Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-03-04 / 286. szám
1994. december 3-4., szombat-vasárnap ÜB Renoir: Evezősök Chatou-ban. A női test szépségét, a táj megejtő hangulatát kivételes képességgel megörökítő impresszionista festő, a francia Pierre Auguste Renoir — aki hetvenöt éve ezen a napon halt meg — ezt a képet 1879-ben festette. A festményen megörökített nőalak Aline Chargot, a művész későbbi felesége; ez idő tájt ismerték meg egymást, és itt tűnik fel először Renoir-képen az asszony, aki 1885-ben fiukat, Pierre-t szülte. Törvényesen 1890-ben vette őt feleségül a festő fehéren l| Maga a félelem Épp egy hete a vállalkozók csabai estélyén Széles Gábor, a Magyar Gyáriparosok Szövetségének elnöke eretnek elképzelést ismertetett a magyar adósságállomány kezelésére. Abból indult ki, hogy az a nadrágszíj meghúzásos politika, amit a kormány képvisel, nem vezet sehová, csak az ország gazdasági lepusztulásához, az állampolgárok tömeges elszegényedéséhez. A végeredmény — ezt már én teszem hozzá — Románia, ahol ugye a Ceausescu-rendszer végére kifizettek minden tartozást — csak a nép kis híján éhen halt bele. Széles Gábor úgy véli, lélegzetvételnyi idő és szatyor pénz kellene a magyar gazdaságnak. Az elnök kimondta a kimondhatatlant: függesszük fel az adósság visszafizetését két évre. Az így megmaradt pénzből, évi 300 milliárd forintból, a két év alatt hatszázból lökjük meg a gazdaságot. Pezsdüljenek meg a vállalkozások, induljanak építkezések, csökkenjen a munka- nélküliség, növekedjenek a fizetések, költekezzünk, végeredményben legyen mosoly e kedvetlen ország emberarcain. A gyáriparos, bizonyítván, hogy nem légből kapott ötlettel állt elő, történelmi példával támasztotta alá elképzelését. Roosevelt amerikai elnöknek a harmincas évek gazdasági válságába süllyedt Amerikát felemelő gazdasági programjára hivatkozott. A New Deal-re, az „új irányvonal” elméletére, amelynek eredményeként — fedezet nélküli pénzeknek a gazdaságba pumpálásával — kirántották az Egyesült Államokat a teljes gazdasági és erkölcsi apátiából. Különben ennek a Roosevelt elnöknek volt egy híres mondása: „az egyetlen, amitől félnünk kell: maga a félelem.” Alighanem ezért sikerült neki a New Deal, mert félelem nélkül vágott bele. Nem úgy mi itt, Magyarországon. Nálunk mintha mindenki félne. A kormány az egyre keményebb feltételeket diktáló nemzetközi pénzügyi szervezetektől, mi pedig a kormánytól, a jövőnktől és lassan most már saját magunktól is. Félünk a félelemtől. De mi lesz ebből? Árpási Zoltán A trópusok szerelmese Dr. Balogh János akadémikus, ökológus, a Megsebzett bolygó című híresen szép film alkotója, a nyolcvanas éveiben járó világhírű tudós a minap ismeretterjesztő előadást tartott Békéscsabán. —Ön 38 expedíció hatalmas tapasztalatával, számos könyvvel, rádiós, tévés sorozattal a háta mögött ma is aktívan dolgozik. Ha közben idó't szakít vidéki ismeretterjesztő előadásra is, ez feltehetően annak a jele, hogy fontosnak tartja ezt a missziót. — Egy korábbi akadémiai megnyitóban úgy fogalmaztam, hogy az ezredfordulón a tudományos népszerűsítés legalább olyan fontos lesz, mint a tudomány művelése. Ma azt vallom, fontosabb annál. Az emberiségnek kell megmagyaráznunk azt, amit a közgazdászok és a politikusok nem tudnak vagy nem akarnak megérteni: hogy minden, még az ő tevékenységük is azon múlik, sikerül-e megőriznünk a Föld ökológiai struktúráját. — „Töprengés az emberiség jövőjéért” — ez a címe előadásának, amelyben