Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-17 / 14. szám
CSABAI NAPLÓ 1995. január 17., kedd Mentálhigiénés program alsós gyerekekkel Békéscsabán a Szabó Pál Téri Általános Iskolában Bogy a Ida tanítónő' négy éve végez alsós osztályában mentálhigiénés programot. Erre a képzésre kapott most — pályázati úton — a Soros Alapítványtól százezer forint támogatást. —Mire kérte ezt az összeget? — Négy éve kezdtem ezt a mentálhigiénés programot alsós gyerekekkel, s szeretném felmérni a hatékonyságát. A felmérést Liska Sándor pszichológus végzi, ami többek között kiterjed a gyerekek figyelem-vizsgálatára, érzelmi, akarati életére is. — Mit tartalmaz a program? — Hetente kétszer egyórás foglalkozást tartok a gyerekeknek, de minden reggel tíz perces lazításon is részt vesznek. A program négy nagy részből áll. Az elsőbe tartoznak a test-séma gyakorlatok, a másodikba a testgyakorlatok. Először játékos tornagyakorlatokat végeznek a gyerekek, amivel ráhangolódnak a relaxá- cióra. Majd jógaszerű mozgások következnek és légzőgyakorlatok. Ezekkel a gyakorlatokkal ráhangolódnak az ellazulásra. A harmadik Bogya Ida programját támogatja a Soros Alapítvány nagy rész a relaxáció. A foglalkozás befejező részében a gyerekek időt, teret és alkalmat kapnak napi élményeik elmondására. — Milyen eredményeket tapasztalt eddigi munkájában? — Hatékonyabb a tanulásuk, jobban tudnak figyelni az órákon, az osztályközösség nagyon összetartó, ugyanakkor érzelmileg is feltöltődnek. — Ön hol tanulta ezt a módszert? — Budapesten a Relaxációs és Szimbólum Terápiás Egyesület szervezésében dr. Szombathelyi Éva pszichológus irányításával tanultam meg az autogén-tréninget, elsajátítottam annak módszertanát, valamint gyakorlati feladatokat is végeztem. — Ón felnőttekkel foglalkozik? — A Lencsési Közösségi Ház szervezésében felnőtt relaxációs csoportot is vezetek. Február elején befejeződnek a foglalkozások, de terveim között szerepel egy újabb csoport indítása. — Képesítése gyerekekkel való foglalkozásra is alkalmas? — A felnőtt relaxációból bizonyos elemeket átvettem és egy „gyerek-relaxációs” programot hoztam létre. A tervemet Szó'nyi Magda és Bagdi Emó'ke pszichológusoknak mutattam meg, s tőlük kaptam a biztatást, hogy elképzeléseimet érdemes lenne alkalmazni. Ok annyira megbíztak a munkám eredményességében, hogy tavaly nyáron meghívtak a Párizsba, a Nemzetközi Relaxációs Kongresszusra is, hogy ott adjam elő a projektemet. Sajnos elmenni nem tudtam, de munkám szerepelt a magyar delegáció anyagában. Csabai séták — Dohány utca Békéscsaba város címere Az oldalt írta és szerkesztette: Bede Zsóka. Munkatársak voltak: Antal Gyöngyi, Magyari Barna, Mity- kó Mónika, Szabó Zsuzsanna, Takács Mariann. Olvasóink leveleit, véleményét várjuk: Békés Megyei Hírlap szerkesztősége, 5600 Békéscsaba, Munkácsy utca 4. Telefon: (66) 450-450. A megye többi településén ma ezen az oldalon Szarvasról és környékéről olvashatnak. A megye- székhelyen békéscsabai olvasóinknak szerkesztettünk különoldalt. Hírek Jógatanfolyam. A Lencsési Közösségi Házban kezdők és haladók részére szerveznek jógatanfolyamot. A kezdők 24 órás képzés keretében a jóga elméletével és alapfokú gyakorlataival ismerkedhetnek meg. A foglalkozásokat szombati napokon, délután 3 órától tartják. Első alkalommal február 4-én várják az érdeklődőket. A haladó tanfolyam időtartama 30 óra, a foglalkozások szerdai napokon, este 6 órától kezdődnek. Az első foglalkozást február 1-jén tartják. • Közterületek licitje. A belvárosi közterület-foglalások licitjét január 23-án délelőtt 9 órakor a városháza dísztermében tartják. Ez ügyben érdeklődő árusok bővebb információért Novák Erikához, a városüzemeltetési iroda munkatársához fordulhatnak. Programok a Lencsésin Végé a téli szünetnek a Lencsési Közösségi Házban. A klubok is rendszeresen tartják összejöveteleiket. A nyugdíjasklub minden hétfőn délután 2 órától este 6 óráig várja tagjait és az érdeklődőket. A Baba—Mama klub