Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-13 / 11. szám

KÖRKÉP 1995. január 13., péntek © Egy épülettel közelebb a békéscsabai regionális főiskolához Klubot avattak a diákoknak Nyílt intézményként működve jó esélye van a főisko­lának arra, hogy regionális főiskolává épüljön ki Fotó: Such Tamás Tegnap, akik ott voltak Bé­késcsabán a Körösi Csorna Sándor Főiskola új épületré­szének átadási ünnepségén, meggyőződhettek róla, hogy volt utóhatása az Antall-kor- mány három évvel ezelőtti kihelyezett ülésének. Akkor döntöttek ugyanis a mostani bővítés támogatásáról. Különben a tegnapi esemény több szempontból is jeles ün­nepe volt a főiskolának, hi­szen az épületavatás előtt ad­ták át az intézmény által ala­pított kitüntetést, amit dr. Földest Béla nyugdíjas fő­igazgató és Vámos László nyugdíjas megyei tanácsi osztályvezető kapott meg el­sőként. Dr. Köteles Lajos fő­igazgató azzal indokolta elis­merésüket, hogy mindketten sokat tettek a főiskola meg­alapításáért, a megyébe il­leszkedéséért és a térséghez kötődéséért. „A főiskola és a térség sor­sa összekapcsolódott” — je­lentette ki a főigazgató az avatóünnepséget megnyitó beszédében. Az intézmény új pályára állt, amelyen a kor­mány, a megye és a főiskola közös anyagi erőfeszítésével példaértékű fejlődést valósít­hat meg. Nyílt intézmény­ként működve jó esélye van arra, hogy a közgazdasági oktatás és az innovátorkép- zésbeindításaután regionális főiskolává épüljön ki. Olyan oktatási intézménnyé, amely más megyei főiskolákkal összefogva fejlődne tovább, s fenntartásában a kormány, a megye és a térség érintett önkormányzatai vennének részt. Az emeletes, diákklub­nak és oktatási helyiségnek helyt adó épületrészt fel­avató dr. Csirik János he­lyettes államtitkár üdvözöl­te a regionális főiskolára vo­natkozó elképzelést. Hang­súlyozta: a fejlődés iránya valóban példaként szolgál­hat az egész magyar felső- oktatás számára egy olyan időszakban, amikor a felső- oktatás átrendeződésének vagyunk tanúi. Amíg a rendszerváltás előtt az érett­ségizettek csupán 10 száza­léka juthatott be főiskolára, egyetemre, az idén az arány 15, öt év múlva pedig már 30 százalék lesz. Tehát az elit jellegű képzésről a tö- megjellegű képzésre való áttérés időszakát éljük, másfelől a széttagolt intéz­ményhálózattal rendelkező felsőoktatásban új szövet­ségek jönnek létre, s némi­leg javul a vidéki intézmé­nyekben tanulók aránya az e tekintetben is túlsúlyos fő­várossal szemben. A csabai főiskola új struktúrája, ter­vezett fejlődési útja össz­hangban van ezzel a folya­mattal, fontos az ország és a térség számára. Hosszúfok II.: árvízveszély! Csóka „csípte meg". Csóka János, a Fidesz gyulai szervezetének elnöke lép a kö­zelmúltban lemondott gyulai képviselő-testületi tag, Danes László helyére — tudtuk meg tegnap. Csóka János a listán következőként „örökölte meg” a városatyai széket, arról viszont még nem lehet tudni, ki lesz a gazdasági és te­lepülésfejlesztési bizottság el­nöki székének várományosa. Az egyeztetések mindenesetre folynak. Fogadóóra. A MIÉP bé­késcsabai szervezete a lakosság részére fogadóórát tart 1995. január 16-ától min­den hétfőn, szerdán, pénteken 14—17 óráig, valamint min­den hónap harmadik hétfőjén délelőtt 9—12-ig. Ökumenikus imahét. Régi hagyománya a keresztény egyházaknak, hogy ökumeni­kus imahetet tartanak. Mint azt Pentaller Attila református lel­késztől