Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-18 / 15. szám

1995. január 18., szerda

ÉVFORDULÓ

Rosenfeld metszete 1722-ből Gyuláról. A vár leghitelesebb török kori ábrázolása

„Emlékezzünk az király végházárul, / Körös mellett az Vég-Gyula várárul...”

300 éve szabadult fel a gyulai vár a török alól

Az 1566-os esztendő szörnyűségei rászakadtak a gyulaiakra. Amitől évek óta rettegtek, bekövetkezett. A török had július 2-án Pertáf basa, Görögország beglerbégje, a most 500 éve született Nagy Szuleimán szultán rokona ostromló seregével Gyula alá érkezett. Hogy mekkora volt a török haderő, pontosan nem tudjuk, vannak olyan források, amelyek 80 000 harcost is emlegetnek. Feltehetően Zrínyi Miklós, a költő és politikus, a Szigetváron hősi halált halt Zrínyi dédunokája közelíti meg a valóságot:

,,Harminckét ezer török megszálló Gyulát,

Pertev besáncolá az maga táborát,

Negyven ágyúval kezdé törni bástyáját,

És földre rontani szép fehér kőfalát. ”

A török Gyula

Az ostrom gyilkos volt és hosszú, 9 hétig tartott. A maroknyi magyar és velük együtt küzdő délszláv katonaság védte a várat, amíg tehette. Azonban elapadt a kutakban a víz, elfogyott az élelem, az augusztusi melegben több ezer temetetlen holttest hevert a vár körül, súlyos járvány tört ki, naponta többen haltak meg a fertőző kórban, mint fegyverektől. A várban ott szorongott a civil lakosság egy része, asszonyok, gyerekek. Kerecsényi László, az utolsó gyulai magyar várkapitány a királytól segítséget nem várhatott, hitre feladta a várat. A kapitány eljárását nem ítélhetjük el. Példátlan vitézséggel védte a várat. Gyula csaknem kétszer olyan sokáig tartotta magát, mint Temesvár vagy utána Szigetvár. Mindezt katonailag teljesen kilátástalan helyzetben! Kerecsényi meg akarta menteni a bennszorult polgári lakosságot, és díja a selyemzsinór lett. A törökök mindent ígértek, de semmit se tartottak meg. A kivonuló magyarokra rontottak, Kerecsényit is elfogták.

Az ozmán hatalom tudta, hogy a gyulai vár stratégiai szempontból igen fontos hely, részben Erdély kapuja, részben a Tiszántúl egyik legerősebb vára. Hamarosan a romos várfalak javításába kezdett, és lassan a városban is berendezkedett. A gyulai szandzsák összeírásának tanúsága szerint az ostrom után egy évvel visszaszivárgott a város magyar lakosságának egy része, és a régi utcákban letelepült. A törökök se voltak mind csak katonák, sokan kereskedtek is, boltokat nyitottak a városban. A magyaroktól elkülönülve laktak a Nagy utca városnegyedben, Malomszeg városnegyedben és a Sánta utca városnegyedben. 252 török családfőt nevez meg az 1567-es defter (adóösszeírás). A városban 33 boltocska működik, tulajdonosai török katonák. Megjelennek a török iparosok is: késes, borbély, szabó, ács, révész, mészáros, lakatos, nyerges, szakács, boza-italárus, fürdős, kardkészítő, patkolókovács, ónöntő, zöldséges és aranyműves szolgálta a lakosságot.

Lassan a városban is épületeket emeltek a törökök. Az 1567-es összeírásban még nincs említett vallási kultuszhelyük, az 1579. évben már 3 dzsámit írnak össze, három müezzin (török pap) él a városban. A dzsámik mellett minaretek is álltak, egy 1722-ben készült rajz tanúsága szerint kettő, egy a várban, egy pedig a városban, a mai belvárosi templom tájékán.

Evlia Cselebi török világutazó részletes leírást hagyott ránk a török Gyuláról az 1664—66- os időből. A vár leírása — ha nem is mentes a keleti stílus túlzásaitól —, azt bizonyítja, hogy írója a szemtanú hitelességével számol be. „A Körös mocsaraiban, a Szaharához hasonló sík helyen fekszik e nagy vár... Belső erődítménye részint tömésfal, részint téglaépítkezés. Itt csak a parancsnok aga lakik, magtárak, fegyvertárak vannak benne.” Majd leírja a külső várat és a várost is. A törökök a határszéliek ruházatát viselik, katonák és kereskedők. Különös látvány az, hogy a fő közlekedési út a víz, egymás látogatására, boltba, malomba mindenki csónakon megy. A meglevő utcák faburkolatúak. Van Gyulán igen sok bolt, török szerzetesház, iskola és több fürdő is. Ezek közül egyet tudunk helyhez kötni, a mai Petőfi téren álló általános iskola épülete hideg-meleg vízzel üzemelő fürdő volt, a fürdés elsősorban hitbéli szükséglet a mohamedán vallásban. Megemlékezik Cselebi a rá- jákról is, a nem török lakosokról. Ok magyarok és oláhok, akik szorgalmas, derék földművesek, és a városban portékájukkal olcsóságot szereznek. Nagyon ízlett neki a Gyulán elfogyasztott gyümölcs és a messze földön híres, foszlós cipókenyér.

