Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-27 / 23. szám

SPORT 1995. január 27., péntek Határmenti tárgyalások Ismerősbe botlottunk a minap Bé- késcsabán: a Vasas labdarúgócsa- \o patának szakosztályvezetője, Papp László tűnt fel a Fiume Szállóban, majd az Előre FC Kórház utcai székházá­ban.-—Csak nem lezáródik a Váczi-ügy? — Az is hamarosan, de most nem Váczi Zoli megvásárlása ügyében jöttem Békéscsabára — mondja Papp László. — Egy másik kisze­meltünk, Viorel Vancea igazolását ütöttük nyélbe. — Miért Csabán, hiszen fél éve már nem a lila-fehérek játékosa Vancea. — Mondhatnám úgy, határmenti találkozóra került sor az új nagyváradi vezetőkkel Békés­csabán. Mint ismert, január 1 -je óta új elnöke van a Bihomak, Lukács József vállalkozó sze­mélyében. A kezdeti tárgyalásokat tavaly, még a régi román elnökséggel kezdtük, most viszont az újjal parafáltuk. — Végeredmény ? — Véglegesen írásban rögzítettük, hogy Van­cea egy fél évre a Vasashoz kerül kölcsönbe. —Mekkora összegért? — Hadd ne részletezzem, de körülbelül annyiért, mintha itthon egy másik első osztályú klubtól kölcsönöznénk egy hasonló tudású játé­kost. & $ 8 S ha már szóba esett a „túloldalról” érkező játékosok neve, azt is megtudtuk, hogy a békés­csabai klub elnöke, Szűcs Mihály ugyanezt az alkalmat kihasználva tárgyalt a váradi vezetők­kel Ciocan leigazolása ügyében. „Jól haladnak a dolgok” — summázta az elnök. De egyelőre csak itt tart az átigazolás. J.P. Fedélzeten a Gyomaendrődi Barátság A tavaszi szezonra történő felkészülést január 23-án kezdte el heti négy edzéssel és egy előkészületi mérkő­zéssel a megyei I. osztályú Gyomaendrődi Barátság labdarúgócsapata. Mint Kéki Elek edző elmondta: a munkában ugyanazok a játékosok vesznek részt, akikkel az őszi szezont befejezték. Holló új egyesülethez kíván igazolni, ügyé­ben még nem született megállapodás, Dinya Zoltán pedig majd­nem biztos, hogy bevonul a közeli napokban. Szeretnék leigazol­ni Máté Sándort és várják a februárban leszerelő Nagy Lászlót. Az önkormányzat anyagi támogatásáról a napokban született meg a döntés, továbbra is az első számú szponzora a Barátságnak a helyi önkormányzat. Remélik, hogy a többi támogató sem fordít hátat a csapatnak és segíti a célkitűzések megvalósítását. Szeretnék az ősszel megszerzett jó pozíciójukat megtartani és a nézőket jó játékkal kiszolgálni. A magasabb osztályba való feljutás is szerepel a távlati célok között, de ahhoz elsősorban több pénzre van szükség és arra, hogy ez a mostani gárda egy-két játékossal kiegészülve, igazi csapattá érjen össze. (gardi) Elhunyt Báli Gábor Báli Gábor, a megyei III. osztályú labdarúgó-baj­nokság Déli csoportjában szereplő Dombegyház lab­darúgócsapatának edzője a napokban váratlanul el­hunyt A 37 éves szakem­ber negyedszázadon át szolgálta Dombegyház labdarúgását Korábban a helyi csapatban rúgta a labdát, majd a sportkör el­nöke lett Az utóbbi évek­ben a dombegyházi labda­rúgócsapat edzője volt Ba­li Gábor temetése január 28-án, szombaton 10 óra­kor lesz a dombegyházi te­metőben. BÚCSÚ Héliától.. Szomorú hírrel foga­dott bennünket az ele- ki, megyei lovas évsadzárón Szász At­tila, a mezőhegyesiek váloga­tott lovasa, amikor ezt a képet Sportműsor PÉNTEK KÉZILABDA. NB I. TFSE— Békéscsabai NKC, női, Buda­pest, 16.00. KOSÁRLABDA. NB U. BSC Szarvas H,— Mezőberényi SDSE, női, 16.30. BSC Szarvas III.— Mezőberényi SDSE, női, mindkettő Szarvas, sportcsar­nok, 18.00. TEREMFOCI. Füzes­gyarmati teremtorna, Füzes­gyarmat, sportcsarnok, 18.00. SZOMBAT KOSÁRLABDA. Magyar- szlovák bajnokság. BSC Szarvas—Sipox Ruzemberok (szlovák), női, Szarvas, sport- csarnok, 18.00. NB II. Békés­csabai KK—’Takta KK SE, férfi, Békéscsaba, Szabó Pál Téri Általános Iskola, 13.00. Kiskunfélegyháza — Mezőberényi SDSE, férfi, 16.00. Nagykőrös II.