megtudtuk. Szarvason és Békésszentandráson az ima­hetet január 15—22. között tart­ja a katolikus és református, va­lamint a két szarvasi evangéli­kus gyülekezet. Békésszent­andráson mindennap 16 órakor, míg Szarvason 17 órakor kez­dődnek az összejövetelek. Bé­késszentandráson mindenkor a református imateremben, Szarvason pedig a gyülekezetek templomaiban, illetve imaházai­ban jönnek össze a hívők a helyi vezető lelkészek szolgálatával. Négy sérült. Tegnap dél­után Gyulán, az Ibolya presszó előtt egy személygépkocsi elütött egy váratlanul elé ka­nyarodó kerékpárost, majd át­tért az úttest bal oldalára és nekiütközött a szembejövő gépjárműnek. A balesetben a gépjárművek utasai közül hár­man könnyű, a kerékpáros pe­dig súlyosabb sérülést szenve­dett. „AZ ŐSZINTE EMBE­REKET SZERETIK, DE RÁSZEDIK.” (Grácián) A Magyarországon található csaknem 8400 kilométernyi árvízvédelmi töltés alatt több száz olyan nagy nyomású cső húzódik, amelynek a feladata a folyókömyéki vízgyűjtő területekről a belvíz elvezeté­se. Ezek a csövek közel egy- időben, lassan 100 évvel ez­előtt készültek. Állandóan víz alatt állnak, ezért rendszeres vizsgálatra szorulnak. A jelek arra utalnak: az országban 85 olyan cső van, amelynek az állapota azonnali beavatko­zást követel, mert potenciális árvízveszélyt jelentenek. Az egyik ilyen cső Békés megyé­ben, a Kettős-Körösön a Hosszúfok II. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetői és a mű­szaki biztonsági szolgálat szakemberei ennek a nyomó­csőnek a vizsgálatát végezték el tegnap délelőtt. Tapasztala­taikat Pálinkás Lajos főmér­nök, a KÖVIZIG igazgatóhe­lyettese így összegezte: — Területünkön 202 ilyen cső található, ezeknek a felül­vizsgálatát ötévenként vé­gezzük el. Ezen a helyen már a legutóbbi ellenőrzéskor azt tapasztaltuk: baj van. A cső falának néhol több, mint a fel­ét a rozsda már megette. Már­pedig ezen a csövön másod­percenként hat köbméter vizet szivattyúzunk nagy nyomás­sal. A cső állapota miatt még az is elképzelhető, hogy egy­szer csak kívülről elroppan, az pedig igen nagy katasztrófát okozhatna. — Mit lehet tenni egy ilyen elhasználódott csővel? — Valószínűleg azt fogjuk javasolni, hogy egy kisebb át­mérőjű, új csövet kell bele­húznunk, és a két cső közötti rést tömítjük. Ennek a költ­sége több, mint 10 millió fo­rint. — Rendelkezésre áll-e ez a pénz? — Ez a költség nem volt tervezhető, ez rendkívüli fel­adat, ami a saját erőnkből nem oldható meg. A helyzet azon­ban azonnali cselekvést igé­nyel. Tudomásom szerint központi keretből elkülönítet­tek erre a célra 600 millió fo­rintot, ehhez pályázat útján le­het hozzájutni. A félelmem csak az, hogy valószínűleg ez a gond országosan és tömege­sen fog jelentkezni, ezért elő­reláthatóan az összeg több­szörösére pályáznak az or­szágból. Tehát egyelőre nem tudjuk, hogy miből, de az biz­tos, hogy sürgősen csele­kednünk kell. Antal Gyöngyi Gyulai vendégcsalogatók Hollandiában, Utrechtben ide­genforgalmi kiállítás és vásár ny fit kedden—tudtuk meg Gel- lén Vencel gyulai városmene­dzsertől. A „Vakantie” tiévre hallgató rendezvényen Gyula is képviselteti magát. A város ér­tékeinek bemutatása mellett a gyulaiak a régió propagálására is vállalkoztak. A január 15-én záró vásáron a Thermal Toursy s alapítvány illetékese mellett a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület (a közelmúltig kama­ra) és a