Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-21-22 / 18. szám
1995. januar 21-22., szombat-vasarnap KÖRKÉP / SOROZAT cm, fi*iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Adó. Tavaly 945 milliárd forint adót és járulékot szedett be az APEH és ez a pótköltségvetésben előirányzott összegnél is 33 milliárd forinttal több. A hivatal sajtótájékoztatóján külön felhívták arra a figyelmet, hogy továbbra is ellenőrzik a háztartási tüzelőolaj forgalmazását, mert jelenleg is mintegy 300 ezer tonna HTO forrása ismeretlen. Devizaszámlák. Tavaly mintegy 90 milliárd forinttal, ezen belül decemberben csaknem 10 milliárd forinttal növekedett a lakossági deviza- számlák értéke, amely az elmúlt év végén az előzetes adatok szerint meghaladta a 290 milliárd forintot, azaz több mint 2,6 milliárd dollár volt. Decemberben a befizetések értéke 56 milliárd, a kifizetéseké 46 milliárd forint volt a konverziókkal együtt. A lakossági devizaszámlák értéke 1989-ben 27,5 milliárd, 1990- ben 68,6 milliárd, 1991-ben 131 milliárd, 1992-ben 151,8, 1993-ban 204,4 milliárd forint volt. Azaz öt év alatt több mint tízszeresére nőtt a deviza- számlák forintértéke. Ebben azonban szerepe van a forint leértékelődésének is. A Nagyerdőért. A debreceni Nagyerdő megmentése érdekében tegnap demonstrációt szervezett az ősi fák alatt a Tiszántúli Természetvédők Társulata. A szervezet szerint ugyanis veszélyben van a város tüdejeként emlegetett Nagyerdő, amely 1939-ben az ország első természetvédelmi területe volt, s amelyet 1992- ben helyeztek ismét természetvédelmi oltalom alá. A természetvédők haragját az váltotta ki, hogy a helyi parkerdészet megkezdte a Nagyerdő őstölgyesének kivágását. A 1222 hektáros erdőterületet kezelő debreceni parkerdészet szakemberei elmondták: a mindössze 4,7 hektáros területet érintő fakitermelés éppen az erdő védelme érdekében történik. 1 .................................... S arkadon még sokakban él a félelem Rémületében Őri Gáborné is átváltott egy időre a gázról a vegyes tüzelésű kazánra Fotó: Lehoczky Péter Az energia láthatatlan, de ára van — figyelmeztet a takarékoskodásra a rádióreklám, miközben a sarkadi gáz- és hangulatromboló gazolin nyomába eredünk. A település teleki városrészének lakói — akik elsősorban érintettek az üzemzavarban — szívük szerint átfogalmaznák a fenti mondatot: az energia érezhetetlen és élvezhetetlen, mégis ára van. Részben, mert a Dégáz szakembereinek a hibaelhárításnál nagy mennyiségű gázt kellett kiengedniük a levegőbe, másrészt pedig egyesek állítása alapján a gázórák a 15—16 fokos szobahőmérsékletnél is ugyanúgy pörögtek, mint a normális ellátásnál. Ezt vallja Ónodi Béla is, akihez először bekopogtatunk. A házigazdát a hideg éjszakák átvészeléséről is kérdezzük. — Nekem kicsit könnyebb a helyzetem, ugyanis most, szombaton nősülök, így nem dideregtünk — kacsint ránk. — Persze, a legtöbben nem most lépnek'frigyre és a félelem is él még az emberekben. — A feleségem beteg és retteg attól, hogy robbanás is bekövetkezhet — fogad Dajka Imre. — Éppen ezért a szénnel való tüzelésre tértünk át, amíg teljesen nem normalizálódik a helyzet. A dégázosok szerint robbanástól nem kell tartani, de azért ők is hat-hét osztaggal, „rohamkocsikkal” cirkálnak a városban. Bejelentések ugyanis még érkeznek a polgármesteri hivatalhoz és kisebb utóhibákat javítanak ki. Némi mosolyt fakaszt az az eset, amikor egy Rózsa utcai házat cserkésznek be, a gazdának viszont „gőze” sincs arról, ki telefonálhatott, hogy neki bármi baja is lenne a gázzal. Bondár Imre kivételt jelent a környéken, nála nem „jelent meg” a gazolin, véleményét azonban nem rejti véka alá: — Olyan lehet ez, mint a gázolajszőkítés. Én