Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-03-04 / 286. szám
A trópusok szerelmese A Föld, az emberiség megmentése nem közgazdasági és nem politikai kérdés, és mi ökológusok sem tehetünk semmit — vallja dr. Balogh János, a világhírű magyar tudós. (7. oldal) Szobrász és ikonfestő Jószai Sándor: „Amikor megismerkedtem a kerámiával, úgy éreztem, kifejezhetem saját magam. Rájöttem, hogy minden anyaggal lehet dolgozni, csak ötlet kell hozzá.” (6. oldal) Lapunkban e héten sorozatot olvashattak a vadonban élő békéscsabai kukakirályról és dobozkunyhós társairól. A pusztakép nem lenne teljes, ha megfeledkeznénk a csabai bokrok legrégebbi lakójáról, az 52 éves Erdei Imréről, aki hat éve költözött ki a szeméttelep mögötti nádas környékére. Több, mint négy esztendeje, egy forró, augusztusi napon ismertük meg, amikor a 30 fokos meleg ellenére bundában kerékpározott a körgáton. (Persze a legmeglepőbb nem is az öltözködése volt, hanem az, hogy míg ránk ezernyi szúnyog szállt, addig Imrét egyetlen vérszomjas fenevad sem „tesztelte”. Pedig megadta számukra a lehetőséget: levette a bundáját). Akkoriban még csak műanyag dobozokból összetákolt bungalóra futotta neki, de a fejlődés őt sem kerülte k(.^Lépéstartását a modernizációval bizonyítja, hogy „saját” portáján lakáscserét hajtott végre. Erdei úr birodalmához közelítve azon elmélkedünk: nem sokkal fele- melőbb, ha az idő csípős és nem a szúnyog. A házigazdát meglátva azonban le is dermedünk. Mezítláb lép ki egy MÉH feliratú, kerék nélküli roncsautóból, mely valamikor Nysa névre hallgathatott. — Miből futotta az új lakásra? — tudakoljuk. — A szeméttelep régi bérlője segített hozzá, ki is szállították ide daruskocsival — válaszolja. Didergésünket látva a házigazda beljebb invitál. A „lakókocsi” hátsó, bejárati ajtaján lánc és lakat fityeg, aminek megvan a magyarázata. — Bár vendégszerető embernek tartom magam, és ha bejelentkezik egy-egy külföldi, vagy szállás nélkül maradt honfitárs, elalhatnak nálam, de a betolakodókat nem szeretem — fakad ki. — A múltkor kicsit később tértem haza, erre egy szőrös férfi hor- pasztott a dunyhám alatt, ruhástól.^ A hálószoba berendezési tárgyait egyébként dívány, egy kisebb szekrény és egy szék alkotja, a nappaliban — azaz a vezető- és utasülésen — A nádas Casanovája ,Ha ötösöm lesz a lottón, mc —■’ sem ezt a telket és ide épitkezek" Fotó: Lehoczky Péter ruhakupacok magasodnak. Fűtőszerkezetnek a legapróbb jelét sem tapasztaljuk. , — Enyhe telek járnak erre, minek fűtsek? — kérdez vissza. — Éjszakánként inkább a hőség gyötör, nagyon vastag ez a mostani dunna. Kénytelen vagyok egy szál alsónadrágban aludni. — A világítás sem hiányzik? — tapogatózunk. — Jó szemem van, nem kell ide zseblámpa sem. Persze, ha arra szottyanna kedvem, akár gyertyafényes vacsorát is rendezhetnék itt — veszi elő világítóberendezéseit. — No, de arra biztosan nem magukat hívnám meg. —Hanem kiket? — incselkedünk. — Képzeljék el, maradi vagyok és a nőket szeretem. Szerencsére mindig kitéved ide valamelyik. > — Csak ezt ne mondja, hogy háremet tart? — Ez azért túlzás, de van kapás. A napokban a zsandárok éjszaka szedtek ki egy