—Békési Áfész SE, női, 11.00. Bolyai— Békési Áfész SE, női, 15.00. LABDARÚGÁS. Elő­készületi mérkőzések. Bé­késcsabai Előre FC— megmutattuk, hogy tudósítá­sunkhoz felhasználhassuk. Egyik legszebb lova — Hélia — egy héttel ezelőtt eltávozott az élők sorából. Már egy fél évvel ezelőtt megállapította Békéscsabai Előre FC tarta­lék, Békéscsaba, Vandháti úti pálya, 9.30. Szolnoki MÁV MTE—Szarvasi Vasas, 10.00. Hódmezővásárhely — Orosházi MTK, 10.30. RÖPLABDA. NB I. Bé­késcsabai Főiskola DSE— Szolnoki RC, női, Békéscsa­ba, Körösi Csorna Sándor Fő­iskola, 11.00. SAKK. OB IB. Statisztika PSC II.—Gyulai SE, 14.00. Megyei bajnokság. A párosí­tás: Gyomaendrőd—Me­zőhegyes, Csaba SK— Battonya, Szarvas—Csorvás. Valamennyi találkozó 9.00 órakor kezdődik. TEREMFOCI. Városi te­remlabdarúgó-bajnokság, Békéscsaba, 2-es isk., 8.00 órától. Téli Kupa teremlab­darúgó-torna, Orosháza, sportcsarnok, 8.00 órától. Farsang Kupa gyermeklab- darúgó-torna, Mezőberény, sportcsarnok, 8.00. Gyulai te­remlabdarúgó-bajnokság, Gyula, sportcsarnok, 8.00. Sarkadi teremtorna, Sarkad, Ady Endre Gimnázium, 8.30 órától. SPORTDÉLUTÁN. Me­Szollár doktor, hogy gyógyít­hatatlan daganat keletkezett testében és hiába szállították fel kora ősszel a pesti állatkór­házba. Ott a műtét nyomán véglegessé vált: menthetetlen. Pedig Hélia híres nemes állat volt: francia — Cor delá Brye- re — apaságú és állami díjas anyától származott. A hétéves mezőhegyesi sportló remény- teljes jövő előtt állt. A 48-as ménesben nevelkedett és ta­valy indult először különböző versenyeken, miután Szász Attila már két éve foglalkozott vele. Hélia utoljára az oroshá­zi területi fordulón állt rajthoz és el is nyerte a könnyű kategó­ria bajnoki címét 1994-ben. Ha „igazi” temetés jut osztály­részéül, bizonyára mellé tették volna a kék szalagot és az aranymedált is... Hélia két kis csikót is hagyott az utókornak a szép emlékek mellett. (fábián) zőhegyes, ÁMK tornacsarno­ka, 14.00 órától: Mezőhegyesi SE—-Tótkomlós kispályás fo­cimérkőzés. 15.15: Mezőberé­nyi SE—Orosházi MTK férfi kézilabda-mérkőzés. 16.30: Mezőhegyes város válogatott­ja—Békéscsabai Előre FC NB I-es csapata labdarúgó-mérkő­zés. VA W RNA P KÉZILABDA. Téli Kupa te­remtorna, Orosháza, sport­csarnok, 8.30 órától. SAKK. OB I B. Balatonal­mádi—Gyulai SE, 9.00. OB II. Orosházi MTK— Hódmezővásárhely, Oroshá­za, pártok háza, 10.00. TEREMFOCI. Békéscsa­bai városi teremlabdarúgó­bajnokság, Békéscsaba, 2-es isk., 8.00 órától. Füzesgyar­mati teremtorna. Füzesgyar­mat, sportcsarnok, 14.00 órá­tól. Sarkadi teremtorna, Sar­kad, 9.00 órától. Békési te­rembajnokság, Békés, sport­csarnok, 9.00. Mezőberényi terembajnokság 6. fordulója, Mezőberény, 1-es iskola, 9.00 órától. Újkígyósi teremtor­na, Újkígyós, sportcsarnok, 8.00. Ketten a felnőtt válogatott keretben A csabai kerekesek az élbolyban tekernek Klokocs István, a békéscsabai kerekesek fiatal edzője Fotó: Lehoczky Péter Az elmúlt esztendőben sok gonddal küzdött az ország legjobbjai közé tartozó bé­késcsabai kerékpársport. Év köz­ben megszűnt a Békéscsabai Álla­mi Gazdaság sportköre, amely­nek a kerekesek alkották az egyik szakosztályát. így új egyesület alakult, a Békéscsabai Agrimill SE, amelyben már jobb körülmé­nyek között tudták folytatni a munkát a csabaiak. A sok gond ellenére a lelkes kis kollektíva iga­zán kitett magáért, hiszen az or­szágos pontversenyben az előkelő ötödik helyet szerezte meg. Az el­múlt évi eredményekről, az idei feladatokról és tervekről Klokocs István edzővel beszélgettünk a mi­nap. Ollári Zsolt az idén a felnőtt válogatottban is bizonyíthatja tehetségét-—Hogyan értékeli az 1994-es évet? — Azt hiszem az mindent elárul a klub sportolóinak telje­sítményéről, hogy az elmúlt év­ben rendezett valamennyi vi­lágbajnokságon részt vettek ke­rekeseink. A Belgiumban ren­dezett terep vb-n Imris