békéscsabai Zenit Tours Utazási Iroda képviselője is részt vesz. „A reklám fontossá­gát felismerve a Thermal To- ursys közalapítvány olyan mar­ketingbomba révén igyekszik fokozni a térség vendégforgal­mát, amely nem csak az utrechti kiállításon való részvételben merül ki, hanem a bécsi, majd a berlini nemzetközi vásáron is képviselni fogja a várost és a megyét” — tájékoztatott bennünket Gellén Vencel. Számítástechnikai verseny A Nemes Tihamér Középisko­lai Számítástechnikai Verseny 2. fordulóját szombaton délelőtt rendezik meg Békéscsabán, a Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközé­piskola 3. számú épületében a Szabadság tér 11—17. szám alatt. Az első forduló után a regionális versenybizottsághoz a megye 8 iskolájából 35 dolgo­zat érkezett, ezek közül 23 ver­senyző vehet részt a hét végi döntőben. A verseny megren­dezését támogatta a Számprog Kft., a Műszertechnika Békés­csaba Kft., a Napszám Bt., vala­mint a Coca-Cola Amatil és a 100-as ABC. Magyarsat A kormány kifejezte érdekelt­ségét egy, üzleti alapon megva­lósuló nemzeti regionális mű­hold létrehozásában és kész megosztani a kockázatot a vál­lalkozókkal. A Magyarsat elne­vezésű program átfogó és nye­reséges távközlési szolgálatási rendszert valósítana meg ha­zánkban és a térségben egy ma­gyar kommunikációs műhold segítségével. Miért nem kapható tüzelőolaj? Van remény a térség vasútvonalainak megmentésére? / A MAV-elnök vonata is késett (Folytatás az 1. oldalról) A Battonya;—Dombegyház és Vidéke ÁFÉSZ elnöke, Ma­jor Lászlóné jól ismeri az ü- gyet, napok óta keresi a megol­dást. — A hét végére rendeltünk 7 ezer liter olajat, a saját kutun- kon fogjuk árusítani. Nem ma­radhat ellátatlanul a lakosság, ennek az anyagi konzekvenci­áit is vállaljuk. Tudjuk és meg­értjük: űgyanezt nem teheti meg egy kisvállalkozó. Kőrútunk végén felhívtuk Nagy Bélát, a megyei közgyű­lés gazdasági bizottságának elnökét. — A megyei önkormányzat vezetői megbeszélésén sürgős intézkedést kértem az ügyben — mondta. — Ez a mostani olajbotrány elsősorban a szo­ciálisan hátrányos helyzetben lévő rétegeket sújtja, azokat, akik kénytelenek végigjárni a jövedéki törvény tortúráit; ön- kormányzat, alaprajz, légköb­méter, olajjegyigénylés, és folytathatnám. Többségüknek lehetőségük sincs arra, hogy mással fűtsenek, mint olajjal. Ők azok, akik egyszerre csak 5-10-15 litert tudnak vásárol­ni. De ha a falujukban nem kapható, hová menjenek? Sze­rencsére a törvénynek van egy olyan passzusa, amely lehető­vé teszi, hogy a megyei adóhi­vatal a várható fogyasztási adót megelőlegezze a kereske­dőknek. Ebben az ügyben tár­gyalunk az APEH megyei ille­tékeseivel. — Ezzel az áremeléssel nem az olajszőkítőket fogják vissza, inkább „megfojtják” a kis kutak eladóit, akik a ház­tartási tüzelőolajat biztosítot­ták a lakosságnak — mondta Hittmann László mezőkovács­házi kútkezelő a HTO váratlan áremelése után. Egyelőre én is beszüntettem az árusítást. Hogy mivel fűtenek ezután az idősek és a kisgyerekesek? — tárta szét a kezét tanácstalanul. Mint az gyors felmérésünk­ből kiderült, Mezőkovácshá- zán kívül Kaszaperen, Vég­egyházán, Magyarbánhegye- sen sem lehet HTO-t kapni, illetve Almáskamaráson és Kunágotán is beszüntették az árusítást. — Ha a „leállás” így terjed, akkor a körzetben csak elvétve lehet tüzelőolaj-árusí­tó kutat találni — panaszkod­tak a vevők, akiknek pedig ép­pen most lenne