkezet használt gépjárművei, valamint keretes csőállványok és egy bontókalapács. Az értékesítés a szövetkezet Mezőberény, Csabai u. 27. sz. alatti telephelyén történik. Az eszközök megtekintésére a hirdetés megjelenésétől kezdve lehetőséget biztosítunk, naponta 9—12 óráig. Fizetés csak készpénzben. Az értékesítéssel kapcsolatban felvilágosítást ad Gulyás Antal a 352-211-es telefonszárfion. Az 1991. évi IL. tv-ben meghatározott elővásárlási jogosultak más érdeklődőket vételi ajánlatukkal megelőznek. DUNAHOLDING-Békéscsaba Kft., mint kijelölt felszámoló szervezet Gyulán 712 lakásra jelentkezett vevő Hasznos játék A szorgos kezek fél nap alatt alkalmi kiállítócsamokká va­rázsolták Szarvason az 1. szá­mú általános iskola tornater­mét.. Tegnap délután itt gyűltek össze Ecsegfalvától Bé- késszentandrásig a Szarvasi Rendőrkapitányság területén működő általános iskolák legügyesebb rajzolói, hogy műveikben összemérjék ügyességüket a „Fékút Alapít­vány” és a balesetmegelőzési bizottságok által támogatott pályázat második fordulóján. A zsűri döntése szerint — sorrendben — az ecsegfalvi Tóth Gábor, a szarvasi Szerb Rita, a kardosi Raffai Pál, a szarvasi Demeter Olimpia és a szintén szarvasi Virág Balázs munkája került a megyei dön­tőbe. — Szenes — Pedagógus fórum A Pedagógusok Szakszerve­zete február 18-án, szombaton 10 órai kezdettel országos fó­rumot tart Budapesten, az EL­TE TTK Gólyavárban. A té­ma: A magyar közoktatás jö­vője. A fórumra meghívták a szervezők a szaktárca vezető­it, és várják a pedagógus szak- szervezet tagjait, az érdekelt szervezetek képviselőit, az in­tézményvezetőket, önkor­mányzati képviselőket egya­ránt. A rendezvényre a PSZ Békés Megyei . Bizottsága szervezésében külön autó­busszal is eljuthatnak az ér­deklődők. A busz szombaton 5,30 órakor indul a csabai vas­útállomásról. Jelentkezés a 66/ 321 -421 -es telefonon. A gyulai önkormányzati bérla­kások elidegenítésére létreho­zott team 1994 júniusában kezdte meg működését — hangzott el többek között Lebenszky Attila polgármester szokásos keddi saj­tótájékoztatóján. A csoport meg­kereste a vételi, illetve elővásárlá­si joggal rendelkező bérlőket, akik ezután összesen 712 lakás­ra jelezték vételi szándékukat. Az adásvételi szerződések meg­kötése szeptemberben elkezdő­dött, napjainkig 379 lakás elide­genítése megtörtént. Az értéke­sített lakásokért 92 millió forint készpénz és 14,7 millió forint né vérkékű kárpótlási jegy bevé­telhez jutott a fürdőváros. Nap­jainkban megkezdődött a tár­sasházak alakuló közgyűlései­Újabb két lakó költözött be tegnap a sarkadi idősek házá­ba, így a 60 személyes szociá­lis otthonban már csak egyet­len szabad férőhely maradt — tájékoztatta lapunkat Rajki Tóth László, a sarkadi Család- segítő, Gondozási és Szociális Központ igazgatója. Mint mondta, a második ütemben készült épületrészben élők már elvesztették az „újak” stá­tuszt, szoros barátságokat, is­meretségeket kötöttek a ré­gebben bent lakókkal. Az idő­sek házában százszázalékos a szakember-ellátottság, azaz jelenleg mind a huszonnégy itt dolgozó gondozónak, munka­társnak szakképesítése van. — Jelentősen javult az itt élő idősek és az otthon maradt családok egymáshoz való vi­nek összehívása is. Az összejö­veteleken a tulajdonosok dönte­nek a felújítási alap mértékéről, a közös költségekről, képviselőjük személyéről, a számvizsgáló bi­zottság tagjairól és az OTP- számlájuk nyitásáról, a számla felett rendelkezők köréről. Máté András, a Békés Me­gyei Közúti Igazgatóság veze­tője és Vantara Gyula főmérnök a napokban tájékoztatta Gyula város polgármesterét a te­lepülést elkerülő útszakasz épí­téséről. Elmondták, hogy idén a PHARE-programból 100 millió forint — 0,7 millió ECU — összegből megkezdődhet a ké- tegyházi út és az országhatár közötti szakasz kivitelezése. L.S. szonya is — jegyezte meg az igazgató. — Az idős emberek­ben megszűnt az az érzés, hogy valakinek a terhére van­nak, s a családtagoknak sincs lelkiismeret-furdalásuk, mert nem tudják kellőképpen ki­szolgálni nyugdíjas hozzátar­tozóikat. A sarkadi idősek házában dolgozók mostanában az ud­var parkosítására készülnek. Mint Rajki Tóth László el­mondta, tavaly legalább ötven kertészeti vállalatnak írtak, hogy segítsék őket ebben az ügyben. Ezekre azóta számos válasz érkezett, úgyhogy min­den esély megvan rá, hogy az itt lakó idősek harmonikus szabadtéri környezetben tölt­hetik a szabad idejüket.---RIA M ajdnem telt ház Sarkadon

Next

/
Thumbnails
Contents