Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-09 / 7. szám
1995. január 9., hétfő EGÉSZSÉGÜNKÉRT fgg! Senki se haljon meg rákban Harc a halállal Sokáig vívódott, míg végül elhatározta, mégis elmondja felesége gyógyulásának történetét. Érzi, sőt tudja: lesznek orvosok, akik esetleg tiltakozni vagy legalábbis kételkedni fognak a történet hitelességében. Ám az eredmény, szerencsére, önmagáért beszél, kézzelfogható: Roncsol Lászlóné, Katica asszony leletei negatívak. Nemcsak ő gyógyult meg, sok-sok rákos beteg Szlovákiában és annak határain túl, olyanok, akik végigcsinálták a Breuss-kűrát. Hat hét alatt egészséges emberek lettek. Roncsol László ennek ellenére úgy érzi, nincs még itt az ideje, hogy ezt a módszert az orvostudmány is elismerje, több bizonyítékra van szükség. Arra, hogy a kúrákat orvosi felügyelet mellett végezzék a betegek. Ám az orvosok erre nem vállalkoznak. Fogyasszunk minél főbb gyümölcsöt, zöldséget Az alábbiakat senki ne vegye receptnek, a Breuss-féle gyógymód lehetőség csupán — cseh, szlovák és külföldi irodalma aránylag nagy, viszont a honi magyar sajtó ez idáig ezzel az alternatív gyógymóddal nem foglalkozott —, s a beteg vagy önként elfogadja, vagy elutasítja. Koncsol László közismert szlovákiai magyar irodalmárnak, írónak, publicistának szent meggyőződése: ezentúl senkinek sem kell rákban meghalnia. De forgassuk csak vissza az idő kerekét! A betegség kezdete — Pedagógusbetegségnek hittem az állandó rekedtségemet, s az ezzekpárosuló köhögést, ám múló bajként nem foglalkoztam vele. Az orvost csak akkor kerestem fel, amikor egyre fáradtabb, levert ebb lettem. Köhögéscsillapítót meg vitaminokat adott, inhalációs kúrákat javasolt, voltam magaslati gyógykezelésen, ám a közérzetem nem javult. 1992 telén, noha még mindig azt gondoltam, hogy a sok beszéd és a pozsonyi levegő bújik meg panaszaim mögött, az orvostól kerek perec megkérdeztem, nincs-e rákom. Elmondtam neki ugyanis, hogy édesanyámat, bátyámat, öcsémet-ez a gyilkos kór vitte el. Úgy tekintett rám, mintha nem lennék normális. Nem sok idő múlt el, amikor a vakbelem tájékán, a hasüregben kitapintottam egy furcsa duzzanatot, amiről persze senkinek sem szóltam. Az uramnak is csak jóval később. Egyre gyengébb lettem, egyre többet verejtékeztem. Decemberben a diákjaimmal Pesten jártam, s nagyon rosszul lettem. Úgy éreztem, hogy az a bizonyos duzzanat begyulladt. Bár nagyon sokat szenvedtem, nem mentem orvoshoz, ugyanis tudtam: nem úszom meg kórházi kezelés nélkül. Meg aztán, közeledtek a karácsonyi ünnepek... 1993. január 20-ánmegkezdődtek a vizsgálatok, s az eredményt illetően, noha az orvosok nem mondták, nem voltak kételyeim. Tudtam, hogy a testemben rákos burjánzás indult el — emlékezett Katica asszony, miközben hangja meg sem rezdült. Elmondta, megműtötték, s a komoly beavatkozás ellenére kiválóan érezte magát, fájdalmai nem, csak hőemelkedései voltak. Az orvosok sikeres műtétről beszéltek. —A jó Isten adott erőt, ezért voltam olyan jól — jegyezte meg széles mosollyal. — Az operációt követően azonnal felkerestem Katicám orvosait, s az eredmény után érdeklődtem. Megtudtam, hogy fantasztikusan zajlott minden, nincs semmi vész, holott bélcsonkításra is sor került. A végső szót majd csak a szövettani vizsgálat után mondják ki, ám szerintük nem lesz szükség utókezelésre, mondták az orvosok elégedetten. Nem így lett — vette át a szót a ház ura. — Két