szerdánként délután 4 órától tartja foglalkozásait. A fiatalokat minden pénteken 18 órától 21 óráig az ifjúsági klub rendezvényeire várják. A bélyeggyűjtők januárban két alkalommal, 13- án és 27-én találkoznak, délután 2 órától. A programokkal kapcsolatban további információt a 456-177-es telefonon, vagy személyesen a közösségi házban kaphatnak az érdeklődők. Gyalogosok érdekében A városüzemeltetési iroda kiemelt jelentőséget tulajdonít a gyalogosközlekedésnek. Ezért a közelmúltban az iroda mukatársai regisztrálták a városban található balesetveszé- lyesebb gyalogátkelőhelyeket, valamint a rosszabb minőségű járdaszakaszokat, s ezeket a lehetőségekhez mérten javítják. A mozgáskorlátozottak számára is jó hírt közölhetünk. Azokon a területeken ahol nagyobb számban élnek mozgás- korlátozottak, a könnyebb helyváltoztatás segítésére elbontják a magasabb útszegélyeket. Csak levélfeladás? Olvasóink körében elterjedt az a rémhír, hogy a jaminai városrészben épülő új posta szolgáltatása mindössze levélfeladásból áll majd. A tévhitet Kot- roczó Dezső az 1. számú postahivatal vezető-helyettese oszlatja szét: — A hivatalt a Szegedi Postaigazgatóság építteti, de annyi bizonyos, nem lesz szőkébb körű szolgáltatása, mint a mostani jaminai postának. Lehetőség lesz levél-, távirat- és csomagfeladásra, értékcikk vásárlására, és telepítenek nyilvános távbeszélő-készüléket. 1974. előtt a Dombos'utca nevet viselte, de mivel Mezőme- gyert — hetedik kerületként — Békéscsabához csatolták és a városban már szerepelt Dombos utca, ezért névváltoztatásra került sor. Az utca nevének helyi vonatkozása nincs. A kövesút és a járda felújításra szorul. A régebbi házakban sok idős embert látni, amint az udvaron, utcán tevékenykedik. — Nyolcvanhét éves vagyok — kezdi az öreg néni. Egyedül dolgozgatok itt, havat seprek, kapálom a gazt, rendbe teszem az udvart. Majdnem mindent saját magam csinálok: etetem a tyúkokat, végzem a ház körüli munkát.-—Nem rossz, hogy távol él a várostól? — Egyáltalán nem. Bár hallottam már róla, hogy Mező- megyer el akar szakadni Békéscsabától, önálló település szeretne lenni, de többet nem tudok. —Mi a véleménye a nemrégiben átadott második világ- háborús emlékműről? ■— Bár a második világháború idején még nem éltem itt — 25 éve költöztem a faluba — mégis helyesnek tartom, hogy megemlékeztek az áldozatokról. Közkedvelt a használtruha bolt: — Ez az egyetlen egy van a kerületben — így a tulajdonos. — Biztosítja a megélhetésünket, de meggazdagodni nem lehet belőle. Sokan vásárolnak az üzletben, elég jó a forgalom, mindenki találhat a méretének, ízlésének megfelelő ruhadarabot. keresztül eljuthatna a nézőkhöz. Döntésükbe nem kívánunk beleszólni, jó lenne ha a televíziók vezetői egymás között tudnának műsoridőben és egyebekben egyezségre jutni. Amennyiben ez nem sikerül, megint csak a licitálás lehetősége marad. Pap János polgármester az önkormányzat nevében szólt: — Örülünk annak, hogy ebben a városban versenyhelyzet alakult ki, bízunk benne, hogy ez csak a nézők érdekeit szolgálja. A jövőben nem egyes társaságokat szeretnénk támogatni, hanem egyes műsorokat. Hogy ezeket a megrendeléseket ki kapja meg? Akiket a piac az elvégzendő feladatra a legalkalmasabbnak ítél és aki leginkább tudja garantálni: üzenetünk eljut ahhoz a réteghez, akinek szánjuk. Ha kell, akár hivatalos közvéleménykutatással is tájékozódunk efe- lől. A jelenlévő televíziók vezetői úgy vélték, az egymás közötti műsoridő beosztás olyan belső üzleti tárgyalásokkal jár, ami most még nem a nyilvánosságra tartozik. így a konkrétabb egyezkedések ezen a tárgyaláson nem kezdődtek meg, a Csaba-kábel Kft. vezetői ennek a hétnek a végéig várják az ajánlatokat, A hónap végére dől majd el: kit és mikor láthatunk majd a kábelhálózaton február elsejétől. mert így az állomásról hamarabb beérnek — mondta Zsó- ka. Ezek után a fűtés került szóba, erre Mónika adott választ: — Nálunk sem a legjobb a fűtés... — Szerintem ez szinte minden iskolában