A török Gyula 129 évig nem élhette békés életét. Harc mindig akadt a közelben vagy éppen itt, menekülni sokszor kellett, és a város újra és újra elpusztult.

Az 1680-as években úgy tűnik, a török világbirodalmi törekvések újból fellángoltak. Hatalmas seregek indulnak meg a hódoltsági területeken keresztül, és a fő cél 1683-ban Bécs bevétele. A vállalkozás ugyan sikertelen maradt, de most a saját bőrén érezhette a keresztény világ, mit jelent a törökkel háborúzni.

Az 1680-as években sorra indulnak nagyméretű törökellenes akciók. Végre megmozdult a „keresztény Európa” Spanyolországtól a lengyelekig. Céljuk: kiverni a törököt! A fő támogató, aki szóval, tettel, imával és óriási pénzösszeggel sietett a segítségükre, XI. Ince, a bankárpápa volt. A legfontosabb és legnagyobb tettük Buda visszavívása 1686-ban. 1685-ben Szolnok, Szarvas és Arad, 1686-ban Szeged és Lippa szabadult fel.

„Jaj! Nagy dúlás”

Már a XVII. század 40-es, 50-es éveiben érezhető a török birodalom belső gyengülése. Zrínyi Miklós, a költő és politikus figyelmeztetett arra, hogy saját erőnkből verjük ki a törököt, „...csak jobbítsuk meg magunkat...”, mert az idegen segítségnek nagy ára lesz: az ország függetlensége.

A királyi kamara a fegyverrel visszahódított területekre ráteszi a kezét, és saját céljainak megfelelően használja fel. Bizony nagyon zavarosak és keservesek az 1690-es évek a még megmaradt magyar lakosság számára. A nemzetközi haderő egyaránt pusztított törököt és magyart, sorra csaptak az országra a tatárok. Összefogdosták a lakosságot, és ha nem ölték halomra, akkor elvitték, és rabszolgának eladták őket. Egy siralomének Vég-Gyulát említi:

,,Vég Gyulához jővén sok számú ta társág,

Egyben adván magát kétféle pogányság.

Jaj! Nagy dúlás,

Közöttünk lón bontság.

Ezek által szörnyű nyomorúság.”

A vidékünket érő tatár támadások következtében Gyula környéke lakatlanná lett. A gyulai vár török katonasága nehéz helyzetbe került. A mozgó háború miatt elvesztette török hátországát, a föld népe világgá ment, a vár környezetében nincs élelmiszer-termelés, az őrség kiéhez- tetés előtt állt. A gyulai törökök csak a tatároktól kaptak némi élelmet, és Thököly Imre segít nekik szabadcsapataival.

A harcok a 90-es évek derekán mind délebbre vonulnak, Gyulát ostromzár veszi körül 1694- től.

Polland tábornok már a külső várost égeti fel, ekkor pusztult el Gyula közvetlen környéke: Fövenyes, Püski, Doboz, Ölyved, Gerla, Vészé. A gyulai viszonyokat jól ismerő Thököly már 1694 októberében kimondta a halálos ítéletet a török Gyula felett: „az élés nem líte miatt elveszettnek kell gondolni Gyulát...”

A császári csapatok már 1692-ben közeljártak ahhoz, hogy Gyulát visszavívják. El is jutottak a meglepetésszerű támadással a városba, de fegyelmezetlenségükre ráfizettek. A hajdúk zsákmányolni kezdtek, a meglepett törökök felbátorodtak, és a császáriakat visszaűzték. Megint a nép szenvedett, a felgyújtott város tüze olyan pirosra festette az eget, hogy Nagyváradig ellátszott.

A bécsi haditanács az 1694. évi hadjárat egyik céljául Gyula elfoglalását tűzte ki, és Polland tábornokra bízták az ostromzárat.

December végén már nem volt remény Gyula megtartására, így Mehmed basa, Gyula utolsó török várparancsnoka Szegedre küldött követeket, hogy a vár feladásáról tanácskozzanak. Most már a császáriak szabták a feltételeket, a törökök voltak kénytelenek beleegyezni a követelésekbe. 1694. december 21-én már készen állt Gyula várának átadási szerződése. Tíz pontot tartalmaz az egyezmény.