hét múlva velem közölték, a daganat rosszindulatú volt, ezért elővigyázatosságból sugározni és gyógyszerezni fogják, majd kemoterápiás kezelésben is részesítik Katicámat. Nem tagadom, akkor nagyon elkeseredtem, hiszen eszembe jutottak azok a szeretteink, akik rákban hunytak el. Mindezek ellenére tudtam, hogy Katicám nem követi őket —mosolyodott el, s szeretettel nézett párjára. — Ugyanis én már akkor hallottam a Rudolf Breuss-féle zöldséglékúráról, s elhatároztam: ha afeleségem is jónak találja ezt a gyógymódot, a társa lesz'ek ebben is. Az orvosok Katicám előtt elhallgatták a betegségét, én nem. Közöltem vele: mivel a daga- . nat rosszindulatú volt, a beleit csonkolni kellett, s orvosai az onkológiai intézetben nagyon intenzív utókezelést ajánlanak. Nem titkoltam előtte, ahhoz, hogy képes legyen legyőzni az ellenséget, tudnia, ismernie kell, mi ellen vegye fel a harcot. Tudtam, sajnos, mekkora csatát kell megvívnia” Azt is közöltem vele: ne féljen, ha az orvostudomány módszerei csődöt mondanak, nekem van egy gyógymódom, amely segíteni fog. Annak dacára mondtam mindezt, hogy kissó- goromat, aki ugyancsak rákos beteg volt, nem sikerült megmenteni. Elmondta, mihelyt Győrben Ede atyától, a bencés paptanártól megkapta a Breuss- kúra leírását, elutazott a sógora után, aki tudta meg kell halnia. Koncsol László meggyőzte, hogy élhet még, s tájékoztatta a léivás mikéntjéről. A csontsovány férfi megpróbálta megtartani az előírtakat, de barátai unszolására, akik azzal ijesztgették, hogy „éhen fogsz halni”, megszakította az önként vállalt éhezést. —Nem volt, aki tartotta volna benne a lelket — vetette közbe Katica asszony. — Hogyan viselte az utókezeléseket? — kérdeztem rá, s tartottam attól, hogy az átélt kínokra való emlékezés eltünteti arcáról a derűt. —A huszonöt besugárzás, a márciustól októberig tartó havi egyhetes kemoterápiás kúra borzasztóan megviselt. Az első kezelést megelőzően arra gondoltam: Jézusom, megyek hozzád, megyek az enyéimhez. Mégis becsülettel végigcsináltam mindent. Szürke, görnyedt, sovány voltam, s amikor hullani kezdett a hajam, Laci tanácsára, aki a betegségemet nem titkolva rengeteg szakemberrel konzultált, többek között a Béres Rt. kutatóorvosával is, elkezdtem használni a Béres-cseppet. A hajam pedig megmaradt — kacagott fel boldogan. — Olyan szép vagy mint valaha, s a hajad most már sűrűsödik is — egészítette ki kedvesen az elmondottakat a férj. Csodálattal, tisztelettel beszélt felesége küzdelmeiről, aki kifelé mindvégig nem mutatta gyötrődését. — Katicám befelé sírt. Persze, nem hagytam magára, nehéz perceiben mellette álltam. Nehéz volt benne tartani a lelket, amikor bennem is csak pislákolt. De mi valaha azért szövetkeztünk, hogy ne csak szeressük, hanem támogassuk is egymást, akkor is, ha nagyon nehéz, az utolsó leheletig. Gyógyultan? — Katica asszony miért nem élt a Breuss-féle zöldséglékúra lehetőségével? — A betegnek önmagának kell eldönteni, melyik utat választja. Erőszakkal, rábeszéléssel nem sürgethető a döntéshozatal. Az igaz, hogy én is, gyermekeink is szerettük volna, ha az alternatív módot választaná, ám amikor az orvosi módszereket fogadta el, elhatározását tiszteletben tartottuk. Én, persze, tudtam, ha Katicám egyszer majd úgy dönt, hogy belefog a kúrába, akkor együtt csináljuk végig. 1993 októberében az onkológiai intézet orvosai közölték Koncsol Lászlónéval: az utókezelés sikeres volt, ezentúl kéthavonta rutinellenőrzésekre kell járnia. 