mély aggodalmának ad hangot. Valóban ilyen elkeserítőa helyzet? — Mondják, túlságosan pesszimista az előadásom címe. Nos én még egy alcímmel is megtoldanám, amit Jólesik Lajos Öngyilkos civilizáció című könyvétől kölcsönöztem. Itt elsősorban a mi civilizációnkra, a fehér emberekére gondolok, akiknek ténykedése civilizációja ön- gyilkosságát hordozza magában. Mi kutatók hiába megyünk ki a trópusokra, hiába tárjuk fel a követésre méltó modellt, ha a szavunkra nem figyel senki...A Föld, az emberiség megmentése nem közgazdasági és nem politikai kérdés, és mi ökológusok sem tehetünk semmit. —Mégis, munkássága arról tanúskodik, hogy egész életét a válasz keresésére tette fel. Van megoldás? — Megoldás lehetne az életmódváltozás. Ez természetesen nem hozhat azonnali eredményt, nem is kell azonnal hatnia. Kezdjük a könnyebbel, ne termeljünk több hulladékot. Miért kell nekünk hadianyagot gyártani, lomot előállítani? Mikor az ember expedíción van, milyen kevéssel beéri és milyen kevéssel boldog... Csath Róza Húsz éve halt meg Zilahy Lajos író A Halálos tavasz, a Hazajáró lélek, a Süt a nap, A két fogoly és sok más regény, színdarab szerzője, Zilahy Lajos író, publicista, az MTA tagja Nagyszalontán született 1891. március 27-én, és 1974. december 1-jén halt meg Újvidéken. Elvégezte a budapesti egyetem jogi karát. Első kötete, a jórészt háborús költeményeket tartalmazó Versek 1916-ban jelent meg. Első regénye, a Halálos tavasz romantikus élelmességével nagy sikert aratott. 1923-ban a Nemzeti Színház bemutatta A hazajáró lélek című színművét. A bestsellerhez közelálló regényeit, majd színdarabjait nagy érdeklődés kísérte, a középosztály ünnepelt írója lett. 1935-ben megszervezte az Új Szellemi Frontot, amellyel a népi írókat közelítette a Gömböskormányhoz. AII. világháború kitörése után egyre következetesebben fordult szembe a Horthy- rezsimmel és a fasizmussal. 1945- től aktív közéleti szerepet vállalt, 1948-ban az USA- ba költözött. Az 1950-es évek végén házat vett Jugoszláviában, gyakran tartózkodott Újvidéken. 1973-ban Budapestre látogatott, végleges hazatelepülését halála akadályozta meg. Végakarata szerint Budapesten temették el. Vß ecsei éjfél óta a piros ászt várta, ezt a csodás lapot. Idegeit az élet súlya ingerelte a piros ászért. Szelíd izgalom futott végig meggyötört emlékezetén. — A piros ásszal nyertem meg a Pannóniát — mosolyogta diadalmas örömét, és újraélte a nyerés izgalmas idegjátékát. — Most is csak azzal boldogulnék... a piros ásszal. Nem sajnálta a kis Purót, a fiatal parasztgyereket, hogy az ősz elején elkártyázta a Pannónia motorját. — Majd vesz másikat az apja, futja az újszegedi rózsáskodásból, hiszen Pestre is szállít Puró kertész, azt se tudják, mennyi a pénzük — mondta, amikor a fiú a húszezer forintos bankra bebukta a motort. Inkább önmagát sajnálta, hogy a következő héten a semmirevaló Bla- golya, ez a rissz-rossz lókupec nyerte el a motort. Még annyi ideje sem maradt, hogy átírassa a saját nevére. Azóta meg mintha átok fogná: kerüli a piros ász. Már arra is gyanított, hogy Purónénak, agyerek anyjának szitko- zódása lebeg körülötte, hogy elhessegesse a szerencsét. — Gyalázatos élet! — csapta az asztalra osztás után a kártyáját. Makk fölső. (...) Ideges rángás szaladt végig ráncos, fakó arcán. — Csak a piros ászt kapnám, hej, ha most kijönne a lépés! —kívánta magában a bolondos-babonás lapot. Füstcsípett, vörös szemmel nézte a pénzt az asztal közepén. — Mennyi a bank? — Kétezerháromszáz — válaszolta a bankos. Csak most ne kapjon hetest vagy királyt, mert kilép a bankból és mindennek vége! Szorongás fogta meg. Mindjárt öt óra. Hatra a gyárba, tegnap óta nem járt otthon. Az asszony... mellhártyagyulladással... rajta a három gyerek minden gondja... Félve emelte meg a kiosztott lapot. Zöld nyolcas. Gondolkozott. Utolsó százasát nézegette. Feltette és nyert. Izgalma enyhült. (••■) Egy másodpercre újra a család került elébe. — Legalább ötszázat félretettem volna! Bármit kapok, bankot ütök! Törjön le a kezem, ha még egyszer kártyához nyúlok! — Utolsó játszma, mert... — Mert megkerestél másfél ezret, mi? — vágott a mondatba Blagolya. — Megfordult a szerencse — gúnyolódott a fatuskón ülő kártyás. Becsei félve emelte a lapot. Lélegzetét visszanyomta és húzta a kártyát, végig az asztalon, le az ölébe. — Piros ász! — ujjongott magában, de vonásai nem árulkodtak. Nyomasztó gondolatai, kétségei úgy elhagyták, mint száraz levél a fát. Kedélyesen élcelődött. — Divatjamúlt őrmester, valóban nem osztasz tovább? — Nem, te is elkésöl a melóból! Blagolya kétszázat bukott. —Ha előttem buktak, én nyerek — jegyezte meg hangosan Becsei. — Na, mit adjak neked? — nézett rá a bankos. — A bankot, mennyi az? — kérdezte hetyke hanghordozással. — Ezerkilencszáz. Tedd mellé a pénzt, addig nem kapsz lapot! — Itt van kétszáz—másodpercnyi szünetet tartott —, meg a télikabátom. Új, karácsonyra vette az asszony. — Nem áll. A kabát nem ér ezerhetet. — Hát mennyire áll? —- Nyolcszáz... — Ez rablás... — Ezer. — Ezerkettő, itt van mellé a kettő, ezemégyet ütök. — Ezer, többet egy vasat se a kabátra! — Jól van, pióca. Ezer, itt a kettő. Számold ki az ezerkettőt a bankból. A bankos tizenkét darab százforintost külön felemelt. Becsei egymásra illesztette a két kártyát. Megfeszültek az idegek, csak a tágult, nikotinos tüdők sípolása hallatszott, és az ablak alatt elhúzó, sietős léptek a csikorgóra fagyott hóban. A bankos kezében enyhén reszketett a kártyacsomó. Becseit nézték valamennyien. Az meg a piros ászt. A fehér lap széléről tolódott ki, s csúszott alig észrevehetően feljebb a hátsó lap fekete csíkja, lassan, tizedmilliméte- renként. — Huszonegy! Mondjad már — hangzott csöndben a bankos ijedt nyekergése. — Kuss! — mordult rá Becsei. A fekete vonalat látta és egy milliméterre a makk sárga kupakját, aztán Teli Vilmos vadászsapkáját. Ernyedten ölébe hullott a karja. Mozgás támad, s a bankos hangja is erőt kapott. — Mi az? — Még egy lapot! —Ezt szívesen adom. —Fogd be a pofád! Becsei újra gusztált, keze reszketett, szájaszéle is mozgott. A leghátulsó lap csúszott föl, lassan, milliméterenként, amíg az iksz, a római tizes két felső vonalából kilátszott egy hajszálnyi. Leejtette a kártyát az asztalra. —Sok! —ugrott föl a bankos. Becsei szó nélkül talpra állt, csöndesen szedegette a maradék cigarettákat és közben maga előtt látta a vadászt, szinte ijedten menekült előle, félt az íjász hegyes nyílvesszőjétől. Fejébe húzta új bőrsapkáját. Köszönés nélkül lépett ki a putri ajtaján, ki az utcára a lyipun. (...) Az üzem kapujához ért. Úgy szaladt be a kapun, mintha bentről jött volna már, most csak éppen kinézett az utcára. — Honnan kerítsek pénzt, kitől kérjek?... Ma én nyerek, én nyerek — motyogta a blokkolóóra előtt, miközben nagy ütésre emelkedett az ökle. A kivilágított óra számlapjának közepén volt a piros ász és mögötte megjelent az íjász. Ökle erőtlenül hanyatlott a blokkolóóra fémkarjára. Zilahy Lajos: A piros ász (részlet)