György képviselte a csabai színeket. Ugyancsak Imris vett részt az augusztusi felnőtt világbajnok­ságon Olaszországban, ahol a profik között a 44 km-es egyéni versenyben a 49. helyen vég­zett. Az ifjúsági világbajnoksá­gon, amelyet a távoli Ecuador­ban rendeztek meg, Gulyás Gá­bor szerepelt. Tavaly két orszá­gos bajnoki címet nyertünk. Az ifjúsági terep ob-n Imris arany­érmes lett, míg a hegyi ob-n szintén korosztályában ő bizo­nyult a legjobbnak. Az ország­úti bajnokságon az ifjúságiak mezőnyében a tehetséges Tóth Tamás a második helyet szerez­te meg. A leány szakágban ta­valy nem volt ob-dobogósunk, de biztató jelek mutatkoznak náluk is. — Az elmúlt évi országos rangsorban milyen helyezése­ket értek el a békéscsabai kerék­párosok? —Az egyesületek közötti or­szágos pontversenyben 1644 ponttal tavaly az ötödik helyen végeztünk, azaz egy helyet előbbre léptünk 1993-hoz ké­pest. Csak a nálunk lényegesen jobb feltételek között dolgozó KSI, Stollwerck-FTC előzött meg a pesti klubok közül, míg a Imris György, aki meghí­vást kapott a felnőtt válogatott keretbe vidéki klubok közül a Szolnok és a Szekszárd mögött a harma­dikok vagyunk. Hozzáteszem, nekünk nincs idegenlégiósunk, míg az előttünk alig száz ponttal végzett Szekszárd legjobbja az orosz ZajaczJurij, aki több mint kétszázötven ponttal gyarapí­totta a tolnaiak pontszámát. így is olyan nagy hagyományokkal rendelkező egyesületeket előztünk meg, mint a Schwinn- Csepel, a Postás, a Tipográfia és a Debrecen. Az országúti egyé­ni pontrangsorban a felnőttek­nél három versenyzőnk szere­pel az első húszban, s ők felnőtt I. osztályú minősítést szereztek. Egyéniben Ollári Zsolt a tize­dik, 207 ponttal, a még tavaly ifjúsági korú Imris György a 13. lett, 166 ponttal, míg a szintén ifjúsági Tóth Tamás 110 ponttal a 19. helyen végzett. A fiatal Gulyás Gábor az 55. lett a fel­nőttek rangsorában. Megje­gyezném, hogy az első tízben három idegenlégiós szerepel, így a mieink teljesítménye még inkább értékes. Az ifjúságiak­nál Imris a harmadik, Tóth Ta­más a negyedik, Gulyás a nyol­cadik helyen végzett az ország­útiak mezőnyében. A serdülők­nél Tőke István a 23. lett. A kezdők, a 11—12 évesek között kellemes meglepetésre a tehet­séges Boné Endre 33 ponttal a harmadik helyet szerezte meg. Ugyancsak ebben a korosztály­ban az egyesületi pontverseny­ben a harmadikok lettünk. — Milyen versenyekre készülnek az idén? Tóth Tamás a felnőttek kö­zött is letette a névjegyét, felnőtt I. osztályú minősítést szerzett — A terep ob már megvolt, a Pécs melletti Cserkúton. Itt Im­ris a felnőttek között negyedik lett, míg a fiatal Tőke az ifjúsá­giak mezőnyében hatodikként ért célba. Az egyesületben több mint húszán járnak rendszere­sen edzésekre, de továbbra is attól a sportágért mindenre ké­pes hat-nyolc versenyzőtől vár­juk az eredményeket, akik már bizonyítottak. Áz anyagiak ne­hezen engedik meg, hogy új fel­szerelést vásároljunk, mi több a költségek növekedése miatt a versenyekre való utazás is többe kerül az idén. Az országúti sze­zon március közepén kezdődik. Az év legnagyobb hazai verse­nye a Coca Cola Hungary kör­verseny lesz július 24—30 kö­zött, amely ismét érinti majd Békéscsabát. Ebben az évben is megrendezzük augusztusban a környező megyékkel közösen a nagy hagyományokkal bíró Ti­szántúli körversenyt. Az ifjúsá­gi világbajnokságot San Mari- nóban rendezik, míg a felnőtt vb-re Kolumbiában kerül sor szeptember végén. Ez utóbbi egyben olimpiai válogató is lesz, ezért bír különös jelentő­séggel. Örvendetes, hogy az idei nagy feladatokra készülő országúti válogatott keretbe két csabai is meghívást kapott, Im- risés Ollári. Az idén Ollári kato­nának vonul be, de bízom ab­ban, hogy mindez nem akadá­lyozza majd az edzésmunkában — mondta befejezésül a szak­ember. (verasztó)

Next

/
Thumbnails
Contents