sumákolást feltételezek a háttérben, nevezetesen, hogy a gázt ezzel a melléktermékkel próbálták keverni — hiszen így olcsóbb nekik —, csak elvétették a mértéket. Ha nem így van, már bébi zonyosodott volna, ki a felelős, honnan került ennyi káros anyag a rendszerbe és miért nem állították le azonnal. Az is furcsa, hogy éppen ilyen —15, —16 fokos hidegben történt a galiba. Nekem valami bűzlik a technikai malőrben — ahogy az egyik szakember fogalmazott — és ez nem a gazolin. Ószi Gáborné akkor rémült meg, amikor még szerdán reggel főzni készült a gáztűzhelyen és vöröses- sárga, nagy láng csapott ki a megszokott „nyugodt”, kékes árnyalatú helyett. — Szerencsére megadatott az a lehetőség, hogy a vegyes tüzelésű kazánra váltsak át, de azért a nyugtalanságom máig sem szűnt meg — fogalmaz. Kisebb csoportok verődnek össze az utcákon, a téma adott. A gazolin befészkelte magát a lakosok gondolataiba, hiába száműzték túlnyomó részét a gázrendszerből. — Ha majd teljes biztonsággal tudjuk, hogy nem kering a talpunk alatt ez a bajkeverő anyag, megnyugszunk — ecseteli az utcai szóvivő. — Ma még azonban — mint mondja—ő is fával fűt. Nyemcsok László Veszélyes-e a gazolin? Kérdésünkkel Szerényi Bélához, a MÓL Rt. főosztály-vezetőjéhez fordultunk, aki e témában szakembernek számít. — A gazolin nehéz szénhidrogén, a nyersgáz része — mondta. — A benzinhez vagy a gázolajhoz hasonló folyékony anyag. A gáz több mellék- termékével együtt még a gáztermelő üzemben leválasztják a gázról. Ha mégis marad valamennyi gazolin a szállításra kerülő gázban, nem jelent problémát. Ezt a gázátvevőkben működő gazolinleválasztók felfogják, és a lakossági rendszerbe már csak a tiszta gáz juthat be. Hogy ez most Sarkadon másként alakult, ritka kivétel. Ilyen eset a praxisomban, vagyis a hetvenes évek óta nem fordult elő. Az üzemzavar kivizsgálásának körülményei jelenleg is folynak. A lakossági gázvezetékbe jutott gazolin csak akkor veszélyes, ha a lakos maga kezdi el bontogatni a rendszert. Egyébként semmi más nem történik, csak a fűtőkészülékek lángjai alszanak ki. Ilyenkor pedig szakemberekre kell bízni a hiba elhárítását. A hozzám érkezett információk szerint Sarkadon már teljes egészében megoldották a problémát. A gazolint a Hommel-féle Veszélyes anyagok gyűjteménye a következőképpen határozza meg: „Színtelen, jellegzetes szagú, könnyen mozgó, éghető folyadék. Az anyag gyorsan párolog, levegőnél nehezebb robbanó elegy keletkezik, amely forró felülettől, szikrától, nyílt lángtól könnyen meggyullad. Meggyulladás- kor a láng nagy távolságról visszalobban. Vízzel nem elegyedik. Bőrön át felszívódik. Mérgező.”---RIA E gyüttműködni a térség érdekében Észak-Békés településeinek vezetői közös gondjaik megbeszélésére jöttek össze Szeghalmon január 19-én. Az eszmecserén részt vett dr. Simon Imre, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Pelcsinszki Bolesz- láv alelnök és Matuska Sándor, a régió országgyűlési képviselője. Matuska Sándor részletesen szólt parlamenti munkájáról, megállapítva, hogy nehéz „eladni” a térség gondjait, annál is inkább, mivel a mezőgazdaság szerepe, amely itt meghatározó, a nagypolitikában leértékelődött. Ezután a térség gondjairól beszélt, kiemelve annak fontosságát, hogy a régió vezetőinek pártállásra való tekintet nélkül együtt kell működniök, ha kell, lobbizni Észak-Békésért. Legnagyobb problémának az elmaradott infrastruktúrát nevezte, a megoldás lehetőségeként a külső tőkebevonást tartotta, de figyelmeztetett a meglévő termelőeszközök nagyobb megbecsülésére is. Kaszai János, Vésztő polgármestere napjaink legnagyobb gondjáról, a vasút felszámolásának veszélyéről szólt, mely egyaránt fenyegeti a térség szinte minden