így van—szakítottam félbe. — Mi azért szerencsésebbek vagyunk, mert nálunk sza- bályozhatóak a fűtőtestek — vágta rá Zsóka. Sajnos a szünetnek nagyon hamar vége lett, ezért búcsúzni kényszerültem a 3. D-től. A következő szünetben az ablakot festő 3. A-s lányokra bukkantam. — Szerintünk az új épület egyértelműen jobb, modernebb, mint a régi volt — hangzott a véleményük. — Nemcsak az épület modern, hanem a szaktantermek, szertárak eszközei is, ami nagyon nagy segítség a tanulásban -— válaszolta az egyik lány, és barátnője is ezen a véleményen volt. Meséltem, hogy a más osztálybeli lányok szerint nincs még sajátos hangulata az iskolának. Ők ezt természetesnek tartották, ennyi idő még nem volt elég arra, hogy a diákok „belakják”. Később a 8/4-eseket látogattam meg. Itt Nagy Katitól, Darida Ágnestől és Botyánsz- ki Zsolttól érdeklődtem. Ők csak a padokat és az épületek egymástól való távolságát kifogásolták. Nagy Kati szerint: — Mire az egyik épületből a másikba átvándorolunk, addigra eltelik a szünet, de ezt is csak meg kell szokni. Aztán már becsöngettek, indulnom kellett. Kesiár Eszter Belvárosi Gimnázium, II. B osztály Már az épülő gimnázium is magára vonta az erre járók figyelmét Diákszemmel az új Rózsáról Szeptember óta igen sokszor vezetett el utam az új Rózsa Ferenc Gimnázium előtt, és irigységgel vegyes kíváncsisággal gondoltam arra, hogyan érzik magukat a diákok az új épületben. Ezzel kapcsolatban meg is kérdeztem őket. Kérésemre Komáromi István igazgató először a 3. D-be vitt el. Itt Nagy Zsókának, Szabados Mónikának, Urbán Attilának, Kiss Arankának tettem fel kérdéseimet. — Először is mi a véleményetek az épületről? — Nagy segítség a jó felszereltsége, ugyanakkor egyelőre nincs hangulata az épületnek — mondta Zsóka és helyeselt neki Mónika. — Hogy értitek azt, hogy nincs hangulata? — értetlenkedtem. — Még nem érezzük második otthonunknak — magyarázta Urbán Attila. —Ezenkívül mi az, amit még hiányoltok?—kérdeztem. — Hát — válaszolta Mónika — leginkább az udvar hiányzik... — Meg kellene egy olyan hely is, ahol találkozhatnánk a más osztálybeliekkel — vágott a szavába Aranka, ezután folytatta — meg ez a tanterem is olyan kopár és üres, hiányol- juk a szaktárgyi tablókat. — Ettől függetlenül szeretjük ezt a termet felszereltsége és óriási ablakai miatt. — Egyelőre ebédlőnk és tornatermünk sincs — jelentette ki Mónika. — Akkor hogyan oldjátok meg az étkezést és a testnevelésórákat? — Ebédelni a Trefort utcai kollégiumba járunk, tornázni pedig a rendőrség tornatermében szoktunk — válaszolták. Ezeknek a hiányosságoknak a megoldása, mint azt később megtudtam, csupán idő kérdése. — Jobb helyre került az iskola? —folytatom kérdéseim sorát. — Szerintem igen, főleg a vidékről bejáróknak jobb, Közös asztalnál a helyi televíziósok A Csaba-kábel Kft. hálózatához tartozó televíziónézők jelenleg két helyi tévés társaság műsorát láthatják: a Körös-Royal televízióét és az Alföldi Stúdióét. Békéscsabán készíti és sugározza műsorát a Csaba-tévé, az ő adásuk azonban ezen a hálózaton keresztül egyenlőre nem jut el a nézőkhöz. Rajtuk kívül egy újabb csapat is jelezte műsorkészítési szándékát a kft.-nek, „Csabai Kaleidoszkóp” néven, heti négyórás magazinműsorral szeremének megjelenni a csabai nézők előtt. Ennek a négy stábnak képviselői, a város vezetői és a Csaba-kábel Kft. vezetői ültek egy asztalhoz a napokban, hogy döntsenek jövőjükről, terveikről. A Csaba-kábel Kft. vezetősége nevében Valyuch László elmondta: — A nézők kedvelik és keresik a helyi adásokat, ezért szeretnénk lehetőségeinkhez mérten támogatni azokat a műsorkészítőket, akik saját készítésű, helyi közéleti műsorokat gyártanak. Ezért ettől az évtől kezdve az eddigi kábelhasználati díjat felére csökkentjük. Egyben szeretnénk elérni, ha a megjelent műsor- készítők olyan megegyezésre jutnának, hogy az erre a célra fenntartott két csatornán mindannyian meg tudnának jelenni és minden, a városban készülő helyi adás a hálózaton