1994 januárjában viszont nőgyógyászati panaszai lettek, ezt eleinte a változókornak tudta be. Ezért nem az onkológiai intézetet kereste fel, hanem a körzeti szakorvost, aki beutalta a kórházba. Megvizsgálták, elvégezték az ilyenkor szokásos beavatkozást, majd hazamehetett. Húsvét után ajánlott levélben felkérték, sürgősen jelentkezzen a kórház felvételi osztályán. Mivel biztos volt abban, hogy betegsége folytatásáról van szó, ismét az onkológiára ment. Április 11-én felvették az osztályra, április 26-án komoly nőgyógyászati műtétnek vetette magát alá. —Az operáció előtt, de utána is mindvégig optimista voltam, ugyanis nagyon jól viseltem ezt az új helyzetet. Sőt , még a sugárkezeléseket is. Am az ötödik kobaltadag után szervezetem fellázadt. Hasmenés, hányinger, gyengeség, és sorolhatnám, hogy még mi minden kínozta testemet-lelkemet, akkor döntöttem el, hogy kész, az utókezelést nem vállalom. Ennek ellenére még kétszer sugározták, de ez arra volt jó, hogy az elhatározás megszilárduljon bennem. Mivel nem jelentem meg a következő kezelésen, az orvosom levélben figyelmeztetett a terminusra. Személyesen beszéltem vele, s közöltem: nem lesz tovább su- garazás, és nem vállalom a kemoterápiát sem. Először a telkemre beszélt, majd sértődötten, ki tudja miket gondolva, lemondott a győzködésem- ről. Volt egy orvosnő, aki közölte, ha abbahagyom a sugár- terápiát, háromnegyed év múlva meghalok. Három hónappal a műtétem után lélekben felkészültem: megkezdtük a zöldséglékúrát. A három hónap alatt itt-ott még kételkedtem döntésem helyességében, de a véletlen, vagy inkább a gondviselés úgy hozta, hogy több olyan betegtársammal találkoztam, akiket a kúra mentett meg. Férjem, gyermekeim szeretete is erősített: nem győzték ismételni, holott felnőttek, ma is nagy szükségük van rám. Csodálatos volt hallani az ismerősöket, akik biztosítottak arról, hogy imádkozni fognak értem. A kúra boldoggá tett bennünket Felváltva, sugárzó arccal, lelkesen ecsetelték a koplalás hat hetét. Szinte hihetetlen: ez idő alatt, azonkívül, hogy testi nyavalyáik elmúltak, szellemileg felfrissültek, elfelejtették, mi az a fáradékonyság, az alvászavar. — Csak az első és az utolsó két nap jelentett némi gondot, főleg Katicámnak, ugyanis ő nagyon szeret enni. Hogy legyűrje kezdeti evési vágyát, recepteket olvasgatott, majd a hatodik hét utolsó napjaiban arról ábrándozott, miket fog főzni. Egyszer-kétszer, nem tagadom, farkasétvágyat éreztem én is, szinte kopogott a szemem az éhségtől, de egy korty zöldséglével, gyógyteá- val vagy ásványvízzel megszüntettem. Mivel a kúra alatt kis hátfájást tapasztaltunk, fázékonyabb s olykor kissé lobbanékonyabbak lettünk, óvakodtunk a hirtelen mozdulatoktól, s ezzel elkerültük az esetenként jelentkező szédülést — mondott el néhány részletet Koncsol László. — Tizenhárom kilót fogytunk mindketten, de a súly veszteség egyáltalán nem viselt meg bennünket. Sőt. Lebegtünk a boldogságtól, mondhatni légies, eufórikus állapotban éltünk, rettenetesen vidámak és kiegyensúlyozottak voltunk. Én például, noha azelőtt sötét színű ruhákat hordtam, a világosakra álltam át. A hat hét után kissé fegyelmezetlenül nem úgy kezdtünk el táplálkozni, ahogy kellett volna. Ebből azután emésztési gondjaink lettek, vannak — vallotta be töredelmesen Katica asszony, miközben zsályateát öntött magának. — Félve