települését. Ezt követően a megjelent polgármesterek mondták el véleményüket. Egyértelműen kiderült, szükség van a térség összefogására, hiszen — mint Berki Imre körösladányi polgármester megfogalmazta — nyerni csak közösen lehet. Érdekes javaslat hangzott el Kö- rösnagyharsány új polgármesterétől, Máté Páltól, aki a nagyváradi vasúti határátkelő- hely fontosságának hangsúlyozása után kijelentette: ennek a fokozottan hátrányos helyzetű térségnek a gazdasági fellendítéséhez egyfajta „különleges gazdasági övezet” státust kellene biztosítani, melynek első lépcsőjeként ennek programját kellene kidolgozni. Dr. Simon Imre, a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a megye vezetői foglalkoznak a hátrányos helyzetű térségek gondjaival, míg dr. Pelcsinszki Boleszláv alelnök egyebek mellett az élelmiszer-feldolgozó ipar fejlesztésének szükségességét hangsúlyozta. Gila Károly Senna szeretője voltam 6. Részletek Adriane Galisteu könyvéből 1994. május 1., 14.17 óra. Egy Forma—1-es autó háromszáz kilométeres tempóval nekirohan a San Marinó-i nagydíj leghírhed- tebb szakaszánál, a Tamburello kanyarban a falnak. A szoborszép Adriane Galisteu kétezer kilométerrel távolabb, a televízióban látja a szörnyű balesetet. Még nem tudja, hogy szerelme, Ayrton Senna már halott. Négyszázöt napig tartott a boldogságuk. Erről írt nagy visszhangot keltő könyvet. „Olyan furcsa az új autó” Az idény utolsó futamát hagyományosan Ausztráliában, Ade- laide-ban rendezték. A nagydíjon ezúttal is, mint majdnem mindig, ő startolt az első rajtkockából. Meg is nyerte a versenyt, a világbajnok azonban a mögötte végzett francia Prost lett. Este búcsúpartin vettünk részt. Nem a világbajnokságtól köszöntünk el, hanem a McLaren istállótól. Levetítettek egy videót, amely Ayrton és a McLaren közös nagy pillanatait örökítette meg. Mindenki sírt. Búcsúajándékként az istálló egyik autójának kormánykerekét kapta. Amikor hazafelé tartottunk a szállodába, bevallotta: élete egyik legnehezebb döntése volt, hogy otthagyja a McLa- rent. Mielőtt az új idényre megkezdődött volna a felkészülés, maradt egy kis szabadidőnk, amit otthon töltöttünk Brazíliában. Ayrton • visszafiatalodott teenagemek és beszállt egy gokartversenybe. A szerelőket valósággal megőrjítette újabb és újabb kéréseivel. A futam után aztán hátfájásra panaszkodott: „Azt hiszem, öregszem.” A december viszont már Angliában talált minket, ki kellett próbálni az új Williamst. Itt láttam először, hogyan szabnak személyre egy versenyautót. Ayrton beült a félig kész kocsiba, s elkezdte sorolni a problémákat. Itt egy kicsit szűk, amott dörzsöl. Egy ember krétával jeleket tett mindenhová, s később ennek megfelelően változtatták meg az autót. Utána a kerekek felületéről vitatkoztak vagy fél órát, majd befeküdtek a kocsi alá, ahol olyan részletekről is szó esett, hogy hol legyen egyik vagy másik szegecs pontos helye. Frank Williams, az istálló főnöke mindezt szótlanul nézte végig tolószékéből, csak egyetlen utasítást adott: „Csináljatok mindent úgy, ahogy mondja.” Később, amikor kettesben maradtunk, Béco elmondta nekem: „Nem tudom mitől, Adriane, de olyan furcsa ez a kocsi. Olyan szűk és mély.” Az első teszt után pedig még rá is duplázott: „Különösen viselkedik az autó...” Egyre nyugtalanabbul töltötte az éjszakákat, a legkisebb zajra is felriadt. Könyör- gött nekem, hogy áruljam el a titkot, hogyan tudok olyan mélyen aludni. Nem lehetett nem észrevenni, hogy milyen ideges, valósággal vibrált körülötte a levegő. Lehet, hogy megérzett valamit? Talán a közelgő halál előszele suhintotta meg? Még százharmincöt napja volt az imolai betonfalig. (Folytatjuk) Ferenczy Europress Amikor az autóvezetés szórakozás