A feltételek a következők:

1. „Említett Gyulában a porház, puskapor, tábori munitio, ... mindenféle ágyúk, melyek az várban és palánkban találtotnak,... valami minák (aknák) avagy puskapor földben általok el volna ásvo vagy ásotvo, tartoznak megjelenteni.

2. Minden nímő körösztény rabok sarcz avagy fizetis nélkül általak el bocsáttassanak.

3. Minden ott lakó és őrizés okáért küldött vidéki török puskával, szablyával, ruháival, jószágival, gyermekivel, cselédivel, lovaival és másféle marháival szabadon kimehessen, ... minden zászló és dobveris nélkül az várbul kijüjenek, hanem az janicsároknak egy eresztett zászló grátiábul engedtetett.

4. Az ő elmenetelekre igirtetett nekik három száz húsz marhával be fogott szeker és ötven nyergeit ló.

5. Az törököknek pedig szabad liszen az mely partikájokat el nem akarják vinni magokkal, hogy ott el árulhassák.

6. Mihent... az be fogott szekerek, lovak és kisírok jelen lesznek, azontúl az törökök a’ várbul kimennek, és az útra kiszünek.

7. Az török részrül ki gyütt zálogok pedig... itt Szegeden tartatnak, azután az zálogok vissza eresztetnek.

8. Az magok pénzeken szabad nekik szükségre való ilist vennyi.

9. Nekik mind a hetvenhétféle nemzetségektől semminemő hántások Tömösvárig nem liszen...

10. Fogadják az zálogok... ezen alól megírt naptul fogvást sem a’ segítséget, sem az ilist be nem veszik...”.

Lienberg kapitány 4 nap alatt Bécsbe vitte a szerződést, és I. Lipót király karácsony estéjén megerősítette.

Huyn tábornok 1695. január 9-én este ért Gyulára. A feladási feltételeket tolmács útján tudomására hozták a törökök megbízottainak. A kapukat 100 főből álló császári katonaság szállta még. Huyn tábornok elutazása után Porten Fülöp Jakab ezredes vezette a kiürítést. O megvizsgálta a várat, amely belül meglehetősen rongált, de kijavítható. A városból a nagy tűzvész következtében nem maradt egyéb, mint egy régi fürdő és két mecset.

Olyan kihalt a vidék, hogy hallatlan nehéz a szekerek és lovak beszerzése. Csak 1695. január 17-én érkeznek meg. Az időjárás is kedvezőtlen, az eddig kemény fagyokat lágy idő váltja fel, a Köröságakkal szabdalt várost nem csak megközelíteni volt nehéz, hanem elhagyni is. Végre január 18-án délután 3 órakor elindul a török a várból. Feljegyzik, hogy volt közöttük körülbelül 500 jó harcos és 1500 asszony és gyermek. Kíséretükre Porthen ezredes 200 német lovast és 50 huszárt rendelt. így történt, hogy a keresztények csak 1695. január 18-án vonulhattak be a gyulai várba, abba az erősségbe, amelyet ostrommal soha senki nem tudott bevenni, csak feladásra lehetett kényszeríteni védőit.

Mindig a nép...

1695. január 14-én elkészült a gyulai vár német nyelvű leltára, amely a hadianyag felmérését tartalmazza. Ez a leltár is mutatja azt, hogy a török hatalom alaposan meggyengült a XVII. század végére. A vár tűzereje nem volt nagy, hiszen csak 20 ágyút talált a két összeíró, Johan Mathias Arbeiter és Geörg Fontani. A 20 ágyúból 10 bizonyíthatóan még a magyaroké volt, a XVI. századból valók, az egyiken 1522- es évszám volt, többön Ferdinánd király, kettőn Abránfi Farkas és Patócsy Ferenc neve állt.

A következő események a vár felmérésével kapcsolatosak. Elcsitul legalábbis egy kis időre a harci zaj. A vár őrzését idegen katonákra bízták, majd az ódon erődítmény lassan elveszti hadászati jelentőségét, hiszen a 18. században már másmilyen, korszerűbb várak épülnek.

1695. január 18-án 129 éves török uralomnak lett vége városunkban. Ahhoz azonban, hogy a békés élet meginduljon, az itt lakóknak sok-sok szenvedésben volt része. Az alig betelepülő város a kuruc-labanc harcok tüzében újra porig ég, üszkös romok, a víz színéig levagdalt hídlá- bak mutatják, mit tesz a háború. Megint csak a szegény nép pusztul, tragikusan igái a régi dal: „két pogány közt egy hazáért omlik ki vére”.

Kiss Anikó muzeológus, Gyula