mondom el, mert a felelősség óriási, én hiszem, hogy a rákos betegnek nem kel! meghalnia. Példák sorával tudnám igazolni, hogy azokon, akik betartották az előírt kúrát, a koplalás segített. Mi Katicám betegsége óta nagyon sok embernek átadtuk a receptet, s örömmel jelenthetem, tünetmentesek lettek. Közös vágyunk: segíteni akarunk mindazokon, akiket ez a beteg- ség gyötör. A gyógyultakkal való találkozás és beszélgetés után úgy tűnik, az volna a jó, ha a kúrát a beteg még a műtét előtt próbálná ki. Jóvátehetetlen károktól senkinek nem kell tartania, s ha állapota mégsem javulna, a műtét lehetősége adott. S persze, soha sincs későn,akkor sem, ha az orvosoka betegről lemondanak—szűrte le a tapasztalatokat Koncsol László. A Koncsol házaspár önmagán próbálta ki a napi negyed liter — cukrot, vitamint, ásványi sókat tartalmazó — zöldséglé és a gyógytea ivás áldásos hatását. Katica asszony nemrég, immár másodszor a kúra óta, orvosi ellenőrző vizsgálatnak vetette alá magát, s minden eredménye negatív. Noha beismerték, hogy a javasolt húsmentes étrendet olykor megszegik, pedig legalább két évig következetesnek kellene maradniuk, az étkezésnél ü- gyelnek az ésszerűségre, s igyekeznek megfogadni a reformkonyha tanácsait. Közösen elhatározták azt is, hogy tavasszal megismétlik a zöldséglékúra rövidített, háromhetes változatát. Ok már tudják, hogy miért. Péterfi Szonya (Megjelent a pozsonyi Új Szóban) i Beszélgetőtársaimat a segítő szándék vezérli, ezért közreadják a zöldséglékúra receptjét: 300 g cékla, 100 g sárgarépa, 100 g zellergumó, 30 g feketeretek, 1 tojás nagyságú burgonya. A zöldséget nyers állapotban centrifugálni kell. A folyadékot kortyonként kell inni, s mielőtt lenyelné az ember, a nyállal jól össze kell dolgozni. A 42 napos kúra alatt más étek fogyasztása tilos, a zöldséglé gyógyteák nélkül nem fogyasztható. Reggel: 6.00 órakor fél csésze vesetea kortyonként fogyasztva, 6.30 órakor fél csésze meleg zsályatea, 7.00 órakor egy kis korty zöldséglé, 7.30 órakor egy kis korty zöldséglé. Délelőtt: kb. 10—15-ször egy-egy korty zöldséglé, miközben annyi zsályateát ihatunk, amennyit csak kívánunk. A tea hideg és cukor nélküli legyen. Délben: fél csésze vesetea (elalvás előtt szintúgy), ám a veseteát csak az első három hét alatt fogyasszuk. A zöldségléből napi fél liternél többet nem kell inni. Délután: 1 csésze hideg gólyaorrfű-teát fogyasszunk (latin neve — Geránium Roberti- unum, ez közömbösíti a [kobalt]sugárzás hatását). A teákon kívül ihatunk még nem szénsavas, pl. citrom- és narancsleveket, viszont az almaié fogyasztása tilos! A zsályatea készítése: 1—2 evőkanál zsályát fél liter vízben főzünk 3 percig, majd a tűzről levéve hozzáadunk egy csipetnyi orbáncfüvet, egy csipetnyi fodormentát, egy csipetnyi citromfüvet és 10 percig állni hagyjuk. Fogyasztható hidegen, de melegen is, tetszés szerint bármikor. Zsurlótea (vesetea) készítése: 15 g zsurlófű, 10 g csalánfű, 8 g porcsinfű, 6 g'orbáncfű és 10 g körömvirágból gyógyfűkeveréket készítünk. Ebből naponta egy csipetnyit 2 deci forró vízben 10 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. A szűrés után maradt teafűhöz két csésze forró vizet öntünk és 10 percig főzzük, ezt követően leszűrjük és összeöntjük az első csésze teával. Csak az első három héten, reggel éhgyomorra, délben és este lefekvés előtt félfél csészével hidegen fogyasztjuk. Ajánlott a B-vitamin szedése.