hölgyet, mondjuk úgy, hogy mellőlem és igencsak elcsodálkoztak, amikor a melegségre panaszkodott. Az is igaz viszont, hogy a nők miatt kerültem a pusztába. — Kifejtené kicsit bővebben ? — A vasútnál dolgoztam, a szálláson laktam, de mivel mindig feljártak hozzám a nők, kirúgtak. Hiába védekeztem, hogy nem én hívtam őket, hiába próbáltam a hölgyeket szokásukról lebeszélni: mind hatástalan volt. A vasútnál nem hittek nekem, a nők meg csak jöttek. — A menekülésnek csak ez az egy módja kínálkozott? — Van nekem bejelentett lakásom is, de már megszoktam itt. Ha ötösöm lesz a lottón, megveszem ezt a telket és ide épitkezek. Csendes, nyugalmas, békés környék. Kiszállunk a hálószobából és a birtok többi helyiségét járjuk be a szabad ég alatt. A konyhát egy sparhelt alkotja, rajta éppen kávéfőző. A fürdőszoba elemei: egy asztal és egy fagallyra akasztott busztükör a borotválkozáshoz. A kamrát egy vödörben találjuk, most nevezhetnénk fagyasztónak is. Benne reklámszatyrokban „mirelite- telek”. — Főzni is szokott? — érdeklődünk. — Bármit elkészítek a levestől a pörköltig — büszkélkedik. —-És ha esik az eső? — Akkor nem főzök — adja a végül is magától értetődő választ. Az egyik edény mellett nemrég használt borotvapamacsot pillantunk meg, így a szőrtelenítés helyszínét felesleges lenne firtatni. Az egyéb tisztálkodási szokásaira azonban mégiscsak kíváncsiak vagyunk. — Nagymosdásra a nőkhöz járok a városba, vagy a fürdőbe — válaszol nemes egyszerűséggel. — A kellemes illatot szeretem, ennek elérésére áldozok — hoz elő a Nysából egy Faarcvizet és -dezodort. — Úgy tudom, egy ideig a fia is magával lakott itt? — Jól emlékszik, de ő visszaköltözött az édesanyjához. Látjuk, hogy a családi dolgokról nem szívesen beszél. Nem is erőltetjük a témát, így inkább arról kérdezzük, mivel foglalkozott eddig életében. — 30 évig fejőmesterként dolgoztam, aztán kerültem a vasúthoz, majd itt a szeméttelepen segítettem be a régi bérlőnek. Az volt a csúcspont, havi 40 ezret kerestem. —Mi lett a pénzzel? — Elvertem a nőkre. Sikerült újra visszakanyarodni a hölgyekhez, de teszünk egy tétova kísérletet, hogy kibillentsük innen.-—A nyári-téli nomád életmód nem káros az egészségre? — Azt a szót, hogy betegség nem ismerem — zárja rövidre a témát. — Napjait egyébiránt mivel tölti a pusztában ? — váltunk újra. —Árucsere-forgalmat bonyolítok le. —Ez nekünk bonyolult. — Pedig nagyon egyszerű, ruhaneműkkel kereskedem. —Meg lehet ebből élni? — Hát hogyne. Olcsón veszem, drágán adom. Erdei urat a villámkérdések sem hozták zavarba, így mi adjuk meg magunkat és búcsúznánk. Nyilatkozatának azonban ára van. — Látják azt a vasalt inget és azt a kockás zakót az ágyamon? — moso- lyodik el. Bólintunk, de nem értjük. — Na, én most azt felveszem, a kolléga meg készít rólam néhány személyi igazolvány képet. Nem hátrány, ha van egy okmánya az embernek. A nádas Casanovája kirittyenti magát, hetyke kis bajszát megpödri, csípőre teszi a kezét. A fényképezőgép kattan. — A képeket ne erre a címre küldjék, itt ritkán jár a postás — világosít fel. — Tegyék le a szerkesztőség portájára, majd bemegyek érte. Tényleg, a portásuk hölgy? Nyemcsok László