a legnagyobb szükségük a melegre. Az üggyel kapcsolatban Engel­hard József, a polgármesteri hivatal főtanácsosa kérdése­inkre az alábbiakat mondta: — Ä körzet legtöbb te­lepülésén, így Mezőkovácshá- zán is megszűnt a HTO-árusí- tás. A Mól Rt. ugyanis január 1- től — minden bejelentés nélkül — 82 forintos emelt áron szállította a gázolajat, amit az árusoknak előre ki kell fizetni. Mivel a lakosságnak 34 forintért adják tovább, így a különbözetet „megelőlege­zik” az államnak. A pénzt vissza lehet igényelni az APEH-on keresztül, ami tud­juk, hosszú idő. A körzetben sok a mezőkovácsházihoz ha­sonló kisebb kút, ezeknek az árusoknak nagy összegeket kellene megelőlegezni bi­zonytalan ideig. Nem is annyi­ra a pénz érdekes ebben az eljárásban, mint inkább a me­nete furcsa. Felhívtuk az APEH-központot, ahol el­mondták, hogy a kútkezelők kérhetnek 5—10—15 napos gyorsított eljárást a vissza­igénylésre. Ezt azonban „megvétózta” a vámhivatal kérdésünkre adott válasza: ők ugyanis nem bírják olyan ütemben a megye összes kútját ellenőrizni, mint amennyi vár­hatóan az igénylések száma. — Ez az egész rendelkezés valahogy sántít, és megint a kisemberekkel toltak ki — mondta Hittmann úr. A HTO- ra igény van, ezt a tavaly el­adott 240 ezer liter mennyiség is alátámasztja. Néztem a tévét az este, de csak ígérgettek. Va­lójában nem nekünk kell ezt helyrehozni! — legyint. Mint megtudjuk, a polgármester ép­pen ez ügyben utazott Békés­csabára, hogy a megyénél partnert találjon a probléma megfelelő helyre történő fel- terjesztéséhez. És a lakosság? Egyelőre didereg és vár. Ménesi György— Halasi Mária (Folytatás az 1. oldalról) bevezetendő új lépések ered­ményeként. Ezek közé tartozik például az állomások visszami­nősítése, a hatósági előírások módosítása, a technológiai vál­tás. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy megoldható-e a tartósan veszteséges személy- szállítás új formájú finanszíro­zása, amely a reális költségek megtérítését biztosítja a MÄV- nak. Reális lehetőséget lát az elnök a mellékvonalakon önál­ló regionális vasúttársaságok létrehozására is. A térség vasútvonalairól a szegedi igazgatóság képvise­lője, Kacsari János elmondot­ta, hogy mindössze két olyan vonalszakasz van, amelyik a márciusi intézkedések hatásá­ra sem tehető nyereségessé, a Gyomaendrőd—Szeghalom és a Vésztő—Kötegyán vasút­vonal. Ez sem jelenti ezen sza­kasz felszámolását, itt más megoldást kell keresni a meg­maradásra. Kijelentette, meg­felelő mennyiségű áruszállí­tás esetében ezek a vonalak is megmenthetőek. Ezután a megjelent szakemberek vála­szoltak a szép számú érdekelt kérdéseire, melyek között fel­merült a Vésztő—Nagyvárad közötti vasútvonal újranyitása is. Kálnoki Kiss Sándor ígére­tet tett, hogy megvizsgáltatja ennek lehetőségét. Szó esett a vésztői fűtőház megszünteté­séről, amelyre valószínűleg sor kerül. Kaszai János a háromórás találkozót úgy értékelte, hogy hasznos volt, sikerült néhány félreértést tisztázni és van re­mény a térség vasútvonalainak megmaradására. Nem kis visszatetszést keltett a tanácskozáson a Magyar Televízió forgatócsoportjá­nak tevékenysége. Az történt ugyanis, hogy épp akkor, amikor húszperces késéssel megérkezett a MÁV elnöke, kihívták a teremből Kaszai János polgármestert egy in­terjúra, miközben a vendég és a közel ötven érintett a teremben várakozott... Gila Károly

Next

/
Thumbnails
Contents